Doboz házak tövében kallódó „kulcsos”
gyerekek, vánszorgó idő, szürke hétköznapok, külvárosi nihil…
A 15 éves Mia egy lakótelepen él
kishúgával és egyedülálló – nálánál nagyjából kétszer olyan idős – édesanyjával.
A lány táncos szeretne lenni, de nem éppen ez az a közeg, ahol a sztárok
születnek, és ahonnan egyenes az út a világot jelentő deszkákig. Mia
végletekig cinikus, nyers, kemény csajszi, zokszó nélkül „kurvázza le” a Muttert – egyébként teljesen joggal -, a Mutter
pedig zokszó nélkül vágja lánya fejéhez, hogy: „Mondtam, hogy majdnem elvetettelek? Már az időpont is megvolt…”
Ebbe a „családi idillbe” csöppen bele Connor, a nyájas, jófej – jófejkedő
(?) - fazon, Mia anyjának új palija, aki talán az első olyan személy a
szeretetre éhes tinédzser életében, aki valóban érdeklődéssel fordul az
irányába…
Andrea Arnold rendezőnő Cannes-ban díjat nyert alkotása
rendkívül nyers és letaglózóan realista – olyan, akár egy dokumentumfilm. Hiteles
és őszinte. Mia élete és a felvázolt kontextus iszonyúan kaotikus, mégis,
Andrea Arnold mozijában minden nagyon a helyén van, és minden apró kis momentumnak, pillantásnak, gesztusnak jelentősége van. Ráadásul a direktorasszony sosem
olyan irányba mozdul a kritikus pillanatokban, mint azt várnánk. Nincs direktbe
drámázás, nincs könnyfakasztás…
…s hiába Michael Fassbender, aki ezúttal is remekel, a filmet egyértelműen Katie Jarvis feledhetetlen alakítása
teszi igazán emlékezetessé. A ’91-es születésű lány mindennemű színészi
előképzettség nélkül prezentál zseniális alakítást. …bár kis túlzással önmagát
formálja meg a Fish tank-ben: Arnold állítólag egy essex-i vasútállomáson szúrta ki a kiscsajt, miközben a felbőszült
lány az épp aktuális barátjával ordítozott... Sajnos Katie azóta sem szerepelt
egyetlen egy filmben sem – úgy tűnik egyelőre, hogy ő lesz a britek „Bendegúza” (?)…
A Fish tank a lepusztult doboz
házak rengetegébe kalauzolja a nézőt… izgalmas, feszült mozi, rezzenéstelen
arccal elmesélt kőkemény szociográfia, brutálisan őszinte coming-of-age történet…
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése