Valóban nagyon nehéz
elvonatkoztatni a Submarine esetében Susan
Lilian Townsend regényírónő kultikus figurájától Adrien Mole-tól. A Submarine Oliver
Tate-je hasonlóan narrál, hasonló problémákkal küszködik, és hasonlóan kínlódik
a szerelemmel, mint kedvenc pattanásos brit tinédzserünk. Bár Oliver nem méri
rendszeresen a farkát vonalzóval, de a modor, és a félrefésült hajú srác körüli
bonyodalmak, valamint maga az ironikus, szatirikus hangvétel hasonló, mint a
jól ismert BBC sorozatban.
Joe Dunthorne regénye talán nem olyan nyers, mint Townsend-é,
ellenben Dunthorne „világa” sokkal groteszkebb és elvarázsoltabb. Oliver pedig
jóval frusztráltabb, mint Adrien Mole.
A fiatal srác tengeralattjáróként
merül alá érzelmei tengerében, s az ő gondolatai jóval megfoghatatlanabbak –
elvontabbak -, ha úgy tetszik kevésbé
„nézőbarátabbak”, mint a naplót
vezető elődé.
Viszont: a jellemrajz, a sok kis
apró-cseprő momentumnak, történésnek hála, nagyon kerek. Oliver fantazmagóriái „élesek”,
tiszták és élénkek, miközben a srác hétköznapjai fakók, ködösek és kopottak. Ez
a kettőség remekül kerül bemutatásra –
ez a Submarine egyik erőssége, az egészen kiváló színészi játék mellett.
A színészből lett rendező, Richard Ayoade stílusos mozit forgatott: a Submarine abszurd és bizarr, de a direktor mégsem esik át a ló túloldalára, jól ért a
hangulatteremtéshez, nem utolsó sorban pedig jó érzékkel választott színészeket
a filmjéhez.
Oliver Tate-ből ugyan nem lesz
Adrien Mole – az előd ugyanis jóval karakteresebb -, viszont a Submarine a
hibáival együtt is maradandó „cucc”, az összes csetlő-botló, bénázó figurájával
együtt.
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése