Lehetetlen valamirevaló filmes King-adaptációt készíteni?
2017 az az év, amely az iménti –
még kijelentő módban értendő – mondatra végérvényesen rácáfol.
A bohóc-horror csak a kezdet, a Netflix és Mike Flanagan folytatják a jó szériát - és teljesítik a lehetetlen
küldetést.
A horror zsáner egyik legtehetségesebb
kortárs direktorának tartott Flanagan
óriási fába vágta a fejszéjét, amikor Stephen
King egyik „legnehezebb”, legszokatlanabb történetét pécézte ki magának.
A Tortúrához hasonló kamara – thriller – horror (?) – egy kétszereplős
– tulajdonképpeni - dráma, amelyben a gyermekkor mélyre temetett kellemetlen emlékei,
illetve a házasság intézményének sötét árnyai kerülnek felszínre egy különös,
kezdetben abszurdnak ható krízis helyzet folyományaként.
A házaspár csupán egy kis önfeledt,
zavartalan légyottra vágyott...
Feleség felveszi a legszexibb
kombinéját, apuci az ágyhoz bilincseli, és kezdődhet a gátlásokat mellőző, izzasztó szexmaraton.
Apa azonban már csupán Viagrával képes visszaidézni egykori, erőtől duzzadó
fiatalságát. De - minden igyekezete ellenére -, mielőtt bármi történne, a
szívéhez kap, leszédül az ágyhoz láncolt asszonyról, és elhalálozik.
A kétségbeesett nő pedig ott
marad, sokkos állapotban, kombinéban, az alabamai erdei házikóban, mindentől és
mindenkitől távol, a múltjával, a látomásaival - és egy halott férjjel a metlakin. Bilincsben…
A rendező már az Oculus-szal, a tavalyi kedvenc
terror-horrorunkkal a Hush-al, illetve az Ouija-val is bizonyította, hogy
baromi nagy tehetség, s a zsáner nagy ismerője. Mindemellett pedig sajátos stílussal is bír. Ezúttal azonban azt is megmutatja, hogy a dráma
sem áll távol tőle, s hogy a részletes, érzékletes karakterábrázolás sem esik
nehezére.
Flanagan egészen parádésan szedte ráncba a történetet. Úgy fest, kompaktabb
így a sztori, „látványosabb” a pszichoanalízis, mint a regényben. Ritka az
ilyen.
Ahhoz azonban, hogy ilyen flottul
működjön a vásznon King kíméletlen
tortúrája, kellenek/kellettek a nagyszerű alakítások. Mind Carla Gugino, mind pedig Bruce
Greenwood remekel!
Erősek a képek, nincs ostoba jump scare - attack, „csak” okosan és
ügyesen felépített suspense. Néhol
picit ugyan artisztikus és „túlmagyarázós” a film, az elegáns lezárás és
fordulat azonban minden hibát feledtet.
Flanagan eddigi legjobbja. Az eddigi egyik legjobb King-adaptáció!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése