A Dark skies annyira hihetően
tálalja a hihetetlent, miszerint UFO-k márpedig léteznek, hogy végül – minden
tamáskodásunk dacára, - mégiscsak összecsokizzuk magunkat a félelemtől…
Adva van egy amerikai kertvárosi
família (Apa, Anya, gyerekek), melyen szép lassan, akkurátusan eluralkodik a rettegés.
Barrették küzdenek a hétköznapi, obligát problémákkal, munkahelyi gondok
nehezítik az életüket, jelzálog terheli a házukat és… esténként valamiféle
idegen entitás zabálja ki a frigójukból a jégsalátát, tünteti el a családi fényképeket
a polcról, és hagy furcsa, aggasztó jeleket az ebédlőjükben.
Kritikusi körökben viszonylag
vegyes fogadtatásokra talált a Dark skies. A Chicago Sun-Times egyenesen
unalmasnak tartotta a filmet, a New York Post-os Sara Stewart azonban már jóval
pozitívabban értékelt, szerinte Scott Charles Stewart harmadik rendezése az
X-akták széria legjobb pillanatait idézi, s bár vannak gyengeségei, kétségkívül
hatásos mozi.
Azt hiszem ez utóbbi vélemény áll
legközelebb a realitáshoz.
A film, azzal együtt, hogy
valójában a genre (a sci-fi-s vonal ellenére maradjunk a ’thriller’
meghatározásnál) jól bevált elemeit használja a félelemkeltés eszközéül, mégis
hordoz magában egyediséget; mind hangulatában, mind pedig a kivitelezésben.
Végre egy amerikai kertváros,
ahol nem kolbászból van a kerítés! Végre hosszú idő után egy olyan thriller,
amely valóban ügyesen használja a suspense-t! És végre látunk kifinomult,
szenzitív színészi alakításokat a műfajon belül!
Scott Charles Stewart rendező
megfelelő dózisban adagolja a feszültséget. Mindig épp annyit ad – annyi
információt csepegtet -, amennyi pont szükséges, s így amellett, hogy
színvonalasan, stílusosan borzolja az idegeinket, egy pillanatra sem engedi,
hogy kizökkenjünk filmje hangulatából.
A színészi játék hiteles, Keri
Russelnek és Josh Hamiltonnak tényleg elhisszük, hogy férj és feleség.
A csemetéiket játszó két
gyerekszínész közül egyértelműen Dakota Goyo sejtelmes tekintete és különös
karaktere fog beleégni a 'memónkba', de a film utolsó harmadában J.K.
Simmons cameo-ja is élményszámba megy.
Jó kis mozi ez tehát, de mégsem
elég merész és bátor ahhoz, hogy bravúros meglepetéssel szolgáljon a legvégén –
pedig kellett volna az oda, mint a falat kenyér…
A film utolsó 20 percére sajnos kissé elfogy a
sztori lendülete és mintha a direktor kezéből is elszabadulna az addig
határozottan, szorosan tartott gyeplő.
A Dark skies azonban -
szumma-szummárum - mindenképpen egy jóféle sci-fi thriller, mely ügyesen tartja
sakkban a nézőt, és minőségi módon, „ízlésesen” ijesztget.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése