…hogy Johnny Depp – mostanra már szinte – földet súroló mélyrepülése minek köszönhető, az legyen az ő problémája. A mi gondunk „csupán” annyi, hogy lassan már bő 5 éve annak, hogy az egyébként szimpatikus úriembert utoljára egyáltalán ’színészkedni’ láttuk (Közellenségek).
De nem az a legnagyobb baj az
Oscar-díjas operatőr Wally Pfister első rendezésével, hogy a szereplők
nincsenek a helyükön – mert, hogy nincsenek… - hanem, hogy nincs épkézláb
forgatókönyv. Anélkül meg azért elég nehéz jó filmet virítani.
A Transzcendens tulajdonképpen,
amellett, hogy már az elején lelövi a poént (vagyis „spoileres” öngyilkosságot
követ el), dühítő módon nézi hülyének a nézőt. Mindenféle fizikai, biológiai és
informatikai terminus technikus-szal dobálózik, miközben a sztori annyi
mondanivalóval és súllyal bír, hogy…
A történet identitászavarát még nem
is olyan nehéz megemészteni (kit érdekelnek az idegen szavak, meg az áltudományosság,
ha a mozi közben lebilincselő), de afelett már tényleg képtelenség szemet
hunyni, hogy a film tulajdonképpen bő egy óra leforgása után képes némi
érdeklődést ébreszteni az addig hat láb mélyen nyugvó tudatunkban.
Wally Pfister kiváló operatőr, de
a rendezői szakma csínját-bínját nem sikerült eltanulnia tettestársától,
Christopher Nolantől (a két filmes ugye számos kiváló alkotáson dolgozott már
együtt). Így Pfister érezhetően mindenféle meggyőződés és magabiztosság nélkül
nyúlt hozzá az amúgy sem túl okos, kidolgozatlan szkripthez. A végeredmény
„olyan” is lett…
A legbosszantóbb az egészben az,
hogy ebben az alapötletben jócskán benne rejlett egy figyelemreméltó sci-fi
thriller lehetősége. A netre feltöltött tudat, és az azzal járó bonyodalmak
filmes megjelenítése ugyanis sokkal több mondanivalót és érdekességet
tartogatott, mint azt Pfister gondolta…
…és: nem elég, hogy a
szereplőkkel képtelenség rokonszenvet érezni (pont az egyik kulcsfiguráról,
Rebecca Hallról mondható el leginkább, hogy nem volt épp a legmegfelelőbb
választás az általa megformált szerepre), a rendező arányérzékével is komoly
problémák adódnak: nevetségesen közhelyes és bárgyú momentumokra helyezi a
hangsúlyt, ami meg lényeges lenne, afelett hip-hop átsiklik. Egész egyszerűen nem érzi a
ritmust, a dinamikát. Mint mikor valaki képtelen ütemre tapsolni…
Konzekvencia: „A cipész maradjon
a kaptafánál!”
45%
