Veszett vidék - Sweet Country

Rabszolgasors az ausztrál prérin: avagy a fehér embernek alárendelt aboriginalok élete is volt legalább olyan nyomorúságos, mint az afroamerikai rabszolgáké délen az Egyesült Államokban, a 19. sz. közepén.

Warwick Thornton filmje nagyon okosan, minimális eszköztárral dolgozik, mégis hatékonyan mutat rá a pökhendi, tuskó ausztrál telepesek és az identitásukat megőrizni vágyó őslakosok között feszülő roppant erős ellentétre.

Az ausztrál földesurak amerikai redneck módjára bánnak állati sorba taszított feketéikkel. Ha úri kedvük úgy diktálja időnként jól helyben hagyják őket – a fenyítés, a megaláztatás minden napos -, vagy épp nemi erőszak útján vesznek elégtételt rajtuk.

Ez utóbbi történik esetünkben is. Sam asszonyát szimplán kedvtelésből erőszakolja meg az arrogáns telepes. Miután az esetre fény derül, Sam nem habozik, az első adandó alkalommal lepuffantja feljebbvalóját. Ami által neki és feleségének is menekülnie kell.

A Sweet Country nem fékevesztett road movie, s nem is tempós „menekülős-üldözős” mozi. A kitaszítottak nyomába ered néhány begőzölt, bosszúszomjas katona és „igazságtevő”, de a hangsúly a filmben az üldöztetésen – úgy en-bloc -, a kilátástalan sorsokon, s még inkább a kirekesztésen – és kirekesztettségen -, az emberi ostobaságon, és a különféle rendszerhibákon van. Azokon a rendszerhibákon, amelyeken az egyén – egymaga – képtelen változtatni.

Intelligens filmmel van dolgunk. Steven McGregor sztorija egy pillanatra sem válik szentimentálissá vagy szájbarágóssá. Csupán az örök, univerzális problémára mutat rá. Miszerint: „mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek a többinél”. Hogy az ember alapvetően milyen primitív lény: folyton birtokolni, uralni akar. S ha vérszemet kap egyre erőszakosabbá, kapzsibbá és önzőbbé válik.

Mondhatnánk, hogy íme, itt van ismét egy szikár, szűkszavú, keménykötésű western, hisz a zsáner jellegzetes jegyei egyértelműen visszaköszönnek a képkockákon. Elsősorban azonban egy megrendítő, nagybetűs drámával/tragédiával állunk szemben: történetünk hőse, Sam már a kezdet kezdetén bukásra van ítélve, s Thornton nem is engedi, hogy bárki főszereplője segítségére siessen. Ez a rideg valóság! Sam nem kerülheti el a sorsát, még akkor sem, ha az ítélőtábla felmenti – egyébként jogosan – a büntetés alól.

A Veszett vidék nem ringatja jóleső álomba a nézőt. A film legvégén jön a gyomros, s jön az év egyik legkifejezőbb lezárása.

Nagyszerű film a Sweet Country, nem csak western hívőknek! De nem ám!

85%

https://www.imdb.com/title/tt6958212/ 

Rampage: Tombolás - Rampage

Dwayne Johnson már megint világot ment, miközben felhőkarcolók dőlnek össze kártyavárként, és mutáns állatok „tombolnak” az amerikai nagyvárosokban. És hát valamiféle sztorit is kanyarintottak a CGI-parádé köré az urak, de tulajdonképpen minden a látványnak és Dwayne Johnson muszklijának van alárendelve ebben a hosszúra duzzasztott videó klipben. Mely elemeiben akár még szórakoztatónak is mondható, összességében ismét egy bazári b-kategóriás akció-mutatvány.

A humor egyébiránt jól áll az alkotásnak, de olyan eklektikus – rossz értelemben véve eklektikus (a sci-fi keveredik a horrorral, az akcióval, a drámával és a komédiával) -, hogy lehetetlen bármi módon komolyan venni, vagy szignifikánsan értékelni.

Bugyuta „zúzás” ez kérem! Csordultig tele logikátlanságokkal, ostoba történésekkel, idétlen fordulatokkal. Totális káosz, ami ha sutba dobjuk a józaneszünket, akár még élvezetes is lehet, hisz mentségére legyen szólva: egy percig sem próbálja magát más színben feltűntetni, mint ami.

Ezzel együtt azért mégis csak fájdalmas, hogy Hollywoodban manapság az ilyen és ehhez hasonló mozik jelentik a szórakoztatást, s hogy Dwayne Johnson anti-színjátszása még mindig vonzó a tömegek számára.

Igényes popcorn mozinak tehát véletlenül sem neveznénk a Rampage-et, bár kétségtelen, hogy helyenként egészen élvezhető – is – tud lenni.

Az viszont, hogy egy animált óriás gorilla tulajdonképpen lejátssza a színről a teljes gárdát, mindent elmond a filmről.

Óvatosan, erős fenntartásokkal!

50%

https://www.imdb.com/title/tt2231461/   

Szűzőrség - Blockers

Semmi újszerű, semmi forradalmi nincs a Tökéletes hang producerének rendezői debütjében. Ugyanakkor baromi jólesően idézi meg az ezredforduló környékén reneszánszát élő „szex-vígjátékok” legjobb pillanatait. Ugyanolyan laza és humoros, mint a szubzsáner bebetonozott alappillére, az Amerikai pite. Ha akkoriban készül el a Szűzőrség, tuti, hogy az éra egyik nagy kedvencévé válik!

Így „csupán” egy vicces, jó tempójú nosztalgia mozi, amely az utóbbi hónapok vígjáték terméséből messze kiemelkedik játékosságával és önfeledtségével.

Az érettségiző kis csajok szüzességét őrző-óvó-védő szülő-különítmény viszontagságai valóban tartogatnak jó néhány remek geget, idézhető dialógot és emlékezetes pillanatot. S ki hitte volna, hogy az izom pacsirta John Cena ennyire kiválóan "működik" egy ilyen típusú filmben/szerepben. 

Leslie Mann ismét brillírozik, de hát neki nagyon megy ez a figura, férje uránál (Judd Apatow) volt is ideje begyakorolni a férfiakat megszégyenítő módon káromkodó, laza, de megbízható, végtelenül rokonszenves édesanya-karaktert.

Nagy erénye továbbá a filmnek, hogy nem pusztán a szexista poénokra van kiélezve a sztori: egy-két okosságra is futotta a writereknek. Szülői odaadás, kontra elengedés. A másság felismerése, és elfogadása. S némi érzelem is vegyül a többségében irtó szórakoztató poénok, és pergő dialógusok közé.  

Paradox módon ízléses, jó egyensúlyérzékkel tálalt szex-komédia a Szűzőrség. Szerethető történet, szerethető karakterekkel. Kellemes múltidézős hangulattal.

70%

https://www.imdb.com/title/tt2531344/ 

Ghostland: A rettegés háza - Ghostland

Horror filmeken, és mindenféle vizuális szörnyűségeken edzett lelkemet csupán egy zsánerfilm volt képes kibillenteni az egyensúlyából, valamikor 2008 tájékán. Pascal Laugier azóta kultmozivá érett Mártírok c. horrorja nem csak végtelen kegyetlensége és brutalitása miatt volt közel elviselhetetlen néznivaló, hanem felkavaró témája miatt is.

Laugier azóta is igyekszik más és több lenni a szimpla horror-iparosoknál, s ez jószerivel megy is neki, viszont azt a zsigeri élményt, amit 10 éve a Mártírokkal tető alá hozott, azóta sem sikerült megismételnie.

Legfrissebb koprodukciós munkája, a Ghostland hivatott betölteni a 10 esztendős "űrt" a francia filmes biográfiájában, s látva az előzeteseket a zsáner rajongói joggal hihettek abban, hogy Laugier vérszomjas énje ismét feltámadt, s a horror mágus újra elemében van.

A Ghostland azonban, azon túl, hogy hasonlóan ambiciózus, mint a rendező egész eddigi munkássága, s kétségtelenül megcsillogtatja a mester összes létező erényét, közel sem olyan összeszedett és konzekvens, mint a direktor neve kapcsán folyton folyvást emlegetett Mártírok c. alapvetés.

Viszont jóval többet ad – élményben legalábbis -, mint a tengerentúlról tucat számra érkező transzcendens horrorok zöme! 

Laugier tehát ismét maga mögé utasítja a pályatársak legjavát. Hülyét csinál a klasszikus horror-dramaturgiából, s a film derekán egy észveszejtő csavarral állítja tótágasra az addig látottakat. Ilyesféle mutatványra azért – valljuk be – kevesen képesek, még akkor is, ha logikai bakikban azért nem szenvedünk hiányt.

Ráadásul épp a bizonyos fordulópont után válik picit öncélúvá a film, s ekkor csúszik ki a gyeplő a direktor kezei közül. S noha a Mártírok ultra-kegyetlen képsorait meg sem közelítjük, azért akad itt is borzalom bőven.

A sztoriról balgaság lenne bármit is kikotyogni, a lényeg, hogy Laugier kockázatvállalása ismét tanítani való, és az is szimpatikus, ahogy mer elrugaszkodni a jól bevált horror-kliséktől.

Ettől függetlenül azonban a katarzis mégsem jön össze, s ismerve a rendező eddigi munkáit, igazán új mondandót sem sikerült belecsempésznie legfrissebb művébe:  

Az ember szenved, az ember megőrül és belebetegszik a kínokba.

Az igazi „horror” az elménkben lakozik!

70%

https://www.imdb.com/title/tt6195094/

The Rain - Season 1

A Netflix felfedezte magának Dániát, s egészen meglepő módon a „kissé” már megkopott young adult apokalipszist szabadította rá a skandinávokra.

A sorozat kiötlői szerencsére kiváló tempót diktálnak, nem sok lehetőséget hagyva a nézőnek elmélázni a logikai bakikon. De az égből – helyesebben az esőből – támadó vírus, amely pillanatok alatt rángatózó, vért köpő zombivá – majd rövid időn belül hullává – degradálja az embert azért felvet néhány praktikus kérdést. Már ami a következetességet és az ésszerűséget illeti.

De ha túllendülünk a sztori problémás szegmensein, simán jól szórakozhatunk, ugyanis a Simone-t alakító Alba August, valamint az öccsét, Rasmust megformáló Lucas Lynggaard Tonnesen karakteres fiatal színművészek, megkapóan hozzák a szerepüket.

A The Rain alkotói láthatóan nagy melót fektettek a projektbe. A látvány az alacsony büdzsé ellenére is kielégítő, a casting okés, s young adult szubzsáner ide, vagy oda, a történet ambiciózus - majd’ minden tekintetben érezhető tehát az akarás.

A forgatókönyvírás viszont még nem megy a dánoknak olyan flottul és gördülékenyen, mint az amerikai kollégáknak. Kicsit kapkodósan indul a sztori, in medias res, minden magyarázat nélkül csapnak bele a srácok hebrencs módon a lecsóba. Hogy aztán az apokalipszis kellős közepén találják magukat a szereplők, és picit furcsa módon maradjanak magukra - a világvégével. 

Robog a történet, de emocionálisan nem tud annyira magával ragadó lenni a The Rain, mint azt várnánk, pedig van/volt idő – egészen pontosan 8 x 40 perc - kibontani a cselekményt és a karaktereket.

Simone románca a kezdetben marcona, majd lágyszívű Martinnal viszont súlytalan marad, ahogy a többi szereplőt sem sikerül úgy isten igazából megkedvelnünk.

Ezzel szemben a film fordulatai valóban meglepőek és helyenként kivételesen frappánsak, s a flashbackeket is ötletesen használja (fel) a The Rain. Minden retrospektív közjátéknak helye van a dramaturgiában!

Sajnos azonban a sorozat nem mer kilépni a hasonszőrű hollywoodi alkotások árnyékából. Pedig – mentségére legyen szólva - tesz rá kísérlet(ek)et.

Kockázat nélkül viszont nincs győzelem, s így a The Rain inkább tekinthető tisztességes iparos munkának, semmint formabontó, újító szándékú young adult kalandnak.

A második évadra lehet javítani!

65%

https://www.imdb.com/title/tt6656238/ 

Menedék - Marrowbone

A spanyolok több ízben bizonyították már, hogy értenek a borzongatáshoz. Elég, ha csak a bő 10 évvel ezelőtti Rec-re gondolunk, vagy a jóval kifinomultabb, szofisztikáltabb, de nem kevésbé hátborzongató Más világra. És ott van még a 2011-es Amíg alszol, ami talán az egyik legfeszültebb horrorisztikus vonásokat is magán viselő európai pszicho-thriller az elmúlt évtizedből…

A lehetetlen és az Árvaház írójának, Sergio G. Sancheznek első egész estés játékfilmje, a Marrowbone, a jó spanyol hagyományok jegyében fogant: titokzatos, misztikus, hispánosan kísérteties.

A sok jóság mellett viszont elsőfilmes hibákban sem szenved hiányt az alkotás. Sanchez nem minden esetben találja az arányokat, s az utolsó harmad cselekményszövése, és maga a befejezés is kusza, kissé zavaros.

A karakteres színészek – itt a fiatal generáció legjava (Mia Goth, George MacKay, Anya Taylor-Joy, Charlie Heaton) -, az atmoszféra, és a nagy átlaghoz mérten kellően csavaros történet azonban pozitív irányba billentik a mérleg nyelvét, egy egészen unikális para mozit eredményezve.

A drámai alapállást megspékelve kapjuk a horror-löketet, ami szintén szimpatikus húzás. A Marrowbone mindenekelőtt tehát családi dráma, és csak másodsorban horror. S ami a legklasszabb: noha egy kísértetház miliőjében játszódik a sztori (hosszú folyosók, nagy belmagasságú szobák, riasztó, mindig sötét lépcsőház),  a gonosz nem a transzcendens irányából támad: nagyon is egzakt és emberi! 

Nézhető, ötletes, bizonyos tekintetben kifejezetten frappáns mozi a Marrowbone, ami végül mégsem képes naggyá válni, katartikus mozi élményt nyújtani.

Első filmnek viszont tisztes meló, megsüvegelendő munka!

70%

https://www.imdb.com/title/tt5886440/ 

Downrange

Thriller-horror rajongó legyen a talpán, aki ellen tud állni egy ilyen kőegyszerű, mégis csábító felütésnek: néhány fiatal lerobban az isten háta mögött a bérelt járgánnyal. A szimpla defektről azonban rögvest kiderül, hogy egy lövedék okozta. Vagyis: nincsenek véletlenek!

…egy idegen orvlövész lesben áll, s a fiatalok skalpjára vadászik!

Ryuhei Kitamura, a Fordul a kocka és az Éjféli etetés direktora ismét szabadjára engedte b-filmes fantáziáját. Merít picit Hitchcocktól – nem, nem pusztán a varjak miatt ! -, de legfőképpen a ’80-as évek slasherjeit idézi, amellett, hogy baromira távol-keleti, és baromira szarkasztikus. És picit még drámai is.

Zavarban vagyunk, mert Kitamura nem tehetségtelen manusz! A hitchcocki suspense-ből mondhatni jelesre vizsgázik. És arról sem feledkezik meg, hogy a rettegés, a horror nem pusztán az agresszivitásról, a kegyetlen realitásról és az életben maradásról szól: simán vegyülhet bele némi kis poén, humor, irónia. Akár még a legdrámaibb, legkiélezettebb szituban is. Talán csak a távol-keletiek tudják mindezt ilyen karakteresen tálalni.

Kitamura azonban mégiscsak a b-filmek világából jön. S ez a jelleg, ez az indíttatás azért a Downrange-re is erősen rányomja a bélyegét. Bűnös élvezetként ellenben kiválóan működik a film, s egészen a második harmadáig a feszültséget is képes messzemenően fenntartani.  

S bár a japán rendező kicsit komikus módon túltolja a horrort – nyilván ez egyfajta védjegy, és tudatos döntés következménye -, így szétloccsant agyakban, vérben és kínlódásban nem szenvedünk hiányt. A történet és maga a film minimalizmusa pedig be tud húzni, képes magával ragadni. Amennyiben kijelenthető ez kategorikusan egy ilyen szemétrevaló trash mozi kapcsán…

A film a végjátékban tök idétlen fordulatokkal és tucatnyi logikátlansággal sokkol. Mégis dicséretére válik, hogy nem is igazán igyekszik többnek mutatni magát annál, ami:

Picit komolytalan, minimalista „vagdalkozás”, a ’80-as évek szellemiségében!

Őszinte, true, szerethetően giccses b-kategória!

55%

https://www.imdb.com/title/tt6138228/ 

A kíméletlen - A Prayer Before Dawn

Állítólag úgy történt, hogy Billy Moore besétált a producerekhez az általa írt bestsellerrel, és azt mondta, „Tessék, itt a történetem, filmesítsétek meg!”. A sztorin – érthető módon - kapva kapott Jean-Stéphane Sauvaire, az Őrült Johnny direktora, és megrendezte ezt a minden ízében drámai, művészi, férfias börtönfilmet. Vagy sportfilmet? Hmm... A lényeg, hogy Moore igaz története bőven ér annyit, hogy mozifilm készüljön belőle!

Sauvaire élt a lehetőséggel! Elképesztően izgalmas karakterdrámát bont ki minimális eszközökkel. Sokat időzik az arcokon, az emberi fájdalom különböző stációinál, és hát nem fél kendőzetlenül realisztikus lenni. S különös hangvételével új színt, színeket visz a börtönfilm zsánerbe. Ugyanakkor nem csak küzdelmet, vért és izzadságot látunk, hanem kőkemény drámát is.

Hisz a drogfüggő bokszoló, a Liverpoolból Thaiföldre érkezett Billy épp a megváltást várja a megszokott közegből való kiszakadástól. Hátul akarja hagyni a démonait, új utakat keres. Az addikciójától azonban nem tud szabadulni. Hamar lekapcsolja a thai rendőrség, s Billy rögvest a híres-neves Bangkok Hiltonban, a világ egyik legveszedelmesebb, és legkegyetlenebb börtönében találja magát. Ahol a nyakig tetovált thai bűnözők pont nem nagyon rajonganak a távolról jött fehér legényekért.   

Billy a poklok poklát éli át. Meg kell birkóznia a drogfüggőség okozta fájdalmakkal, a folyamatos abúzusokkal, az erőszakkal - erőszakolással. Ez egy olyan közeg, ami nem csak a testedet – az a legkevesebb -, a lelkedet is megnyomorítja. Ripityára töri és a földbe tiporja… De hogyan lehet túllendülni az embertelen megaláztatásokon? Billy igazi harcossá lesz! Küzdővé válik, túlélővé, aki végül győztesen kerül ki a halál torkából!

A rendező nem alakoskodik, nem blöfföli el a sztorit, s nem is próbál meg a klasszikus börtönfilmek által kitaposott ösvényen haladni. Sauvaire rém naturalisztikus, a szereplőit nem sokat „beszélteti”, de minek is, beszélnek helyettük a képkockák. Azok pedig igen sokatmondóak.

Az A prayer before dawn nem csak egy elképesztően szikár, kemény, fickós mozi.

Mély, lehangoló, éjsötét dráma, akciódús bokszfilm, s mindeközben igazi siker sztori, tanulságos, megkapó történet is egyben! (Joe Cole nevét pedig jobb lesz megjegyezni! Szenzációsan játszik a fazon!)

85%

https://www.imdb.com/title/tt4080956/