A pátoszmentes sportfilm ritka, akár a fehér holló. A coach diadalittas nagymonológjai, a béna
és modoros slow motion-ök, a csillagos-sávos lobogó, a szentimentális ’nagy
jelenetek’ és az egydimenziós karakterek. Ezek így együtt a „jó” USA - sport
movie ismérvei.
Az, hogy a sztori egy sajnálatos,
és valóban drámai momentumát meséli el az észak-amerikai futball történetének,
nem mentség a sallangokra.
McG (Terminátor – Megváltás;
Kémes hármas; Charlie angyalai) nem különösebben tehetséges rendező, de
vitathatatlanul ügyes és megbízható iparos. Nem ő lesz a következő évtized
Arronofsky-ja, de a rá szabott feladatokat általában tisztességgel teljesíti. A We are Marshall esetében nyilván az lehetett az elvárás, hogy a direktor jó
munkásember módjára a már fentebb felsorolt sportfilm attribútumokat abszolválja...
Szeretjük, ha egy film „feel-good” –
néha kifejezetten jóleső a cukormáz -, de az már kevésbé üdvözítő, ha annyira „feel-good”,
hogy ezen jellemvonása kínos képsorokat eredményez. Esetünkben bizony találni
ilyet szép számmal.
Ami viszont megmenti a We are
Marshall-t a teljes lebőgéstől, az Matthew McConaughey, aki ugyan ekkor még
(2006) bőven a romkomos „tinédzser”korszakát élte, mégis tudott borzasztóan szuggesztív és
karakteres lenni: színt visz az egyébként egyszerű, szürke kis moziba.
A We are Marshall nem több, mint
szimpla sportfilm – lobogó amerikai zászlóval, patetikus
nagymonológokkal, és a kötelező slow-motion-ökkel.
Úgy tűnik ez a műfaj ilyen, így kell
szeretni...
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése