Imperium

Amennyire hálás a sztori – hálás, hisz figyelemfelkeltő (és figyelemreméltó!) -, annyira hálátlan is egyúttal. Egyrészt 'rasszizmusból', illetőleg skinheadségből az Amerika história X közel 20 éve már csillagos ötösre vizsgázott, másrészt könnyen bele lehet szaladni közhely pufogtatásba egy ilyen téma kapcsán.

Ezúttal hál’ Istennek nem ez utóbbi történt, viszont az első filmes Daniel Ragussisnak nem sikerült összeszedetten, bátran megnyilvánulnia - egy ilyen kényes kérdéskör esetében pedig a félszegség kifejezetten szembetűnő ’hiba’. 

Ragussis igyekszik objektíven, tárgyilagosan elmesélni a skin bandába beépülő FBI nyomozó – igaz – történetét, ugyanakkor azzal, hogy nem foglal határozottan állást – és icipicit közömbös -, kockázatmentessé, tétnélkülivé teszi a cselekményt. Azzal, hogy egy viszonylag egyszerű dramaturgiájú thrillert vezényel, elvész a történetben rejlő erő. 

Pedig: Daniel Radcliffe minden tőle telhetőt megtesz, a jelenléte átütő, a játéka lehengerlő, s Ragussis egyes jeleneteiben vitathatatlanul ott pulzál a feszültség; mégis hiányzik valami - valami amitől emlékezetessé válhatna az Imperium. 

Ha Ragussis mélyebbre ásott volna a sztoriban, ha nem csak olyan oldaláról mutatná meg a neonácizmust, amit egyébiránt már számtalanszor láttunk, akkor – csak úgy, mint Tony Kaye ’98-as klasszikusában - talán megtörténhetett volna a katarzis újfent.  

Nem reménytelen, nem nézhetetlen mozi az Imperium, annyi csupán, hogy ebben a történetben sokkal, de sokkal több volt... 

65%

http://www.imdb.com/title/tt4781612/