Simán lehet vádolni azzal Tom Hooper-t, A király beszéde Oscar-díjas rendezőjét, hogy célzottan az Amerikai Filmakadémia kegyeire
hajtott ismét.
A dán lány nem mentes a túlkapásoktól, de ettől még fontos mozi, s
nem csak a bátor témaválasztás miatt!
Eddie Redmayne-nek bizony ezért az alakításért kellett volna megkapnia az Oscart
- transzneműként ugyanis sokkal meggyőzőbb, mint a motoros neuronbetegséggel küzdő Stephen Hawking szerepében.
A színészi játékra nem
lehet panasz, mert hogy a csodás Alicia
Vikander Oscar-díja is abszolút megérdemelt! Tulajdonképpen a két
főszereplő közti zseniálisan működő interakció viszi el a hátán az egész filmet.
A dán lány roppantul érzékeny alkotás, olykor túl is csordul –
meghatódik önmagától -, mégis precízen koncentrál a főkarakterek személyes
drámájára, s így képes a nézőt tényleges empátiára bírni.
Hooper profin lavírozik a ’klasszikus dramaturgia’ keretei között!
A film tetőpontja mindenképp az a
szakasz, amikor Einar Wagener „átalakul”,
amikor elkezdi megkérdőjelezni saját identitását, az operáció mellett dönt, s „megszületik”
Lili Elbe. Innentől kezdve a direktor
már nem tud túl sokat hozzátenni művéhez, kicsit „túl is tolja” a sztorit, de
még épp időben gördíti le a függönyt.
Sajnálatunkra Hooper csak felszínesen érinti a másság
problematikáját s a velejáró „köcöllékeket”: a kirekesztést, az intoleranciát s a különféle társadalmi reakciókat; a rendező fals
képet fest: mintha az 1920-as évek Koppenhágájában csupa toleráns, elfogadó és
felvilágosult ember élt volna – leszámítva a két suttyót, akik a parkban jól
helyben hagyják szegény Einart...
A zseniális, szemet
gyönyörködtető operatőri munka, a szinte már-már tökéletes színészi munka
azonban kárpótol A dán lány esetleges
hibáiért.
Minőségi dráma, magával ragadó
cselekményszövés.
Nem annyira „mély”, mint vártuk,
de minden kétséget kizáróan megérdemli a figyelmet!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése