Tess és én - Életem legfurcsább hete - My Extraordinary Summer with Tess

A 38 éves londoni írónő, Anna Woltz azonos című Tess és én – Életem legfurcsább hete c. nagysikerű szuper cuki művéből a holland Steven Wouterlood készített hasonlóan bájos filmadaptációt.

Direkt nem használom a coming of age kifejezést, mert a Tess és én inkább az olyan klasszikus ifjúsági filmek hangulatát idézi, mint a Kamaszkorom legszebb nyara, vagy a Depardieu – féle Apám a hős. Esetünkben kevesebb a dráma, és inkább a hangulatteremtésen van a hangsúly. Kellemes, nosztalgikus érzést vált ki a nézőből Wouterlood mozija. A nagyinál töltött vakációkat idézi, amikor egy csomó olyan sztoriba keveredtünk, amelyekről azóta sem nagyon meséltünk senkinek - „ősi” szuverén titokként őrizzük őket.

Habkönnyű film ez, látszólag. Pedig bátor és bevállalós: nem a dolog könnyebbik végét fogja meg. Wouterlood remekül ismerte fel, hogy ezt a történetet csakis egyfajta konvencionálisabb nyelvezettel érdemes elmesélni. Érdekes, hogy bár napjainkban játszódik a sztori, a környezetnek, a kamerakezelésnek és a fényeknek köszönhetően végig a ’80-as, ’90-es évek retró hangulatában úszunk.

De nem csak az atmoszférateremtés az, amely hangsúlyos a filmben, hisz a két főszereplő Sam és Tess között akadnak konfliktusok is. Kissé elnagyolt konfliktusok ezek, s a film nem is tud – vagy nem is nagyon akar – mélyebben foglalkozni velük. Mindenesetre Sam gondolatai a halál és az elmúlás, a magány témakörében meglehetősen izgalmasak, kár hogy nem sikerült a gondolatkört jobban, érzékletesebben kibontani. De épp ilyen érdekes Tess apakereső projektje is és a kislány ehhez kapcsolódó lelki folyamatainak az ábrázolása. Csak hogy ez is kissé felületes.  

A kiskamaszkor ritkán kerül ilyen pőrén, tisztán, bájosan egy film fókuszába. S noha a hollandok tavalyi Oscar-nevezett alkotásának nem sikerül minden fronton kimagaslóan teljesíteni, mindenképpen maradandó az élmény, amit hagy.

70%

https://www.imdb.com/title/tt6851430/

Gomorra: La serie (1-4. évad)

Megkésve ugyan, de alig 2 hét alatt sikeresen ledaráltuk az olasz kult sorozat eddigi 4 évadát. Amely elképesztő atmoszférájának és fordulatainak köszönhetően annak rendje és módja szerint, vérbeli maffia moziként darált be minket – mindenestül.

A Roberto Saviano azonos c. dokumentum regénye nyomán készült széria minden idők legsikeresebb európai sorozata, és nem túlzás: minden idők egyik legjobb maffia sztori-cunamija.

Aki elolvas néhány cikket a témában az tudja, hogy a Fasoli-Saviano duó fiktív, több generáción átívelő, rendkívül csavaros és komplex története nagyon is közel áll a valósághoz. S a szerzőknek hála, az egyik legautentikusabb maffia sorozat, amely valaha készült.  

Itt nem elegáns, jólfésült maffiózók gengszterkednek. A bűnözésnek egy cseppnyi romantikája sincs. A Gomorra Secondigliano dobozházai közé kalauzol. A híres Scampia negyed zikkurat-szerű hideg-rideg lakóházainak vér áztatta mocskában taposunk részről részre, évadról évadra. Nincs lófej, nincsenek forrófejű Tony Montana-k. Vérben és leszámolásokban azonban itt sincs hiány, s aki pofázik, vagy ellentmond, az Nápolyban is pórul jár. Saviano végletesen alapos. Dokumentarista szemléletességgel mutatja be ennek a kötött hierarchikus rendszernek a működését. És természetesen azokat a folyamatokat is, amelyek aztán rendre banda háborúkhoz és paradigmaváltásokhoz vezetnek.

A tét mindig a hatalom megszerzése, de a szereplőket nem csak és kizárólag az egyéni motivációik vezérlik. Nagyon érdekes, ahogy kirajzolódik előttünk egyfajta modern feudális rendszer – amelynek a kontextusa természetesen mai, az elvei azonban kétségtelenül középkoriak. Rendkívül félelmetes, hogy bár Ciro Di Marzio, vagy a 4 évad során kiváló karakterfejlődésen átesett Gennaro Savastano egyike sem pozitív karakter – igaz, nem is találni olyat a sorozatban -, mégis elkezdünk szimpatizálni ezekkel az ádáz, hidegvérű gyilkosokkal.

Apropó gyilkosságok: a Gomorra e tekintetben nem bánik kesztyűs kézzel még a kulcsszereplőivel sem. Nem átall beáldozni főkaraktereket, ha épp a történet, a logika és a realitás úgy kívánja. Így izgalomban, vérben, verítékben és csavaros fordulatokban nem szűkölködünk a 4 évad során.

És bár bizonyos értelemben a klasszikus dramaturgia érvényesül – az utca kölyökből díler, klán tag, majd vezér lesz, végül pedig golyóval a mellkasában végzi -, a felemelkedést-bukást jóval árnyaltabban és összetettebben, ha úgy tetszik hitelesebben ábrázolja a Gomorra, mint ahogy elődei tették.

S modern bűnözésről lévén szó: a drog és a védelmi pénz csupán keretet ad a cselekménynek. Szó van itt még hulladékfeldolgozásról, arany bizniszről, mindenféle ügyeskedésről, korrupcióról és építkezési vállalkozásokról. És ehhez adódik még hozzá a hatalom, a becsvágy, a személyes konfliktusok és a „vér”, a család, a testvériség, amit minden áron meg kell védeni. És noha akad nem is egy ellentmondás a maffia-ideológiában, hisz azt is látjuk, hogy ezeknek az arcoknak semmi sem szent, ha szükséges a testvér a testvért öli, a férj pedig kitekeri az asszony nyakát, ha árulást gyanít, mégis hátborzongató a karakterek ambivalenciája, világról alkotott képe - hogy az egyik pillanatban odaadóan hozsannáznak, majd nem sokkal azután rezzenéstelen arccal repítenek golyót bárki fejébe. De a legfélelmetesebb mégis az, hogy mindez nagyon is valós - manapság is létező, virágzó rendszer.  

A főszereplők zseniálisak, de épp úgy megdöbbentőek és felkavaróak a mellékszálak is. Az első évad robogó-specialista tizenévesének rövid története például több mint megindító, de a harmadik évad elején lévő bolgár fejezet is zseniális, ahogy Ciro barcelonai tripje, vagy Nicola drámája. A karakterfejlődés minden esetben tanítani való, a hangulat pedig egészen sokkoló. Amihez nagyban hozzájárul a részeket záró Mokadelic által zseniálisan hangszerelt score, amelyhez hasonló karakteres filmzenét nem igazán hallottunk mostanság. És a szenzációs operatőri munkát még nem is említettük…

A negyedik szezon egyértelműen egy új kezdet a sorozat életében, de épp olyan míves és kimunkált, mint az előző évadok. Ráadásul a harmadik szezon végi döbbenetes finálé dacára is képes új színeket és izgalmakat hozni.

A zárlat pedig a 48. rész végén is mellbevágó. Tűkön ülve várjuk hát a következő 12 epizódot – lesz miről mesélni még, az biztos…  

Azt rebesgetik, hogy a Camorra újabban az élelmiszeriparban utazik. Több pénz van a kifliben meg a mozzarellában, mint a kokainban. Gondoltad volna? Legközelebb talán ez a „tétel” is felkerül majd a sorozat palettájára. Mondjuk az 5. évadban…

100%

https://www.imdb.com/title/tt2049116/

ZéróZéróZéró - ZeroZeroZero

A kooprodukciós összefogásban készült, a kultikus Gomorra sorozat rendezőjének Stefano Sollimanak, a széria kreátorának, Leonardo Fasolinak és a maffia által sakkban tartott író-újságírónak, Roberto Savianonak a hathatós közbenjárásával készült ZeroZeroZero ezúttal a szervezetbűnözés rendszerére és globális vérkeringésére fókuszál.

A 8 részes sorozat már a felütésben leszögezi: mi csupán az okozatot látjuk, a bűn hátterében álló emberi sorsokat, az előzményeket, az indítóokokat nem. Saviano könyve pedig ez utóbbi folyamatokat kívánja a maga komplexitásában bemutatni. S noha annyi ideje nincs kibontani a sztorit, mint a Gomorra esetében, ismét kiválóan veszi az akadályt.

A ZeroZeroZero cselekménye – a cím egyébként az ún. „tiszta” kokain elnevezésére utal – egy drogszállítmány körül bonyolódik, s három szálon fut szimultán. A Gomorrával összevetve málházósabb a tempó és az eseménysor, de nem kevésbé feszült és lebilincselő!

Az egyik szál az amerikai „szállítmányozási vállalkozó” szemszögéből követi nyomon a történéseket, a másik a kokain megrendelőit a calabriai maffiát és az olaszok viharos hétköznapjait kíséri, míg a harmadik szál a mexikói drogkartell és a drogvadász katonák összefonódását taglalja.

Saviano természetesen nem tud kibújni a bőréből: az atmoszféra a Gomorra morcosságát idézi. Sőt, ezúttal talán még szikárabb, még érzelemmentesebb a modor. S noha a ZeroZeroZero valóban emberi sorsokat és személyes drámákat mutat, méghozzá igen összetetten, a lehető legkevésbé sem elfogult, vagy részrehajló. De hogyan is lehetne? Hisz, ahogy a Gomorrában, itt sincs olyan karakter, akivel igazán azonosulni tudnánk. Ki többé, ki kevésbé, de alapvetően mindenki bűnöző – csupán a módszereikben vannak különbségek.

Izgalmas a New Orleans-i Lynwood család kálváriája, de épp úgy magával ragadó az olasz szál is, amely a calabriaiak belső viszályait és intrikáit követi nyomon. A legsokkolóbb azonban a Monterrey-i vonal, amely a burjánzó rendőri korrupciót vázolja, s a mexikói drogkartell mérhetetlen kegyetlenségébe enged betekintést.

A három cselekményszálat Saviano szkriptje remek érzékkel, mesterien „ereszti össze”. Flashbackekkel, s az egyes történések más-más perspektívából való bemutatásával igyekszik az eseményeket komplexen, sokoldalúan vizsgálni, ábrázolni.

A ZeroZeroZero nem könnyű néznivaló, már csak a sokkoló képsorok miatt sem. De egyébként is konokul járja a saját útját, és csökönyösen ragaszkodik a trendekhez legkevésbé sem idomuló koncepciójához.

Ha a Gomorrát szereted, úgy Fasoli újabb projektje is felcsigázhatja az érdeklődésedet, hisz tud újat mondani/mutatni a témában!

85%

https://www.imdb.com/title/tt8332438/

TOP 25 CSATTANÓ - A nagy csavar gyűjtemény

     25. Bújócska – Hide and Seek (John Polson, 2005.)

Sokan ekézték DeNiro-t, hogy mégis hogyan lehetett képes egy ilyen b-kategóriás horrorban szerepet vállalni. Bizonyára őt is a film végi bődületes csavar nyűgözhette le. Ami nem a filmtörténet legmegrázóbb fordulata, de szó se róla: váratlan, megdöbbentő, és emlékezetes. 

     24. A rettegés háza – Darkness (Jaume Balagueró, 2002.)

Kevéssé ismert és elismert, kissé alábecsült személyes kedvenc. Lena Olin és Anna Paquin remekelnek ebben a fojtogató atmoszférájú ördögi horrorban. A sztori nem minden esetben konzekvens, a zárójelenet azonban rendkívül feszült, megjegyzős, és hátborzongató. 

     23. Azonosság – Identity (James Mangold, 2003.)

A tíz kicsi néger analógiájára felhúzott izgalmas, agyas thriller, melyben egy halálbüntetésre váró, bomlott agyú gyilkos elméjében zajlanak az események. Nem tökéletes, de kétségkívül ötletes mozi. Itt aztán tényleg senki sem az, akinek látszik, a finálé pedig meglehetősen sokkolóan tálalja az igazságot.

     22. Játsz/ma – The Game (David Fincher, 1997.)

Viszonylag keveset emlegetett Fincher-mozi a ’90-es évek második feléből. Melyben Sean Penn odaadó öcsike módjára szívatja meg a munkamániás bátyust. Fincher társadalomkritikája működik, hát még a film végi csattanó!

     21. Az árva – Orphan (Jaumet Collet-Serra, 2009.)

Nem tudjuk eldönteni, hogy okos-e, vagy csak szimplán kurvára megdöbbentő Az árva bizarr csattanója. Az viszont biztos, hogy aki látta, nem fogja egykönnyen elfeledni Jaumet Collet-Serra hátborzongató moziját.

     20. Legbelső félelem – Primal Fear (Gregory Hoblit, 1996.)

Hoblit krimije a ’90-es évek egyik legjobbja a zsánerben. Richard Gere ügyesen hozza a sztár ügyvédet, de az igazi nagy trüvájt a fiatal Edward Norton – és az ő karaktere - viszi véghez ebben a körmönfont thrillerben. 

     19. Hideg nyomon – Gone Baby Gone (Ben Affleck, 2007.)

Szerintünk ez Affleck legjobb rendezése. Családi vállalkozás, hisz a „kis” Casey domborít remekül a főszerepben, no és családi vállalkozás a tekintetben is, ahogy a dolgok alakulnak a fináléban. Bátor, elgondolkodtató, számos kérdést felvető letaglózó csavar.

     18. Psycho (Alfred Hitchcock, 1960.)

A zuhanyjelenet mellett egyértelműen a film fináléja a leghátborzongatóbb és a legemlékezetesebb. Amikor is fény derül Norman Bates múltjára, s az eseménysor minden egyes eleme értelmet nyer. 

     17. Fűrész – Saw (James Swan, 2004.)

A nagy tanítómester Jigsaw végül minden „bűnöst” átráz – és kicsinál. A Fűrész első epizódja egyértelműen a legjobb a sorozatból. Sokkoló, váratlan, csavaros, egyedi és meghökkentő. Ezen jelzők még valamennyire a második részre igazak. Utána következett az erős lejtmenet.

     16. Harcosok klubja – Fight Club (David Fincher, 1999.)

Fincher művészi, finoman teátrális, hatásos záró képkockája azt hiszem sokak emlékezetébe égett be mindörökre. A nem várt csattanó picit előbb érkezik, de aztán Tyler és Jack „összecsapása” is tartogat egy jól irányzott gyomrost.

     15. Éles tárgyak – Sharp Objects (Marti Noxon, 2018.)

A 2018-as év, meg úgy összességében az elmúlt 10 esztendő egyik legcsavarosabb krimi sorozata, melyben Amy Adams keveredik bele egy szövevényes bűnügybe – illetve saját múltjának útvesztőjébe. A finálé több mint meglepő. Logikus, sokkoló. Majd a 'végefőcím' után is vár ránk egy „kis” meglepetés…

     14. Mementó – Memento (Christopher Nolan, 2000.)

Nolan olyan akkurátusan rakosgatja össze a történet szilánkjait, darabkáit, hogy szinte öröm nézni. Öröm? Bocs: embert próbáló feladat. A Mementó tipikus „többszörnézős” mozi, amelynek egyes megoldásai, „trükkjei” csak a képkockák sokadszori áttanulmányozása után fognak leesni a nézőnek. De épp ezért „kult”, meg a kivételesen ügyes szerkesztés módja, és a zseniális zárlat miatt. 

     13. Angyalszív – Angel Heart (Alan Parker, 1987.)

Parker ördögi kult mozija, amelyben Mickey Rourke sátáni játszmába bonyolódik a sátáni DeNiroval. Már az elejétől fogva biztosra vehető: ebben a moziban nem a jó fog győzedelmeskedni. Ettől viszont még a végjáték nem kevésbé sokkoló…

     12. A tökéletes trükk – The Prestige (Christopher Nolan, 2006.)

Nolan bő 2 órás átverősdije. A tökéletes trükk valójában nem más, mint egyetlen grandiózus bűvésztrükk. A két megszállott gigászi csatájában folyamatosan változnak az erőviszonyok, hogy aztán a zárlat egy olyan megfejtéssel tudjon előrukkolni, ami minden várakozást felülmúl. 

     11. A gépész – The Machinist (Brad Anderson, 2004.)

Christian Bale sokat emlegetett, drámai fogyása. Ja, és a sztori, amely a bűn és bűnhődés – komplexust értelmezi újra, dolgozza fel igen művészien, elementáris erővel, nagyon emlékezetesen.

10. Emlékezz – Remember (Atom Egoyan, 2015.) 

Az egyik legeredetibb, legváratlanabb slusszpoén mind közül. Atom Egoyan elegáns come back-jében Christopher Plummer szenzációsat játszik. A film végi csavar pedig egész egyszerűen szenzációs!

     09. A köd – The Mist (Frank Darabont, 2007.)

A Stephen King-specialista Frank Darabont a nagy sikerű adaptációk után – A remény rabjai, Halálsoron – 2007-ben is behúzta a tutit. Igaz, ezúttal egy jóval zordabb King novellát pécézett ki magának. A köd nem olyan veretes, mint a korábbi Darabont-mozik, de a finálé akkora gyomros, annyira kegyetlen, hogy a mai napig képesek vagyunk felidézni minden egyes momentumát.

     08. A falu – The Village (M. Night Shyamalan, 2004.)

Ekkor kezdte el a sajtó egyöntetűen leírni és letaszítani Shyamalant a képzeletbeli trónjáról. Sokan ekézték A falu-t, a nagy csattanóval egyetemben, mondván, túl kiszámítható – nem értjük, szerintünk kivételesen ügyes, és ötletes a befejezés. A fikázóknak talán annyiban igazuk van, hogy ekkor kezdett el némileg megkopni az indiai származású rendező fénye, és icipicit unalmassá válni a jól ismert dramaturgia. Ettől függetlenül akkor is tartjuk, hogy a filmvégi csavar itt is bazira erős! Annak meg, aki képes megjósolni a játékidő derekán, hogy mire megy ki a játék, tényleg jár a taps! Bravó Sherlock!

     07. Vad vágyak – Wild Things (John McNaughton, 1998.)

B-filmes gúnya, pedig a Wild Things a ’90-es évek végi MTV-generáció egyik emblematikus, nagyon is minőségi, ultra szexi thrillere, ami úgy dobálózik 10 percenként a meghökkentőbbnél meghökkentőbb, intelligensebbnél intelligensebb csavarokkal, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Ennek tükrében a történet végén eszközölt csattanó már nem üt olyan orbitálisat, jóllehet, akkor kerül McNaughton kirakósának minden egyes részlete a helyére. Méltatlanul keveset emlegetett, mesteri mozi!

     06. Nyomtalanul – Spoorloos (George Sluizer, 1988.)

Készült belőle amerikai verzió, de nyilván közelébe sem ér az európai eredetinek. Pedig azt is, ezt is Sluizer dirigálta. Csak hogy a ’88-as filmnek valami olyan letaglózó az aurája, a színészei pedig olyan nagyszerűen asszimilálódnak a kontextusba, hogy azt Amerikában már nem sikerült megismételni. A forgatókönyv Tim Krabbé Az aranytojás c. novellája alapján készült. A film záró képsorai végül mindenre választ adnak, s értelmet nyer a „tojás” metafora is. Zseniális, mellbevágó végkifejlet.

     05. Közönséges bűnözők – The Usual Suspects (Bryan Singer, 1995.)

Redfoot, guatemalai kávé, Mr. Kobayashi… aha. Persze! Bryan Singer átverős mozijának egyik csúcspontja a Kevin Spacey közreműködésével bevitt váratlan, elképesztő gyomros. Kiütéses győzelem! Kayser Soze nem hibázik!

     04. Más világ – The Others (Alejandro Amenábar, 2001.)

Noha Amenábar kétségtelenül vett egy kis ihletet a két évvel korábban mozikba került Shyamalan műremekből, a Hatodik érzékből, mégis egyedien, rendkívül művészi módon és hátborzongatóan abszolválta azt a bizonyos sokat emlegetett, vérfagyasztó, síron túli finálét.

     03. Hatodik érzék – The Sixth Sense (M. Night Shyamalan, 1999.)

Shyamalan rendezői bemutatkozásában rögvest olyan tökéletesen kivitelezte a történetet a legutolsó nagy csavarra felfűzött, annak oltárán áldozó dramaturgiát, hogy a védjegyévé vált „csattanózást” aztán sem sikerült ilyen váratlanul, ilyen mesterien alkalmaznia. Csak pislogsz, és nem hiszel a szemednek. Sokan próbálták utánozni, senkinek sem sikerült ilyen bámulatosan megcsinálni a trüvájt. 

     02. Oldboy (Chan-wook Park, 2003.)

Az, hogy az Oldboy Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját 2004 –ben, nagyban köszönhető az akkor a filmszemle ítélőszékében elnöklő, bizarr, különleges ízléséről híres Quentin Tarantino-nak. Hála az amerikai kult rendezőnek a filmvilág tekintete egyként szegeződött Chan-wook Park zseniális mozijára, melynek filmvégi csattanója minden képzeletet felülmúl: elképesztően sokkoló, hatásos, „beteg”, és a maga távol-keleti módján szürreális és szépséges!

     01. Hetedik – Seven (David Fincher, 1995.)

Minden idők leggyomorbavágóbb zárlata. Fincher ugyan nem mutatja meg a doboz tartalmát – Istennek hála -, de a képzeletünk, illetve Somerset nyomozó riadt arckifejezése elvégzik helyette a piszkos munkát. Napokig, hetekig nem tudtunk szabadulni a Hetedik felkavaró fináléjától.

Michael Jordan - Az utolsó bajnokságig - The Last Dance

A koronavírus egyik pozitív hozadéka, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel - az otthonaikban ragadt sportrajongók óriási örömére - a Netflix úgy döntött, előrébb hozza a Last dance premierjét.

A Jordan-doku a Chicago Bulls fenomenális – utolsó - legendás arany korszakának eseményeit öleli fel, s az „utolsó ütközet”, a Utah Jazz ellen vívott ’98-as NBA-döntő köré szerveződve építkezik. Időnként visszanyúl évtizedeket, hogy jobban megértsük a főszereplők, de legfőképp Michael Jordan mindenkori motivációit.

Eddig sosem látott pillanatoknak lehetünk szem és fültanúi. Ott lehetünk az edzéseken, hallhatjuk Jordan zrikáit és időnkét arrogáns, de kétségkívül motiváló „trash talkját”; tapasztalhatjuk a vezérbika dominanciáját a pályán, illetve az öltözőben. S testközelből érezhetjük a fickót körülölelő lefegyverző aurát: a fanok mindenre elszánt rajongását, a csapattársak tiszteletét.

S igen, Michael Jordan volt a sztár, akinek már a ’80-as években több mint 10-szer annyi volt a fizuja, mint a csapattársainak. Mert ő volt az, akinek a neve permanensen teltházat vonzott már karrierjének korai szakaszában is a United Centerbe. És ugye ő volt az, aki képes volt egyszemélyes hadseregként mérkőzéseket nyerni – még „beromlottpizzázva” is.

A 10 részes sorozat, bár részrehajló, és elsődlegesen Jordan perspektívájából mondja el a történteket, igyekszik mindenre kiterjedően bemutatni a Bulls kulcsfiguráit. S amellett, hogy mindvégig azt sulykolja: itt bizony Jordan volt az aduász, rajta állt vagy bukott a sztori, azt sem felejti el, hogy ha nincs Pippen, nincs Rodman, nincs Ron Harper, nincs a horvát szupersztár Toni Kukoc, vagy épp a biztos kezű hárompontos dobó, a kezdetben kissé lesajnált Steve Kerr, akkor Jordan sem ér fel 6-szor a csúcsra. Avagy: biztosan nem szerez 6 bajnoki gyűrűt.  

Kifejezetten érdekesek a film nem Jordannal foglalkozó fejezetei is. Úgy mint a Dennis Rodman különc személyiségére fókuszáló epizód, a Phil Jackson rendhagyó módszereit bemutató „bekezdés”, a Dream Team és a horvát csapat összetűzése a barcelonai olimpián, vagyis Toni Kukoc szánt szándékkal történő megleckéztetése, vagy a Steve Kerr személyes tragédiáját taglaló rész.

A Last Dance nagy erénye, hogy nem csak kor – és sport dokumentumként állja meg a helyét, emocionálisan is bivaly erős. Esetenként kifejezetten megható és szívszorító. Így nem csak és kifejezetten NBA, illetve kosárlabda rajongóknak ajánlanánk, hanem annak is, akit érdekel egy kivételesen nagyszerű „harcos”, sportember felnövés története - és motivációs tréningje. Aki a földkerekség legnépszerűbb, és egyben legzseniálisabb sportolójává, és egyúttal korszakos ikonná vált.  Aki nem tűrte, ha a csapattársai nem 200%-on pörögnek. Mert nem akart semmi mást, csak nyerni, s olyan nagyágyúkat volt képes szó szerint megsemmisíteni a pályán, mint Karl Malone, Reggie Miller, vagy Charles Barkley.   

Kétség nem fér hozzá: Michael Jordan a „Goat”! S noha akadtak, és mind a mai napig vannak trónbitorlók, Air Jordan zsenialitásához egyikőjük sem ér fel!

90%

https://www.imdb.com/title/tt8420184/

TOP 20 ROKONSZENVES GAZFICKÓ - a negatív karakterek bája

     20. Az ördög ügyvédje (1997.) – John Milton (Al Pacino)

Pacino akkora király, hogy magát az ellenpólus-mindenest, a sátánt is képes szimpatikussá varázsolni. John Milton az egyszemélyes meggyőző erő. Jó a dumája, sármos, ellenállhatatlan és lehengerlő.

     19. A Wall Street farkasa (2013.) – Jordan Belfort (Leonardo DiCaprio)

Bocs, nem tudunk szofisztikáltabban fogalmazni, de Jordan Belfortnál ellenszenvesebb nagyképű faszfejet aligha hordott a hátán a Föld. És mégis: van az arroganciájában valami megkapó. Nyilván Margot Robbie tökéletes formái is hozzátesznek az élményhez, de szorítkozzunk a tényekre: Belfort visszataszító jelleme még az elfogyasztott kokain hegyek és az undorító hedonizmus ellenére is kifejezetten szimpatikus tud lenni. Az észveszejtően vicces jelenetekről, bemondásokról nem is beszélve. 

     18. Joker (2019.) – Joker (Joaquin Phoenix)

Inkább empátiát érzünk iránta, semmint rokonszenvet. De az, ahogy Todd Phillips, no és persze Joaquin Phoenix hozzá nyúlt a figurához, páratlan a maga nemében. Arthur Fleck eredendően jó, a körülmények teszik hidegvérű gyilkossá. 

     17. Titokzatos folyó (2003.) – Jimmy Markum (Sean Penn)

Jimmy a családját tűzön-vízen át óvó, védelmező kisvárosi gengszter. Sean Penn zseniális, szikár és kőkemény, mint mindig. És abszolút átérezhetőek a motivációi. Jól megírt karakter, szenzációsan eljátszva. 

     16. Veszélyes vizeken (1994.) – Wade (Kevin Bacon)

A Kevin Bacon által zseniálisan megformált gonosztevő kedveli a Jane’s Addiction-t, s ez már önmagában elég ahhoz, hogy az ember szimpátiát kezdjen el táplálni iránta. És hát valljuk be töredelmesen, Roarke helyében gondolkodás nélkül mi is Wade kenuját választottuk volna. 

     15. Harcosok klubja (1999.) – Tyler Durden (Brad Pitt)

„Olyan akartam lenni, mint Tyler!”. Naná, hisz Brad Pitt hasfala azóta is hivatkozási alap, a lehengerlő magabiztossága nem különben! Íme a filmtörténet egyik legszimpibb, legvonzóbb madafakája. Tyler Durden a tökéletes rossz fiú karakter!

     14. Tőzsdecápák (1987.) – Gordon Gekko (Michael Douglas)

Gordon Gekko az egyik legarrogánsabb antagonista a filmtörténetben, Douglas azonban olyan zseniálisan körmönfontan kelti életre ezt a piszok gecit, hogy az ember akarva akaratlanul elkezd szimpatizálni vele. Michael Douglas Oscar-t érő alakítása – nem mellesleg…

     13. Jojo Nyuszi (2019.) – Adolf (Taika Waititi)

Adolf. Igen, AZ az Adolf. Aki Waititi filmjében, Waititi tolmácsolásában az egyik legjobb haverja a filmtörténet egyik legcukibb kisgyerekének. Oké, kurvára bizarr. De pont az ilyen bátor húzásai miatt kedveljük Waititi-t! 

     12. Halálos közellenség (2008.) – Jacques Mesrine (Vincent Cassel)

„Nem szeretem a törvényeket, mivel a gazdagoknak találták ki.” – mondja Jacques Mesrine, a francia kriminalisztika legádázabb gengsztere. S bár Mesrine vérbeli megátalkodott gazfickó volt, Vincent Cassell olyan meggyőzően interpretál, hogy lazán a keblünkre ölelnénk a fazont. Beidézhettünk volna egyéb nevezetes gengsztereket is, mondjuk a Scorsese-univerzumból, de Mesrine-nél rokonszenvesebb gyilkost aligha találnánk. Érted: rokonszenves. És gyilkos. Hűha…

     11. A bárányok hallgatnak (1991.) – Dr. Hannibal Lecter (Sir Anthony Hopkins)

Hannibal a kannibál. Intelligens, körmönfont, művelt – csak „kicsit” pszichopata. Egyszer ki akarta kérdezni egy népszámláló. A máját ette meg, jó nagy szemű babbal. Chiantit ivott hozzá. Viszont mégis csak van olyan jófej, hogy segít elkapni Clarice-nek a Buffalo Bill névre hallgató sorozatgyilkost.  

     10. Három óriásplakát Ebbing határában (2017.) – Dixon (Sam Rockwell)

Dixon oktondi, és rosszmájú, mint a szar, de a történet előrehaladtával egyre jobban kezdjük megérteni a karaktert – és egyre kevésbé haragszunk rá. Sőt, a záró képsorokra már kifejezetten megszeretjük a pasast. Hiába no, Sam Rockwell!

     09. Amadeus (1984.) – Antonio Salieri (F. Murray Abraham)

Hasonlóan érezhettek Michael Jordan csapattársai… A zseni az zseni, a „tehetséges” az egy másik kaszt. Salieri tehetségének esélye sem volt Mozart zsenialitásával szemben. Pedig ő maga sem volt piskóta. Mégis be kellett érnie egész életében a másodhegedűs szerepével. A szimpatikus pedig az, hogy ennek ellenére is áhítattal vegyes csodálattal bámulta Mozart kirobbanó zsenialitását. Még ha végtelenül irigy is volt rá. Milos Forman kultikus mozijának átlaga 8 Oscar, a 11 jelölésből. Mondanunk sem kell, F. Murray Abrahamnak is járt a díj. 

     08. Aranyélet (2015.) – Attila (Thuróczy Szabolcs)

Atti minden csetlése-botlása ellenére is szimpi kisstílű gazfickó, aki aztán az egyre szövevényesebb történések következményeképpen nagystílű „melókban” is kénytelen így-úgy-amúgy helyt állni. 

     07. A cég (1993.) – Avery Tolar (Gene Hackman)

Avery Tolar-t szimplán csak bedarálta a gépezet, azaz a cég, de mint az a történet során végül kiderül, a szíve a helyén van. Grisham regényei nagy népszerűségnek örvendtek a ’90-es évek Hollywoodjában, s noha nem A cég a legerősebb Grisham-adaptáció, kedveljük a filmet, a Hackman által szenzációsan életre keltett mellékkarakter pedig üde színfoltja a sztorinak. 

     06. Veszedelmes viszonyok (1988.) – Vicomte de Valmont (John Malkovich)

Kevesen tudják, hogy Stephen Frears kosztümös mozija volt az előképe a ’90-es évek végén nagy sikert aratott Kegyetlen játékok c. romantikus tini filmnek. A Ryan Phillippe, Sarah Michelle Gellar és Reese Witherspoon főszereplésével készült film tulajdonképpen modernkori parafrázisa a Veszedelmes viszonyoknak. Amelyben a romlott lelkü Vicomte – John Malkovich kegyetlenül erős alakításában – rontja meg, vezeti be a testiség rejtelmeibe a tapasztalatlan Uma Thurmant. Majd esik szerelembe a gyönyörű, erkölcsös Michelle Pfeiffer-el. S noha a Vicomte mindvégig a negatív figura szerepében tetszeleg, a film végén nemes tettre szánja el magát. 

     05. Közönséges bűnözök (1995.) – Dean Keaton (Gabriel Byrne)

A szomorú tekintetű Gabriel Byrne tökéletes a lírai alkatú értelmiségi bűnöző, Dean Keaton szerepében. A faszi egy nő, egy szerelem miatt áldozza be magát, ez már önmagában is szimpatikus, és rendkívül férfias lépés, de Keaton még akkor is baromira cool és stílusos tud maradni, amikor az alvilág urával, a titokzatos Kayser Soze-val néz farkas szemet.

     04. Holtpont (1991.) – Bodhi (Patrick Swayze)

Az ex-elnökök falkavezérét nem csupán a vagyonszerzési szándék vezérli. Magasabb eszmék is közrejátszanak bűnözői tevékenységének kiteljesedésében. Már eleve a Keanu Reeves által játszott Johnny Utah ügynök is rokonszenvezik a hosszú hajú szörf-fenoménnal, miért lenne ez másképp a néző esetében? Szerintünk ez Patrick Swayze egyik legparádésabb, legösszetettebb szerepe. 

     03. Fedőneve: Donnie Brasco (1997.) – Benjamin Ruggerio (Al Pacino)

Lefty-nél szimpatikusabb maffiózót keresve sem találnánk a gengsztertörténelemben. Al Pacino csapatnyi sóval ízesíti a pasta-t, olykor pedig, ha a meló és a lojalitás megkívánja, holttesteket fűrészel darabokra. Ne „felecsdel”.

     02. Szemtől szemben (1995.) – Neil McCauley (Robert DeNiro)

Michaell Mann rabló-pandúr mozija örök kedvenc, a DeNiro által megformált Neil McCauley pedig az intelligens, éles eszű bűnöző archetípusa. Hidegfejű, nyugodt fickó, a gengszterkedés számára nem más, mint kenyérkereset. Munkájában odaadó, úgy rabol bankot, mint az irodai dolgozó, aki napról napra precíz excel-kimutatást végez. Kontrasztként pedig: sokkal „normálisabb” személyiségnek hat, mint az őt üldöző, extrovertált, nagypofájú, mindenen és mindenkin átgázoló, arrogáns Hanna nyomozó. 

     01. Kapj el, ha tudsz! (2002.) – Frank Abagnale Jr. (Leonardo DiCaprio)

A legszimpatikusabb mind közül. A lelki sérült, de rendkívül ambiciózus Frank-et főként a megfelelési kényszer hajtja, ami mindnyájunkból képes együttérzést kiváltani a karakter iránt. DiCaprio pedig játszi könnyedséggel mutatja meg Abagnale személyiségének összes árnyalatát. Csatlakoztok?

TOP 25 Szerelmespár

   25. Paula Pokrifki & Zac Mayo – Debra Winger & Richard Gere (Garni-zóna – An Officer and a Gentleman, 1982)

Durva, de ebben a filmben még nem láthatjuk Richard Gere emblematikus ősz fürtjeit. A deviáns repülőtiszt tanonc és a gyári munkáslány kapcsolata mellékszál a történetben, de Debra Winger szuper szexi, Gere meg pofátlanul jóképű, és hát mindez elég jó alap ahhoz, hogy meghatározó fejezetté váljon a románcuk a sztoriban. 

    24. Sera & Ben Anderson – Elisabeth Shue & Nicholas Cage (Las Vegas, végállomás – Leaving Las Vegas, 1995)

A film, amely meghozta Nicholas Cage sokat emlegetett Oscar-díját. Az öngyilkos hajlamú forgatókönyvíró és a Las Vegas-i örömlány kapcsolata rendkívül drámai és megindító.

     23. Jordan Mooney & Brian Flannagan – Elisabeth Shue & Tom Cruise (Koktél – Cocktail, 1988)

Roger Donaldson egyik leggyengébb filmje, ami az évek múltával mégis kultikussá tudott válni. És miért? Az ok egyértelműen Tom Cruise kisfiús mosolya, valamint Elisabeth Shue angyali pofija, és szőke fürtjei. Ennyi néha pont elég az üdvösséghez. 

    22. Blanca & Pedro – Winona Ryder & Antonio Banderas (Kísértetház – The House of the Spirits, 1993)

Bianca és Pedro szerelme csak egy röpke kis epizód Bille August nagyívű családregényében. Mégis kulcsfontosságú kapcsolat ez, amely nagyban befolyásolja a film történéseit, s nem utolsó sorban: a fiatal Winona Ryder és Antonio Banderas között nagyon is működik az a bizonyos kémia! 

    21. Rachel Jansen & Peter Bretter – Mila Kunis & Jason Segel (Lepattintva – Forgetting Sarah Marshall, 2008)

A Felpattintva mellett a korszak és az Apatow-istálló egyik legjobb romkomja, amely – ki hitte volna – abszolút hiteles szerelmes párrá gyúrja a jóllakott napközis karakter Jason Segel-t és a szuper jócsaj Mila Kunis-t.

     20. Molly Jensen & Sam Wheat – Demi Moore & Patrick Swayze (Ghost, 1990)

A film, amely új dimenziókat nyitott meg az agyagozás és a szerelmeskedés relációjában. No és a két főszereplő karrierjében is. Swayze ekkor már szupersztár volt, főként a Dirty Dancingnek hála, mégsem jött rosszul neki egy ilyen orbitálisan nagy kasszasiker, hisz a táncos film után az egy Országúti diszkót leszámítva (ami egyébként jóval a megjelenése után vált kult mozivá) csak felejthető projektekben vett részt. Demi Moore biójában is jól mutat a Ghost, ami aztán a ’90-es évek közepéig számos fontos filmszerepet hozott a színésznő számára. 

     19. Juliet & Romeo – Claire Danes & Leonardo DiCaprio (Rómeó és Júlia – Romeo + Juliet, 1996)

Baz Luhrmann megosztó, de kétségtelenül bátor és energikus Rómeó és Júlia adaptációja, mely elsősorban az akkori tinikedvenc DiCaprio és a jó érzékkel „mellécastingolt” Claire Danes miatt aratott zajos sikert. 

     18. Helen & James – Gwyneth Paltrow & John Hannah (A nő kétszer – Sliding Doors, 1998)

Alulértékelt brit mozi, amely a „mi lett volna, ha” gondolatával játszadozik igen ötletesen. Helen és James a kedvenc brit párunk! 

     17. Ariel & Ren – Lori Singer & Kevin Bacon (Gumiláb – Footloose, 1984)

A film, amely Kevin Bacon-ből szupersztárt faragott, s szép lassan a táncos-zenés mozik örökzöldjévé vált. Mind a mai napig roppant mód szórakoztató és friss. Singer és Bacon között izzik a levegő! Íme a tökéletes casting!

     16. Frankie & Johnny – Michelle Pfeiffer & Al Pacino (Krumplirózsa – Frankie and Johnny, 1991)

Pacino méltatlanul keveset emlegetett kellemes, egyedi hangvételű romantikus mozija az egyik legjobb zsánerfilm a ’90-es évekből. Garry Marshall, a Micsoda nő rendezője 1 évvel a Julia Roberts – Richard Gere mozi után forgatta a filmet, de jóval mérsékeltebb sikert aratott annál. Nem csoda, hisz a Krumplirózsa finomabb, légiesebb, „igazibb” film a Pretty Womannél, s a későbbi indie mozik hangulatát idézi - előlegezi. De az egész sztorit vitathatatlanul Michelle Pfeiffer és Al Pacino kitűnő párosa teszi lehengerlővé. 

    15. Holden McNeil & Alyssa Jones – Ben Affleck & Joey Lauren Adams (Képtelen képregény – Chasing Amy, 1997)

A leszbikus Alyssa és a hetero Holden viharos szerelme. Elég bizarr, de Kevin Smith már csak ilyen. Ja, és marha jó a magyar szinkron! 

     14. Jenny & Oliver – Ali MacGraw & Ryan O’Neal (Love Story, 1970)

„Generációs-zokogós”. Jenny és Oliver a filmtörténet egyik legikonikusabb szerelmespárja!

     13. Kimberly & Dell – Emmy Rossum & Justin Long (A szerelem üstököse – Comet, 2014)

Akár Linklater is elkövethette volna. Justin Long és Emmy Rossum kozmikus szerelme ellenállhatatlan. 

     12. Susan Lowenstein & Tom Wingo – Barbra Streisand & Nick Nolte (Hullámok hercege – The Prince of Tides, 1991)

Ahogy Nick Nolte Reviczky Gábor szinkron hangján azt mondja, „Lowenstein”, s ahogy Barbra Streisand karaktere a végén búcsúzik a vidéki futball edzőtől. Finoman szirupos, kifejezetten élvezetes néznivaló, még a borongós téma ellenére is. A két főszereplő pedig óriásit játszik!

     11. Marianne & Heloise – Noémie Merlant & Adéle Haenel (Portré a lángoló fiatal lányról – Portrait de la jeune fille en feu, 2019)

A tavalyi év egyik legemlékezetesebb szerelmes párja. Ki hitte volna, hogy Marianne és Heloise szerelmének költői története ekkora hatást képes gyakorolni! Légies, és nagyon francia!

     10. Kitty Fane & Walter Fane – Naomi Watts & Edward Norton (Színes fátyol – The Painted Veil, 2006)

W. Somerset Maugham csodaszép regényének pasztellesen finom filmadaptációja, amely talán kevesebb figyelmet kapott a kelleténél. Pedig Kitty és Walter megindító szerelmének története, illetve Naomi Watts és Edward Norton finoman rezonáló párosa kifejezetten emlékezetes. 

     09. Carol Connelly & Melvin Udall – Helen Hunt & Jack Nicholson (Lesz ez még így se! – As Good as It Gets, 1997)

„Carol a pincérnő, Simon a buzi!” Lám, a szőrös szívű Jack Nicholson is megzabolázható. Naná, ha egy olyan szuggesztív partnerre lel, mint Helen Hunt. Megható, szenzációs párbeszédekkel teletűzdelt szerelmi kapcsolat. 

     08. Louise & Evan – Nadia Hilker & Lou Taylor Pucci (Újjászületés – Spring, 2014)

Az egyik kedvenc indie filmünk az elmúlt évtizedből, Louise és Evan párosa pedig az egyik legbizarrabb, amelyet romantikus filmben valaha láttunk. Nem lőjük le a poént, Isten ments, ezt a mozit látni kell!

     07. Holly & Gerry – Hilary Swank & Gerard Butler (P.S. I Love You, 2007)

Holly és Gerry bő két órás, könnyfakasztó búcsúja. Butler nem a kimagasló színészi kvalitásairól nevezetes, itt is Swank viszi el a balhét, de kétségtelen, hogy a P.S. I love you-nak helye van minden idők legklasszabb szerelmes filmjeinek listáján, a Gerard Butler és Hilary Swank páros pedig szintén igen jól funkcionál.

     06. Cindy & Dean – Michelle Williams & Ryan Gosling (Kék Valentin – Blue Valentine, 2010)

Derek Cianfrance szenzációs mozijában párhuzamosan látjuk Cindy és Dean csodálatos egymásra találásának, valamint drámai szétválásának történetét. Az egyik legszomorúbb romantikus mozi evör.

     05. Céline & Jesse – Julie Delpy & Ethan Hawke (Mielőtt felkel a Nap – Before Sunrise, 1995)

Olyan jókat beszélgetnek, öröm őket nézni, hallgatni. Az éjszaka végére pedig jól egymásba is szerelmesednek. Tulajdonképpen az egész trilógiát idecitálhattuk volna, de hát a ’95-ös első epizóddal kezdődött minden. 

    04. Oliver & Elio – Armie Hammer & Timothée Chalamet (Szólíts a neveden – Call Me by Your Name, 2017)

Nem számít, hogy azonos neműek, Armie Hammer és Timothée Chalamet között csak úgy izzik a levegő. Elképesztő színészi munka!

     03. Zula & Wiktor – Joanna Kulig & Tomasz Kot (Hidegháború – Zimna wojna, 2018)

A legszebb európai szerelmes film, az egyik legdinamikusabb szerelmes pár a listán. 

    02. Robert Kincaid & Francesca Johnson – Clint Eastwood & Meryl Streep (A szív hídjai – The Bridges of Madison County, 1995)

Rendkívül érzékeny páros, felnőtt, érett szerelmi szál, első osztályú színjátszás, Meryl Streep díjakkal és nominációkkal elhalmozott alakításával. Szívszorító finálé.

    01. Marianne Sheridan & Connell Waldron – Daisy Edgar-Jones & Paul Mescall (Normális emberek – Normal People, 2020)

Ha modern, emocionálisan kifinomult romantikus történet, akkor nálunk mindenképpen a Sally Rooney azonos című regényéből készült Normal People a tuti befutó. Marianne és Connell párosánál erősebb duót még nem láttunk szerelmes filmben! Daisy Edgar-Jones és Paul Mescall!!!