Tom Hanks neve a napokban a
korona vírus kapcsán pörgött ezerrel a különféle sajtóorgánumokban. Szerencsére
a színész és neje állítólag már jól vannak, így szegeződjön a figyelem ezennel
a filmsztár legutóbbi munkájára, az Egy kivételes barát c. kivételesen jó
feel-good mozira, amely a színész sokadik Oscar-jelölését eredményezte.
A Mister Rogers-jelenség
bizonyára nem mond túl sokat a honi közönségnek. Pedig Fred Rogers az amerikai
televíziózás egyik ikonikus figurája, aki 33 éven keresztül vezette nagysikerű
Mister Rogers’ Neighborhood c. gyerekműsorát, ami szemben az akkortájt szintén
igen nagy népszerűségnek örvendő Sesame Street-el nem csak a gyermekkor és az
élet mesés, pozitív oldalát igyekezett kidomborítani, hanem olyan kellemetlen
témákat is érintett, mint a válás, a halál, vagy a családon belüli erőszak.
A bábművészként is ismert és
elismert Rogers mindezt kifinomult és kivételes érzelmi intelligenciájának
köszönhetően rendkívül érzékletesen, a maga természetességében tálalta. S
vélhetően emiatt is volt annyira népszerű és közkedvelt – nem csak a gyerekek
körében.
Mondhatod, hogy gejl, meg hogy
modoros, de Rogers üzenete akkor is bazira fontos és örökérvényű: az
érzelmeinket meg kell élnünk, még ha olykor nem is túl kellemes, s muszáj
beszélnünk néha kellemetlen, kínos témákról is. S ez épp úgy érvényes a
felnőttekre – talán rájuk fokozottan is -, mint a gyerkőcökre, akik csak
ízlelgetik, kóstolgatják az életet.
Marielle Heller filmje nem egy
szimpla Fred Rogers-portré. Több annál!
Az Egy kivételes barát remek narratívával bír. A kis
ötletes intermezzók külön fejezetekre tagolják a sztorit, mely által egészen
különös hangulattal vérteződik fel a történet.
Ami lényegében csak egy szelet
Rogers életéből. A sztori Lloyd Vogel-re összpontosít elsődlegesen, az Esquire
újságírójára, aki azt a feladatot kapja, hogy írjon egy átfogó cikket a
sikeres, bohém, különös figuraként számon tartott televíziós személyiségről.
Vogelre óriási hatást gyakoroltak
a Mister Rogers-szel folytatott beszélgetések, s mint azt később elmondta: az
elkészült portré új fejezet nyitott az életében. Rogers, mint valami speciális
képességű csoda-terapeuta, kirángatta az újságírót mély depressziójából, s új perspektívákat
mutatott a mélabús Vogel számára.
Aki Rogers különös, sztoikus
kisugárzásának hála rendezni tudta édesapjával való kusza viszonyát, s a
feleségével való kapcsolata is új alapokra helyeződött a terápiaként is
felfogható cikkírásnak köszönhetően.
Az iménti folyamatot hívatott
dokumentálni Heller mozija.
A film megfontolt, de nem
ritmustalan. A hangulata, s a Hanks által teremtett atmoszféra pedig valóban
kivételes élménnyé nemesítik Marielle Heller moziját, aki A tinilány naplójával
már bizonyította, hogy nagyon ért az ilyen emocionálisan megterhelő történetekhez.
Akadnak pillanatok, amikor Heller
a giccs határán táncol, de szerencsére a rendezőnő mindvégig olyan eszközökkel
él – kapcsolódva Rogers rendhagyó személyiségéhez -, amelyek eltérnek a
megszokottól.
S bár a film evidenciákat
hangsúlyoz, mégis olyan módon teszi, hogy tényleg elér a szívünkig-lelkünkig az
üzenet.
Csodás mozi, igazi kis
gyöngyszem!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése