Amerikában nagyon kajolják a
sportfilmeket, pláne ha az adott történet „based
on a true story” – no akkor szinte borítékolható a siker.
Nem is túl meglepő, hogy a
Csapatjátékra eltapsolt 15 millió dollár nagyjából az augusztusi bemutató után
3-4 héttel megtérült, s októberi adatok szerint az USA-ban már bő 30 millió
felett járt a film box-office bevétele... Azért vesézgetem a piszkos anyagiakat ilyen elánnal,
mert a When the game stands tall-ról lerí, hogy egyértelműen haszon - és profit
szerzés céljából készült.
A De La Salle gimnázium focicsapatának és vele együtt Bob Ladouceur edzőnek a története Thomas
Carter rendező (Carter edző; Két túsz
között) tolmácsolásában bántóan semmilyen. Nem elég, hogy a film szóról
szóra felmondja az amerikai sportfilmek kötelező frázisait, mindennek fejébe
rendkívül ügyetlenül és sután bánik a patternekkel.
Egy csomó erőltetett dialógnak
lehetünk szem és fültanúi, miközben az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Jim
Caviezel szerepeltetése is egy alapból elbaltázott döntés volt a készítők
részéről.
-large-picture.jpg)
S hogy akkor mégis miért lett sikeres film a Csapatjáték a tengerentúlon? Azért, mert az USA-ban az
egy főre eső amerikai futball - rajongók száma kettő.
…egy európai számára azonban
nincs tétje a filmbéli történéseknek, minket egy pillanatig sem hatnak meg a
hangzatos lelkesítő beszédek, és a fiatalok vérre menő csatározásai a csapatba kerülésért.
A közhelyeken kívül nem sok egyebet tartogat Thomas Carter sportfilmje, amelynél csak minőségibb cuccok jutnak eszünkbe a témában.
Uncsi.
45%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése