Blue ruin

Jeremy Saulnier eredeti foglalkozását tekintve operatőr, de ezúttal egy olyan szerzői filmet tett le az asztalra (rendezőként, forgatókönyvíróként és operatőrként), amelyre valószínűleg sokáig emlékezni fogunk. Nem feltétlen a tökéletessége miatt, hanem úgy ánblokk a filmélménynek köszönhetően.

Bizarr, kegyetlen ámokfutás a Blue ruin, amely alapvetően egy klasszikus bosszú sztori. Saulnier hőse, Dwight azonban nem egy Charles Bronson vagy Liam Neeson – szerű szikár, kemény, tökös figura… s ugyan miért ne munkálkodhatna egy jelentéktelen, hétköznapi fickóban is olyan jellegű elfojthatatlan düh és agresszió, amely aztán egy ilyen erőszakos cselekménysorozatban kulminál? 

Saulnier bosszú története hozzáállásban jócskán túlmutat a hasonszőrű alkotásokon: egyrészt, a rendező egyetlen egy lépést sem tesz annak érdekében, hogy 'hősét' megkedveltesse a nézővel. Dwight egzaltált, zaklatott, beteg fazon, aki hiába kel a család védelmére, s hiába küzd látszólag nemes eszmékért, nem érezzük küzdelme és tettei nemes indíttatását. Dwight cselekedeteinek alapja nem az emóciókon nyugszik, őt a „muszáj, a kell” vezérli, ész nélkül menetel előre, akár egy gép, akár egy vérszomjas, nyáladzó vadállat… Óriási kontraszt ez, hiszen a pali alapvetően egy totálisan banális figura…

Másrészt a narratíva jellege is különbözik a megszokottól: a Blue ruin zavarba ejtően szűkszavú. Tényleges és átvitt értelemben is. A filmben szinte alig hangzik el egy-két összetett mondatnál több, s Saulnier közlési módja és modora is a végletekig lecsupaszított és puritán.

Van ebben valamennyi cinizmus is, de nem úgy, mint egy Coen filmben. Ott az erőszakot általában mindig valami abszurd, humoros szcéna oldja fel. Saulnier azonban úgy teremt bizarr, kényelmetlen atmoszférát, hogy közben egy percre sem ragadtatja magát komédiázásra. 

Kinek a pap, kinek a papné, de ez a fajta újszerű direktori attitűd mindenképp értékelendő. …és értékelték is, mi több, díjazták! A Blue ruin ugyanis 2014-ben elhozta a Cannes-i Filmfesztivál FIPRESCI – díját, továbbá számos fontosabb fesztiválon nominálva volt - különböző kategóriákban. 

Különleges revansfilm a Blue ruin, amely határozott állásfoglalásával cáfolja az „édes a bosszú” - frázist… Nos, barátaim az Úrban, a bosszú kurvára keserű és nincs benne semmi magasztos… és még csak nem is túl szórakoztató – legalábbis abban az értelemben nem, hogy nem szolgál kielégüléssel. A bosszú állatias, mocskos, és véres…

Nyers, kompromisszumok nélküli mozi a Blue ruin, Macon Blair remek játékával! 

85%

http://www.imdb.com/title/tt2359024/