Meglehetősen ritka manapság az egyedi hangvételű horror...
Kísértetházak, melyekben - valami
béna múltbéli sérelem miatt - begőzölt szellemek kísértenek, banális indítékkal öldöklő sorozatgyilkosok, erdő széli
rusztikus cottage-ban romantikázó párocskák, akiket helyi maszkos betyárok
terrorizálnak just for fun…
A The loved ones Sean Byrne első
egész estés szekatúrája, mely amellett, hogy brutálisan kegyetlen, nem csupán a
meghökkentésre és a sokkoló képsorokra épít – noha azért bőven kijut a vérből
és agyvelőből így is…
A 2009-es Torontói Nemzetközi
Filmfesztivál People’s Choice Award-ját elnyert torture „terápia” kétségtelenül
az utóbbi évtized egyik legeredetibb horrorja. Őrülten gonosz, ugyanakkor van
benne nagy adag szarkazmus és társadalomkritika is - vagyis nem az átlagos gore movie-k eszköztárával éri el a hatást.
Folyamatosan az 'elviselhetőség'
határán táncol a film, de okosan és megfontoltan nem lépi túl a mezsgyét.
Érdekes, hogy a mű – lévén, ausztrál
produkcióról van szó – áraszt magából egyfajta luhrmanni hangulatot is. Főként
a Kötelező táncok szatirikus hangvétele jutott eszembe, köszönhetően a beteg, fura
módon abszurd karaktereknek.
A The loved ones (zseniális a
cím!) főszereplője Brent, a weirdo, Metallica pólós, hosszú hajú gimnazista,
aki egy autóbaleset folytán nemrég vesztette el édesapját. Brent – bár van egy
csinos barátnője, és egy kifejezetten mulatságos haverja is – épp depressziós
tinédzser korszakát éli: füvezik, trash metalt hallgat, és nem utolsó sorban az
apja miatti lelkiismeret-furdalás következtében – ugyanis ő vezette azt a
bizonyos autót… - nagyon meg akar halni.
Mindeközben pedig az iskolabál is
a küszöbön áll, ahová a jóképű különc a csajával, Hollyval készül.
De jön a feketeleves, mert a
bálkirálynői babérokra vágyó Lola igen csak zokon vette, amiért Brent korábban
kikosarazta. Így Lola és eszelős faterja úgy döntenek, hogy elrabolják a mit
sem sejtő srácot, és a házukban rendezik meg a saját kis beteg "suli bulijukat" -
„exkluzív” módon, zárt ajtók mögött, késekkel, és egy csinos kis ütvefúróval.
Robin McLeavy remekel! A kiscsaj
olyan kibaszottul elmebeteg, hogy felmerül a gyanú: lehet, hogy nem is játssza
a kettyóst, hanem egy sárgaházból „kölcsönözték” a film készítői, a minél
durvább hatás kedvéért.
A Brentet megformáló Xavier
Samuel (Anonymus; Alkonyat: Napfogyatkozás; Adore) szintén erős karakter, ugyanakkor
itt most annyira nem tud kibontakozni. De hogyan is tudna, amikor szinte
mindvégig abuzálják a szerencsétlent (többnyire egy székhez kötözve
ordít, miközben Apuci és kicsi lánya a legkegyetlenebb kínzásoknak veti alá).
Elég kemény film ez. Bizarr és
véres. Biztosan nem feledjük jó darabig.
…és az is tuti, hogy ezentúl nem
csupán az Amerikai pite – szerű tini vígjátékok fognak beugrani, ha ’a
szalagavató bál’-ra gondolunk…
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése