Lehet arról vitázni, hogy az
American sniper megérdemelte-e az Oscar-jelölést, vagy sem (ma hajnalra
kiderült, hogy díjat legalább nem kapott…), de kár is szaporítani a szót. Az
USA szereti rendre hátba veregetni magát, az ’éves’ hátbaveregetésre pedig
abszolút ’alkalmas’ ez a mozi.
Mondjuk elég ambivalens, hogy a
jelölt filmek között ott volt az a Whiplash
is, amelyben J.K. Simmons karaktere
nagyon határozottan kifejti, hogy az amerikai zsargon egyik legártalmasabb
kifejezése a „good job”. Na már most
Clint Eastwood háborús mozijának „ideológiája” tulajdonképpen teljes egészében
erre a Fletcher prof által „ártalmasnak” tartott frázisra épül…
Clint baromi jó rendező, de
minden bizonnyal nem ez a legjobb és legveretesebb munkája. És ha jobban belegondolunk,
hogy az újkori Eastwood mozik közül épp a legklasszabbat, a Gran Torino-t nem ölelte keblére az
Akadémia, akkor meg kiváltképp dühítő a szitu. De hát így megy ez. Kathryn Bigelow A bombák földjén c.
alkotása sem a nagyszerűsége miatt kapta 2010-ben azt a temérdek arany
szobrocskát…
Az amerikai mesterlövész –
bármennyire is igyekszik – nem tud igazán szívhez szóló lenni, ellenben mint akciófilm, tisztesen helyt áll. Bradley Cooper
mindent megtesz, a szerep kedvéért ráadásul úgy felfújta magát, mint a Michelin gumiemberke. Mégis, az American
sniper helyenként bántóan közhelyes... Többnyire a kötelező köröket futjuk, s nem tudunk meg igazán többet arról, hogy mitől is olyan cudar és embertelen
a háború. Pepitában már láttuk ezeket a képsorokat és jeleneteket, láttunk már harctérről
könnyes szemmel haza telefonáló katonát, láttunk már aggódó katonafeleséget,
láttuk már a bajtársi együvé tartozás hősies megnyilatkozásait, s láttunk már
amerikai lobogót „úszni” a szélben…
De, hogy ne csak a negatívumokról
essék szó: bő 2 óra ide, vagy oda, egy pillanatig sem unatkoztunk, a Clint
papára jellemző aprólékosság és precizitás tanítanivaló.
Cooper szuggesztív, bár közel sem
olyan kirobbanó, mint azt az Akadémia állítja, s a tény, hogy Kyle sztorija
valóban megtörtént, mégis pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét. Még akkor
is, ha maradt bennünk hiányérzet jócskán.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése