Ugyan mit lehet kezdeni egy olyan
filmmel, ami szinte már az első perctől kezdve azon „fáradozik”, hogy hogyan
váltson ki totális érdektelenséget a nézőből (?)
Sarah Snook (These final
hours; Időhurok) hiába teljesít viszonylag elfogadhatóan, ki a fene képes
azonosulni egy olyan főhőssel, akinek az érzelmi intelligenciája egy
papucsállatkáéval egyenlő, és szinte játszi könnyedséggel lendül túl a tragédián:
a „leendő férj és leendő gyermek
elvesztése – kombón”. Szóval a film már az első 5 percben totálisan
hiteltelenné válik, de mint minden „jóravaló” B-kategóriás vacak, a Jessabelle is képes még a legzavaróbb
komponensekre is aztán többszörösen rátromfolni.
Ha van rossz film, na akkor ez
az!
A két utolsó Fűrész-mozin edzett Kevin
Greutert rendező ráadásul a kihagyott ziccerek számában is ’jeleskedik’.
Amikor épp húzhatna valami nagyot, akkor tétlenkedik, s így a rémisztőnek szánt
horrorisztikus jelenetek is, mint pl. a fürdőkádas szcéna, kifejezetten
megmosolyogtatóak. Durva jump scare-ekre
tehát senki ne számítson. De hát nem is ez a legnagyobb probléma a
Jessabelle-el.
Robert Ben Garant pocsék forgatókönyvíró, s ezt újfent bizonyítja.
A sztori a maga komolyan vehetetlen vudu marhaságaival
a 2005-ös The skeleton key-t is
megidézi, de a ghost horrorok kliséi
is szinte minden egyes percben visszaköszönnek.
Félni viszont leginkább attól tudunk,
amit nem ismerünk; a Jessabelle azonban rossz érzékkel viszonylag hamar lelövi
a poént a kísértet személyét illetően – na jó, a végén még jön a kötelező
csavar is, de arra már ennyi baromság után nagyjából senki nem kíváncsi… Szóval
hamar elmúlik a „varázs”, gyorsan lehull a lepel, így a film is hip-hop
ártalmatlanná és érdektelenné válik.
Soroljuk még?
Jessabelle mehet a levesbe!
25%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése