Ami nekünk, magyaroknak a
vígjáték, az a franciáknak az akció genre.
A hazai filmeseknek valami oknál
fogva van egy olyan elbaszott fixációjuk, hogy itt a Kárpát-medencében mi
baromira értünk a poéngyártáshoz, és hogy ezen „kivételes” képességünket
frankón tudjuk kamatoztatni a vásznon. …a franciák ugyanilyen
„megszállottan” ragaszkodnak az akció műfajhoz. A különbség „csupán” annyi,
hogy nálunk mindez egyfajta identitászavarból fakad, az önismeret teljes hiányából, míg a francia filmipar ténylegesen azt „erőlteti”, amihez valóban ért!
A Visszakézből iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet egy teljesen sablonos történetből, egy totálisan egydimenziós karakterekkel operáló sztoriból nézhető mozit kanyarintani. A titok egyértelműen a „tempóban” rejlik. A ravasz módon „rövidre vágott” – alig 80 perces a játékidő – film úgy robog, mint valami fékevesztett hullámvasút. Így nem is jut időnk elmélázni és „fennakadni” az apró logikai bakikon, mellényúlásokon, valamint a történet triviális voltán.
Az akció szcénák - azzal együtt,
hogy simán körözik minőségben egynémely amerikai versenytárs gyakorta
túlkomponált, művi jeleneteit – lendületesek és látványosak. Fred Cavayé
rendező (a Paul Haggis és Russel Crowe-féle izgalmas thriller, A következő
három nap forgatókönyvírója volt a fickó!) igyekszik a realitás talaján
maradni. Vagyis: ha valakit meglőnek, annak – mily meglepő - tényleg fáj, továbbá
a főhős kitaccsol és kurvára elfárad egy bő 10 perces gyalogos üldözés után.
Persze a Visszakézből, amilyen megveszekedett
tempót diktál, olyan gyorsan el is illan, nem hagy igazán mély nyomot a
nézőben. Ellenben, arra a nagyon szűk másfél órára, míg tart, egészen klassz kikapcsolódást kínál.
65%
