2016. január 1., péntek

Sinister 2: Az átkozott ház - Sinister 2


Scott Derrickson Sinistere 2012-ben került a mozikba és bár nem volt egy műfajreformáló darab, borzasztóan félelmetes szcénákkal sokkolt – azok a filmszalagok a kegyetlen, vérfagyasztó kivégzésekkel még mindig kísértenek… -, és hát ott volt bónuszként Ethan Hawke, aki zseniálisat játszott – még egy ilyen erősen formális keretek közé szorított zsánerbe is tudott egyedi színeket vinni!



Mivel a Sinister óriási anyagi siker lett (a 3 milliós büdzséből 2 hónap alatt közel 50 milliós bevételt „varázsolt”!), ezért nem is volt kérdés, hogy lesz második rész!
Ahhoz képest viszont, hogy Derrickson és a Blum Productions majd’ 3 évig agyalt a folytatáson, mégsem sikerült egy épkézláb forgatókönyvet letenniük az asztalra. 


A Sinister 2 nagyjából önálló moziként is megállja a helyét. Nyilván van egy-két kapcsolódási pont az előző résszel, de tulajdonképpen új, autonóm sztorit kapunk. A Boogieman, vagyis Bughuul ismét a ’rettenet’ mozgatórugója, de a hínárhajú kísértet már közel sem olyan félelmetes, mint az első epizódban volt.
Főként azért, mert már mindent tudunk róla, 2012-ben kvázi le lett lőve a poén!!!
Annak tehát, aki az előző rész színvonalát várja, csalódnia kell, az pedig, aki most ismerkedik Bughuullal, a Sinister 2 biztosan nem lesz több, mint egy viszonylag korrekt módon összetákolt tucat horror. 


„Sajnos”, ha a box-office eredményeket vesszük alapul, ’kinéz’ egy harmadik rész is, hiszen a Sinister 2 is sikeres projektnek bizonyult gazdaságilag – jóllehet, az előző rész csúcsbevételét nem sikerült még csak meg sem közelítenie! 


De kezeljük tényként a dolgot: lesz Sinister 3! Bízunk abban viszont, hogy akkorra sikerül írni egy furfangosabb sztorit, sikerül kanyarintani egy grandiózusabb finálét és sikerül ügyesebb színészgárdát castingolni!
Hajrá, a lecke fel van adva!

40%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése