Nagyjából az Oldboy óta figyeljük áhítattal a „dél-koreai filmet”, és bár merőben más hangulatot hoznak ezek az
alkotások, mint az európai, vagy – még inkább - mint az amerikai társaik, rendre
élvezettel merülünk el Pak Csakvuk, Min Kjudong vagy példának okáért Kim Gidok művészetében.
Dél-Koreában– csak úgy, mint
Magyarországon – a ’80-as évek végén következett be a „rendszerváltás”. Vagyis:
a totális diktatúrából ekkor sikerült nagyjából kievickélnie a távol-keleti
országnak. Természetesen, miként nálunk a Kádár-rendszer, úgy a koreai katonai
diktatúra is hátrahagyta a maga csökevényeit, s az 1950-es koreai háború – az
észak és dél szembenállása – még mindig érezteti hatását az országban.
Dél-Koreában azonban sikeresen igyekeznek a vezetők a demokrácia alapelveit gyakorolni a ’90-es évek
óta, s a liberális alapokra helyezett államszervezet bizony egészen jól működő
rendszer! Mi sem bizonyítja jobban, hogy az ország gazdasága a világ egyik
legerősebbje, és hát a dél-koreai liberális elvek a filmgyártásban is
megmutatkoznak! Az állam mindent megtesz azért, hogy a helyi erők, a helyi
filmesek mind nagyobb számban képviseltessék magukat a dél-koreai mozikban, s a
művészek élnek is a lehetőséggel: alap, hogy nincs cenzúra, de nincs semmilyen
presszió sem! Rengeteg a kreatív szerzői filmes, működik az alkotói szabadság!
A fiatal Sang-ho Yeon már az új generáció képviselője, mégis benne van
elődei elszántsága és a tőlük eltanult hamisítatlan dél-koreai feeling. Yeon korábban csupán animációs filmeket
készített, első élőszereplős (?) mozija pedig – minő fricska – többnyire élőhalott
figurákat mozgat. Mit mozgat? Ehhez képest bármely korábban látott zombi film
szimpla sétagalopp, mert hogy Yeon
mozija – a vonatos kontextushoz alkalmazkodva – eszeveszett iramot diktál!
A Train to Busan ugyan egy egészen egyszerű alaphelyzettel operáló horror road-movie, attitűdjével és
ifjonti buzgalmával sikeresen frissíti fel a zombi filmek vérkeringését.
Yeon még zöldfülű, ez olykor érződik is a jelenetein és a
beállításain – kicsit tv-filmes a tálalás -, a szorgalom az esetében azonban
tehetséggel párosult! Elképesztő a tempó, s a karakterdrámák is megállják a
helyüket – főként a zsánerhez mérten.
A kislány remekül játszik, az apa
szerepében Yoo Gong hiteles,
Dél-Korea egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb színművésze, Dong-seok Ma – meggyőződésünk, hogy a
faszi Gesztesi Károly távol-keleti
inkarnációja – pedig szintén nagyon erőteljes!
A Busanhaeng nem átall beáldozni a krízis helyzetekben a kulcs
szereplőit - már önmagában ettől is sokkal rendhagyóbb élmény, mint
mondjuk egy ilyen szempontból jóval kiszámíthatóbb amerikai mozi -, s tv-filmes
hatások ide, olykor picit túlcsorduló érzelmek oda, a Szöulból Busanig tartó
fékevesztett apokaliptikus trip kifejezetten
feszült, izgalmas és látványos. Látszik a képkockákon, hogy nem kevés zsét
invesztáltak a filmbe - a trükk felvételek világviszonylatban is simán megállják
a helyüket!
Ja, és a Train to Busan, vagyis egy véráztatta, klausztrofób zombi film
Dél-Korea jelenlegi legsikeresebb, legjövedelmezőbb mozifilmje! Nem semmi!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése