Az apám sufnija egy 2004-ben készült
új-zélandi dráma. Brad McGann író-rendező pedig jött, látott és győzött. Nos, rajt
cél győzelem volt ez - ezúttal azonban - sajnos igen tragikus módon, mivel a
direktor 2007-ben elvesztette több mint 10 évig tartó, kilátástalan küzdelmét a
rákkal. Pedig milyen csodás filmeket készíthetett volna még, milyen remek
karrier volt itt születőben…
Adva van egy egészen
„hétköznapi”, drámai szituáció: Paul, a tékozló fiú (Matthew MacFadyen) 17 év
után apja temetésére tér haza szülővárosába, hogy bátyjával, a kissé karót
nyelt, a konvenciókhoz foggal-körömmel ragaszkodó patriótával elrendezze a
hagyaték ügyét. Mindeközben pedig – a múlt felidézésével - olyan drámai és vészterhes
események láncolata kezdődik, melyre sem Paul, sem pedig a néző – bizonyosan -
nem számít…
Ami a plot-ot illeti, legyen elég
ennyi. Lassan, de érdekfeszítően bontakozik ki a cselekmény, egy pillanatra sem
hagyja lankadni a figyelmet.
Dráma, könyörtelen családi dráma
pereg a szemünk előtt, ugyanakkor McGann és a minden ízében hatásos - de nem célzottan teátrális - sztori (Maurice Gee azonos című regényéből
készült a film) gondoskodik arról, hogy ne csak tragikum, izgalom is vegyüljön
a bő két órás játékidőbe.
Habár az Apám sufnija nem volt
világsiker – már amennyiben a sikert az eladott mozijegyek számával azonosítjuk
és mérjük -, mégis, szinte minden létező fontosabb díjat begyűjtött, amit egy
független, új-zélandi, kis költségvetésű mozi csak begyűjthet. Elég, ha csupán a
2004-es Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Fipresci-díját, vagy az ugyanabban az
évben megrendezett és meglehetősen nívós San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál
elsőfilmeseknek járó szakmai elismerését említjük.
Kivételes élményre számíthat az,
aki „jegyet vált” eme remekműre, mely egyszerre kimagasló dráma, lebilincselő
szocio-krimi, és nem túl kényelmes, de feledhetetlen utazás – zuhanás (?) - a
lélek legmélyebb bugyraiba.
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése