...végül a Disney égisze alatt készült el "a film", a New England-i parti őrség kiválóságának, Bernie Webbernek és mentőalakulatának története. A Boston irányába tartó SS Pendleton tartályhajót az USA keleti
partján pusztító orkán erejű vihar szó szerint kettészakította 1952. február
18-án. Bernie és néhány vállalkozó
szellemű társa azonban útnak indult egy kis lélekvesztőn, hogy kimentse a roncsból a Pendleton bajbajutott – nagyjából - 30
fős legénységét.
Ez egy jó sztori, életszagú,
heroikus, vászonra kívánkozó!
Az már más kérdés, hogy Craig Gillespie (Frászkarika; Plasztik szerelem) olyasféle művi makett világot kreált
filmje hátteréül, mint tavaly Ron Howard
az In the heart of the sea esetében.
Egész egyszerűen nem tudunk
elvonatkoztatni attól, hogy ezek a faszik CGI tengerben úszkálnak, Eric Bana a jelmeztervezők tökéletesre
szabott egyenruháját viseli, s a csodás Holliday
Grainger díszletek között lófrál. Hogy a műhóról ne is beszéljünk.
Gillespie filmes karrierje egészen ígéretesen indult, az indie-világból
azonban 2014-ben végérvényesen „kiemelte” a Disney.
Ennek a kooperációnak lett az eredménye a kissé szirupos sport film, Az egymillió dolláros kéz.
A rendező igyekszik lojális
maradni a stúdióhoz, s így legújabb mozijában a The finest hours-ban is előbbi munkájának szellemiségét gyakorolja.
Gillespie tehát abszolút mértékben
Disney-kompatibilis direktorrá érett!
Ami a castingot illeti, a film legnagyobb mellényúlása az egyébként remek
Chris Pine, akinek baromira nem áll
jól ez a muja, tutyimutyi „jó tanuló-jó
sportoló” karakter. Pine érezhetően
feszeng Bernie Webber bőrében! De a
közte és Holliday Grainger közötti
románc is elég nyögvenyelős!
Így egy huszárvágással el is
jutunk a The finest hours legfőbb
problémájához, mely nem más, mint a körzővel-vonalzóval szerkesztett szkript! Ami
azon túl, hogy nem sok meglepő fordulattal szolgál, elképesztően bugyuta mondatokat
erőltet a színészek szájába.
Az óceánon zajló jelenetek látványosak,
tempó azonban nincs! Túlzottan komótos és nehézkes a narratíva, nem beszélve
arról, hogy egy katasztrófa film esetében elengedhetetlen az alapos karakterábrázolás
ahhoz, hogy a néző együtt tudjon érezni/rezonálni a szereplőkkel.
Kár érte, Gillespie filmje csak úgy elfolyik...
50%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése