2015. január 26., hétfő

Transformers: Age of extinction - Transformers: A kihalás kora


Bay azt ígérte, hogy valami eszeveszett nagy coolság lesz az „új”, és hogy az első három epizód kismiska volt a negyedikhez képest, továbbá, hogy a friss karakterek egy egészen új szintre helyezik majd a franchise-t.
Természetesen a megalomán rendező hazudott. Mert nem hogy coolság nincs, az „új szintet” is úgy kell elképzelni, hogy még az 'előző' elég alacsony nívójához képest is erős színvonalesés következett be. 


Ezt a sztorit vélhetően egy délután alatt baszta össze Ehren Kruger. Az az Ehren Kruger, aki már az utóbbi két rész igen béna sztorijaiért is „hibáztatható”. Elég elgondolkodtató amúgy, hogy az első etap teljesen okés volt, miután azonban Kruger kezébe került a penna, minden elszaródott, s már a 2009-es második felvonás, A bukottak bosszúja is harmatgyengére sikeredett. Talán itt lenne az ideje, hogy Michael Bay lecserélje a screenwriter-t!
…mert bármennyire is tré A kihalás kora, tuti, hogy lesz ötödik rész, ugyanis a 210 millió dolcsiból (igen, Bay ennyit költött erre az arcátlan parasztvakításra!) tavaly októberi adatok szerint már 245 millió megtérült (csak az USA-ban!!!), és hol van akkor még a DVD-eladás, meg a „world wide box-office”…


Szóval: ennyire rossz block-buster azt hiszem nem került tavaly a vetítőtermekbe. Hiába új a szereplőgárda, ha a recept ugyanaz. A színészek szájába ostoba, béna monológokat erőltetett bele Kruger, Hollywood pedig sokadszorra próbálja elhitetni velünk azt az ócska hazugságot, hogy az USA-ban minden 17 éves kiscsaj minimum olyan 'alvázzal' rendelkezik, mint Jessica Alba – fénykorában.
…és akkor még nem esett szó a pofátlanul a filmbe erőltetett reklámokról. Ilyen mértékű ’commercial invasion’-t azt hiszem még egyetlen egy moziban sem láthattunk ez idáig. Michael Baynek tehát van bőr a képén; méghozzá igen vastag…


…sajnos mindezek ellenére kurva sokan megnézték már ezt a vackot, és nyilván még többen meg fogják nézni.
Ízlés rendőrséget! Most!

30%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése