Jacqueline Bouvier Kennedy a száguldó elnöki autóban ül férje
szétlőtt fejével az ölében - a holttestet szorongatva -, majd rózsaszín,
véráztatta Chanel kosztümjében végig
vonul a Fehér Ház folyosóin, s a zuhany
alatt állva a lefolyóba mossa az alvadt vért a hajáról... Ezt a megrendítő
jelenetsort bizonyára sosem feledjük!
Elképesztő, hogy a chilei
rendező, Pablo Larrain milyen
fókuszáltan koncentrál a film bő másfél órájában Jackie-re. A kamera egy pillanatra sem ereszti Natalie Portmant!
Az alkotás csupán 2 hetet ölel fel a híres first lady életéből: a kiindulópont a
gyilkosság, a finis pedig a Fehér Házból
való kiköltözés.
A Billy Crudup karaktere által vezényelt Life magazinos interjú ad keretet a történetnek, amely egy héttel a
merénylet után – természetesen – még mindig az összetört, depressziós Jackie-t mutatja. Nincs karakterfejlődés, ahhoz túl szűkös az időkeret. Natalie fájdalom ittas tekintetéből azonban sok mindent kiolvasni; mindenekelőtt
a karakter komplexitását, de legfőképpen azt, hogy bármennyire is megviselték a
történtek, nem engedi/nem fogja engedni, hogy maga alá gyűrje a kínkeservvel teli élet! John Fitzgerald Kennedy ugyanis tovább él,
az eszméi elpusztíthatatlanok! Ez Jackie
nagy elégtétele!
Natalie Portmanből egyébként is sugárzik valamiféle megfoghatatlan,
zavarba ejtő fenségesség. Nem véletlen az Oscar-jelölés
- és nem lesz véletlen maga a díj sem!
Érdekes a történetszerkesztésben
az idővonalon legtávolabb elhelyezkedő idősík, amely a gondtalan, boldog Jackie-t mutatja, aki egy tv show keretein belül vezeti körbe –
még tétován és bizonytalanul – új otthonában, a Fehér Házban a nézőket.
Furcsán, lereagálhatatlanul
hatnak a kis csetlő-botló jelenetek, de hiába cuki a kissé
bénácska, gyakorló- first lady - amint küzd a lámpalázzal és a
rivaldafénnyel -, ezek a pár perces szcénák egy cseppet sem tompítják a drámai élt. S Jackie nimbuszát sem!
Rendkívül távolságtartó a film. Bármennyire
tűpontos és precíz a Pablo Larrain
által rajzolt portré, Jackie nem
tudott igazán közel férkőzni a szívemhez.
A rendező ügyesen szövi össze a
személyes válságot a nemzeti krízissel, s az is nagyon szimpatikus húzás a
részéről, hogy nem próbál meg Jackie-ből
mitikus hősnőt faragni: épp annyira ábrázolja esendő, hiú, makacs emberként, mint
erős, autonóm, karakán nőként!
Nem tipikus életrajzi mozi, s
ilyen értelemben nem is tipikus Oscar-os
film a Jackie. Viszont Natalie Portman elsöprő alakítása
mellett nem mehet el szó – arany szobrocska – nélkül az Akadémia! Óriási hiba lenne, ha a nagy rivális, Emma Stone kapná a díjat!
Szóval: „Hajrá Jackie! Szurkolunk! Csak azt sajnáljuk, hogy ennyire barátságtalan
voltál! Persze ha az ember gyászol, semmi kedve szépelegni! Tiszta sor!”
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése