Érdekes, hogy Alex Kurtzman, aki
olyan blockbusterek forgatókönyvét jegyzi, mint a Zorro legendája, a
Transformers, a Star Trek, vagy újonnan a Csodálatos pókember 2, egy ilyen
földhöz ragadott, „hétköznapi” történetet választott első rendezése ’áldozatául’.
Mert, hogy: a People like us-ban
nincsenek giga-mega robotok, űrhajók, szuperhősök, sem pedig álarcos
bosszúállók!
Sam nagydumás, karrierista
kereskedő, aki barter ügyletekkel foglalkozik. Amikor megtudja, hogy meghalt az
apja, különösebben nem rendül meg, de barátnőjével karöltve – kénytelen
kelletlen - hazautazik a családi fészekbe (Esőember? Hmm??), hogy elintézze a
temetés és a hagyaték körüli hivatalos formaságokat. Mindezt szigorúan a nagy
dohány érdekében! Az óriási örökség reménye azonban hamar szertefoszlik,
ugyanis kiderül, hogy Sam „nincs egyedül”, s az édesapja a vagyon nagy részét
eltitkolt lányára hagyta. A fiatalembernek így egyszerre kell szembesülnie az
újdonsült helyzettel – nevezetesen Frankie-vel, a ’frissen szerzett’,
destruktív életet élő nővérkével -, édesanyja gyászával és apátiájával,
miközben mind a munkája, mind pedig a magánélete felett is gyülekeznek a felhők.
Hiába szeretné bárki is Chris
Pine-t belegyömöszölni az „ügyeletes hollywoodi szépfiú” skatulyába, a fickó
igen is ’színész’! Mégpedig nem is rossz! Sőt, tulajdonképpen az egyébként
kissé sablonos, és kiszámítható film épp miatta működik! A további szereplők,
úgy mint Michelle Pfeiffer és Elizabeth Banks, szintén jól teljesítenek, de
kétségkívül Pine a motorja ennek a történetnek!
Habár a szkript nem nélkülözi a
frázisokat, és Kurtzman nyilván nem tudja megtagadni önmagát (minden nagyon
amerikai és ’álomgyári’), a szerethető karakterek, a
gördülékeny párbeszédek és a tempós forgatókönyv tesznek róla, hogy egy
kellemes feel-good movie-ként tekintsünk a sztár forgatókönyvíró rendezői
debütjére.
Kellemes meglepetés, pozitív
csalódás!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése