Dan Gilroy 55 éves, nem ilyenkor
szoktak a filmesek megtáltosodni, de lám, itt a bizonyíték, hogy nem kell
sikerre éhes, bizonyítani vágyó, tehetséges zöldfülűnek lenni ahhoz, hogy az
ember valami egészen frisset, újszerűt alkosson. A bölcsesség és a tapasztalat
épp úgy remek dolgokra képes…
Változik a világ, változik a
korszellem. Amikor aktuális volt az Amikor
a farok csóválja, erre az egészre még 'ráhúztuk' a „vicces szatíra” jelzőt. Mostanra
azonban a média körüli hajcihő teljes mértékben eltorzult és eldeformálódott,
és úgy tűnik nem igen találni benne a ’viccet’.
Gilroy műve – habár fikciós – ennél komolyabb és valószerűbb nem is
lehetne. Ez egy vérkomoly történet,
minden túlkapásával és frusztráltságával együtt. És épp ezért olyan félelmetes.
Vajon hány „én mindig magamat adom, a
médiában szeretnék elhelyezkedni” – celebjelölt számára lesz követendő
példa Louis Bloom állhatatossága és „kitartása”?
Dan Gilroy, aki eddig csupán jó
és kevésbé jó filmek szkriptjéért felelt (mint pl. a Díszkíséret, a Vasököl, a
Zuhanás és A Bourne-hagyaték) jobbára testvére, a tehetséges direktor, Tony
Gilroy (Michael Clayton) árnyékában
tevékenykedett a '90-es és a 2000-es években. A Gilroy-művek
azonban beindult: Dan rendezett és írt, Tony magára vállalta a produceri
teendőket, a harmadik tesó, John Gilroy pedig vágóként működött közre a Nightcrawler-projektben.
Ez a három fickó egy zseniális,
minden pillanatában lebilincselő mozit készített a beesett arcú, össze aszott,
szálkás Jake Gyllenhaal-lal a főszerepben.
Szerencsére Dan Gilroy nagyon jól
tudta, hogy önmagában az, ha a médiát és a televízió társaságokat kezdi ki, még
nem elég. Ez valóban kicsit szájbarágós és álszent lett volna egy olyan korban,
amikor az emberek 99%-a főműsoridőben kefélő, huszonéves fiatalokat bámul a
tévében. Gilroy tehát mélyebbre ásott, s
egy olyan szociopatát tett meg filmje hőséül, aki bármire, de tényleg bármire
képes azért, hogy a „médiában helyezkedhessen el”. Louis Bloom a pofájába
nyomja a kamerát a haldoklónak, ha kell, besétál egy gyilkosság színhelyére,
csak hogy lefilmezhesse a kegyetlen módon lemészárolt családot, s „természetesen”
még ő maga is öl, ha az érdeke úgy kívánja.
Gyllenhaal lubickol ebben a
mocsaras fertőben, láthatóan élvezi az egész mókát. Ördögien zseniális a fickó,
tulajdonképpen az ő one man show-ja a
film, miközben olyan mellékszereplők segítik az ’előadását’, mint a kiszuperált, de itt kifejezetten remekül
funkcionáló Rene Russo, és a kiváló Bill Paxton.
Louis Bloom tanulékony, kitartó
és céltudatos. Tudja, hogy hogyan szerezze meg a hatalmat, s azt is jól tudja,
hogy hogyan gyakorolja azt, s hogy mi módon uralkodjon az emberek felett.
Gyllenhaal félelmetes, miként a
film maga.
Remekmű közeli élmény.
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése