2018. október 22., hétfő

A Hangya és a Darázs - Ant-man and the Wasp


Paul Ruddal nagyot húzott a Marvel! Az alapvetően komikusként számon tartott – és foglalkoztatott - színész karaktere ugyanis nagyszerűen passzol a Hangya civil, hétköznapi énjéhez – s a történet hangvételéhez. Oké, „növögetünk”, zsugorodunk, Scott Lang azonban mégiscsak egy földhöz ragadottabb figura a szuperhős-mezőnyben.


A történet, a cselekményszövés, illetve a tálalás, szintén jóval tradicionálisabb a többi Marvel mozihoz képest, épp ezért – jóllehet a kvantum világban kalandozunk – a Hangya talán az egyik olyan szuperhős mozi, amely még azoknál is betalálhat, akik alapvetően ódzkodnak az ilyen típusú filmektől.


Payton Reed, miként a 2015-ös első részben, most is ötletesen bontja ki a sztorit. Ami nem túl bonyi, mégis van benne annyi kraft, humor, akció, és leleményesség, hogy az érdeklődésünk kitartson a játékidő végéig. Ráadásul Reed, csak úgy, mint Paul Rudd, a vígjátékok világából érkezik, ami kifejezetten jótékonyan hat a Hangya sztorijára. Nem afféle komédiázás történik itt, mint a legutolsó Thor-moziban – bocs, sokakkal ellentétben mi nem bírtuk annyira a Ragnaröket -, sokkal inkább az Apatow vígjátékok hangulata és intelligens humora köszön vissza, ami valljuk be, igen csak vonzó és különleges, pláne, hogy egy Marvel moziról beszélünk.  


Ami pedig szintén az új Antman mellett szól, az a CGI! Az alkotók ugyanis rendkívül ügyes jelenetek megvalósítására használják – nem öncélúan, s nem holmi bazári szemfényvesztésre - a 3D-s számítógépes grafikát.


A főhősök eltűnnek – összezsugorodnak -, majd 2 másodpercen belül ismét teljes életnagyságban domborítanak a vásznon. A San Francisco utcáin zajló hiper-ötletes – és látványos „laborvadászat” pl. az egyik legkirályabb CGI-orgia, amit az utóbbi időben láttunk.


S habár A Hangya és a Darázs nem reformálja meg a műfajt, egy kifejezetten üdítő, friss és – nem utolsó sorban – szerethető szuperhős mozit tisztelhetünk a személyében!


Ja, és várd végig a stáblistát, ugyanis azután következik a csattanó, azaz a felvezetés a harmadik epizódhoz! Ezek után mit mondhatnánk? Várjuk azt is szeretettel!

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése