A Johnny Depp hírnevét megalapozó
tévésorozat „mozifilmes kivetülése”, vagyis a 21 Jump Street (értsd: az előző rész) oltári nagy sikert aratott, nem
is volt hát kérdés, hogy lesz folytatás. És most itt van A túlkoros osztag, s Phil Lord rendező (A Lego kaland; Derült égből fasírt) nem is nagyon
változtatott a jól bevált recepten. Ha már egyszer a nagyérdemű ráérzett az
ízére a dolognak, akkor minek módosítani az összetevőkön?
Bár sokan az utóbbi évek legjobb,
legklasszabb, leglegleg vígjátékaként
emlegetik már most, maradjunk annyiban, hogy a 22 Jump Street egy korrekt vígjáték, vagyis olyan vígjáték,
amilyennek minden vígjátéknak alapvetően lennie kellene!
Eleve nehéz feladat a
klasszikus buddy movie-t, illetve
magát az akció-komédia zsánert kikarikírozni. Ez Phil Lordnak
helyenként sikerült, de vannak pillanatok, amikor a filmje nem több
szimpla idióta marháskodásnál. Ettől függetlenül a 22 Jump Street működik, tény azonban, hogy semmi újat nem hoz, s még
csak vérfrissítést sem jelent a műfaj számára. Aki azt állítja, hogy ez egy
korszakalkotó vígjáték, az hazudik, de minimum túloz.
Ettől függetlenül – és most
jöjjenek a pozitívumok – mindenki kellemes szórakozásra számíthat, aki a film mellett teszi le
a voksát. Az a jelenet pl., amikor Jenko rájön, hogy
Schmidt (Jonah Hill, játsszon bármilyen szerepet, mindig rendkívül meggyőző) Dickson
kapitány lányát kúrogatja, kifejezetten
vicces és hangosan röhögős. De számos momentumot kiemelhetnénk még:
Hill slam poetry-s rögtönzését, Jenko botladozásait és bénázásait az egyetemi
szemináriumokon, vagy a filmvégi kb. 5 perces önironikus montázst.
A két főszereplő, Jonah Hill és
Tatum között kiválóan szuperál a hollywoodi
kovalens kötés, valóban ők viszik el a hátukon a filmet, s hiába ékelődik
egy-egy üresjárat az egészen vicces szcénák közé, a főhősök tesznek arról, hogy
ne lankadjon a figyelem. Még úgyis, hogy A túlkoros osztag jófiú módjára
követi a zsáner jól ismert dramaturgiáját.
Vagyis: hiába szeretne a 22 Jump
Street egyfajta kifordított vicces buddy
cop movie lenni, végül is megmarad „szimplán” vicces buddy cop movie-nak. Amivel az égvilágon semmi baj nincs,
főként, ha mi nézők közben egészen jól szórakozunk.
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése