Okja

Már az önmagában óriási bravúr, hogy Joon-ho Bong (Snowpiercer) filmje úgy tud iszonyúan cuki és szerethető „állatos”, „házikedvences” mozi lenni, hogy még szól is valamiről és egy másodpercig sem ragadtatja magát csöpögős, szentimentális pillanatokra; egy cseppet sem gejl vagy cukormázas. 

Mert az Okja csordultig van társadalomkritikával és kőkemény – okos, intelligens – szókimondással. Már ami a facebook, twitter, instagram és egyéb hasonló online platformok uralta világunkat illeti.

Minden kiárusítható ugye, „csak a visításukat nem lehet eladni” – mondja a Mirando Corporation vércséje a film génmanipulációval tenyésztett szuper malacaira. És tényleg! A fogyasztók torkán bármit le lehet nyomni, ha azt a felhasználói elvárásokhoz igazítva szépen becsomagolják, s kellően „gyönyörűséges”, csillivilli marketing kampány övezi, illetve előzi meg. 

A dél-koreai Joon-ho Bong ismét abba a különös, szürreális, kicsit Wes Anderson-os, kicsit Tim Burton-ös, mégis nagyon "Joon-ho Bongos" világba röpít, ami már korai munkáira is jellemző volt.

És miközben teljesen flottul működik a film szórakoztató alkotásként, nem felejt el üzenetet sem közvetíteni. Bong a szatíra, a karikatúra irányából közelít, de nagyon ügyesen épít be egyéb zsánerelemeket is a történet szövetébe. A „családifilm” az alap, majd a játékidő felétől már horrorisztikus összetevők, és sci-fi/fantasy komponensek is felütik a fejüket. Egyfajta kényelmetlen utópisztikus víziót tár elénk a rendező, mely rémisztően és aggasztó módon Orwell-i: hideg, rideg, személytelen, inhumánus.

Két világ ütközik: a dél-koreai kislány mindentől távol eső, szabad, modern 21. századi kütyüktől és köcöllékektől mentes tiszta, pórias, őszinte világa, és a kegyetlen, kíméletlen kapitalista nyugati kultúra, a maga behízelgő modorával, alakoskodásával és pénzközpontúságával. A direktor jól érzékelteti a különbségeket – egyértelműen teszi le a voksát az előbbi mellett - , miközben azért rámutat mindkét pólus hiányosságaira is.

Picit mindenki „beteg” Joon-ho Bong közegében: még az állatvédők és a jó ügyért harcolók is. Nem beszélve a sötét oldalról. Tilda Swinton remek, s noha Jake Gyllenhaal érzésünk szerint most kicsit túltolta, azért ő is kisujjból kirázza a frusztrált, idegbeteg, pojáca, ripacs médiasztárt.

Az emocionális töltet pedig mindent visz! Ez utóbbi az Okja nagy erőssége! Hogy képes hatni, méghozzá hatásvadász elemek nélkül!  

A 2017-es Cannes-i Filmfesztiválon vihart kavart dél-koreai – amerikai koprodukcióban készült film (Netflix kontra hagyományos filmforgalmazás, celluloidra forgatott mozi versus digitális kép) a 2017-es év egyik legokosabb, és egyben legegyedibb szórakoztató mozija! Bong ügyesen mixeli össze a stílusokat, intelligensen tájékoztat minket, és egy sokat tapasztalt aggastyán bölcsességével beszél a világ visszásságairól. S közben nem szájbarágós, és nem didaktikus!

Bravó!

80%

http://www.imdb.com/title/tt3967856/

Rögtönzött szerelem - The Big Sick

A Judd Apatow-brancs – az esetek többségében - garancia a minőségi szórakozásra, így nem ért meglepetésként, hogy a klán legfrissebb moziját, a The Big Sick-et egyöntetűen keblére ölelte mind a tengerentúli kritika, mind a közönség. 

A dolog pikantériáját ezennel az adja, hogy a projektben íróként is jelentős részt vállaló főszereplő, a pakisztáni származású stand-up komikus Kumail Nanjiani önmagát alakítja a filmben, melyben feleségével való megismerkedésének hétköznapinak tűnő, mégis extrémebbnél extrémebb szituációkat produkáló történetét meséli el. Meglehetősen önreflexíven, intelligens humorral, ízesen, szórakoztató módon, szívet melengetően.

Szóval Apatow-mozi ez, a komédia amerikai császára bábáskodott felette, de a Rögtönzött szerelem (már megint sikerült egy teljesen idétlen, érdektelen magyar címet választaniuk a forgalmazóknak) tulajdonképpen Kumail filmje.

Ez a személyes jelleg teszi ellenállhatatlanná az egyébként hót egyszerű sztorit. Mert valójában semmi különös nem történik, a körítés azonban mégis izgalmassá és különlegessé varázsolja a látottakat. 

Kumail muszlim gyökerei ugyanis foggal-körömmel kapaszkodnak az időközben már amerikanizálódott, magának szabad életet vizionáló fiatal felnőttbe. S ott van még Emily, a szerelem, amely mint a villámcsapás, hirtelen, váratlanul jelenik meg Kumail életében, és válaszút - komoly dilemma - elé állítja a srácot. Majd jön a fordulat – Isten ments, hogy spoilerezzünk -, jönnek Emily szülei, és jön az a számos kiváló jelenet és okos párbeszéd, a még mindig zseniális Holly Hunterrel és a szintén elemében lévő Ray Romanoval.

Michael Showalter filmje hétköznapi figurákat mozgat. Ez a szerelmespár nem címlap-kompatibilis. Nem tökéletes formájú/alakú, sármos és gyönyörű emberek ők. Ellenben rendkívül rokonszenvesek! A történetük pedig Nanjiani tolmácsolásában még a legszőrősszívűbb trollból is tutira pozitív érzéseket, őszinte emóciókat vált majd ki!

Ellenállhatatlan feel-good movie a The Big Sick, amely úgy képes komplex, rétegzett élményt nyújtani, hogy közben megmarad ízig-vérig szórakoztató filmnek!

Habkönnyű, mégis tartalmas, vicces és szívszorító!

Az év dramedy-je, az év romkomja!

85%

http://www.imdb.com/title/tt5462602/ 

Testről és Lélekről

…nagyjából az első fél óráig tartottam tőle, hogy a Testről és lélekről végig túl artisztikus marad, de aztán helyre állt a rend.

Nem könnyű néznivaló a film, nem is igen hiszem, hogy a kedvenceim közé sorolom majd, ugyanakkor bizton állíthatom: megéri a ráfordított időt-energiát.

Nehéz belehelyezkedni Enyedi különös, csendes, nyugodt, mégis feszültséggel teli, hektikus világába. Kényelmetlen mozi ez! No nem feltétlen azért, mert olyan dolgokkal szembesít, amelyekről még nem hallottunk, vagy amelyek a komfort zónánkon durván kívül esnek. Nem! Inkább azért, mert hosszasan időz, zavarba ejtően elméláz ezeken a kényelmetlenségeken - ezeken az intim, furcsa pillanatokon.

A film sterilitása és szenvtelensége vélhetően nem mindenkinek fog bejönni. Én magam is több emóciót, kifejezőbb gesztusokat vártam volna. Főként Morcsányi Géza karakterével volt nehéz megbarátkoznom. Géza kétségkívül szuggesztív, figyelemreméltó figura, de mivel amatőr – színészként -, az amatőrizmusa helyenként igen-igen zavaró. Főként a film első harmadában érezni a csetlést-botlást: mintha Morcsányi olvasná a szöveget. A profi színészekkel való közös jeleneteiben túl nagy a kontraszt.

Nyilván mindez a szerzői/alkotói koncepció része, számomra azonban emiatt (is) volt kissé nehezen befogadható és megközelíthető a film.  

Borbély Alexandra viszont ott van ellenpólusként. Az ő alakítása valóban lehengerlő! Miként az is szenzációs, ahogy Enyedi Ildikó kibontja a történetet.

Két sérült ember áll a sztori középpontjában. Az egyik testileg, a másik lelkileg „fogyatékos”. Az egyik keze béna, a másik enyhe (?) autisztikus vonásokat mutat. A minden bizonnyal Aspergeres minőségellenőr lány, és a magának való gazdasági vezető szerelmi története mindvégig fenn tartja a figyelmet. Lehetne ez egy hétköznapi, elcsépelt, a fogyatékosságok okán giccses sztori is, Enyedi azonban egy különleges történetszállal fűszerezi a cselekményt.

A poént nem lőném le, de miután fény derül a két főszereplő között zajló nem mindennapi eseményekre – a „meta-vonzalomra” – egészen új megvilágításba kerülnek az addig látottak. Majd ahogy Enyedi adagolja a fontosabbnál fontosabb, lényegesebbnél lényegesebb információkat, egyre izgalmasabbá válik a történet.

El lehetett volna ezt keményen művészieskedni. Hál’ Istennek nem ez történt. Találni azért modoros metaforákat és öncélú „villanásokat”, a Testről és lélekről letisztultsága, hangulata és fogalmazásmódja azonban rendkívül magával ragadó!

A mellékszálak skicc-szerűsége picit zavaró, noha az egyik közülük, a pszichológusnő, Tenki Réka emlékezetes antréja pont a történet legmeghatározóbb mellékzöngéjévé, szegmensévé avanzsál. Mácsai Pál és Nagy Ervin relevanciája viszont már erősen megkérdőjelezhető…

A Testről és lélekről kemény film. A képkockákból áradó - már említett - közöny és szenvtelenség, valamint a borús, búskomor hangulat megterheli az ember lelkét – még akkor is, ha Enyedi időnként jóleső humorral oldja az apátiát.

…viszont ami nagyon fontos - talán a legfontosabb: Enyedi Ildikó tud újat mondani a témában, meg tudja mutatni a szerelmet egy olyan perspektívából, amelyhez eddig még nem volt szerencsénk!

80%

http://www.imdb.com/title/tt5607714/

Dzsungel - Jungle

Daniel Radcliffe továbbra is azon melózik, hogy végérvényesen megszabaduljon a Harry Potter – skatulyától. Mindezt igen állhatatosan teszi, hisz nem derogál neki rázósabbnál rázósabb, kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb szerepeket bevállalni ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra lezárja a roxforti tini éveket.  

Radcliffe jó úton jár, noha a jellegzetes „kölyök arc” ellene dolgozik, s ha szemüveget visel, a múltja még mindig kísért. Ennek ellenére egyre inkább látni a fiatal brit srácban a színművészt, a bátor szerepvállalásai – lásd Imperium, Swiss army man – pedig szintén megsüvegelendőek.

Szóval D.R. most épp nagyon „túlél”, méghozzá a bolíviai dzsungelben, 3 héten át, egymaga, a vadon legmélyén – étlen, szomjan. Nyers tojást eszik, az éhségtől és a kimerültségtől látomások gyötrik, jaguárok kóstolgatják (szó szerint) - kis híján az életébe kerül a kaland. 

DiCaprio ezért tavaly Oscart kapott, Radcliffe-nek vélhetően nem lesz ekkora szerencséje, pedig kétségkívül mindent beleadott ebbe a megtörtént eseten alapuló moziba, amely az író-kalandor Yossi Ghinsberg eseménydús életének egy igen fontos, meghatározó fejezetét meséli el. 

A horror filmeken edzett Greg McLean nem volt rossz választás a rendezői posztra, hisz a kilátástalan dzsungeltúra tulajdonképpen maga a nagybetűs horror.

Bár sok újdonságot nem hoz a Jungle, Radcliffe lehengerlő játéka, valamint a főszereplő lelki folyamatainak aprólékos bemutatása kiemeli a filmet a hasonszőrű túlélő mozik sokaságából. 

70%

http://www.imdb.com/title/tt3758172/