Zellweger kisasszony a 2000-es évek elején szinte szárnyalt. Oscar-t nyert a Hideghegyben nyújtott alakításáért, szinkronizált a nagy sikerű
animációs filmben, a Cápamesében, majd
Russel Crowe oldalán drámázott Ron Howard irányítása alatt A remény bajnokában. A siker egyértelműen
az eblematikus szerep, vagyis a habókos Bridget
Jones „hozománya” volt, hiszen a nagysikerű brit vígjáték után kezdett Hollywood maximális figyelmet szentelni
a színésznőnek. Egészen 2007-2008-ig
felfelé ívelt a szépreményű pálya, végül aztán be-becsúszott egy-egy gyengébb mozicska
is a filmográfiába, majd 2009 után a színésznő szőrén-szálán eltűnt.
... szóval Bridget Jones lett végül segítségül hívva, hogy „előhívja”, s újra
pályára állítsa Renée Zellwegert! Az
előzmények ismeretében nem rossz a stratégia – egyszer már bevált a mutatvány!
Mindazonáltal bátor dolog a 47
éves színésznő részéről, hogy közel 7 inaktív év után ismét belevágott a
filmezésbe, mi több, pont Bridget Jones
bőrébe bújva próbál visszaevickélni az „elitbe”; elsülhetett volna balul is ez
az egész...
Az első rész rendezőnője, Sharon Maguire remek stábot trombitált
össze, és bár Hugh Grant ezúttal igazoltan
távol maradt, Colin Firth újfent
megbízhatóan hozza a karót nyelt brit úriembert, jóképű, sármos fickónak meg
itt van Patrick Dempsey! És hála
égnek maga Bridget „szülőanyja”, Helen Fielding is részt vett a projektben
- természetesen forgatókönyvíróként -, garantálva, hogy nem puszta
nosztalgiázás és múltidézés lesz a cél, ez tényleg egy új kezdet/fejezet Jones kisasszony univerzumában, mely a
zárásban lazán kilátásba helyez egy jövőbeni negyedik epizódot is.
Bridget baromira szerethető – még
mindig! A karaktere és az őt körüllengő hamisítatlan brit atmoszféra ismét
elviszik a balhét, jól. No persze közel sem olyan formabontó ez az új, mint a
legeslegelső, de a második – kicsit gyengébbre sikerült - részt simán übereli. Icipicit
balga ugyan a sztori – rock feszten gyors numera után találkozás a régi
szerelemmel (ismételt gyors numera), majd teherbe esés (vajon ki lehet az apa?)
-, s kicsit döcögősen indul be a cselekmény is, Helen Fieldingnek mégis sikerült írnia egy rahedli jó poént és
jelenetet, amelyek az esetleges hibákat, bénaságokat ügyesen palástolják.
Az Ed Sheeran-es geg pl. zseniális, de Emma Thompson szintén üde színfolt a filmben, az ő figurája is
szállít jó pár vicces szcénát – nem beszélve az egyébként kötelező, klasszikus „magzatvíz elfolyós - kórházba rohanós”
jelenetről, amit itt sikerült ötletesen a visszájára fordítani.
Ezzel együtt azért közhelyekben
sem szenvedünk hiányt, de Bridget Jones
már a kezdetek kezdetén is ilyen volt: ügyefogyott, „picit” esetlen, és „picit”
oktondi.
Jóleső nosztalgia-film a Bridget Jones babát vár. Klassz, hogy
ismét a köreinkben köszönthetjük az életet feszt fejtegető, hebehurgya,
csetlő-botló nőcit.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése