Én vagyok anya - I Am Mother

Lehet ekézni a Netflixet – játékfilmek terén valóban nem teljesít olyan klasszul, mint sorozatok tekintetében -, de az I am Mother ismét bizonyítja, hogy mindenképp szegényesebb lenne a felhozatal, ha nem lenne a világ legnépszerűbb, legismertebb streaming szolgáltatója.

Adott ugyanis újfent egy olyan alternatív sci-fi, amit egyetlen Hollywood-i stúdió sem mert a magáévá tenni. Ugye a 2018-as kiváló Annihilation járt hasonlóan…

Az elsőfilmes rendező Grant Sputore és az elsőfilmes író Michael Lloyd Green projektje valóban kockázatos mutatványnak tűnhetett első olvasatra.

Noha a film a sokak által kedvelt, és manapság igen divatos posztapokaliptikus felütéssel indít, mégsem a konvencionális dramaturgia szerint alakul aztán...

Asimov hagyatéka jócskán rányomta a bélyegét Sputore és Green sztorijára, de egyéni árnyalatok is fel-felbukkannak a szkriptben. S amellett, hogy a történet fogyasztható és kifejezetten lendületes a tempó is, az I am Mother képes filozofikus tartalmakat is közvetíteni. Anélkül, hogy modoroskodásra ragadtatná magát.

S ha már Alex Garland neve felmerült korábban, fontos megjegyezni: az I am Mother afféle klausztrofóbikus hangulattal bír, mint Garland szenzációs bemutatkozó rendezése, az Ex Machina.

Sputore filmje is egyfajta rendhagyó kamaradarab. Amelyben a sci-fi vegyül a thrillerrel, drámával - és az alternatív felnövéstörténetekkel! Sőt, ismerve a filmvégi csavart és fordulatot, az I am Mother elsődlegesen coming-of-age sci-fiként aposztrofálható. S így már tényleg kifejezetten érdekes műfajkoktélról beszélünk, pláne ha hozzávesszük, hogy a Terminator-mozik hangulata és narratívája is megidéződik a történet során.

Nem beszélve arról, hogy az ismét patentül és kiegyensúlyozottan teljesítő Hilary Swank karaktere esetében aligha lehet nem észrevenni a hasonlóságot Linda Hamiltonnal.  

De a sok dicséret után muszáj szóvá tennünk a hibákat is: főként logikátlanságok, következetlenségek zavarnak be a képbe. Majd a végjátékban a „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka” frázis is relevánssá válik, azzal együtt, hogy ennél meglepőbb és emlékezetesebb befejezést alig-alig remélhettünk a filmtől. Még úgy is, hogy viszonylag korán sejthető, hogy nagyjából mire megy ki a játék.

Összegezve: az I am Mother ambiciózus, innovatív sci-fi. Izgalmas, érdekes, gondolatébresztő alkotás. A fiatal dán származású Clara Rugaard nevét pedig jobb, ha az emlékezetünkbe véssük! Fogunk még találkozni vele!

75%

https://www.imdb.com/title/tt6292852/   

FOMO: Megosztod, és uralkodsz

Nem, nem a legjobb, de minden kétséget kizáróan az elmúlt évek legfontosabb magyar filmje a FOMO.

Hartung Attila nem csupán a 21. század elcseszett értékrendje felett tör pálcát, nem szimplán erkölcscsőszt játszik, hanem megpróbálja feltárni a probléma gyökerét. Nem kis vállalás…

Fiatal tizenéves lájkvadász vlogger srácok őrültködnek, gyártják az idétlenebbnél idétlenebb, tartalmatlanabbnál tartalmatlanabb kontentjeiket. Manapság ez dívik. Így pozícionálják magukat a tápláléklánc tetejére a srácok.

Az iPhone kamerák mindig aktívak. A suli buli alkalmával is, amikor a galeri egyik tagja, az egyébként disztingvált jó fiú Gergő, a party hevében kicsit túlbuzgóan nyomul rá a vele szimpatizáló Lillára.

Aki nem mellesleg tanárgyerek, így a későbbi balhé tutira nem úszható meg, nem beszélve arról, hogy Gergő alkoholos állapotából fakadóan kicsit túlteljesíti a videós kihívást, s kvázi megerőszakolja a piától totális delíriumba került fiatal lányt.

A film innentől válik igazán izgalmassá, hisz végigkíséri a szexuális abúzus következményeit. Kiderül, hogy a videós gang egyáltalán nem találja gáznak Gergő tettét, sőt, az est egyik bagatell eseményeként tekintenek rá. Úgy vélik, hogy a lány egyébként is „kierőszakolta magának az erőszakot” kihívó viselkedésével, no para!

Gergő mindeközben tépelődik azért, de amellett, hogy ő maga sem képes felfogni a történtek igazi súlyát, Hartung azt is megmutatja, hogy a fiatalok elcseszett gondolkodása az elcseszett neveltetés eredménye, s a probléma jóval összetettebb annál, hogy néhány idióta tini agyára ment a netpornó. A gazdag vállalkozó apuka ugyanis csupán annyit lát az esetből, hogy fia elesik a floridai ösztöndíjtól, s az ő reputációja is csorbát szenved, ha az eset kitudódik. Így mindent megtesz azért, hogy eltusolja az ügyet.

Hartung már-már bántóan nyílt és őszinte. Kellemetlen szembesítés a FOMO a materialista, lélektelen világgal és a mai fiatalság felszínes, sekélyes értékrendjével. A legkellemetlenebb az egészben pedig az, hogy Hartung csak egy kicsit túloz. Épp annyira, amennyire a történet kívánja. Pusztán a mondanivaló, az üzenet érdekében.

A telefonos felvételek kezdetben kicsit nehézkessé teszik a befogadást, de a sebes, villámgyors vágásokhoz aztán hamar hozzászokik a szem, s miután megtörténik az a bizonyos kulcsjelenet, már nem is a film vizualitására fókuszálunk, hanem a sokkolóan valóságos történetre.

Szexuális szocializáció, pornó kultúra, egyetemes értékrend, erkölcsiség. Ilyen releváns témákat érint a FOMO. Nincs ideje mindbe belemélyedni, de rávilágít egy csomó fontos dologra, amelyek alapjaiban határozzák meg a mai dühös, agresszív, fiatalság világlátását, torz viselkedésmintáit, közönyét és rezignált nihilizmusát.

Akiknek nem ciki, sőt kifejezetten mulatságos és magától értetődő, mi több, szórakoztató a 60 éves hajléktalant egy ezresért táncra bírni, és mindezt természetesen videóra venni.

Bicskanyitogató.

Hartung Attila filmje nem tökéletes, de a kívánt hatást eléri, s vállalt misszióját messzemenően teljesíti!

80%

https://www.imdb.com/title/tt7718114/

1917

Összesen 10 kategóriában jelölte Oscar-díjra az Amerikai Filmakadémia Sam Mendes legújabb I. Világháborús moziját, mely az előzetes latolgatások, s a Golden Globe-on és a BAFTA-n való diadalmenet után végül az Oscar nagy vesztese lett, hisz a 10 nominációból „csupán” a technikai kategóriákban – sound mixing, vizuális effektusok és operatőri munka – tudott győzedelmeskedni.

Pedig szinte mindenki biztosra vette, hogy az 1917 a tuti befutó, és simán nyeri a legjobb filmnek járó Oscart. Végül ugye Bong Joon Ho vitt mindent, de látva a sokak által tévesen csupán technikai trüvájként kezelt/értelmezett Mendes mozit, bizony nem került volna igazán rossz helyre ez esetben sem a fődíj.

Mert az 1917-nek minden kétséget kizáróan ott a helye a legjobb világháborús mozik legfelsőbb ligájában! Még akkor is, ha emocionális szinten a már ismert hangulati elemekkel operál.

Sam Mendes és az immáron kétszeres Oscar-díjas operatőr, Roger Deakins olyan háborús víziót vitt közösen a vászonra, amely páratlan a maga nemében. Ami nem csupán vízió, hanem maga a kőkemény realitás.

Deakins zseniális munkát végzett – ahogy azt tőle megszokhattuk -, egész egyszerűen nem kerülhetett idén máshoz a legjobb operatőrnek járó arany szobrocska!

Körülbelül 20 vágás van mindösszesen a filmben, ami egy 110 perces egész estés mozi esetében nem kis dolog, nem mindennapi vállalás. Az 1917 ezzel a vágásnélküliség illúzióját keltő koncepciójával pedig még inkább a háború emberközeliségére súlyoz: nagyjából olyan érzetet keltve, mintha egy pov-perspektívájú háborús videójáték élőszereplős verzióját néznénk.

Ebben a „játékban” azonban mindenkinek csupán egy élet jár, az is folyton pengeélen táncol, s benne van a pakliban, hogy egy nosztalgiával átitatott baráti beszélgetés után már a halott katonatársunk nyakából tépjük le a dögcédulát.

Igen, valami ilyesmi lehet a háború… Tök jó, hogy nem kell megtapasztalnunk, vagyis hogy: tök jó, hogy vannak olyan filmesek, mint Mendes, akik rámutatnak arra, hogy mennyire hiábavaló, értelmetlen és vérfagyasztóan inhumánus volt ez a mészárszék.

…amikor az ember kénytelen hozzászokni a lövészárkokban rothadó holttestek konstans látványához – mintha mind csupán kötelező „kelléke” lenne a rémálomszerű díszletnek.

S amikor már egy-egy hősies cselekedetért kiérdemelt plecsni is teljességgel értelmét és jelentőségét veszti. Mert bármennyire is elcsépelt, a túlélés a cél. S akkor simán képes az emberfia elcserélni az egyenruháján díszelgő kitüntetést egy üveg borért, vagy egy csajka ételért.

Mendes mozija nagyon érzékletesen hozza mindezt, George MacKay személyében pedig adott a karizmatikus, karakteres főszereplő is.

Az 1917 első 50 perce maga a színtiszta zsenialitás, a második fele „csak” szimplán nagyon jó. Összességében azonban egy kompakt, emlékezetes filmélményben lesz része annak, aki jegyet vált Sam Mendes bravúros, magával ragadó háborús road movie-jára.

85%

https://www.imdb.com/title/tt8579674/

A tökéletesség - The Perfection

Emlékeztek J.K. Simmons perfekcionista jazz karvezetőjére a Whiplashből?

Na már most, a The perfectionnel a Miles Teller életét és dobos karrierjét megkeserítő Fletcher tanár úr bomlott elméjébe nyerhettek bebocsátást.

Lövésünk nincs, hogy Richard Sheppardot mi sarkallhatta a film elkészítésére, de mindenképp lennie kell – így, vagy úgy – valamiféle személyes érintettségnek a témában.

A látottak alapján az viszont maximálisan érthető, hogy egyetlen nagyobb filmmogul sem állt a projekt mögé. Azaz, hogy dehogy is nem: a Netflix volt olyan kegyes és gondjaiba vette Sheppard meglehetősen bizarr moziját.

Drámának nem dráma, horrornak nem igazán horror. Inkább egyfajta borult pszichológiai tanulmány, és társadalomkritika, mely a tökéletességre való folytonos törekvésnek mutat görbe tükröt. De még hogy! Sheppard eszközei finoman szólva sem túl szofisztikáltak.

S habár a film csordultig van túlkapásokkal és elképesztő „WTF-jelenetekkel”, azt senki nem állíthatja, hogy nincs üzenete a sztorinak. Elég, ha csak a kifejező záró képkockákra gondolunk. 

Öncélú, oké, bizonyos értelemben nagyon is az, de Sheppard  ügyes és rafkós - mindvégig képes fenntartani a néző érdeklődését. Még ha ahhoz nem is mindig a legoptimálisabb, vagy fogalmazzunk inkább úgy, legnyerőbb megoldást választja.

A The perfection bizarr bosszú moziként is működőképes. De igazándiból nem is a rendhagyó történet miatt válik emlékezetessé, hanem műfaji sokszínűségének és ritmusváltásainak hála.

Nem patent, nem mindenben következetes, de meg kell hagyni, bátor kis mozi. Karakán és bevállalós.

Not quite YOUR tempo!

70%

https://www.imdb.com/title/tt7772580/ 

Tőrbe ejtve - Knives Out

Az ilyen jellegű műfajházasítások többségében balul sülnek el. Rian Johnson (The Brothers Bloom; Beépülve) filmjében azonban remekül érvényesülnek a vígjáték – ha úgy tetszik a paródia – és a klasszikus értelemben vett bűnügyi mozik összetevői. 

Megvan a balansz, az abszolút jogosan Oscar-jelölt furfangos forgatókönyv pedig biztosítja, hogy tényleg csak a legvégén derüljön fény a turpisságra - azaz a gyilkos kilétére.

A Tőrbe ejtve hiánypótló mozi, már csak abból a szempontból is, hogy manapság igen ritka az igazán jó, csavaros krimi. Esetünkben pedig nem csak egy talányos, szövevényes, lebilincselő bűnügyet kapunk – nem is akármilyen tálalásban -, hanem egy elegáns stílusparódiát is.

S mindeközben nincs elbagatellizálva maga a gyilkosság sem.

Agatha Christie hatása egészen nyilvánvaló, Johnson pedig Christie jellegzetes humorát is hozza grátiszba – a furcsa, extravagáns karaktereket, a jó kis bemondásokat, a Poirot-szerű nyomozó figurát, és a regényes kontextust, ami kivételes, archaikus jellege ellenére is klasszul ágyazódik be a modern közegbe.

S mindehhez egy csomó A-listás sztár asszisztál! Úgy mint Jamie Lee Curtis, kedvenc karakter színészünk Michael Shannon, Toni Collette, Don Jonhson, a fiatalabb generáció képviseletében Jaeden Martell, de itt van Chris Evans, LaKeith Stanfield, Daniel Craig és a színész legenda Christopher Plummer is.

A forgatókönyv valóban parádés, szinte 5 percenként érkezik a következő dramaturgiai csel és csavar. Mikor már kezdenénk meggyőződni abban, hogy kapiskálunk ezt-azt, tuti, hogy a film ismét behúz valami váratlant. És ebben az esetben nem hat öncélúan a „fordulat-halmozás”, hiszen épp úgy, ahogy Agatha Christienél mindig, itt is egy tök logikus eseménysor áll a bűnügy hátterében. A szereplők cselekedetei, reakciói pedig abszolút konzekvensek.

És amíg Rian Johnson a bolondját járatja velünk, roppant jól szórakozunk. Mert itt bizony mindenki picit sáros, és mindenki picit ártatlan is. És mindenki marhára gyanús!

Daniel Craig, és vele az egész banda, tudásának legjavát nyújtja. S az is biztos, hogy a sztárok mindegyike baromira élvezte a forgatást. 

Az év első minden ízében tuti filmje a Tőrbe ejtve! Minőségi szórakozás egyedi kivitelben. S ha hihetünk a pletykáknak, egy éven belül érkezik a folytatás…

85%

https://www.imdb.com/title/tt8946378/

A világítótorony - The Lighthouse

Az A24 tartja magát. A srácok célja továbbra is az, hogy egyfajta zászlós hajói legyenek a modern, alternatív filmművészetnek.

A stúdió határozott nézetei kétségbevonhatatlanok, a portfóliójuk pedig valóban magáért beszél: ösztönös, művészi értelemben kifejezetten erős,  szabad szellemű alkotások szerepelnek az eddigi palettájukon, amelyek valóban azt kommunikálják, hogy az A24 tesz a trendekre és a nagyközönség elvárásaira.  

Ki tudja, meddig lehet bírni ezt a széllel szemben pisilős attitűdöt, ugyanis A világítótorony is annyira „alter”, hogy hiába a két főszereplő zseniális alakítása, és Jarin Blaschke hipnotikus monokróm felvételei, a film nem igazán tudta magát beavászkodni a díjátadókra. Oké, a Fipresci-díj Eggers-hez vándorolt Cannes-ban, a kivételesen erős operatőri munkát sem tudták megkerülni az ítészek, így volt BAFTA-jelölés és Oscar nomináció is, de sem a rendezői munka, sem a két aktor teljesítménye nem lett érdemi módon kiemelve, elismerve.

Pedig Robert Pattinson és Willem Dafoe borzasztóan nagyot játszanak! Szinte mindvégig egymást túllicitálva... s kettejük mély és zsigeri alakítása teszi valóban feledhetetlenné a filmet. 

Robert Eggers az egyik legfigyelemreméltóbb fiatal kortárs rendező, akit karakteres bemutatkozó mozija, A boszorkány után a legkönnyebb volt szimplán horror-titánnak titulálni. De az igazság az, hogy bár Eggers ezúttal is egy rendkívül nyomasztó, felkavaró filmet forgatott, a művészetében épp úgy helyet kap a dráma, a tragikum, a humor, mint a horror.

Sőt, ezúttal dogmafilmes elemeket is használ, és képzőművészeti hatásokban is bővelkedik a filmje: a vizualitás és a képi metaforák meghatározó pillérei a történetnek. 

A sztori Kubrick Ragyogásával mutat rokonságot. Itt is a civilizációtól elzárt egyén pszichés megzuhanását követhetjük nyomon, lépésről lépésre. Azzal a különbséggel, hogy Eggers kevésbé jeleskedik a jellemábrázolásban. S ugyan a jelenetei, a sokat méltatott operatőri munka – a képek -, illetve a film atmoszférája baromi erőteljesek, a rendező picit elsinkófálja a karaktereit. Így pedig nehéz katartikus élményt elérni. Pedig a zárójelenet, és a záró képsorok iszonyúan kemények, mégsem sikerül abszolválnia A világítótoronynak az áhított hatást.

Ettől függetlenül Eggers második filmje, csak úgy, mint A boszorkány, erőteljes darab, de a bemutatkozó mozi komplexitását nem tudja prezentálni.

80%

https://www.imdb.com/title/tt7984734/ 

V. Henrik - The King

Azért az V. Henrik, na, az mindenképp kihívás. Beletört már a bicskája ebbe a szerepbe tapasztalt színművészeknek is. De amellett, hogy nagy vállalás művészi szempontból, nagy kiugrási lehetőség is egy fiatal aktor számára.

Timothée Chalamet-nak ugyan már nem nagyon kell bizonyítania a kvalitásait, mégis öröm látni, hogy alázattal állt a melóhoz.

A The King nem a Shakespeare-i utat járja, mellőzi az archaikus nyelvezetet, ha úgy tetszik „modern” – bár egy kosztümös film esetében ezt elég furcsa megjegyezni -, ellenben sikerült megtartania a történet eszenciáját és lényegi mondanivalóját.

Joel Edgerton – mint író – és a rendező, David Michód azonban a korábbi feldolgozásokkal ellentétben egy új, látszólag kevésbé látványos - mégis nagyon izgalmas - perspektívából kísérik végig Henrik királlyá válásának mérföldköveit. Hogyan válik a konvenciókkal tudatosan szembemenő, lázadó szellemiségű, feszt tivornyázó hercegből következetes uralkodó? Természetesen Henrik – tapasztalatlansága okán is – megjárja a hadak útját, de végül erőskezű, igazságos vezető válik belőle.

A film nem túl harsány, mondhatni melankolikus, ugyanakkor a tempójával semmi gond. A bő két órás játékidőt nem érezni túlzásnak, egy ilyen epikus sztori kibontásához szükség is van erre az időkeretre.

A hangulat komor, sötét, a Franciaországban vívott küzdelmek ábrázolása naturális, de szerencsére Michód nem tolja túl a vérontást, nem megy bele öncélú explicit képsorokba. De nem is hazudja el a kor rideg, kegyetlen jellegét.

Az V. Henrik nem kalandfilm: karakterdráma! A fiatal ember felelős felnőtté válásáról, a korona pressziójáról.

Chalamet nagyszerű, hiper tehetséges, de még mindig nagyon fiatal. S bár mindent megtesz, végig ott bujkált bennünk a kis ördög: amellett, hogy kétségtelenül alkalmas a szerepre, vajon képes lesz egymaga elvinni a hátán egy ilyen sztorit, egy ilyen nagy ívű produkciót? S ennek kapcsán maradtak is bennünk kétségek és némi hiányérzet. Edgerton remek partner a számára, de még egy karizmatikus színészt, egy „nagy öreget” elbírt volna szerintünk a produkció.

Amely egyébként így is egy meglepően kiegyensúlyozott, szépen végigvezetett mozi lett. Hatalmas meglepetésekkel nem szolgál, nem hajt végre műfajreformot, de a kosztümös történelmi filmek A-ligáját erősíti, s Shakespeare adaptációként is biztosan megállja a helyét.  

75%

https://www.imdb.com/title/tt7984766/

2019 TOP 20

Íme kedvenc filmjeink az elmúlt év terméséből – most már szinte hagyományszerűen – az aktuális Oscaros hétvégén, még épp a gála előtt.

Érdekes esztendő volt a tavalyi filmes fronton. Most először jutott kicsit kevesebb időnk a mozira. Így viszont legalább körültekintőbben tudtunk szelektálni.

Szummázva: 2019 kevesebb remek filmmel büszkélkedhet, mint 2018, sok volt a csalódás, a „többet vártam” – érzés, viszont ezúttal sokkal több rendhagyó, zseniális mestermű jutott a vetítőtermekbe, mint az elmúlt egy néhány évben összesen. Elég, ha csak a Joker-re, a távol-keleti mozi remekeire (Bolti tolvajok; Élősködők), Tarantino legújabb eposzára, vagy a horror újbóli, erőtől duzzadó reneszánszára gondolunk. 

Biztos lesz olyan mozi, amelyet néhányan hiányoltok majd a sorból, és akad olyan is, amelynek a szerepeltetését megkérdőjelezitek, de ahogy a blog és a benne szereplő kritikák, úgy ez a felsorolás is teljes mértékben szubjektív - és közben minden igyekezetével azon van, hogy távol tartsa magát a filmes elitizmustól.  

Kimaradt pár „odakívánkozó”, mint pl. a sokak által méltatott Az ír, a Fehér éjszakák, vagy A világítótorony. Pusztán csak azért, mert találtunk náluk erősebb "versenyzőket". 

...s itt és most azt is muszáj megjegyeznünk, hogy a nagyjátékfilmek mellett egyre inkább elvarázsolnak bennünket a rövidke sorozatok is. Tavaly e téren a legkiemelkedőbb számunkra a When they see us, és a Sex Education voltak, de persze szerettük a Stranger things-et, immáron harmadjára is!

Jöjjenek hát 2019 szerintünk legjobb, legmegrendítőbb, legszebb filmalkotásai. Kellemes szemezgetést!

20. KEGYETLEN ZSARUK 

S. Craig Zahler nem tudta túlszárnyalni a Brawl in Cell Block 99 zsenialitását, de a Dragged Across Concrete így is szépen ágyazódik be az eddig igen kiegyensúlyozott - de rövidke - életműbe. Zahlernek a negyedik filmes nekifutására mindenképp váltania kell, s ezzel vélhetően ő maga is tisztában van. Viszont ebben a noir-os, humoros crossover darabban is a rá jellemző különös módon csűri-csavarja a sztorit, s Mel Gibsonból kihozza az igazi, ízig-vérig színművészt. 

19. FÁJDALOM ÉS DICSŐSÉG

Almodóvar a múltját fejtegeti, s ha egy olyan kaliberű fazon tesz számvetést, mint Pedro Almodóvar, akkor biztosra vehetjük, hogy az kellően stílusos és elegáns lesz. A Fájdalom és dicsőség nem a legjobb Almodóvar darab, de már csak témája okán is a legszemélyesebb és legkitárulkozóbb munkája a mesternek.

18. A NEVEM DOLEMITE

Rudy Ray Moore filmes portréja az utóbbi évek egyik legtökösebb, legszórakoztatóbb biopicje, amelyben az elemében lévő Eddie Murphy olyan szenzációs alakítást nyújt, hogy abszolút megérdemelten jött a sok-sok nívós díj és jelölés. A Dolemite kicsit talán terjengős és szószátyár – mint Murphy maga -, de a fekete szupersztár olyan nagyot megy benne, hogy simán megbocsáthatóak a film gyermekbetegségei.

17. A KEDVENC

Ha Lanthimos, nálunk még mindig A homár… Ettől függetlenül szerettük A kedvencet is, mert ilyen pofátlan, mocskos, bűnös kosztümös filmet még soha az életben nem láttunk. A görög színészei pedig most is, mint mindig, brillíroznak!

16. ZÖLD KÖNYV 

A 2019-es Oscar-gála „legjobb film” kategóriájának győztese kellemes mozi. És akkor nagyjából mindent el is mondtunk róla. A tavalyi nem túl erős mezőnyben azonban mi is neki szavaztuk volna a díjat, hisz végső soron jót mulattunk Viggo Mortensen KFC-s mutatványain és konstans zsémbelésén, Mahershala Alival pedig valóban felejthetetlen párost alkotnak. Nem igazán fajsúlyos, de annál szórakoztatóbb feel-good mozi ez. Ráadásul helyén van a szíve, s ez utóbbi a sikerének záloga. 

15. MŰ SZERZŐ NÉLKÜL

A németek Oscar-jelölt eposzi hosszúságú mozgóképes nagyregénye páratlan filmélmény. Donnersmarck csinált már jobb filmet - ugye ott a bióban a zseniális A mások élete -, de a Mű szerző nélkül ismét a direktor jobbik formáját mutatja. A sztori meg, bármily hihetetlen, valóban 'megtörtént'!

14. A KÉT PÁPA

Két szuper, szuperül teljesítő színészlegenda a Vatikánban. És beszélgetnek. Sokat. Mi pedig tátott szájjal figyeljük az izgalmas okfejtéseket, érveket és ellenérveket. A két pápa bátor kamaradarab, amely nem jöhetett volna létre, ha nincs a Netflix! És ez most nem olcsó reklám duma!

13. ROCKETMAN

Amennyire nem egyeztünk a Bohemian Rhapsody-val, annyira bírtuk Dexter Fletcher ultra bevállalós, szókimondó Elton John biopic-jét. Szerintünk Taron Egerton is simán megérdemelt volna egy Oscar-jelölést, de valami oknál fogva a Rocketmannek közel sem volt olyan ügyes a marketingje, mint a Mercury-filmnek...

12. AZ ÁTKELÉS MADARAI

A Keresztapa kolumbiai változatában helyi indián törzsek ugranak egymásnak a kibontakozóban lévő marihuána biznisz következtében. A történet olyan, akár egy mágikus realista nagyregény: a ’60-as években indul, s a ’70-es évek legvégén zárul. Addig pedig jó sok fej – és vér - hullik, a wayuu törzs pedig szépen lassan elhagyja hagyományait és tartását. S mindez a pénz, a kapzsiság, a bosszú és a beszivárgó nyugati kultúra miatt.

11. DOGMAN: KUTYÁK KIRÁLYA

Minden tekintetben masszív filmélmény, Matteo Garrone tollából. A Gomorra világhírű rendezője egyfajta modern Dávid és Góliát sztorit vitt a vászonra, méghozzá igen lebilincselő formában. Garrone azonban csavart egyet a toposzon, s a lehető legrealisztikusabban ábrázolja a kisember – nagyember párharcát. Remek film, Marcello Fonte briliáns jutalomjátékával.

10. BOLTI TOLVAJOK

A japán film, amelytől betérdelt Cannes, és vele együtt az egész filmvilág. Halkan megjegyeznénk: abszolút indokoltan. A Bolti tolvajok igazi érzelmi hullámvasút, hamisítatlan távol-keleti hangulattal, mély mondanivalóval, komoly üzenettel. 

09. TESTVÉRLÖVÉSZEK

Kiváló western, méghozzá attól a Jacques Audiard-tól, akinek olyan európai filmremekeket köszönhetünk, mint A próféta, vagy a Rozsda és csont. Audiard könnyen elvérezhetett volna ebben a jellemzően amcsi műfajban, de könnyű szerrel bizonyította, hogy van még új a vadnyugati Nap alatt. A Testvérlövészek egyéni hangvételű, rendhagyó nem vegytiszta western, olyan kiváló aktorokkal a nyeregben, mint Joaquin Phoenix, John C. Reilly, és Jake Gyllenhaal.

08. AZ ASZFALT KIRÁLYAI

James Mangoldot szokás Hollywood egyik legmegbízhatóbb iparosának nevezni. És valóban! A lassan veteránnak számító rendező szinte már mindenféle zsánerben kipróbálta magát, és az egy Kéjjel-nappal c. mellényúlást leszámítva, rendre remek filmeket tudhat a filmográfiájában. Ezúttal kicsit messzebbre merészkedett, mint szokott, ezért is jár a piros pont, de legfőképpen azért, mert annyira ritka az ilyen klassz, hangulatos autóversenyzős mozi, mint a fehér holló. Az aszfalt királyai hiánypótló alkotás, vérprofi munka, ahogy azt Mangoldtól megszokhattuk, ráadásul szíve is van, méghozzá jó nagy! Aki él, hal az autósportért, annak kötelező darab, aki szimplán a jó filmeket kedveli, annak meg erősen ajánlott!

07. KAFARNAUM: A REMÉNY ÚTJA

Az egyik legmegrendítőbb mozi a listán. Nadine Labaki libanoni rendezőnő nagyon ért a kényes, kényelmetlen témák interpretálásához. Ezúttal Bejrút nyomornegyedébe kalauzol, s történetében egy olyan kisfiú kálváriáját követhetjük nyomon, aki végső elkeseredésében feljelenti szüleit, amiért azok a világra hozták. Kemény, felkavaró téma, dokumentarista tálalásban, a szenzációs Zain Al Rafeea-val a főszerepben.

06. HIDEGHÁBORÚ 

A tavalyi Oscar-gálán 3 jelölést begyűjtő lengyel alkotás az utóbbi évek legszebb szerelmes filmje. Annyi érzelem, annyi odaadás és annyi szomorúság szorult ebbe a moziba, ami már önmagában nehéz néznivalóvá teszi. Pawel Pawlikowski tűpontos rendezését, és Lukasz Zal zseniális monokróm képeit, s a film csodálatos zenéjét még sokáig fogjuk emlegetni!

05. MI

Bírtuk a Tűnj el! fricskáit is, de a Mi komplexitása úgy véljük túlszárnyalja Jordan Peele bemutatkozó sikerfilmjét. Lám, milyen egy csoda a horror műfaj, s mennyi lehetőség rejlik benne! Az afro-amerikai rendező egyértelműen a zsáner legegyedibb hangja manapság. A Mi pedig az év horrorja nálunk. Nincs kérdés!

04. VOLT EGYSZER EGY...HOLLYWOOD

Sokan ekézték, szerintünk azonban Tarantino egyik leghangulatosabb alkotása a Volt egyszer egy…Hollywood. Melyet ráadásul az álomgyár két ikonikus szupersztárjával abszolvált a mester. 2019 legütősebb feel-good mozija számunkra minden tekintetben Quentin merengős, szuper cool hőseposza.

03. JOKER

A fene gondolta volna, hogy egy vígjáték rendező fogja megreformálni a szuperhős mozi műfaját. Na jó, a Joker, azon túl, hogy a Batman univerzum egyik emblematikus főgonoszának karakterére épít, sokkal inkább klasszikus értelemben vett karakter dráma, semmint szuperhős mozi. Ugyanakkor Todd Phillips nagyon jó érzékkel látta meg a lehetőséget a figurában, s ezzel tálcán kínálta fel Joaquin Phoenix számára az Oscart. Mert holnap a színész végre díjra váltja a negyedik jelölését, erre szinte mérget mernénk venni.  

02. ÉLŐSKÖDŐK

…nehezen áll neki az ember a távol-keleti filmnek. Egyrészt szokatlan a nyelv, szokatlan a kontextus, és bármennyire is közönségfilmről beszélünk az Élősködők esetében, azért Dél-Koreában e fogalom merőben mást jelent, mint nálunk, vagy még inkább az amerikai kultúrában. Bong Joon Ho filmje a nagybetűs „távol-keleti közönségfilm”. Azaz: merész, bátor, különleges, pattanásig feszült és szókimondó. Az Élősködők a tavalyi év legbizarrabb, legsokkolóbb moziélménye volt számunkra. S egyben az egyik legszórakoztatóbb film, amit láttunk 2019-ben. Igazi csemege, igazi crossover mozi!

01. HÁZASSÁGI TÖRTÉNET

A Házassági történet az egyik legszebb film, amelyet valaha láttunk, és itt most nem az érzelmes filmrajongó beszél belőlünk, hisz az élménynek is volt már ideje bőven leülepedni. Scarlett Johansson és Adam Driver fantasztikusak, a finálét pedig soha a büdös életbe nem fogjuk elfeledni. Mestermű!