Nagyon bírtuk a 25 (!!!) évvel
ezelőtti verziót. Winona Ryder-estül, Claire Danes-estül, Susan Sarandon-ostul
és fiatal Christian Bale-estül.
És lehetséges, hogy nem leszünk
túl népszerűek a véleményünkkel, de a ’90-es évek Hollywoodja érzésünk szerint autentikusabb táptalajt biztosított Louisa May Alcott 19. századi, Jane Austen
örökségét továbbgondoló bűbájos történetének filmes feldolgozásához.
Gillian Armstrong 3
Oscar-jelölést begyűjtő mozija is valamelyest negédes volt, mindez a sztori
jellegéből adódik, de Gerwig, azzal együtt, hogy számos aranyos momentummal
gazdagítja a már jól ismert történetet, helyenként picit „túlaranyoskodja” az
adaptációt.
Abszolút vonzó és szívmelengető tud
lenni ez a Váratlan utazást, és Anne Shirley kalandjait idéző miliő és hangulat,
azonban könnyen giccsbe fordulhat a végeredmény. Esetünkben szerencsére erről
nincs szó, Greta Gerwig ennél azért jóval tudatosabb és koncentráltabb rendező,
de egy-egy modorosabb szcéna így is becsúszik.
No persze szubjektív, de
szerintünk emocionálisan sem olyan erős ez a film, mint a 25 esztendővel
korábban bemutatott feldolgozás. Hiányzik a mély(ebb) drámaiság, és legfőképp:
a katarzis.
Saoirse Ronan nagyszerű, de a ’90-es
években Winona-nak jobban elhittük, meggyőzőbb volt, jobban együtt éreztünk
vele…
Ettől függetlenül is: a casting vitán felül parádés. Hollywood legtehetségesebb fiatal művészeinek legjava állt
csatasorba Gerwig hívására. Nagyrészt nekik köszönhetően válik végeredményben
kedvelhetővé az „új Kisasszonyok”.
Ronant már említettük, ő tényleg
zseniális, de fontos megemlíteni még Florence Pugh-t is, aki ezúttal egy tőle
merőben szokatlan szerepben csillogtatja meg kivételes tálentumát.
Ha kedveled a bűbájos, cuki
kosztümös mozikat, akkor biztosan szeretni fogod a Kisasszonyokat. Viszont
továbbra is tartjuk: Greta Gerwig filmje szép és kimunkált, de nem hatol a
lelkünkig, nem képes oly módon levenni a nézőt a lábáról, mint a ’94-es darab.
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése