…ha egy filmplakát címfelirata a
80-as évekbeli Metallica klasszikus lemezeinek borítóit idézi (helyesbítek:
tudatosan hajaz rájuk…), akkor az már önmagában hatalmas fainság.
De a 2010-es,
„Sundance-istállóból” érkező Hesher-fogat végül aztán mégsem lett tuti befutó.
Spencer Susser első filmjéből
bántóan hiányzik a hangsúly, az állásfoglalás, és a „tartás” – valami felé...
Kár, pedig a felütés és az atmoszféra kiváló. A karakterek azonban
kidolgozatlanok és felületesek, így a sztorinak nincs igazi tétje.
A Hesher drámának nem elég
drámai, vígjátéknak – mert igen, van benne egy kis komédiázásra való hajlam -
meg nem elég vicces.
Viszont: Joseph Gordon-Levitt már
megint annyira kiváló, hogy még a tessék-lássék módon felskiccelt zsíros hajú,
csapzott rocker karakter ellenére is öröm nézni a játékát; azt a nihilista
dekadens modort, és „leszaromságot”, amit játszi könnyedséggel ráz ki a
kisujjából…
Natalie Portman esetében ellenben
kicsit ’kilóg a lóláb’. Ő valahogy nem tud megfelelően integrálódni ebbe a
„szétesett” közegbe. Nem is igazán hiteles most itt a művésznő, bár nyilván
profizmusból azért – nem emlékezetes módon, de - megoldja a feladatot.
Susser alapötlete egyébként életképes:
a szocfóbiás, édesanyját nemrég elvesztő kiskamasz életébe beemelni a káoszt,
az anarchiát, egy őrült metálarc – Hesher! – személyében.
Minden hibája ellenére a Hesher azonban
érdekes, különleges mozi, fontos állomása Levitt karrierjének!
Csak a temérdek –
teljességgel felesleges és bosszantó – kérdőjel ne lenne…
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése