Tess és én - Életem legfurcsább hete - My Extraordinary Summer with Tess

A 38 éves londoni írónő, Anna Woltz azonos című Tess és én – Életem legfurcsább hete c. nagysikerű szuper cuki művéből a holland Steven Wouterlood készített hasonlóan bájos filmadaptációt.

Direkt nem használom a coming of age kifejezést, mert a Tess és én inkább az olyan klasszikus ifjúsági filmek hangulatát idézi, mint a Kamaszkorom legszebb nyara, vagy a Depardieu – féle Apám a hős. Esetünkben kevesebb a dráma, és inkább a hangulatteremtésen van a hangsúly. Kellemes, nosztalgikus érzést vált ki a nézőből Wouterlood mozija. A nagyinál töltött vakációkat idézi, amikor egy csomó olyan sztoriba keveredtünk, amelyekről azóta sem nagyon meséltünk senkinek - „ősi” szuverén titokként őrizzük őket.

Habkönnyű film ez, látszólag. Pedig bátor és bevállalós: nem a dolog könnyebbik végét fogja meg. Wouterlood remekül ismerte fel, hogy ezt a történetet csakis egyfajta konvencionálisabb nyelvezettel érdemes elmesélni. Érdekes, hogy bár napjainkban játszódik a sztori, a környezetnek, a kamerakezelésnek és a fényeknek köszönhetően végig a ’80-as, ’90-es évek retró hangulatában úszunk.

De nem csak az atmoszférateremtés az, amely hangsúlyos a filmben, hisz a két főszereplő Sam és Tess között akadnak konfliktusok is. Kissé elnagyolt konfliktusok ezek, s a film nem is tud – vagy nem is nagyon akar – mélyebben foglalkozni velük. Mindenesetre Sam gondolatai a halál és az elmúlás, a magány témakörében meglehetősen izgalmasak, kár hogy nem sikerült a gondolatkört jobban, érzékletesebben kibontani. De épp ilyen érdekes Tess apakereső projektje is és a kislány ehhez kapcsolódó lelki folyamatainak az ábrázolása. Csak hogy ez is kissé felületes.  

A kiskamaszkor ritkán kerül ilyen pőrén, tisztán, bájosan egy film fókuszába. S noha a hollandok tavalyi Oscar-nevezett alkotásának nem sikerül minden fronton kimagaslóan teljesíteni, mindenképpen maradandó az élmény, amit hagy.

70%

https://www.imdb.com/title/tt6851430/

Gomorra: La serie (1-4. évad)

Megkésve ugyan, de alig 2 hét alatt sikeresen ledaráltuk az olasz kult sorozat eddigi 4 évadát. Amely elképesztő atmoszférájának és fordulatainak köszönhetően annak rendje és módja szerint, vérbeli maffia moziként darált be minket – mindenestül.

A Roberto Saviano azonos c. dokumentum regénye nyomán készült széria minden idők legsikeresebb európai sorozata, és nem túlzás: minden idők egyik legjobb maffia sztori-cunamija.

Aki elolvas néhány cikket a témában az tudja, hogy a Fasoli-Saviano duó fiktív, több generáción átívelő, rendkívül csavaros és komplex története nagyon is közel áll a valósághoz. S a szerzőknek hála, az egyik legautentikusabb maffia sorozat, amely valaha készült.  

Itt nem elegáns, jólfésült maffiózók gengszterkednek. A bűnözésnek egy cseppnyi romantikája sincs. A Gomorra Secondigliano dobozházai közé kalauzol. A híres Scampia negyed zikkurat-szerű hideg-rideg lakóházainak vér áztatta mocskában taposunk részről részre, évadról évadra. Nincs lófej, nincsenek forrófejű Tony Montana-k. Vérben és leszámolásokban azonban itt sincs hiány, s aki pofázik, vagy ellentmond, az Nápolyban is pórul jár. Saviano végletesen alapos. Dokumentarista szemléletességgel mutatja be ennek a kötött hierarchikus rendszernek a működését. És természetesen azokat a folyamatokat is, amelyek aztán rendre banda háborúkhoz és paradigmaváltásokhoz vezetnek.

A tét mindig a hatalom megszerzése, de a szereplőket nem csak és kizárólag az egyéni motivációik vezérlik. Nagyon érdekes, ahogy kirajzolódik előttünk egyfajta modern feudális rendszer – amelynek a kontextusa természetesen mai, az elvei azonban kétségtelenül középkoriak. Rendkívül félelmetes, hogy bár Ciro Di Marzio, vagy a 4 évad során kiváló karakterfejlődésen átesett Gennaro Savastano egyike sem pozitív karakter – igaz, nem is találni olyat a sorozatban -, mégis elkezdünk szimpatizálni ezekkel az ádáz, hidegvérű gyilkosokkal.

Apropó gyilkosságok: a Gomorra e tekintetben nem bánik kesztyűs kézzel még a kulcsszereplőivel sem. Nem átall beáldozni főkaraktereket, ha épp a történet, a logika és a realitás úgy kívánja. Így izgalomban, vérben, verítékben és csavaros fordulatokban nem szűkölködünk a 4 évad során.

És bár bizonyos értelemben a klasszikus dramaturgia érvényesül – az utca kölyökből díler, klán tag, majd vezér lesz, végül pedig golyóval a mellkasában végzi -, a felemelkedést-bukást jóval árnyaltabban és összetettebben, ha úgy tetszik hitelesebben ábrázolja a Gomorra, mint ahogy elődei tették.

S modern bűnözésről lévén szó: a drog és a védelmi pénz csupán keretet ad a cselekménynek. Szó van itt még hulladékfeldolgozásról, arany bizniszről, mindenféle ügyeskedésről, korrupcióról és építkezési vállalkozásokról. És ehhez adódik még hozzá a hatalom, a becsvágy, a személyes konfliktusok és a „vér”, a család, a testvériség, amit minden áron meg kell védeni. És noha akad nem is egy ellentmondás a maffia-ideológiában, hisz azt is látjuk, hogy ezeknek az arcoknak semmi sem szent, ha szükséges a testvér a testvért öli, a férj pedig kitekeri az asszony nyakát, ha árulást gyanít, mégis hátborzongató a karakterek ambivalenciája, világról alkotott képe - hogy az egyik pillanatban odaadóan hozsannáznak, majd nem sokkal azután rezzenéstelen arccal repítenek golyót bárki fejébe. De a legfélelmetesebb mégis az, hogy mindez nagyon is valós - manapság is létező, virágzó rendszer.  

A főszereplők zseniálisak, de épp úgy megdöbbentőek és felkavaróak a mellékszálak is. Az első évad robogó-specialista tizenévesének rövid története például több mint megindító, de a harmadik évad elején lévő bolgár fejezet is zseniális, ahogy Ciro barcelonai tripje, vagy Nicola drámája. A karakterfejlődés minden esetben tanítani való, a hangulat pedig egészen sokkoló. Amihez nagyban hozzájárul a részeket záró Mokadelic által zseniálisan hangszerelt score, amelyhez hasonló karakteres filmzenét nem igazán hallottunk mostanság. És a szenzációs operatőri munkát még nem is említettük…

A negyedik szezon egyértelműen egy új kezdet a sorozat életében, de épp olyan míves és kimunkált, mint az előző évadok. Ráadásul a harmadik szezon végi döbbenetes finálé dacára is képes új színeket és izgalmakat hozni.

A zárlat pedig a 48. rész végén is mellbevágó. Tűkön ülve várjuk hát a következő 12 epizódot – lesz miről mesélni még, az biztos…  

Azt rebesgetik, hogy a Camorra újabban az élelmiszeriparban utazik. Több pénz van a kifliben meg a mozzarellában, mint a kokainban. Gondoltad volna? Legközelebb talán ez a „tétel” is felkerül majd a sorozat palettájára. Mondjuk az 5. évadban…

100%

https://www.imdb.com/title/tt2049116/

ZéróZéróZéró - ZeroZeroZero

A kooprodukciós összefogásban készült, a kultikus Gomorra sorozat rendezőjének Stefano Sollimanak, a széria kreátorának, Leonardo Fasolinak és a maffia által sakkban tartott író-újságírónak, Roberto Savianonak a hathatós közbenjárásával készült ZeroZeroZero ezúttal a szervezetbűnözés rendszerére és globális vérkeringésére fókuszál.

A 8 részes sorozat már a felütésben leszögezi: mi csupán az okozatot látjuk, a bűn hátterében álló emberi sorsokat, az előzményeket, az indítóokokat nem. Saviano könyve pedig ez utóbbi folyamatokat kívánja a maga komplexitásában bemutatni. S noha annyi ideje nincs kibontani a sztorit, mint a Gomorra esetében, ismét kiválóan veszi az akadályt.

A ZeroZeroZero cselekménye – a cím egyébként az ún. „tiszta” kokain elnevezésére utal – egy drogszállítmány körül bonyolódik, s három szálon fut szimultán. A Gomorrával összevetve málházósabb a tempó és az eseménysor, de nem kevésbé feszült és lebilincselő!

Az egyik szál az amerikai „szállítmányozási vállalkozó” szemszögéből követi nyomon a történéseket, a másik a kokain megrendelőit a calabriai maffiát és az olaszok viharos hétköznapjait kíséri, míg a harmadik szál a mexikói drogkartell és a drogvadász katonák összefonódását taglalja.

Saviano természetesen nem tud kibújni a bőréből: az atmoszféra a Gomorra morcosságát idézi. Sőt, ezúttal talán még szikárabb, még érzelemmentesebb a modor. S noha a ZeroZeroZero valóban emberi sorsokat és személyes drámákat mutat, méghozzá igen összetetten, a lehető legkevésbé sem elfogult, vagy részrehajló. De hogyan is lehetne? Hisz, ahogy a Gomorrában, itt sincs olyan karakter, akivel igazán azonosulni tudnánk. Ki többé, ki kevésbé, de alapvetően mindenki bűnöző – csupán a módszereikben vannak különbségek.

Izgalmas a New Orleans-i Lynwood család kálváriája, de épp úgy magával ragadó az olasz szál is, amely a calabriaiak belső viszályait és intrikáit követi nyomon. A legsokkolóbb azonban a Monterrey-i vonal, amely a burjánzó rendőri korrupciót vázolja, s a mexikói drogkartell mérhetetlen kegyetlenségébe enged betekintést.

A három cselekményszálat Saviano szkriptje remek érzékkel, mesterien „ereszti össze”. Flashbackekkel, s az egyes történések más-más perspektívából való bemutatásával igyekszik az eseményeket komplexen, sokoldalúan vizsgálni, ábrázolni.

A ZeroZeroZero nem könnyű néznivaló, már csak a sokkoló képsorok miatt sem. De egyébként is konokul járja a saját útját, és csökönyösen ragaszkodik a trendekhez legkevésbé sem idomuló koncepciójához.

Ha a Gomorrát szereted, úgy Fasoli újabb projektje is felcsigázhatja az érdeklődésedet, hisz tud újat mondani/mutatni a témában!

85%

https://www.imdb.com/title/tt8332438/