2019. június 10., hétfő

BÚÉK


Paolo Genovese 2016-os Teljesen idegenek c. nagy sikerű kamara mozija egy rendkívül ügyes és izgalmas alapötletre épült. A témája pedig még biztosan jó ideig aktuális lesz, így nem csodálkoznánk, ha szép sorjában minden európai nemzet – és akár Hollywood is - elkészítené a maga kis különbejáratú verzióját az olasz eredetiből.


A remake persze akkor és attól jó, ha mer picit más lenni, mint az oridzsinál darab, s ne adj Isten valamelyest el is rugaszkodik tőle. Nos, Goda Krisztina filmje szinte stációról stációra beismétli Genovese kulcsmomentumait, mégsem mondanánk, hogy szimpla szolgai másolat lenne. 


Azon persze lehet vitatkozni, hogy volt-e létjogosultsága az újrának, az viszont kétségtelen, hogy a sztori teljességgel univerzális, a magyar rendezőnőnek pedig sikerült olyan kiváló színészeket szerződtetnie a filmjéhez, akik lazán veszik az akadályokat, s az egy helyszínen játszódó történetet is képesek érdekessé és izgalmassá varázsolni. Ráadásul Goda picit lazábbra fogta a gyeplőt, s Genovese mozijával ellentétben nem volt rest egy-két geggel megspékelni, felturbózni a sztorit, ami meglepő módon kifejezetten üdítőleg hat.


Ennek ellenére azonban mégis ott motoszkál az emberben a gondolat a film megtekintése után, hogy noha egy teljesen okés remake lett a BÚÉK, mégsem képes maximálisan meggyőzni arról, hogy mindenáron elengedhetetlen volt a létrejötte. Hisz Genovese filmje ugye az újdonság erejével hatott, amivel Goda Krisztina mozija értelemszerűen már nem tud szolgálni.   

65%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése