Van az Amerikai Egyesült
Államoknak egy nyúzott, barázdált, öregedő arca, amelyet tutira nem simít ki
semmilyen ránctalanító krém, amelyen biztosan nem fog a botox.
Louisiana állam nem a talmi
csillogásról, a hatalmas skyscraper-ekről, a metropolisokról és a tipikus
amerikai álomról szól. Sokkal inkább a keserűségről, a szegénységről, a
lepukkant, isten háta mögötti kisvárosokról, és a mindent elborító szennyről és
mocsokról. Persze ez így most elég sarkosan hangzik, de tény, hogy míg az ’észak’
a kellem, az intellektualizmus és a progresszivitás, addig a dél a ’hanyatlás’, a
dekadencia és a nincstelenség szinonimája az amerikai fejekben.
A True detective pedig ebben a
dekadens, romlott közegben játszódik, amely remek noir hangulattal vértezi fel
a már amúgy sem túl optimista alkotást.
Nic Pizzolatto ötletgazda és író
biztosra ment: a sorozathoz előre leszerződtetett két húzónevet, az azóta már
friss Oscar-díjas Matthew McConaughey-t és a szintén kiváló Woody Harrelsont. Aztán
csatlakozott a projekthez a 2011-es, művészi Jane Eyre-adaptáció tehetséges
direktora, Cary Fukunaga is, és így már szinte biztosra vehető volt, hogy itt valami
igazán érdekes és színvonalas vállalkozás van születőben.
Fontos leszögezni, hogy egy ún.
antológiasorozattal van dolgunk. Vagyis egy adott gyűjtőnév (A törvény nevében) alatt futó, 8 részes mini sorozattal, melynek van eleje, és
– vélhetően – a 8. rész legvégén van lezárása is. Tehát: hiába lesz 2nd season,
ott már teljesen friss szereplőgárdával, új sztorival, és minden bizonnyal új
rendezővel találkozunk majd.
Az, hogy a 2013-as év
egyértelműen „konegi” éve volt Hollywoodban, nem kérdés. Nemrég jött ugye a
Golden Globe, majd az Oscar, volt Scorsese-film (A Wall Street farkasa) kis
kitérő gyanánt, és nem mellesleg itt a nagyszerű True detective is, mely
kétségkívül a tavalyi esztendő hatalmas szenzációja sorozat fronton.
Szenzáció… Érdekes és egyben
meglepő a film sikere, mivel egy hihetetlenül nyomasztó és pesszimista alkotásról beszélünk, mely nagy odafigyelést és koncentrációt igényel a
nézőtől.
A pilotban megismerjük
a szituációt, a közeget, illetve a szereplőket.
Két detektív kerül a fókuszba,
Rust Cohle (McConaughey) és Marty Hart (Woody Harrelson), akik egy 17 évet
felölelő bűneset nyomába erednek. A két nyomozót közel két évtized után
rendelik be az őrsre, miután a pusztító hurrikán minden korábbi nyomozati
anyagukat megsemmisítette.
A kellemetlen aktualitás pedig az,
hogy a rituális gyilkosságok újrakezdődtek, így a bűnügy felgöngyölítése csakis
a két rendőr vallomásának segítségével lehetséges. A sztori tehát a párhuzamos
idősíkokkal játszadozik: látjuk a 17 évvel ezelőtti nyomozás alakulását,
betekintést nyerünk a szereplők meglehetősen zavaros és bonyolult magánéletébe,
illetve szembesülünk a két nyomozó jelenbéli énjével: a totálisan lecsúszott és
alkoholista, folyton Lone Star-t vedelő láncdohányos Cohle-lal, és a
disztingvált, kisimult, jólfésült Hart-tal.
Konegi mindenekfelett!!! Konegi
for president!!! Elképesztő a fazon, a Mielőtt meghaltamból hozott figurájával
(a True detective forgatása közvetlen a Dallas buyers club után kezdődött), a
jó néhány kiló mínusszal egész egyszerűen zseniális. Rust Cohle nyomozó
félelmetes, ördögi és titokzatos, ugyanakkor, ha kell, emberi és a végletekig
szenzitív. Az éleslátású Cohle detektívvel szemben Harrelson Hart nyomozója
vérbeli kispolgár: gyarló és esendő karakter, aki általában a szopott
bré rossz oldalán áll (még ha ezen kijelentést meg is cáfolja a 2. epizód egyik
emlékezetes jelenete…).
Hart feleségének szerepében
Michelle Monaghan szintén brillírozik. Bár tőle már az is épp elég lenne, ha
csupán bájosan mosolyogna, de a 37 éves színésznő érett, kimunkált játékával
élete eddigi legjobb alakítását nyújtja!
Azt hiszem a 3. epizód tájékán
tudatosult bennem igazán, hogy itt valami egészen briliáns történet formálódik,
és egy kivételesen klassz sorozattal/filmmel van dolgom. Cohle nyomozó
pesszimista, de egyébként az élet velejéig hatoló aforizmái, Hart detektív
családi drámája, az ügy szövevényessége és fordulatai beszippantják a
nézőt. A remek miliőfestés, a csodás fényképezés, a két nyomozó közti
mélyenszántó párbeszédek pedig szintén a sorozat erényei közé tartoznak.
A 4. rész egy igen feszült,
szenzációs vágás nélküli jelenettel zárul. Eddig ilyet, ilyen trüvájt még
biztosan nem láttunk sem a Dallasban, sem pedig a Rabszolgasorsban, de még csak
a Lostban sem.
Kíváncsian várom a második félidőt.
Ez eddig erős, nagyon is az…
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése