William Brent Bell határozott
filmes. Kitartó és állhatatos.
Határozottan tette le annak
idején a voksát a B-kategóriás horror
mellett, és a Wer már a harmadik egész estés mozija a rendezőnek.
Na már most, van az a B-kategória
amit imádunk, de ez kérem, ez nem ’B’,
ez baszottul ’C’.
…egyáltalán, az sem túl világos,
hogy Bell-nek mi volt a célja ezzel a filmmel. Horrornak ugyanis bőven kevés,
bár egy-két gusztustalan – helyesbítünk: ízléstelen – jelenet azért akad, és a
végére nem csak a szereplők „orra vére”
ered el, ha érted mire gondolok… Viszont olyan szintű műfaji katyvasz ez, s
olyan órmótlan ’valami’, hogy nehéz róla bármi pozitívat mondani.
A Porter családot egy szőrös
izé támadta meg a hétvégi heppöning
alkalmával a kerek erdő szélén. Ifjabbik Porterből csupán a felsőteste
maradt meg, idősb Portert pedig igen
csak megtépázta – itt-ott-amott – annak a bizonyosnak a „vasfoga”. Szóval ők
kurvára meghaltak. Van még Porterné –
a túlélő -, aki a kórházi ágyon agonizál, miközben a rendőrség faggatja a
történtekről. Aztán végül ő is megmurdel…
…lesz egy gyanúsított, a
tagbaszakadt Talan, akiről messziről
hunyorítva is lerí, hogy bazira vérfarkas.
Természetesen a kirendelt Dr. Szöszi - és csapata - mindent megtesz védence
érdekében, de aztán Talan akcióba lendül és elkezdi tizedelni a jardot, meg
tulajdonképpen mindenkit, aki az útjába kerül…
Nem elég, hogy csak úgy cikázunk
a zsánerek között, a szereplők is, és úgy en-bloc
az egész sztori is teljes mértékben alul múlja önmagát.
A Wer gyakorlatilag úgy nyit,
mint egy réges régi X-akták epizód.
Nagyjából egyébként „beránt” a cucc, mert valamennyire azért érdekel, hogy
ugyan ki, vagy mi végzett a Porter-családdal. Aztán egyre több infó birtokába
jutunk... tetézve a bajokat Bell és állandó tettestársa, Matthew Peterman azonban nem
átallott még egy kis szerelmi szál-szerű ’valamit’ is belecsempészni a szkriptbe…
Mondjuk ez már részletkérdés, hiszen amint beindul a véres mészárlás, már
minden jóérzésű néző – ember! – rég elvesztette az érdeklődését a film iránt.
…kerüld el jó messzire, ha kedves
az életed!
15%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése