Dan Fogelman igazán zavarba ejtő
alkotó. No nem a nagyszerűsége okán, bár azt sem mondanánk, hogy jottányi
tehetség sincs a paliban.
Fogelmanban van kraft, hisz íróként olyan filmeket jegyez, mint
a Crazy, stupid love, a Verdák, vagy a Danny Collins. Egyik sem katartikus
mozi, de tény, hogy az író-rendező jártas a szórakoztatásban, és azzal is
tisztában van, hogy mi fán terem a hollywoodi virtus.
S hogy miért zavarba ejtő
Fogelman világa? Miért nehéz bármit is mondani a Life itself-ről? Azért mert
bizonyára jóravaló, romantikus lelkülettel bíró háziasszonyok hada lincselné
meg azt a rosszindulatú, lelketlen firkászt, aki rosszat merészel(ne) mondani
az általuk olyannyira kedvelt filmről. Mert a Life itself klasszikusan „szép film”, csak
hogy ezen túl, ha nagyon gonoszak akarunk lenni, más egyebet nem kínál. Azt
viszont nagyon! A „szépet” teljes odaadással hozza, a maga hazugságaival,
pozitívumaival, negatívumaival, ideologizált, és tipizált köcöllékeivel
együtt. És az vesse az első követ szegény szeretett háziasszonyainkra,
akinek nem esik néha jól Andalúziában andalgó szerelmespárokat nézegetni,
meg sehová sem tartó, de igen hangzatos nagymonológot hallani az egyébként
nagyszerűen alakító sármos Banderastól.
A kritikusok - jó kritikusok lévén - keményen beleálltak Fogelman mozijába. A metascore-on pl. az igen
gyászos 21%-on áll a film, ezzel szemben az imdb – melyen ugye a nézők
szavaznak – már egy sokkal okésabb 6,7-es átlagot mutat. De még kontrasztosabb
a Rotten Tomatoes ítélete, ahol a szakma szinte földbe döngölte a filmet a maga
14%-ával, míg a nézők 83%-ra értékelték azt.
Hol az igazság? Valahol félúton.
A Life itself pátosza, és szentimentalizmusa valóban fájó és bántó, még akkor is, ha egy kivételesen ügyesen szerkesztett mozival állunk szemben. Nem beszélve a klassz
színészgárdáról. Oscar Isaac szokás szerint nagyon jó, pedig a forgatókönyv nem
biztosít a számára túl nagy teret ahhoz, hogy kibontsa karakterét. Olivia Wilde
szimplán okés, de az igazán megkapó alakítást Antonio Banderas prezentálja.
Az élet maga nem unalmas, sőt,
kifejezetten érdekfeszítő mozi, de annyi feleslegesen váratlan, meghökkentő, s
főként valószerűtlen fordulatot tartogat, amelyek épp az ellenkező, ún. 'nem kívánt hatást' váltják ki a nézőből.
S bár kétségkívül lebilincselő és
bizonyos tekintetben izgalmas, amit látunk, sajnálatos, hogy egy ilyen együgyű, szépelgő
konzekvenciát kínál Fogelman lezárása. No de Isten ments, hogy spoilerezzünk! Ezt
a filmet már csak a hibái és ellentmondásai, furcsa kontrasztjai miatt is látni
kell!
Vannak erényei a Life itselfnek,
de az imént ecsetelt mellényúlások/negatívumok felemás, erősen fejcsóválós konklúziót szülnek.
55%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése