2018. október 12., péntek

60 amerikai film a '90-es évekből, amit mindenképp látnod kell


A '90-es évek meghatározó szegmense a filmtörténetnek! Egy csomó remek, azóta már klasszikusnak számító mozit köszönhetünk az érának, amikor a CGI helyett a karakterábrázolás és a történetmesélés állt a középpontban, no és a hangulat! Ma már picit nosztalgikus érzéssel tölt el, ha visszatekintünk ezekre a filmekre, de tény, hogy a '90-es évek mozijai még napjainkban is bőven megállják a helyüket, nem avultak el, s így az előttünk álló őszi-téli időszakban bátran csemegézhetünk ezek közül a kiváló, időtálló alkotások közül! Összeszedtük nektek egy csokorba a kedvenc 60 mozinkat az ominózus évtizedből!!! Jó mazsolázást!!!

60. Desperado – 1995., Robert Rodriguez


Rodriguez blöffje, trash-meséje a hosszú, fekete hajú, titokzatos el mariachi-ról, aki a gitártokjában hordja a fegyverét, a ’90-es évek közepének egyik legnépszerűbb film attrakciója volt. ’95-ben mindenki Desperado-lázban égett. A film valóságos kult-sztárt csinált Antonio Banderasból – a nők elaléltak -, aki eztán tucat számra kapta a jobbnál jobb szerepeket Hollywoodban. A szuggesztív spanyol, s a mexikói modell, Salma Hayek főszereplésével fémjelzett Desperado a korszak emblematikus mozija. Szórakoztató, bűnös élvezet. Szexi, keménykötésű mozi, Quentin Tarantino egyik legnagyobb spanjától, Robert Rodrigueztől. 

59. Dumb és Dumber – Dilibogyók (Dumb and Dumber) – 1994., Peter Farrelly, Bobby Farrelly


A Farrelly-tesók első rendezése csak jóval a bemutató után vált kultfilmmé. Megjelenésének idején túl debilnek és idiótának tartották a kritikusok. Oké, nem álltak messze az igazságtól, de olyan poénok vannak itt kérem, olyan helyzetkomikumok és gegek, amelyekre nem lehet csak úgy  fapofával legyinteni. Ezek a fickók tényleg állatok: pisit itatnak a motoros rendőrrel, szuper erős chilivel küldik másvilágra a nagydarab gengsztert, és hashajtót csempésznek egymás italába.  Mr. Samsonite, mi volt az az egy a millióhoz szöveg, és persze, Ausztria, a kenguruk földje. Na ja! Hatalmas baromság, de imádjuk! 

58. Halálos fegyver 3 (Lethal Weapon 3) – 1992., Richard Donner


Nem a sorozat legjobbja, de miként az összes rész, ez is rendkívül szórakoztató darab! Riggs feje lágya már valamelyest begyógyult, viszont az alkoholizmus helyett, ha lehet, ezúttal még veszélyesebb ellenfelet kap, Lorna, a tökös rendőrnő személyében. Murtaugh őrmester még mindig kínlódik a korával, s bár nem túl releváns karakter, de a Joe Pesci által alakított Leo Getz – a „kis geci”, ahogy a két zsaru barátian becézgeti – ebben az epizódban bontakozik ki a legviccesebb formákban. Jó kis buddy cop movie, a zsáner hőskorából! „I hate to say it, but it’s probably me!”

57. Ghost – 1990., Jerry Zucker


Whoopi Goldberg Oscarja azért igen meredek húzás volt az Amerikai Filmakadémiától, de hát lelkük rajta. Whoopi láthatóan lubickol a szerepben, s vehemens játékával valóban mindenki szívét elrabolta ’91-ben. Épp úgy, ahogy a szerelmét a túlvilágról is őrző-védő Patrick Swayze (R.i.p.), aki akkortájt Hollywood első számú ügyeletes szépfiúja volt. Az ilyen karizmatikus szerepei pedig csak még inkább bebetonozták a státuszát. No és vélhetően a kerámia szakkörök látogatottsága is fellendülhetett akkoriban, s a női fodrászokhoz is tömegesével fordultak olyan kéréssel a film hatása alatt álló, kisírt szemű háziasszonyok, hogy „Olyan rövid hajat vágjál lécci, mint a Demi Moore-nak”! Ez a film már szinte történelem!   

56. Ovizsaru (Kindergarten Cop) – 1990., Ivan Reitman


Reitman neve, főként a ’80-as és ’90-es években, egyet jelentett a minőségi szórakozással. Oké, az Ovizsaru nem egy mélyenszántó mestermű, de kétségkívül magán hordozza azokat a jegyeket, melyek miatt az éra vígjátékait szeretjük. A rendező óriási kockázatot vállalt akkoriban, hisz a mindenkori akcióhőst, a terminátort, a ragadozót tette meg komédiájának főszereplőjévé. Igaz, Schwarzinak akkor már volt némi tapasztalata a zsánerben: akkor már túl volt az Ikrek-en, mégis Reitman volt az első, aki „gyerekközelbe” engedte az osztrák izompacsirtát. S a film működött, és mind a mai napig működik! A 26 millió dolláros büdzséből több mint 200 millás nyereséget termelt az Ovizsaru, ami egyértelműen a közönség szeretetét és odaadását jelzi.

55. Twister – 1996., Jan de Bont


Kedvenc katasztrófafilmünk a ’90-esekből. Tény, hogy azóta sem sikerült hasonlóan látványos tornádós mozit összehozni Hollywoodban, s az is tény, hogy a Twister nem tökéletes, de a frankón megírt – felskiccelt – karaktereknek hála működőképes mozi! Pörgös – hiába, hisz: Twister -, látványos menet, kevés mellébeszéléssel, annál több akcióval és aktív tornádó-vadászattal.  

54. Addams Family – A galád család (The Addams Family) – 1991., Barry Sonnenfeld


Szórakoztató, családbarát fekete humor. Ügyes szkript, és őrülten klassz karakterek. A sajnálatos módon fiatalon elhunyt Raul Julia emblematikus szerepe Gomez Addams figurája. Nem véletlenül: keresve sem találhattak volna a castingosok alkalmasabb színművészt a melóra. Gyerekként a kedvencünk Wednesday, vagyis a holdvilág arcú Christina Ricci volt, aki a film után picit bele is ragadt a karakterbe, keményen kellett dolgoznia, hogy kitörjön a skatulyából. Meglepő módon a második rész sem lett rossz, de ott már hiányzott a frissesség ereje.

53. Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (Mrs. Doubtfire) – 1993., Chris Columbus


Ivan Reitman mellett Chris Columbus volt a másik verhetetlen vígjáték-felelős a ’90-es években. A Mrs. Doubtfire Robin Williams tulajdonképpeni one man show-ja, mely egyfajta főhajtás is egyben Sydney Pollack ’82-es Aranyoskám-ja, s Dustin Hoffman briliáns alakítása előtt. Williams parádézik, mi pedig jókat kacagunk. Az éttermi jelenet, amikor Daniel egyszerre próbál két fronton helyt állni az egyik legviccesebb és legötletesebb szcéna az elmúlt évtizedek vígjáték-terméséből. Mrs. Tűzvolte, a szívünkbe zártunk, mindörökre!

52. Veszélyes vizeken (The River Wild) – 1994., Curtis Hanson


Abban azért nem vagyunk biztosak, hogy egy gyakorlott raftingos összecsinálná magát a Katlantól, az viszont tuti, hogy Curtis Hanson „családi-thrillere”, minden közhelyessége ellenére is működik! Ebben nyilván nagy szerepe van a dominát tökéletesen megformáló Meryl Streepnek, s Kevin Bacon kisfiús, mégis ördögi mosolyának. Nem véletlen, kettejük Golden Globe-jelölése… Jól felépített sztori, izgalmas cselekményvezetés, klassz párbeszédek. No és ott van még a forgatásnak otthont adó Kootenay River, Idaho és Montana leggyönyörűbb vidéke.

51. Visszavágó (Payback) – 1999., Brian Helgeland


Pedig Porter csak az őt megillető 70 ezer dollárra tartott volna igényt. Nem akart ő háborút, hullahegyeket, meg globális maffia-balhét. Helgeland stílusos krimi-akciójában Mel Gibson tizedeli a céh néven ismert gengszter-szervezet nagykutyáit. S teszi mindezt a lehető legcoolabb és legszórakoztatóbb módon. Gentlemaneket megszégyenítő eleganciával. A coolsági faktorra még inkább ráerősít a jellegzetes kék szűrő, Mel Gibson erőteljes kisugárzása, s a fordulatos szkript. Porter egyszemélyes hadseregként, igen furmányosan vágja haza a maffiózókat. Méltatlanul keveset emlegetett mozi! 

50. A cég (The Firm) – 1993., Sydney Pollack


Akad erősebb John Grisham adaptáció, s az is tök egyértelmű, hogy nem ez a film Sydney Pollack legimpozánsabb alkotása. Mégis egy kiválóan felépített, szórakoztató, tempós, hangulatos krimi, hamisítatlan ’90-es évekbeli atmoszférával. A zenét és Holly Hunter játékát Oscar-jelöléssel méltányolta az Akadémia, s ha már színészgárda: Tom Cruise is elég szépen muzsikál, s Jeanne Tripplehorn és Gene Hackman is hozzák a tőlük elvárható szintet. Összeesküvés, maffia-szálak, FBI, izgalom. Tom Cruise a pácban.  

49. Összeesküvés elmélet (Conspiracy Theory) – 1997., Richard Donner


Donner fogta a kabalaszínészét, Mel Gibsont, és összerántotta ezt az ambiciózus, nagyívű politikai-thrillert, s hogy még ütőképesebb legyen a projekt, bevetette a buliba Julia Robertset és Patrick Stewartot is. Az Összeesküvés elmélet picit többet vállal, mint amennyit teljesít, de nagyon szerethető, s bő 20 év után is simán nézhető, élvezhető darab! Gibson pedig magához képest igazán nagyot játszik benne!

48. Az ördög ügyvédje (The Devil’s Advocate) – 1997., Taylor Hackford


Ördögi cucc. Picit giccses, de iszonyatosan hatásos darab. Pacino sátáni – még szép, hisz ő maga a sátán a filmben! -, de Keanu Reeves-nek is sikerült egy csöppnyi „gonoszt” integrálnia a játékába!  Reeves egyébként élete egyik legjobb alakítását nyújtja az ördög megbabonázott ügyvédjének szerepében. Charlize Theron fürtjeit mindig is imádtuk ebben a filmben, de Reeves sátáni vigyora és az elvetemült, ultra-beteg finálé is feledhetetlen.

47. Micsoda nő! (Pretty Woman) – 1990., Garry Marshall


Oké, „csajfilm”. De ez az a mozi, ami ha fut a tévében, tuti hogy - nemtől, kortól függetlenül - senki nem nyúl a távirányító után, senki sem vált csatornát. Egyrészt Julia Roberts ellenállhatatlan vonzereje, bájai és vörös fürtjei miatt, másrészt pedig, mert ez a film tényleg annyira alap, annyira „Hollywood”, hogy szinte lehetetlenség ellenállni neki. Nyilván totálisan valószerűtlen a sztori, mégis jólesik nézni, s jólesik elmerülni benne. Szirupos, cukormázas, de esztétikus mese - habbal. 

46. Két tűz között (True Lies) – 1994., James Cameron


Kevesen tudják, hogy Cameron akciómókája egy tulajdonképpeni remake. A ’91-es, Thierry Lhermitte nevével fémjelzett francia Titkolt titkos ügynök című film volt az ihletforrás! Cameron azt a sztorit ültette át amerikai közegbe, s járatta csúcsra. A True Lies kétségkívül látványosabb, tempósabb és szórakoztatóbb a francia verziónál, az újrázásnak tehát kétségtelenül volt létjogosultsága. A film akciójelenetei a mai napig megállják a helyüket, legyen szó a sztorit indító svácji jelenetsorról, Schwarzi lovaglós-üldözéses akciózásáról, vagy a vadászgépes szcénáról a történet legvégén. S akkor még nem beszéltünk Jamie Lee Curtis szexi táncáról, a családi szálról, s az üdítő humorról, amelyek szintén meghatározó elemei a filmnek! Ez az a klasszikus, amit már ezerszer láttunk, s ha belebotlunk valamelyik csatornán, ezeregyedjére sem kapcsoljuk el! Bézik! 

45. Cape Fear – A rettegés foka (Cape Fear) – 1991., Martin Scorsese


„Olyan vagyok én, mint Isten, és Isten olyan, mint én! Vagyok olyan nagy, mint Isten, és Ő éppoly kicsiny, mint én vagyok! Isten nem állhat én felettem, és én ő alatta nem állhatok!” Scorsese feszült, nyomasztó thrillere, olyan akár egy klausztrofób, minimalista színdarab. Szűk térrel, fullasztó légkörrel. Nick Nolte, és Juliette Lewis is zseniálisak, de a filmet egyértelműen az átváltozó művész, Robert De Niro viszi a hátán, aki addig és azóta sem volt annyira elvetemült, vérszomjas és félelmetes gonosz, mint a bosszúszomjas, agyontetovált Max Cady szerepében. De Niro rendesen kigyúrta magát a forgatásra, a fent idézett sorok pedig elementáris erővel, hidegrázósan törnek elő belőle. Cserhalmi György szinkronja epic!  

44. Elemi ösztön (Basic Instinct) – 1992., Paul Verhoeven


„Az erotikus thriller”! A nimfomán Michael Douglas-szel, és az irtó szexi Sharon Stone-al, aki még azt az ominózus terpeszt is lazán bevállalta a szerep, illetve a film kedvéért. No persze mi az a terpesz, ahhoz a meztelenkedéshez képest, amit Dougles-szel ők ketten leműveltek aztán. Hosszúra nyújtott, ízlésesen, de kicsit sem visszafogottan tálalt szexjelenetek, gyilkosságok, nyomozás, és a jégcsákány. Láttad? Nem? Azonnal pótold!

43. Amerikai história X (American History X) – 1998., Tony Kaye


Kaye mozijában ugyan van egy jó nagy adag didaktikus töltet, az izmosabbnál izmosabb, erőteljesebbnél erőteljesebb szcénák mégis feledtetik a film gyengeségeit. Hogy a vérszomjas, feka-gyűlölő skinheadből, Derek Vinyardból hogyan válik szőrös szívű embervédő a böriben kevésbé érdekes. Sokkal izgalmasabb a film szereplőiben fortyogó düh érzékletes bemutatása, s a történet drámai éle. Kaye lehetett volna kevésbé szájbarágós, ettől azonban még az Amerikai história X feledhetetlen film, kiváló alakításokkal. A két Edward zseniális!

42. Egy becsületbeli ügy (A Few Good Men) – 1992., Rob Reiner


A film, amelynek köszönhetően mindenki megtanulta, mit jelent a nem hivatalos katonai zsargonban a „megrendszabályozás” fogalma. S amelyben bár Tom Cruise buzgómócsing módjára túljátssza a szerepét, mégsem tudunk rá haragudni, hisz ott van ellenpólusként Jack Nicholson, aki olyan über nagy genyó, olyan félelmetesen arrogáns, s olyan emlékezetesen „kér”, hogy az emberben még a szar is vigyázzba áll: „Álljon elém abban a fehér, buziknak való egyenruhájában és a Harvardon tanult kibaszott jólneveltségével beszéljen velem! Kérje tőlem szépen!”. Minden hibájával együtt szeretjük, nagyon!

41. Képtelen képregény (Chasing Amy) – 1997., Kevin Smith


Két lökött képregénybolond Amy-t üldöz. Vagyis Ben Affleck oltári módon belebolondul a leszbikus Joey Lauren Adams-be, aki szexuális beállítottságát megtagadva mély érzelmeket kezd el táplálni a mi Benünk iránt. Majd jön a fekete leves, az „ujjbilincs – sztori”, s Ben-t dilemma elé állítja az élet. Kevin Smith őszinte, kissé szentimentális, de giccsmentes, vicces és egyben nagyon is életszagú filmet forgatott egy nem mindennapi románcról. A szinkron zseniális, a szereplők brillíroznak – Jason Lee máig legtutibb szerepe ez -, s még Smith házi kedvencei, Jay és Néma Bob is feltűnnek egy feledhetetlen szcéna erejéig. Kevin Smith, alias Néma Bob pedig ismét bemondja a tutit: „Haver, te Amy-t üldözöl!”

40. Die Hard - Az élet mindig drága (Die Hard with a Vengeance) – 1995., John McTiernan


A kissé harmatosabb Renny Harlin-féle második epizód után John McTiernan visszavette a karmesteri pálcát, begyújtotta a rakétákat, s útjára indította a „Simon mondja” nevezetű társasjátékot. A Die Hard-széria  McTiernan visszatérésével ismét lendületet kapott, s a sorozat legkedveltebb, legnépszerűbb etapjává vált. Willis itt hozza a legautentikusabban a lecsúszott, alkesz zsarut. A pedáns Samuel L. Jacksonnal remekül kiegészítik egymást. Jeremy Irons karakteres genyó, aki szarik a Nakatomi épület tetejéről ledobott öcsikére, neki csak a lóvé kell. A Die Hard harmadik része tele van idézhető dumákkal, bemondásokkal, remek akciójelenetekkel, és ötletes fordulatokkal. A finálé mindig picit összecsapottnak hat, de McTiernannek ezt is elnézzük! Örök kedvenc!

39. Vad vágyak (Wild Things) – 1998., John McNaughton


A ’90-es évek második felének egyik legkarakteresebb, legdögösebb thrillere. Amelyben szinte senki sem az, akinek látszik. Stephen Peters leleményes forgatókönyve több soron is a bolondját járatja velünk a játékidő során, hogy aztán a finálét követő emlékezetes montázsban minden történés a helyére kerüljön, s minden motivációra fény derüljön. Matt Dillon, Neve Campbell és Denise Richards threesome-ja az egyik legerotikusabb szcéna, amit valaha filmre vittek. De az egész filmből csak úgy árad a fülledtség és a romlott szexualitás. Kiváló, agyas krimi a Vad vágyak, trash-es színezettel.   

38. A rettenthetetlen (Braveheart) – 1995., Mel Gibson


Gibson szerelemgyereke, azaz skót szoknyája, ’96-ban mindent vitt. Nem alaptalanul, hiszen ha jobban belegondolunk, valóban így kell felépülnie, kinéznie és hatnia egy kosztümös, történelmi kalandfilmnek. 5 Oscar ide, ilyen-olyan díjak oda, azért bőven vegyült a sztoriba pátosz, de Gibson valahogy minden rázós szituból jól jön ki. Hiába, az az év az ő éve volt! Vesszen nyakigláb!

37. Gilbert Grape (What’s Eating Gilbert Grape) – 1993., Lasse Hallström


Hallström második hollywoodi mozija meghozta számára a hőn áhított sikert. A Gilbert Grape azonban, annak ellenére, hogy Amerikában készült, amerikai apparátussal, és amerikai színészekkel, mégis nagyon európai. A svéd direktor nem tudott, és nem is akart kibújni a bőréből – nagy szerencsénkre. Johnny Depp fénykorában, és ereje teljében, a fiatal DiCaprio pedig – mint mindig – kirobbanó formában! Leo első Golden Globe – és Oscar-jelölése!

36. Összeomlás (Falling Down) – 1993., Joel Schumacher


Schumacher még ereje teljében készítette el ezt a nyomasztó, sajátos humorral fűszerezett thriller-drámát, melyben Michael Douglas bizonyítja, hogy korosztályának egyik legsokoldalúbb színésze! A faszi nemrégiben vált el az asszonytól, ül a Los Angeles-i dugóban, odakint 40 fok, tombol a kánikula. A homlokán gyöngyözik a verejték, izzad, egy légy repked a feje körül, mindenki egyszerre nyomja a dudát, miközben se előre, se hátra. És akkor hirtelen elgurul nála a gyógyszer, elszakad a cérna! A kocsit faképnél hagyja a dugó kellős közepén, s elindul haza – mindenen és mindenkin átgázolva – a kislányához. Epic!

35. A szív hídjai (The Bridges of Madison County) – 1995., Clint Eastwood


Bármennyire is tudatosan és célzottan szívfacsaró, Clint Eastwood filmje az egyik – ha nem, a – legszebb romantikus mozi a ’90-es évekből. A National Geographic-fotós és a Madison-megye egyik eldugott farmján élő jobb sorsra érdemes háziasszony rapid románcából igazi, mély, életen átívelő szerelem kerekedik. Szépen elmesélt történet, Mery Streep sokadik Oscar-jelölt alakításával, és egy olyan könnyfakasztó zárlattal, amelynek láttán tuti, hogy még a szőrős szívű cinikusok is a százas zsepi után nyúlnak.

34. A halászkirály legendája (The Fisher King) – 1991., Terry Gilliam


Terry Gilliam csodálatos, szívbe markoló drámája Robin Williams és Jeff Bridges tökéletes játékával. Williams második Oscar-jelölését köszönheti a filmnek, az azóta a televízió és a filmsorozatok világába átigazolt Mercedes Ruehl pedig első és egyetlen arany szobrocskáját zsebelte be A halászkirály legendájában nyújtott alakításáért, mint a legjobb női mellékszereplő. Gilliam jellegzetes vízió-szerű képei ebben a filmjében is visszaköszönnek, az alkotás azonban olyan, mint egy nagyívű, szépen elmondott, tanulságos mese. Mese, de igen kevés mese áll olyan közel a valósághoz, mint Gilliam remekbe szabott filmje!

33. Hatodik érzék (The Sixth Sense) – 1999., M. Night Shyamalan


Jöttünk ki a moziból, meglepetten, lesokkolva, a látottak hatása alatt, és fejtegettük a filmet. Próbáltuk feldolgozni, kibeszélni magunkból Shyamalan misztikus, éteri thrillerét. Ilyesmit azelőtt nem láttunk, s ekkora bődületes filmvégi csavarral sem szembesültünk még hasonló stílusú mozi esetében. Az indiai származású amerikai direktor tulajdonképpen mindenkiből hülyét csinált, s a Hitchcocktól eltanult suspense-t valami egészen elképesztő, frappáns, addig még sosem tapasztalt cél érdekében használta fel. Ördögi módon, okosan, türelmesen, gyomorba vágóan. A számos díj, és a 6 Oscar-jelölés után Shyamalant korosztályának legtehetségesebb, legreménytelibb rendezőjének kiáltották ki, aki aztán valahogy mégsem bírt az irányába támasztott elvárások súlyával. S noha mostanában ismét felfelé ívelő szakaszban van a pályája, a Hatodik érzékhez hasonló minőséget, azt megközelítő színvonalú mozit azóta sem tudott felmutatni.

32. Sikoly (Scream) – 1996., Wes Craven


A horror-felelős Wes Craven megannyi mestermű után a ’90-es évek derekán is letette névjegyét, s kvázi mozgalmat indított. Azaz alzsánert teremtett. A tini-horror, mint olyan a ’90-esek második felében élte fénykorát. A Sikoly számos követőre lelt (Rémségek könyve; Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron etc.), melyek színvonalukban igen egyenetlenek voltak, s Craven „klasszikusának” frissességét, és szarkazmusát minden igyekezetük ellenére sem tudták reprodukálni. Manapság revival van, egy-két kortárs rendező ismét megpróbálta feléleszteni Wes Craven hagyatékát, a mester éleslátásától azonban azóta is mindenki elmarad. A 2015-ben, 76 évesen elhunyt horror-mágus ugyanis úgy tudta ránk hozni a frászt, hogy közben mosolyt is csalt az arcunkra. R.i.p.! 

31. Jerry Maguire – A nagy hátraarc (Jerry Maguire) – 1996., Cameron Crowe


Hopsz, itt a kedvenc Tom Cruise alakításunk! A színész egy cseppet sem modoros, sőt, magához képest – s a karakter szenvedélyessége ellenére – kifejezetten visszafogott és higgadt, s mindez jótékonyan is hat a játékára! Renée Zellwegerrel kitűnő párost alkotnak, s a cuki Jonathan Lipnicki is beillik a famíliába. Cuba Gooding Jr. emlékezetes módon, kirobbanó lelkesedéssel fogadta a ’97-es Oscar díjátadón a neki ítélt díjat! Merész húzás volt, de a színész valóban elementáris erővel és energiával játssza a Cruise által menedzselt futballsztárt! A virítsd a lóvét – jelenetük meg egyenesen parádés! Kellemes, igényes, hangulatos feel good sportfilm a Jerry Maguire, a ’90-esekből!  

30. Fedőneve: Donnie Brasco (Donnie Brasco) – 1997., Mike Newell


Newell hangulatos, „családias” gengszterfilmje, ha nem is reformálta meg a műfajt, a mai napig a zsáner egyik legtöbbet idézett és emlegetett klasszikusa. Johnny Depp és Al Pacino duója nagyon működik, a párbeszédek emlékezetesek, s Pistone ügynök sztorija van annyira érdekes és lebilincselő, hogy maximálisan lekösse a figyelmünket bő két órára.

29. Mielőtt felkel a nap (Before Sunrise) – 1995., Richard Linklater


Julie Delpy és Ethan Hawke felejthetetlen éjszakája, azaz bő másfél órás eszmecseréje. Bécs utcáin, Bécs pubjaiban. A fiatalok korzóznak fel-alá, beszélgetnek, az életet fejtegetik, s szép lassan egymása gabalyodnak. Csak hogy, miként a klasszikus mondja, „a vonat indul”, s nincs túl sok idő, hogy a röpke szerelmet – fellángolást - kibontakoztathassák. Jövőre veled újra, ugyanitt?  

28. Jurassic Park – 1993., Steven Spielberg


Mekkorát szólt, te jó ég! Emlékszem, ’93 szeptemberében mindenki dínó lázban égett, s bár a kifejezés akkor még nem volt ismert, a Jurassic Parkot körül ölelő hisztéria volt az igazi „hype”! Spielberg nagyon elkapta a fonalat! Filmje úgy tudott egyszerre tömegeket – gyerekeket, szülőket, és sok esetben nagyszülőket – behúzni a moziba, hogy közben nem kellett a korhatárbesorolással törődnie, nem kötött kompromisszumokat. Mai szemmel nézve még mindig egy izgalmas, jól felépített kalandfilm a Jurassic Park. Akkoriban hátborzongató, horrorisztikus elemeket sem nélkülöző ifjúsági thriller volt, elképesztő, lehengerlő látvánnyal. Amiért az egész világ megőrült! A dínós jelenetek 25 év távlatából nézve sem cikik, sőt!

27. Ha ölni kell (A Time to Kill) – 1996., Joel Schumacher


Joel Schumacher kissé szentimentális, de annál érdekfeszítőbb és izgalmasabb John Grisham adaptációja valóságos sztárparádé. Samuel L. Jackson, Sandra Bullock, Kevin Spacey, Oliver Platt, Ashley Judd, Kiefer és – az apuka – Donald Sutherland, no és Matthew McConaughey, aki ekkor még nagyreménységű hollywoodi zöldfülűként igyekezett nagyon, de nagyon bizonyítani. Picit érződik is játékán a nagy akarás, de már itt is látható/tapasztalható, hogy borzasztóan karizmatikus a pali, s hiába a későbbi idétlen romkom időszak, ő bizony nagy színész, aki nagy dolgokra hivatott. 

26. Lesz ez még így se! (As Good as It Gets) – 1997., James L. Brooks


„Carol, a pincérnő, Simon a buzi…” Jack Nicholsonnál faragatlanabb vén tuskót talán csak Clint Eastwoodnak sikerült megformálnia a 2008-as Gran Torino-ban, de kétség nem fér hozzá: az előbbi a szeszélyesebb kettejük közül. A Lesz ez még így se! parádés színészfilm, Jack Nicholson és Helen Hunt elképesztően erős párosával – mindketten haza is vitték annak rendje és módja szerint a megérdemelt díjukat a ’98-as Oscar-gáláról. Mellettük Greg Kinnear is szenzációs, de Nicholson udvarlása, ominózus szerelmi vallomása, a kutyus… Mind mind felejthetetlenek.

25. Pokoli lecke (Sleepers) – 1996., Barry Levinson


Levinson méltatlanul keveset emlegetett, kissé háttérbe szorított krimi-drámája belekóstol a börtönfilm szubzsánerbe, a tárgyalótermi thriller műfajába, a gengszter mozik hangulatát is felelevenítve. Kevin Bacon irtó nagy genyó, Bobby atya (Robert De Niro) karaktere feledhetetlen, a történet komplexitása pedig magával ragadó. Mindez John Williams Oscar-jelölést érő score-jával!

24. Mátrix (The Matrix) – 1999., Lana Wachowski, Lilly Wachowski


Az újkori sci-fi akciók alapvetése. Páratlan sztori, páratlan kivitelezésben, elképesztően tetszetős vizualitással. A Wachowski-tesók disztópiája mindmáig hivatkozási alap. Rengetegen próbálták meg másolni, senkinek sem sikerült még csak megközelíteni sem. De a helyzet az, hogy még maguknak a tesóknak sem, hisz sem a folytatás, sem pedig a folytatás folytatása nem tudta megütni az első epizód színvonalát. Friss, üde, lélegzetelállító vízió a Mátrix, elgondolkodtató kérdésfelvetéssel, roppantul menő dizájnnal, tökös soundtrackkel.

23. Truman Show (The Truman Show) – 1998., Peter Weir


A zseniális Holt Költők Társasága direktora, az ausztrál Peter Weir társadalomkritikája az egyik legelemibb erejű karakterdráma a ’90-esekből. Jim Carrey és Ed Harris Golden-Globe-ot érő alakítása elképesztő, miként Weir Oscar-jelölt rendezése is nagyon feszes és átgondolt. Megkapja a magáét a jóléti társadalom, valóság show-stúl, médiástul, s Weir pellengérre tűzi az amerikai kertvárosi lét aprónak tűnő, mégis életeket, sorsokat befolyásoló „kis” hazugságait is. A képmutatást, s az amcsi felszínességet. Bátor mozi, bátor tálalásban, mély mondanivalóval. 

22. 12 majom (Twelve Monkeys) – 1995., Terry Gilliam


Gilliam jellegzetes, borús hangvételű, agyas, intelligens sci-fije! Willis parádés, a csodálatosan gyönyörű Madaleine Stowe bámulatos, Brad Pitt Oscar-jelölése tök megérdemelt. Most akkor blöff az egész, vagy volt értelme a sok kínlódásnak, James Cole idősíkokon átívelő kálváriájának? S a zene! No, többek között azt sem tudjuk feledni!

21. Amerikai szépség (American Beauty) – 1999., Sam Mendes


A tisztes családapa ledobja rabigáit. A szmog helyett friss levegőt – bocs, füvet – kezd el szívni, rástartol a lánya barátnőjére, kilép a munkahelyéről, de előbb még kizsarol a főnökétől egy tetemes kis összeget végkielégítés gyanánt. Új meló felkutatása helyett inkább lespannol a szomszéd weirdo-val, aki inkognitóban a kertváros dealer-e, s öreg fejjel beleveti magát a testépítésbe és a marijuana örömeibe. Nem kis fejfájást okozva mindezzel a megfelelési kényszeres feleségének és különc tinédzser lányának. Spacey alakítása nagyot szól, de ebben a szarkasztikus, mégis igen drámai történetben majd minden a helyén van! A fiatal generáció – Mena Suvari, Thora Birch és Wes Bentley – remekel, Annette Benningnek pedig Oscart kellett volna kapnia!

20. Terminátor 2. – Az ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day) – 1991., James Cameron


Talán még erőteljesebb, mint az első rész! Agyas, jó tempójú, intelligens popcorn mozi, drámával, mai napig érvényes akciójelenetekkel, világvége hangulattal. Linda Hamilton és Edward Furlong kettőse maga a tökély, Arnie pedig hozza a kötelezőt. Baromi jól áll neki a bőrszerkó és a napszemüveg! Cameron tökéletes blockbustert tett le az asztalra ’91-ben, mely mindmáig nem vesztett a fényéből! Időtálló, örökérvényű jóság!

19. Reszkessetek betörők! (Home Alone) – 1990., Chris Columbus


„Kevin! Tele van veled a bakancsunk!” Végül is igen, de azt is megtanultuk, hogy „nincs karácsony Kevin nélkül!”. És valóban! A Reszkessetek betörők még mindig „a karácsonyi vígjáték”, s 28 év (!!!) után sem vesztett az erejéből! John Williams zenéje óhatatlanul is belénk ívódott, mint valami gyermekkori rigmus; a vizes banditák, Joe Pesci és Daniel Stern bénázásai a maguk burleszkes módján valóban rohadtul szórakoztatóak, és akkor nem beszéltünk még a kiválóan megírt dialógusokról és a számtalan idézhető bemondásról! Bárhogy is nézzük, alap! 

18. Fargo – 1996., Joel Coen, Ethan Coen


A Coen-tesók legtöbbet emlegetett, 2 Oscart nyert mozija igazi kisvárosi rémmese. Természetesen sajátos humorral, iróniával és sok-sok vérrel. Frances McDormand óriásit játszik a filmben, de William H. Macy és Steve Buscemi is nagyot mennek! Szóval ruccanj át Fargo-ból az „ikervárosba”, ismerj meg néhány helyi tahót, bonyolódj bele egy szimpla emberrablásnak induló elvetemült bűnügybe, majd füleld le a lókötőket, s csípd nyakon Peter Stormare-t, miközben épp Steve Buscemi lábát gyűri bele a faaprítóba! Fincsi! De legalábbis nagyon cool, és fertelmesen szórakoztató!  

17. Nincs bocsánat (Unforgiven) – 1992., Clint Eastwood


Súlyos, lírai, szikár nyugger-western, a lassan hömpölygő fajtából. Eastwood komótosan építi fel a cselekményt, a film második felében azonban már kézzel tapintható a feszültség, a finálé pedig mindent visz: Bill Munny haragja kíméletlenül lesújt. Zseniális alakítások – Gene Hackman, Morgan Freeman, Richard Harris és maga Clint Eastwood -, és páratlan hangulat. Ez kell egy kitűnő westernfilmhez!    

16. Casino – 1995., Martin Scorsese


Scorsese kissé alulértékelt gengszter mozija Las Vegas pokoli sivatagába, a kaszinók világának bugyraiba kalauzol. Joe Pesci itt is zseniális, majdnem olyan jó, mint a Nagymenőkben, De Niro pedig talán egyetlen filmjében sem volt annyira elegáns és kifinomult, valójában jóravaló gengszter, mint itt. Ja, és Sharon Stone-nak ez a szerep hozta meg az Oscart – tök megérdemelten! A kritikusok annyira nem voltak egyöntetűen oda meg vissza a filmért – mi ellenben mindig is nagyon kedveltük! Az élve eltemetős jelenet a fináléban az egyik legkegyetlenebb, legkeményebb leszámolós szcéna, amit gengszterfilmben valaha megjelenítettek. Hiába, ahogy De Niro karaktere, a narrátor Ace mondja a filmben: a Vegas körüli sivatag tele van hullákkal és titkokkal. Erről (is) szól Scorsese zseniális mozija! 

15. Schindler listája (Schindler’s List) – 1993., Steven Spielberg


Spielberg sok Oscar-os (szám szerint 7-et kapott!) eposzi hosszúságú drámájánál ambiciózusabb Holocaust-film aligha készült. Az akkor 40 éves Liam Neesonnak ez a szerep hozta meg az igazi áttörést, és a későbbi, további emblematikus mozikat! Ralph Fiennes-nak szerintünk kijárt volna az Oscar – nem a Schindler (bocs) -, hisz elképesztően félelmetes a pszichopata Amon Goeth szerepében! Janusz Kaminski csodálatosan árnyalt fekete-fehér felvételei élmény számba mennek, miként az egyetlen, feledhetetlen, félig-meddig színes, zseniálisan fényképezett jelenet a filmben! Tudod, a piroskabátos kislány! No és napestig sorolhatnánk az emlékezetesebbnél emlékezetesebb szcénákat. Spielberg azért nem tudott kibújni a bőréből, és a finálét kellően Hollywood-kompatibilisre szabta, de ezt a filmet akkor is mindenkinek látnia kell!    

14. A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs) – 1991., Jonathan Demme


Dr. Hannibal Lectert egyszer egy népszámláló ki akarta kérdezni. A doki a máját ette meg, szép, nagy szemű babbal, és jó chiantit ivott rá! Jonathan Demme kultikus pszicho-thrillere a sorozatgyilkosos filmek alapvetése. Az egyetlen olyan horrornak mondott – bár a besorolás azért némileg túlzás – mozi, ami megnyerte a „legjobb film” Oscarját. És azon kívül még 4-et, méghozzá a legfontosabb kategóriákban (legjobb férfi főszereplő, legjobb női főszereplő, legjobb rendezés, legjobb adaptált forgatókönyv). Buffalo Bill táncát azóta sem tudjuk feledni, Lecter, vagyis Sir Anthony Hopkins átható tekintetétől pedig még most is borsódzik a szőr a hátunkon. A folytatások, illetve az előzményfilmek már hullámzó minőséget képviseltek. A bárányok hallgatnak az origó!

13. Holtpont (Point Break) – 1991., Kathryn Bigelow


James Cameron egykori neje, az ambíciózus rendezőnő, a későbbi Oscar-díjas Kathryn Bigelow ’91-ben elkészítette az MTV-generáció legtökösebb, leglátványosabb akciófilmjét. A Holtpont csordultig van kiváló, ötletes akciószekvenciákkal, s lélegzetelállító extrém-sport – jelenetekkel. Az ex-elnökök, és a két FBI ügynök sztorija fordulatos, csavaros és kiszámíthatatlan. Patrick Swayze zseniális Bodhi szerepében – a legszerethetőbb gazember az akciófilmek történetében! -, a zöldfülű Keanu Reeves csodásan hozza a zöldfülű FBI nyomozó karakterét, Gary Busey pedig élete egyik legklasszabb szerepében domborít! „A szörf maga az élet! Átalakítja azt, Istennek hála!”  

12. Thelma és Louise (Thelma & Louise) – 1991., Ridley Scott


Nem pusztán feminista kiáltvány! Kiáltvány mindazokért, akik elnyomásban és megaláztatásban élnek. No persze ezzel az ambícióval és attitűddel könnyen tudtak azonosulni akkoriban a megtiport női lelkek, de szerencsére a Thelma és Louise ennél egyetemesebb és intelligensebb mozi. Nem holmi program-film. A forgatókönyv joggal kapott Oscart, s Geena Davis és Susan Sarandon ilyen-olyan díjai és jelölései is totál megérdemeltek. Michael Madsen karakterét is baromira csípjük, ahogy Brad Pitt rövid kis nyúlfarknyi szerepe – kockahas villantása – is máig emlékezetes. Nem beszélve a fináléról! Meghatározó filmélmény, meghatározó remekmű!

11. A szökevény (The Fugitive) – 1993., Andrew Davis


7 Oscar-jelöléséből csupán egyet tudott díjra váltani (Tommy Le Jones megérdemelten vihette haza a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot), A szökevény azonban mégis a gála nagy nyertese volt. Az izgalmas, akciódús krimit nagy érdeklődés és tisztelet övezte, mind a szakma, mind pedig a közönség részéről. Andrew Davis precíz rendezése, s a kiválóan megírt forgatókönyv tett róla, hogy a nézőt a székhez szegezze a bő két órás játékidő során. Imádjuk ezt a filmet, azt a ’90-es évek alkotásaira jellemző mozis- jelenséget pedig szintén, hogy a film 15. percében is még a nyitó stáblista információ morzsáit olvassuk. Tommy Lee Jones tényleg félelmetesen határozott főni, Harrison Ford nyomozósdija pedig rohadtul izgalmas. Alap! 

10. Közönséges bűnözők (The Usual Suspects) – 1995., Bryan Singer


„Láttam azt az embört, a Keyser Söze-t!” – hangzik el magyarul (!!!) a filmben az ominózus mondat. Singer olyan egyedi, misztikus, meseszerű, mégis hátborzongató hangulatot teremt, mintha valamelyik későbbi X-men filmjére trenírozna. Az atmoszféra totálisan elüt a gengszter mozik és a krimik megszokott aurájától. A Közönséges bűnözők izgalmas utazás, az évtized, s talán a filmtörténet egyik legnagyobb „kész átverés showja”. Vigyázat, a kripli mindenkivel a bolondját járatja!  

09. Egy asszony illata (Scent of A Woman) – 1992., Martin Brest


Nyilván sokat hozzátesz a filmhez a kitűnő magyar szinkron. Végvári Tamás talán legzseniálisabb „Pacino-alakítását” eszközli, emlékezetes monológokkal és idézhető egysorosokkal. („Mit csinálnak a szüleid abban a büdös Oregonban? A zabot hegyezik?”, „Ne feledd, amikor csak tudsz, kefélj!”, Whoaa!!!” etc.) Az Egy asszony illata azonban ettől elvonatkoztatva is kiváló mozi, mely bár közhelyes életigazságokról beszél, mégis nagyon stílusosan és emlékezetesen teszi azt. Lazán, elegánsan, frappánsan! Al Pacino végre megkapta a hőn áhított Oscart – sokan vitatják az Akadémia döntését, mondván, nem ezért a szerepért kellett volna odaítélni neki az arany szobrocskát. Szerintünk viszont – visszatekintve - tök rendben van ekként a színészóriás pályája, s ezzel vélhetően ő maga sem vitatkozna.

08. Forrest Gump – 1994., Robert Zemeckis


„Az a hülye, aki mondja!” – Mondja Forrest. Vagyis: mondja a bagoly a verébnek! Zemeckis 6 Oscart nyert csodálatos, könnyfakasztó meséje a ’90-es évek egyik időtálló csúcsteljesítménye! Telis-tele sokat idézett egysorosokkal, remek karakterekkel, Dan hadnaggyal, „az én Jennymmel”, Elvist inspiráló, ping-pongozó és évekig futkorászó Forresttel, és egy olyan magával ragadó, szépívű történettel, amely ritka, mint a fehér holló.

07. Hetedik (Seven) – 1995., David Fincher


Fincher sorozatgyilkosos, film noir-okat idéző mozija alapjaiban változtatta meg a szubzsánert. Kegyetlensége, semmihez sem hasonlítható fojtogató atmoszférája, és mindent elsöprő brutális fináléja addig sosem tapasztalt élménnyel szolgált. Brad Pitt és Morgan Freeman párosa tökéletes, a nyomozós szál lebilincselő, a történet drámaisága húsbavágó. És ne feledkezzünk meg az aztán sokak által másolni próbált egyedülálló, klipszerű főcím hátborzongató hangulatáról! Mestermunka a javából!   

06. Nagymenők (Goodfellas) – 1990., Martin Scorsese


Scorsese máig alapműnek tartott gengsztereposza! Joe Pesci mindent elsöprő alakításával, a végtelenül cool Bobby De Niroval, s Ray Liotta élete alakításával. Egyszerűen lehetetlen belekötni, faltól falig perfekt, mestermű!

05. Harcosok klubja (Fight Club) – 1999., David Fincher


Fincher a ’90-es években volt igazán elemében. Nem mintha a későbbi filmjeivel akkora probléma lenne, de tény, hogy az igazán jelentős, formabontó műveit ebben a bizonyos évtizedben hozta tető alá. Már önmagában Chuck Palahniuk regénye megér egy misét, Fincher azonban, ha nem sértünk vele senkit, talán még jobban, még határozottabban nyakon ragadta a történet lényegét, mint maga az értelmiszerző, az író Palahniuk, s olyan vizuális monstrumot teremtett a rendelkezésére álló alapanyagból, amely minden várakozást felülmúlt.

04. Ponyvaregény (Pulp Fiction) – 1994., Quentin Tarantino


Tarantino csúcsteljesítménye, melynek zsenialitását azóta is csak megközelítenie sikerült. Borzasztóan erős volt az Oscar-mezőny abban az évben (1995.), de végül a 8 jelölésből egyet mégis sikerült díjra váltania a filmnek, méghozzá a roppant ötletesen megírt forgatókönyv, vagyis annak szerzője, maga a rendező vihette haza a megérdemelt arany szobrot. A Ponyvaregény visszahelyezte a térképre Travoltát és Bruce Willist, a szerkesztése, és a dialógusai pedig a mai napig hivatkozások alapját képezik. Mestermű a javából!

03. Szemtől szemben (Heat) – 1995., Michael Mann


A szóban forgó évtized egyértelműen a két nagyságé, Pacino-é és De Niro-é volt. Michael Mann mesterien építkező, lebilincselő modern krimi-gengszter eposza volt az első olyan mozi, amelyben a két kiváló színművész először egy jelenetben szerepelt. A Heat azonban nem szimplán emiatt a filmtörténeti mérföldkő miatt emlékezetes. Kiváló akciójelenetek, zseniális karakterek, tanítani való cselekményszövés jellemzik Mann alkotását, igazi L.A.-hangulattal. Bűnnel, mocsokkal, tisztátalansággal. Nagybetűs mozi!

02. A remény rabjai (The Shawshank Redemption) – 1994., Frank Darabont


A kritika a bemutató idején nem volt igazán elragadtatva tőle. Talán nem nagyon tudtak mit kezdeni Frank Darabont különc történetmesélésével és Stephen King novellájának szokatlan hangulatával. 1995-ben aztán az Amerikai Filmakadémia azért 7 Oscar-jelölést csak-csak megszavazott a filmnek. A döcögős „indulást” követően azonban a közönség egyöntetűen a keblére ölelte A remény rabjait, s a vhs-megjelenés után valódi kultfilmmé avatta Darabont – egyébként a-tól z-ig tökéletes - nagyívű börtön drámáját. Frank Darabont alkotása nem csupán a ’90-es évek, az egész filmtörténet egyik legerőteljesebb, leginvenciózusabb játékfilmje.

01. Good Will Hunting – 1997., Gus Van Sant


Matt Damon és Ben Affleck írói sziporkája. Őszinte, hiteles megnyilatkozás. Gus Van Sant – szerintünk – legstílusosabb mozija. Matt Damon egyik legemblematikusabb és legtesthezállóbb szerepe. Robin Williams érett, higgadt, de emocionálisan legtökéletesebb alakítása; és megérdemelt Oscar-díja. Nem nagyon tudunk belekötni, pedig biztos lehet(ne). De ez a film úgy tökéletes, ahogy van! Filmzenéstül, Lambeau professzorostul, Casey Affleckestül, Minnie Driverestül.