Elég bizonytalanul indult a film castingja, meg úgy en bloc az egész projekt. Francesca
Gregorini eleinte Rooney Mara-t
szerette volna címszereplőként látni, aki a rendezőnő előző filmjében, a Tanner Hall-ban működött közre. Végül
aztán Mara az utolsó pillanatban visszamondta a részvételt.
Helyette jött a Skins c. népszerű sorozat üdvöskéje, Kaya Scodelario.
No és ott van még Jessica Biel aki szintén sokáig hezitált, míg elvállalta a „kamu anyuka” szerepét.
No és ott van még Jessica Biel aki szintén sokáig hezitált, míg elvállalta a „kamu anyuka” szerepét.
A film aztán a Sundance-en debütált, jelölték is drámai
kategóriában, de nem ’durrant’ akkorát: a kritikusok és a közönség kegyeit sem sikerült elnyernie végül.
Az okok egyértelműen a mozi
személyiségzavaros szkriptjében keresendőek. Az alapállás egészen
figyelemreméltó, de Gregorini nem tudta végigvinni kellő eleganciával és
finomsággal a történetet. És azt sem tudta eldönteni igazán, hogy valójában
milyen filmet forgat. A zsáner-mix
nem áll össze koherens egésszé.
Pedig a sztoriban volt potenciál: a 17 éves Emanuel édesanyja a lány világra
jöttekor egy komplikáció miatt belehalt a szülésbe. Mindez érthető módon megpecsételte a tinédzser életét, aki egy kis zsebpénz reményében a
szomszédba nemrégiben beköltözött, kisbabáját egyedül nevelő, titokzatos fiatal
nőnél, Lindánál vállal gyermekfelügyeletet. Emanuel számára azonban gyorsan világossá
válik, hogy valami nem stimmel Linda és a baba körül. Rá is jön a „turpisságra”, de ahelyett, hogy felfedné
Linda "titkát", inkább részt vesz az asszony bizarr gyermeknevelős „játékában”.
Ez így elég félelmetesen hangzik,
de a helyzet az, hogy a film thrillernek nem thriller, drámának meg baromira
nem dráma.
Gregorini teleszuszakolta egy
csomó felesleges mellékszállal a sztorit, csak hogy meglegyen a "komplex" filmélmény. De ha már egy valóban
fajsúlyos film elkészítése volt a cél, akkor inkább Emanuel múltjára és a kiscsaj és Linda
kapcsolatára kellett volna jobban „ráfókuszálnia" a szkriptnek.
Ettől függetlenül a The truth
about Emanuel egy érdekes darab, vannak értékelhető
pillanatai, de borzasztóan zavaros és túlkomplikált. Ráadásul szétesős is, slendrián
is, sok szempontból következetlen indie mozi.
Bőven több volt ebben a filmben…
50%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése