Talk Show - Late Night

Méltányolandó, hogy a film – az ilyen típusú komédiákhoz mérten – nagy vállalásokat tesz. De tényleg! A felütés meglepően friss és frappáns, ötletesek az utalások, még a faji megkülönböztetés kényes kérdésköre is kifejezetten ötletesen lett beépítve a sztoriba. Emma Thompson bitang jó, úgy Isten igazából! Élvezte és „élte” a szereplést, erről árulkodik minden rezdülése és pillanata, és hát jó ideje tudjuk, hogy ő az a kaliberű színésznő, aki még egy gyengécske filmet is simán képes kiemelni a középszerből.

…kár, hogy a magyarul Talk show-ra keresztelt mozi – micsoda kontraszt! – végül mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket és megmarad egy felettébb okés, erős hollywoodi hangulattal operáló feel-good movie-nak, ami erényei ellenére sajnos bántóan sekélyes is egyúttal. Főként a kompromisszumos és lapos, megúszós befejezést illetően.

A fő karakter, Katherine Newbury, az angol származású Talk show sztár, számos Emmy-díj és mindenféle egyéb kitűntetés birtokosa. Hatalmas név a szakmában. Csak hogy Katherine kissé már ódivatú és a konvencionális értékrendet preferáló attitűdje egyre kevésbé kompatibilis a Twitter-generáció kívánalmaival. Így nagyon úgy fest, hogy a műsorvezető asszony sokéves tv-s diadalmenete a végéhez közeledik. A show-jának otthont adó csatorna fejese pedig egy viharos szócsata legvégén mindezt határozottan meg is erősíti. Mi több, kiderül, hogy a nőt az egyik aktuális stand-up komikus üdvöskére cserélné a csatorna.

Katherine azonban szívós, konok, forrófejű és nagyon brit. A csapatába újonnan érkező író, az indiai gyökerekkel rendelkező ultra optimista Molly pedig pont kapóra jön az egykoron szebb napokat látott televíziós celebritásnak, hogy újjáépítse karrierét, s ismét régi fényében tündökölhessen.

Kellemes tempó, ha nem is karfa csapkodós, de rendben lévő gegek. És ahogy említettük: Emma Thompson! Akit tök megérdemelten nominált az Akadémia – most már ki tudja hányadszor – Golden Globe-ra. A tv-szériákon edzett Nisha Ganatra mozija nem formabontó – pedig, ahogy említettük, akár lehetett volna az is, ha valamivel merészebb, elszántabb és bátrabban épít a stand up fricskázós, pofátlan mentalitására -, de azt hiszem az ilyen típusú filmek azok, amelyekre olykor szükségünk van. Például februárban, mondjuk vasárnap délután, bekuckózva a meleg szobában, összebújva a partnerünkkel.

Szóval ez ilyen összebújós, feel-good mozi. Teszteltük! Működött!

70%

https://www.imdb.com/title/tt6107548/

Az átkelés madarai - Pájaros de verano - Birds of Passage

70’-es évek, Kolumbia. Még Pablo Escobar-on innen. A sivatag kellős közepén.

A wayuu indián Raphayet nem lát más megoldást, hogy a gyönyörű Zaida-t feleségül vegye, s mielőbb megteremtse a lány anyja által kívánt bőkezű hozományt: bizniszbe kezd a környéken táborozó amerikai hippikkel, akiknek a fű valóságos kincs. A wayuu-k számára pedig úgy szintén, hisz új lehetőségeket, gazdagságot hoz életükbe a drogkereskedelem.

Csak hogy Amerikával, a nyugati civilizációval, a csillogással és a jóléttel a pusztulás is beköszönt a nagy család életébe. A tradíciók háttérbe szorulnak, véres, kegyetlen hatalmi harcok kezdődnek.

Cristina Gallego és Ciro Guerra a nagy kolumbiai mesélők sajátságos modorával mondják el éveken átívelő rendhagyó gengsztereposzukat, igazi kulináris élményt kínálva ezzel tálcán a különlegességekre éhes filmfogyasztóknak. S drogháború ide, kivégzések oda, a direktor duó alkotása – stílszerűen - sokkal közelebb áll Gabriel García Marquez mágikus realizmusához, mint mondjuk Scorsese klasszikusaihoz.

Az átkelés madarai lassú folyású családregény. S jóllehet, a marihuána a történet mozgatórugója, sokkal inkább szól a nyugati modern kultúra és a törzsi hagyományok párharcáról, mint a drogbizniszért folytatott gyilkos küzdelemről.

Bár a film dramaturgiailag mutat hasonlóságokat a klasszikus amerikai gengsztermozikkal – hisz a már jól ismert felemelkedés-bukás témakörét járja körbe  -, a narratíva merőben más!

Ilyen légies, lírikus, esztétikus, csodálatosan fényképezett gengszterfilmhez nem lehetett még szerencséd! Amelyben a pusztulást oly szemet gyönyörködtetően ábrázolja a rendezőpáros, illetve a puritán, mégis rendkívül cizellált képekkel operáló operatőr, hogy már csak emiatt is megéri próbát tenni a filmmel.

Nem könnyű néznivaló, de megszolgálja a törődést. Egzotikus utazás ez, Kolumbia kietlen, egyszerre vonzó és taszító, sejtelmes-rejtelmes tájaira.  

85%

https://www.imdb.com/title/tt6386748/

Jojo Nyuszi - Jojo Rabbit

…nem, Taika Waititi nem a Holocaustból, a második világháború elszenvedőiből, áldozataiból csinál viccet. (Miért is tenné?) Hanem Hitler idiotizmusából és gyermekded világlátásából. A náci ideológiából – és ami mögötte van. Mert abból bizony lehet!

Érdekes, hogy eddig még senkinek nem jutott eszébe ily módon kifigurázni a náci eszméket.

Azaz hogy: pusztán arról van szó, hogy Waititi az első filmes, akinek mersze volt ahhoz, hogy a megszokottól eltérően, merőben más hangvételben beszéljen az egyébként borzalmas eseményekről, és azok hátteréről.  

Benigni ugyan már csinált valami hasonlót 1997-ben, de a Jojo Nyuszi abszurditásához Az élet szép szokatlan kedélyessége sem ér fel.

Waititi pedig, ha abszurditásról van szó, mindig megbízható szakembernek bizonyul!

Mert ugyan ki másnak jutna eszébe a Hitlerjugendek kiképző táborát béna amerikai cserkész-dzsemboriként ábrázolni? Meg ötletes geget csinálni a „Heil Hitler!” köszöntésből?

Vagy épp egy Hitler-rajongó 10 éves ultra cuki „náci-palántát” megtenni filmje hőséül, akinek képzeletbeli barátja az általa dicsőített „szupersztár”, Hitler.

A führer életvezetési tanácsokkal látja el konstans a szorgalmas tanoncot, mi pedig irtó jól szórakozunk. Miközben Waititi a szatíra minden egyes klasszikus elemét bevetve csinál totális idiótát mind a nagyvezérből, mind pedig annak elvakult, megvezetett csatlósaiból. 

Micsoda nonszenszitás volt ez, te jó ég! Annyira együgyű ál-ideológia, annyira oktondi, hogy még egy 10 éves mindenre elszánt „kiskatona” is hip-hop megkérdőjelezi azt, ha akad, aki felnyitja a szemét.

Waititi nagyon profin adagolja a különböző stíluselemeket. A film első harmada a paródia és a klasszikus komédia attribútumaiból merít, s üdítően idézi meg a Chaplin-i csetlés-botlást is. Aztán, amikor már pont túl sok lenne a jóból, az új-zélandi fenegyerek beemeli a drámát a filmbe. De még hogy! Nincsenek teátrális gesztusok, mégis szíven üti az embert az a bizonyos kulcsjelenet, amikor Jojo először kénytelen farkasszemet nézni a nácizmus könyörtelenségével.

Scarlett Johansson szenzációs évet zárt tavaly. Ahogy a Házassági történetben nyújtott emócióktól duzzadó alakítása, úgy a Jojo nyuszis csodás jelenése is Oscar-jelölést ért. Szurkolunk neki nagyon a hétvégén. Így vagy úgy, de nagyon megérdemelné azt a bizonyos díjat!

De Romain Griffin Davis is hatalmasat megy Jojo szerepében! A 13 éves kissrác élete első szerepében brillírozik. Simán méltó partnere tud lenni a nálánál tapasztaltabb, szintén meggyőzően teljesítő Thomasin McKenzie-nek.

Sam Rockwell pedig újfent bizonyítja, hogy az egyik legnagyobb karakter színész a kortárs filmművészetben!

Az ő szerepe pl. szintén zseniálisan lett megírva. A látens homoszexuális, kiszuperált, alapvetően jó szándékú, de teljesen agyament SS-tiszt figurája a film, és vele Waititi rendhagyó történetének emblematikus karaktere.

Rendkívül emlékezetes, ultra cuki, szívszorító, szórakoztató, elgondolkodtató mozi a Jojo Nyuszi! Nem biztos, hogy mindenkinél át fog menni a szűrőn, de hát Waititi már csak ilyen. Iszonyúan karakteres és bevállalós. Mint minden nagy művész! Mi pedig épp ezért szeretjük!

90%

https://www.imdb.com/title/tt2584384/

Mű szerző nélkül - Werk ohne Author

A többek között fotorealisztikus festményeiről ismert világhírű kortárs festő, Gerhard Richter elképesztő élettörténetét vitte (film)vászonra Florian Henckel von Donnersmarck, a szenzációs A mások élete rendezője.

A film hűen mondja vissza Richter sztorijának sarkalatos eseményeit. Nem csoda, hisz Donnersmarck napokig faggatta múltjáról a közélettől egyébiránt tudatosan elzárkózó, magának való festőművészt.

Richter állítólag meg is orrolt, amiért Donnersmarck részletekbe menően taglalja a második világháború környékén zajló fájó eseményeket. Azt viszont nem tudni, hogy a direktor végül pusztán a nézeteltérés miatt, vagy inkább rendezői koncepció okán nem használja a filmben Richter nevét.

A lényegen ez az apróság azonban nem változtat.

Hogy a náci Németország idején gyerekeskedő festő szeretett nagynénje gyilkosát, az egykori náci orvos lányát vette később feleségül a Hitler bukását követő kommunista éra alatt.

Regényes, kivételes sztori ez, s amellett, hogy a film a maga nemében egészen kiváló történelmi tabló, a művészi én kibontakozásának folyamatába is betekintést enged.

Donnersmarck nagy ívű, 3 órás mozija sokszor táncol a giccs határán, de a németek megbecsült rendezője jó érzékkel mindig visszarántja onnan. Ettől függetlenül sokan fogják így is picit szentimentálisnak találni a filmet. De Donnersmarck mentségére legyen szólva: kitűnően építette fel a forgatókönyvet, hiába a 180 perces játékidő, egy percre sem éreztük unalmasnak a sztorit. S bár a karakterek némileg elnagyoltak, így is izgalmasan és érdekfeszítően, több szemszögből, érdekes perspektívákból követhetjük nyomon a művész életét, a művész felemelkedését, kiteljesedését.

Előbb-utóbb valaki úgyis lecsapott volna Richter történetére, s filmre vitte volna azt - mert valóban a vásznon a helye. Így pedig a legjobb dolog, ami történhetett, hogy Donnersmarck kezébe került a projekt.

A Mű szerző nélkül nem tökéletes, nem makulátlan, művészi értelemben legalábbis biztosan nem, de szépen, elegáns stílusban megvalósított mozi, mely joggal érdemelte ki a tavalyi Oscar-nominációt, valamint a számos díjat és jelölést. Hiányzik belőle az a zsenialitás, amely A mások életét naggyá tette, de hosszú idő után ez Donnersmarck legkiegyensúlyozottabb, legösszeszedettebb filmje.

Jó szívvel ajánljuk!

80%

https://www.imdb.com/title/tt5311542/ 

Bolti tolvajok - Manbiki kazoku - Shoplifters

A 2018-as Cannes-i Filmfesztivál nagy győztese volt a japán rendező, Hirokazu Koreeda szocio-drámája, a Bolti tolvajok, amely a zsűri egyöntetű döntése alapján vitte haza a világ egyik – ha nem a – legfontosabb filmes „börzéjének” fődíját, az Arany Pálmát.

Eztán már szinte evidens volt, hogy Koreeda alkotása ott lesz a jelöltek között a Golden Globe-on, és az Oscar-on is - mint a legjobb külföldi film. Végül Cuarón mozija, a Roma tarolt mindkét platformon, pedig a Bolti tolvajok is rendelkezik minden olyan attribútummal, ami kis szerencsével akár Oscar-győztes filmmé avanzsálhatta volna.

Koreeda műve, sok más távol-kelet mozival szemben, az európai és a tengerentúli közönség számára is könnyen/könnyebben befogadható - fajsúlyos témája ellenére. A japán direktor, csak úgy, mint korábbi munkáiban, ezúttal is a család szocializációban betöltött funkcióját vizsgálja. Nem feltétlen mélázunk el zsigerből a Koreeda által taglalt kérdéseken, pedig ha jobban belegondolunk, nagyon is lényeges és aktuális felvetések ezek.

Hogy például: csak azért mert valaki életet ad – képes életet adni - méltó-e az anyaságra/apaságra? …a kérdést aztán a japán író-rendező tovább is görgeti: kell-e, szükségszerű-e mindenkinek édesapává, édesanyává válnia – biológiailag -, ha egyéb vonatkozásban alkalmatlan a pozícióra? 

A Bolti tolvajok ereje abban mutatkozik meg, hogy mindezt a távol-keletiekre jellemző sztoikus nyugalommal, bölcsességgel boncolgatja. Szűkszavúan, lényegre törően. S noha ítélkezik, a maga komplexitásában értekezik a problémáról. Így hozzáadódik az alapfelvetéshez az önbíráskodás kérdésköre, a szegregáció, az elszegényedés, illetve annak társadalmi effektusai.

Koreeda mozija azonban mégsem szimpla szocio-mozi. Sokkal inkább egy szépen elmesélt modern „családregény”, nagyon finom, apró kis rezdülésekkel, gyönyörű intermezzokkal. S noha a történet önmagában keserű, Koreeda mégis felemelő filmélményt kanyarint a sztoriból. Ezt így, ebben a formában csakis a távol-keleti mozik képesek prezentálni.

Rendkívül érzékeny, érzelem gazdag alkotás, páratlan hangulattal.

85%

https://www.imdb.com/title/tt8075192/ 

Ad Astra - Út a csillagokba - Ad Astra

Az Érkezés, az Első ember, illetve az Interstellar után ismét egy drámai hangvételű, filózós-merengős sci-fi, amelyben a bánatos képű Brad Pitt veszi nyakába a világűrt, hogy megtalálja űr-hajótöröttként sínylődő édesapját.

Az Ad Astra elképesztő látvánnyal operál, bár ez a 21. században már nem számít akkora trüvájnak, mégis fontos kiemelni a film kapcsán, hisz a rendező James Gray koncepciója az volt, hogy a lehető legkevesebb CGI-t használva prezentálja az űrbéli jeleneteket.

Brad Pitt szenzációs, de az ő lehengerlő one man show-ja is kevés, hogy feledtetni tudja az Ad Astra hibáit.

James Gray érezhetően valami kirobbanó, grandiózus, katartikus dologban gondolkodott. A 2001: Űrodüsszeia kozmikussága lebeghetett mintaként a szeme előtt. Csak hogy az Ad Astra nem tud olyan egyetemes gondolatokat megfogalmazni, mint Kubrick örökbecsű sci-fi fenoménja.

Az atmoszféra működik, vonzó a bolygók közti ugra-bugra is. A hangvétel ellenben túl modoros, és nem utolsó sorban roppant mód szájbarágós. Véleményünk szerint elhibázott dolog Pitt konstans narrációja is, ami rendre kizökkenti a nézőt a történetből.

Érdekes viszont, hogy a film egy olyan nem túl távoli jövőt vizionál, amelyben kereskedelmi járatok ingáznak utasszállító repülőgépekként a bolygók között, s a Hold termináljára érve egy pláza-szerű létesítmény fogadja az utazót. Subway-el, multicégek logóival, mintha csak a WestEnd-ben grasszálna a földlakó.  

Az ötletes látványelemekkel, s a részlet gazdag kontextus ábrázolással ellentétben azonban Gray mondandója/mondanivalója már kevésbé izgalmas. Az Ad Astra-nak ugyanis közhelypufogtatásnál többre nem igen futja.

Ráadásul a finálé, illetve a történet konzekvenciája olyannyira banális, hogy minden addigi esemény, Pitt és az édesapját megformáló Tommy Lee Jones kálváriája is teljességgel értelmét veszti.

Mert úgy nagyjából két óra elteltével fény derül a turpisságra: a misztikus köd csupán egy Coelho-szerű/szintű megmondást takart. Ez pedig édes kevés az üdvösséghez.

Így összességében Gray mozija csalódást keltő, s a „sok hűhó semmiért” érzetét kelti a nézőben.  

60%

https://www.imdb.com/title/tt2935510/ 

Álom doktor - Doctor Sleep

Stephen King máig legsikeresebb és legerősebb műve a Ragyogás, mely óriási hatást gyakorolt a horror műfajára, s a pop kultúra egészére.

Amikor felröppent a hír, hogy a szerző több mint 35 esztendő után a Shining folytatására készül, még a kemény vonalas rajongókban is felmerült a kétely, hogy a mester vajon meg tudja-e ugrani az önmaga által felállított lécet. S bár a regény nem ér fel elődje színvonalához, nem a gyengébb King-művek sorát gyarapítja, van benne „szufla” – csak, hogy stílszerűen fogalmazzunk.

A Ragyogásból Stanley Kubrick forgatott kultikus horrort – melyről köztudott, hogy Stephen King máig nincs megelégedve vele, szerinte a rendező túl sok változtatást eszközölt a történetben a regényhez képest. Kubrick műve azonban King nemtetszése ellenére is a zsáner egyik legerősebb műfajfilmje evör, köszönhetően a direktor által kreált ördögi-vészjósló hangulatnak, és Jack Nicholson parádés játékának.

A Doctor Sleep-et az új horror üdvöske, Mike Flanagan gondjaira bízták a producerek, aki az évek során több ízben bizonyította már, hogy kellő elkötelezettséggel viseltetik a műfaj iránt, s ismeri annak minden rezdülését.

Flanagan már az előkészületek és a forgatási procedúra során leszögezte egy interjúban, hogy minek után a Ragyogás az egyik kedvenc mozija, igyekszik mindent megtenni azért, hogy felnőjön a feladathoz, s méltó folytatást készítsen Kubrick alapvetésének.

Nos, Flanagan nem lódított, ugyanis az Álom doktor minden egyes képkockájáról árulkodik, hogy a rendező komolyan vette a projektet, s nem holmi megoldandó feladatként kezelte az adaptációt.

A mai horror-trendekkel ellentétben egy komótos, lassan, körültekintően építkező filmet forgatott, amely nem hat olyan letaglózóan, mint az 1980-ban készült klasszikus, de több ponton is megidézi annak összetéveszthetetlenül egyedi hangulatát.

Ewan McGregor és Rebecca Ferguson kiváló választásnak bizonyulnak a főbb szerepekre. Az angyali Ferguson szokatlan egy ilyen negatív karakter bőrébe bújtatva, de már az antréja is meglepően hatásos, s mindvégig magabiztosan uralja a figurát.

Sokakat el fog riasztani a „trendkiller” attitűd, a lassú tempó, és a játékidő (közel 3 órás a film!!!), a műfaj elkötelezett rajongóinak azonban bátran ajánljuk az Álom doktort. Nem tökéletes, nem katartikus cucc, de Flanagan-t nem érheti vád, beváltotta ígéretét: nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Doctor Sleep méltó folytatása Kubrick Ragyogásának!

75%

https://www.imdb.com/title/tt5606664/