2019. szeptember 30., hétfő

A fiúknak, akiket valaha szerettem - To All The Boys I've Loved Before


A Netflix előszeretettel túr elő a múltból olyan rég elfeledett műfajokat, amelyek egykoron hatalmas népszerűségnek örvendtek, mára azonban már nincsenek Hollywood figyelmének középpontjában, pedig igény simán mutatkozna rájuk.


Ezúttal a 20 éve fénykorát élő ’tini romkom’ zsánert éleszti újjá a világ legnépszerűbb digitális filmforgalmazója.


A mindösszesen 39 esztendős koreai származású amerikai írónő, Jenny Han nagysikerű, 2014-es regényének filmváltozata teljes joggal nevezhető az év cukiságának - s itt és most a kifejezés pejoratív jelentését el is felejthetjük!


Susan Johnson mozija ugyanis a hibáival együtt is nagyon szerethető filmecske. És bár nem találja fel a spanyolviaszt, jóleső módon idézi meg a ’90-es évek népszerű – és egyébként abszolút nézhető – high-school romkomjainak szellemét. Ugye emlékeztek Freddie Prinze Jr.-ra és A csaj nem jár egyedül-re, illetve szegény megboldogult Heath Ledger első nagy dobására, a 10 dolog, amit utálok benned c. vígjátékra? 


Ha azokat a filmeket szeretted, márpedig miért ne szeretted volna, nincs bennük semmi utálni való, akkor minden bizonnyal A fiúknak, akiket valaha szerettem-et is zabálni fogod!
A Netflix a zajos sikeren felbuzdulva pedig komolyan fontolgatja a második részt… Hiába, revival van kérem, tini romkomot a népnek!

70%

2019. szeptember 29., vasárnap

Vadon - Wildlife


Robert Ford szűkszavú hangulat-regényéből a kortárs színművészet egyik legkiválóbb „játékosa”, Paul Dano rendezett kissé esetlen, csetlő-botló családi drámát.


Dano színészi kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, direktorként azonban még csupán az atmoszférát érzi, a karakterekben rejlő komplexitást nem, így pedig maga a sztori is bent ragad.  
Ford könyve amúgy sem a legerősebb darab az életműben, ezért is tűnik furcsának, vagy még inkább: vitathatónak Dano választása. Mit látott ebben az alapanyagban a pali, hogy életében először késztetést érzett a rendezésre?  


Hiába Carey Mulligan és Jake Gyllenhaal, Dano rosszul időzít. Majd minden jelenet hosszabb és körülményesebb a kelleténél. S bár a miliőfestés csodás, mégis életszerűtlen a családi dráma, súlytalan a konfliktus.


No de azért ez egy szép film: szép emberek (jó színészek), szépen, ízlésesen fényképezett szép díszletek között kínlódnak nagyjából 100 percen keresztül.


Ígéretes start után a középrész unalomba fullad, majd a végjáték – szó se róla - ismét tartogat néhány izgalmas pillanatot.
Csak hogy ez a sztori nem elég érdekes ahhoz, hogy az imént felsorolt erények elegendőek legyenek az üdvösséghez.

60%

2019. szeptember 23., hétfő

Eufória (1. évad) - Euphoria (Season 1)


Drogok, szex, drogok, ármány, szex, szerelem, leszbikus kapcsolat, ármány, még több drog, és – említettük már? – szex! Ilyen romlott lenne az úgynevezett Z-generáció?


A kult rendező Barry Levinson fia, Sam elég zord képet fest a mai amcsi tinédzserekről... Az Eufória amennyire brutálisan bevállalós, és zavarba ejtően realisztikus, annyira rugaszkodik el a valóságtól is. Ez az ambivalencia különleges trippé nemesíti a sorozatot, s hála a remekül teljesítő fiatal színészeknek, egyfajta kedves-bájos aura lengi körül az alapvetően kicsit sem vonzó történetet.


Amelyet a nyári drogelvonóról épp hazatérő fiatal lány, Rue perspektívájából követhetünk nyomon. A lány végig narrálja a sztorit, s az epizódok elején rendhagyó ismertetőkkel – röpke is eredettörténetekkel - járul hozzá az egyes szereplők kálváriájához, hogy még érthetőbbek legyenek a motivációk.


Levinson szokatlanul kendőzetlen narratívája beránt, berántanak a karakterek is, mégsem a premier plánba mutatott szeretkezések – esetenként hímtagok -, és az ilyen-olyan megbotránkoztató jelenetek miatt válik emlékezetessé az Eufória, hanem a szépen, ügyesen, izgalmasan felépített személyes hangvételű karakterdrámák miatt. 


No persze az író-rendezőnek a 8X50 perc sem elegendő ahhoz, hogy minden egyes szálat elvarrjon, de ezért beszélünk ugye sorozatról, s ezért van benne bőven a pakliban a második évad, ami tekintve az Eufória jelenlegi sikerét, bizonyára nem sokáig várat majd magára!


A szereplők tényleg zseniálisak! A Zendaya művésznéven futó 23 éves pop énekesnő, Maree Stoermer Coleman szabályosan sziporkázik a főszerepben, de szenzációs alakítást nyújt a transznemű modellként elhíresült stílusikon Hunter Schafer, s a fat girl szerepében feszítő Barbie Ferreira is.
A casting tökéletes! Nincs gyenge láncszem!


S ha már szó esett a fiatal tehetségekről, essék szó a mi fiatal tehetségünkről, Rév Marcell operatőrről is, aki dolgozott már együtt Levinsonnal, méghozzá a kiváló, Magyarországon sajnos nem mozipremierezett Assassination Nationben. Rév, amellett, hogy baromi friss és invenciózus beállításokkal dolgozik, érzi a trendeket is!
S ugyan nem jegyzi operatőrként mind a 8 epizódot, kétségtelen, hogy a legmeghatározóbb részek (pl. a karneválon játszódó 50 perc) az ő nevéhez fűződnek, s a sorozat arculatának kialakításában is vaskosan benne van a keze!


Minden szerethető eleme és ellenállhatatlan hangulata ellenére azért az Eufória mégsem teljesen tökéletes! Beszél pl. aktuális társadalmi problémákról, sok esetben azonban mégis a könnyebb utat választva a klasszikus szappan operákra jellemző megoldásokkal oldja fel a konfliktusokat. Ezen felül pedig a záró epizód sem sikerült igazán katartikusra, pedig Levinson érezhetően és láthatóan mindent bevetett a 8. részben! 
De nincs apelláta: így is egy rendhagyó, emlékezetes, nagyon sok szempontból bivalyerős szériát köszönthetünk az Eufória személyében! És persze baromira várjuk a folytatást!

85%

2019. szeptember 17., kedd

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány - Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile


Hogy az USA, s egyben a földteke legveszélyesebb és legellentmondásosabb sorozatgyilkosát a kisfiús mosolyú Zac Efron keltse életre, a lehető legjobb húzás volt a Ted Bundy játékfilmet készítő alakulattól.


„Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány” – így jellemezte Bundy-t az őt halálra ítélő bíró, aki a negatív jelzők mellett rokonszenvét is kifejezte az akkor 42 éves férfinek, mondván, ha nem a már ismert utat választja, bizonyára kiváló ügyvéd válhatott volna belőle. A sorozatgyilkos ugyanis bírósági tárgyalásainak utolsó harmadában önmagát védte a tárgyalóteremben. Kiváló meggyőzőképességét és manipulátori készségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy nyilvánvaló gaztettei és brutális gyilkosságai ellenére nem csak a közvélemény kedvelte – valóságos média sztárrá avanzsált a ’80-as években -, de még az esküdtszékben is képes volt szimpátiát kelteni.


Ted Bundy ellentmondásos személyiségét hivatott bemutatni a többségében dokumentumfilmes berkekben nevet szerző Joe Berlinger mozija, aki Paradise Lost 3: Purgatory c. dokujával 2011-ben még egy Oscar-jelölést is begyűjtött, amellett, hogy a 2014-es rövidfilm, a Metallica: This Monster Live is az ő nevéhez fűződik. Ami esetünkben csupán azért lehet fontos, mert a metál zenekar frontembere, James Hetfield vélhetően ennek a kapocsnak köszönhetően tűnik fel egy rövidke szerepben a filmben.  


No de kapunk-e feszült, naturális, hátborzongató jeleneteket? Vagyis: csorog-e liter számra a vér Berlinger mozijában? A sztori ismeretében joggal vetődik fel a kérdés: mennyire „kemény” – csak egyszer fogom leírni – az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány? Nos, aki olyasféle pszichóra számít, mint amit Lars Von Trier szabadított a (filmes)világra A ház, amit Jack építettel, az minden bizonnyal csalódni fog.


Berlinger szándékai, motivációi kissé zavarosak. Bundy-t kvázi mintapolgárként ábrázolja. Igaz, a gyilkost leíró archívokban is azt az infót találni, hogy a világ egyik legjobb manipulátora volt a pasas, s a vele évekig együtt élő Liz Kendall is szinte egészen a villamos székes kivégzéséig hitt szerelme ártatlanságában.
Mi nézők azonban már jobban vagyunk informálva, így – a történtek ismeretében, miszerint megközelítőleg 40 fiatal lánnyal végzett brutális módon aktív évei alatt Bundy – kicsit nehéz azonosulni Berlinger perspektívájával. Aki aztán az utolsó negyed órában azért kiköszörüli a csorbát, mutat egy-két sokkoló felvételt és fotót, s a film második felében érthetetlenül mellőzött Kendall-szálat is elvarrja végül és a helyére teszi. 


Efron remekül játszik, s Lily Collins is kiváló, nem rajtuk múlt, hogy nem lett sokkolóan gonosz és átkozottul veszett a film.
Végül összeáll kerek egésszé Berlinger koncepciója, mégis: több merészség, több feszültség, s valamennyi „thriller” belefért volna azért…

65%

2019. szeptember 7., szombat

John Wick: 3. felvonás - Parabellum - John Wick: Chapter 3 - Parabellum


…és mindez azért, mert Tarasov nyughatatlan, nagyravágyó fiacskája kitekerte John Wick kutyájának a nyakát, és elorrozta a Baba Yaga féltve őrzött járgányát. Ez az, ami még mindig képes valamiféle furcsa, vonzó bájjal felruházni ezt az egész haddelhaddot!


S noha a Parabellumban már nincs meg az az újszerű frissesség, mint az előző két epizódban, továbbra is John Wick a legmenőbb szuperhős az univerzumban! Mert Stahelski bizony szuperhőst teremtett a szűkszavú gyilkológéppel, aki Keanu Reeves alakításában még baromi szimpatikus is tud lenni. Wick egy Asperger-szindrómás állhatatosságával tizedeli az ellent. Egy elnyűhetetlen, érző szívű terminátor a faszi. Az egykoron kaszkadőrként sikeres rendező, Chad Stahelski pedig olyan innovatív és ötletes akció-koreográfiákat komponál még most is, ami csakis a zsáner legkifinomultabb darabjaira jellemző.


John például mindjárt a film elején egy orosz népmesék – összessel küldi át a másvilágra a rátámadó, nálánál két fejjel magasabb, jó erőben lévő bérgyilkost. Mindezt olyan szemet gyönyörködtető lazasággal teszi, hogy a koreót a legprofibb balett táncosok is megirigyelhetnék. S ha már a balett szóba került: tök jó Anjelica Huston-t újra látni a vásznon, még ha csak egy nyúlfarknyi szerepről van is szó…


De visszatérve az akció jelenetekre: a John Wick 3 erőssége nyilvánvalóan ezekben a szcénákban csúcsosodik. A késdobálós attrakció lélegzetelállító, ahogyan a lóhátón történő menekülős jelenet is parádés, a záró összecsapásáról nem is beszélve.


Nyilván a sztori összetettsége ezzel szemben nem túl veretes, de hát John Wick maga sem egy szószátyár pali, épp ezért az őt körülölelő kontextustól sem várhatunk ennél többet. Nincs helye itt kérem szépirodalmi komplexitásnak!


Az előző részekkel ellentétben most először akad azonban egy-két feleslegesnek tűnő szakasz, ahol picit leül a történet. Ráadásul a korábbiakhoz képest John Wick karaktere sem tud már igazi meglepetésekkel szolgálni. A Parabellum viszont még így is egy ötletes, profin összerakott, baromi szórakoztató akciófilm!


…és nagyon úgy fest, hogy jön a negyedik! Bízunk benne, hogy Stahelski-ék arra valami formabontó újítással rukkolnak elő, s akkor a John Wick méltán pályázhat majd minden idők legvagányabb akció-sorozatának posztjára.

70%