2015. március 19., csütörtök

Get on up


A 2006 Karácsonyán elhunyt James Brown a könnyűzene egyik legnagyobb hatású alakja volt. Jellegzetes mozdulataival és orgánumával, illetve zseniális, örökzöld rythm and blues – funk slágereivel örökre beírta magát a pop halhatatlanjai közé.
Ikonikus alak ő, akinek viszontagságos élete sajátos módon,  james brownosan” ordított a megfilmesítésért. A projekt mögé teljes mellszélességgel állt oda Mick Jagger (igen, a Rolling stones halhatatlan nagyágyúja!!!), s bevette a buliba Tate Taylor-t, aki 2011-es A segítség c. munkájával már bizonyította, hogy kifejezetten érzékenyen tud „fekete-sorsokat” interpretálni, és ráadásul nem csak szenzitív, de precíz és megfontolt rendező is. 


A Get on up-hoz mindennek tetejében az életrajzi drámákban „jártas”, a nemrégiben A 42-es c. filmben brillírozó Chadwick Boseman-t sikerült megnyerni főszereplőnek, aki a fiatal fekete színészgeneráció egyik legtehetségesebb feltörekvő titánja.
A fazon valami elképesztő elementáris energiával formálja meg „a soul keresztapját”. Boseman igazi átváltozó művész, s bár alakítása nem ér fel Jamie Foxx Ray-béli szereplésével, mindenképp megsüvegelendő az az alázat, precízitás, és tehetség amivel a pali – láthatóan és érezhetően – rendelkezik. 


Tate Taylor alkotása nem egy elsöprő erejű biopic, noha minden adott volt ahhoz, hogy végül megtörténjen a katarzis. Taylor – tudatosan, vagy nem, ki tudja… – mégsem a grandiózusságra és a nagyívű cselekményvezetésre helyezte a hangsúlyt, s ez mindent összevetve jót is tesz a filmnek.
A töredezettség, s James Brown gyermekkori flash-back-jei azonban nem hiányoztak volna, vagy legalábbis nem ilyen módon, nem ilyen formában… A Ray drámaisága itt csak nyomokban érhető tetten. Talán Brown házaséletére és hírhedt csajozós kalandjaira is több hangsúlyt lehetett volna fektetni, de nyilván nem férhetett bele minden a játékidőbe. 


A Get on up egy klasszikus életrajzi film, nem formabontó, ellenben tele van klassz zenével, Chadwick Boseman pedig tényleg nagyot játszik benne!
A Rolling Stones-os „poén” – nevezzük inkább jóféle gegnek – pedig nagyon cool! Mick papának van humora!
Geráppá!

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése