2020. március 31., kedd

Elveszett lányok - Lost Girls


Amennyire felkavaró a 2010-es (igaz) történet, annyira vált ki mérsékelt reakciót a nézőből a belőle készített mozi.
Pedig a sztori egy jóval összetettebb filmet érdemelt volna – de ennél legalábbis mindenképp mélyenszántóbbat.
Adott egy sorozatgyilkos Long Islanden, akinek – oké, spoiler, de hát a történet maga ismeretes - a kilétére azóta sem derült fény.
A tettes fiatal prostituáltakra vetette ki a hálóját, akiknek megcsonkított holttestét a kietlen partszakasz homokdűnéi közé rejtette el.
Az egyik eltűnt lány édesanyjának kálváriáját követi nyomon a dokumentumfilmjeivel nevet szerzett, kétszeres Oscar-jelölt Liz Garbus mozija. Ami inkább tévé-, semmint mozifilm. Nem csak eszközeiben, gesztusait tekintve is.
Ettől persze lehetett volna ez egy ütőképes alkotás. Például ha frekventáltabban fókuszál az édesanya karakterére és személyes drámájára, ha jobban koncentrál az eseménysor emocionális vetületére. És nem pusztán sorba veszi a történéseket, s a stáblista végén – ahogy az lenni szokott - pár mondatban vázolja, hogy kivel, mi történt a nyomozás lezárását követően.   
Garbus dokumentumfilmes múltja túlságosan rányomta a bélyegét a projektre, érzésünk szerint egy játékfilmek terén tapasztaltabb rendező emlékezetesebb, komplexebb mozival rukkolt volna elő.
Pláne, hogy rendkívüli képességű színészeknek sincs híján a produkció. Gabriel Byrne-t mindig jó látni, a JoJo Nyuszi-s Thomasin McKenzie pedig ezúttal is bizonyítja páratlan tehetségét - jóllehet túl sok lehetőséget nem kap kvalitásainak kibontakoztatására. Amy Ryan azonban vitán felül kitűnő. Többek között neki köszönhető, hogy a film felül tud emelkedni önmaga középszerűségén, s összességében mellé tudjuk biggyeszteni a korrekt jelzőt.

60%

2020. március 30., hétfő

Vadászat - The Hunt


A film, amelyben vérszomjas amerikai liberálisok gyakják le – értsd jól: puffantják le sörétessel, nyilazzák torkon, robbantják fel kézigránáttal – az általuk alsóbbrendűnek ítélt republikánus parasztokat.
Nekünk persze tök mindegy, de ha jobban belegondolunk, a szitu egész szépen rímel a magyar politikai viszonyokra és a közhangulatra. Pláne, ha belegondolunk, hogy milyen véresszájú anyázás megy a különféle internetes platformokon, és a közösségi médiában, amikor felmerül valami politikát érintő téma. Nos, ebből a megvilágításból már nem is tűnik annyira idegennek a Craig Zobler által vázolt helyzet.
De politikai rizsa ide, társadalomkritika oda, azt azért muszáj leszögeznünk, hogy a The Hunt nem ás a dolgok mélyére, épp hogy csak a problematika felszínét súrolja. Viszont cserébe nem is igazán ragadtatja magát demagóg gesztusokra. Ez pedig mindenképp erény, még akkor is, ha az esetleges kritika, amit megfogalmaz, és az, ahogyan megfogalmazza, több sebből vérzik. Vérzik, érted... hahaha.
No de lépjünk is túl a film ún. többlettartalmain! Ugyanis a The Hunt vérgőzös vagdalkozásként működik a legfrankóbban! Olyasféle „fun to watch” élmény ez, mint az Aki bújt volt tavaly, csak picit slendriánabb annál. Akinek viszont adja a darabjaira aprított testrészeken való élcelődés és a fekete humor, bizonyára méltányolni fogja a Vadászatot.
Rögtön az elején a bolondját járatják velünk a faszik. Amikor már épp belehelyezkednénk a szituba, jelesül, hogy a jóképű amcsi srác és a kék szemű szöszi lesznek a főszereplők, egy huszárvágással – bocs, fejlövéssel – gyorsan ránk is cáfolnak. Emma Roberts valószínűleg sosem kapott még ennyire nyúlfarknyi, mégis jelentőségteljes, megjegyzős szerepet.
De ezt követően is tartogat jó néhány ötletes fricskát, frappáns jelenetet a film, annak ellenére, hogy a játékidő előrehaladtával azért érezhetően fogy a muníciója.
Kellemes b-kategóriás „bűnös élvezetként” ellenben kitűnően vizsgázik Craig Zobel mozija, amely főként azért került a szaklapok és a filmes fórumok fókuszába, mert Trump minden követ megmozgatott azért, hogy ellehetetlenítse a mozis premiert. Amire aztán nem is kerülhetett sor.
Nem kizárt azonban, hogy a The Hunt hányatott sorsa hosszútávon mégis kifizetődő lesz az alkotók számára. Élnénk ugyanis a „kult film” gyanújával.
Mert ha más nem is, a redneckek körében biztosan osztatlan sikert fog aratni a film. Pláne, hogy Betty Gilpin olyan hitelesen hozza a faragatlan, mindenen és mindenkin átgázoló Mississippi-girlt, hogy a déliek elismerően csettinthetnek örömükben.

70%

2020. március 29., vasárnap

A láthatatlan ember - The Invisible Man


Volt az a Kevin Bacon-ös erősen b-kategóriás ügy, az Árnyék nélkül, de H.G. Wells Láthatatlan emberéből egészen idáig senkinek sem sikerült egy épkézláb filmes átiratot készítenie.
Viszont, hogy stílszerűek legyünk, és kapcsolódjunk a narratívához, Leigh Whannell, micsoda „SURPRISE!!!”, egy kivételesen ügyes adaptációt pattintott össze. Mely abszolút hitelesen „horrorizálja” a családon belüli erőszakot (ahogy a mellékelt ábra mutatja, simán fordulhat az is kőkemény terrorba), s ezáltal – ismételt „SURPRISE!!!” – egyfajta párkapcsolati szocio-moziként is értelmezhető. De emellett pattanásig feszült thrillerként is kivételesen jól működik – kinek melyik perspektíva a szimpatikusabb.
Első blikkre - Kevin Bacon-ből kiindulva - naiv módon egy idétlen, giccses látvány thrillert vártunk, a szinopszist elolvasva pedig valami olyasmit, amit 2002-ben a Jennifer Lopez nevével fémjelzett Most már elégben próbáltak legyömöszölni a torkunkon.
Csak hogy a The Invisible Man valóban megrázóra, sokkolóra és érzelmileg felkavaróra sikeredett! Ebben nagy szerepe van a remek, csavaros forgatókönyvnek, a jól ütemezett fordulatoknak, és a főszereplőnőnek, Elisabeth Mossnak, aki itt is valami hasonló karaktert hoz, mint A szolgálólány meséjében, csak ezúttal rövidebb idő alatt kellett felépítenie a figurát. Hál’ Istennek megy neki, mi több, simán el is viszi a produkciót a hátán. Magabiztos játékával bizonyítja, hogy szimplán az ő neve is garancia lehet egy nívós mozira.
Egy-két logikai bakitól, inkonzisztens forgatókönyvírói lépéstől eltekintve A láthatatlan ember magasan az egyik legimpozánsabb thriller, amelyhez az utóbbi időben szerencsénk volt.
Whannell klausztrofóbikus állapotba taszajtja a nézőt, s így a főszereplővel, Ceciliaval együtt éljük át az eseményeket. Amelyek bármennyire is hihetetlenek, a rendező abszolút realisztikusan, már-már zavarba ejtően hitelesen, valószerűen tálalja őket.
Ráadásul egy-két igen zord jelenetnek is szemtanúja lehetünk. Gondoljunk csak az étteremben lezajló sokkoló képsorokra, az üldözéses jelenetek zömére, vagy a padláson zajló „telefonos kirakós játékra”. 
Nem makulátlan, nem kikezdhetetlen, de erős, energikus, érzelmekkel teli thriller a The Invisible Man.
Ki gondolta volna? „SURPRISE!!!”

80%

2020. március 26., csütörtök

A kívülálló - The Outsider


Miközben a fáma jó darabig arról szólt, hogy Stephen King műveit szinte lehetetlen filmre adaptálni, s egy-két kivételtől eltekintve valóban csak gyenge filmes feldolgozások születtek, az elmúlt 2-3 év rácáfolt a múltra és a rossz beidegződésekre, s főként a 2017-es Az sikerén felbuzdulva egyre több rendező nyúlt értő kezekkel a mester regényeihez.
Az HBO King egyik legfrissebb művéből, a 2018 májusában publikált The Outsiderből készített 10 részes mini-szériát.
Noha a könyvet idehaza is úgy promózták, hogy Stephen King újkori regényei közül az egyik legerősebb, és az amerikai bestseller listán is kiemelkedően jól szerepelt, az olvasás  után ambivalens érzések kavarogtak bennem. Az alapötlet kiváló, a felütés egy lebilincselő krimit sejtet, s a regény feléig működik is a történet, miután azonban King beemeli a transzcendens szálat, elveszíti a báját a sztori.
A regény egyenetlenségeit azonban a filmnek egész hathatósan sikerült kikalapálnia. S ha már a sztorit vesézgettük az imént, nem elhanyagolható, hogy a kortárs krimi egyik legnagyobb alakja, Dennis Lehane (is) dolgozott a szkripten.
A könyvvel ellentétben a sorozat sok szempontból komplexebb. Benne van King hátborzongató horrorja, Lehane csavaros, intelligens történetszövése, és igen, valamelyest igaza van azoknak is, akik a True Detective első szériájának sejtelmességét emlegetik a The Outsiderrel kapcsolatban.
Kicsit döcögősen indul a sorozat, az első egy-két epizódnak még nem sikerül kiváltania az addiktív reakciót, de aztán szép lassan azon kaptuk magunkat, hogy hiába vagyunk tisztában a sztorival, reflexből nyúlunk a távkapcsoló után és elemi késztetést érzünk, hogy tovább pörgessük a mozit.
Az alkotók nem szolgaian, de összességében hűen követik King narratíváját. Eszközöltek egy-két - módosítást, melyek közül nem mindegyik indokolt talán, de akad olyan is, ami egyértelműen új színekkel és árnyalatokkal gazdagítja a történetet.
Ami komoly kihívást jelenthetett, az a gonosz, El Cuco ábrázolása, megjelenítése. E tekintetben muszáj volt néhány kompromisszumot hoznia a sorozatnak, hisz King ábrázolásmódja vizuálisan bizonyára nem működött volna. Az összélmény azonban így sem szenved csorbát.
A karakterek szintén kitűnőek. Ben Mendelsohn viszi a prímet, de a nyomozónő, Holly Gibney bőrébe bújtatott Cynthia Erivo is nagyon karakteres.  
A kívülálló azért közel sem olyan zsigeri élmény, mint a vele kapcsolatban oly sokat emlegetett True Detective, és minket személy szerint picit zavart a CSI legrosszabb pillanatait idéző, kissé szegényes képi világ is, de kétségtelen, hogy krimi-thriller-horror fronton nehéz lesz bárkinek is überelnie 2020-ban.
Nem épp egy kedélyes karantén mozi, de ha már úgyis a négy fal közé szorultál, szerintünk nem rossz választás!

75%

2020. március 23., hétfő

#staypositive FILMVÁLOGATÁS KARANTÉN IDEJÉRE - 15 kedélyjavító kedvenc az elmúlt 5 évből


A lelki békéd helyreállításának érdekében olvass sokat, és mindemellett: nézz kedélyjavító mozikat! Ebből szedtünk össze neked 15-t. Javasoljuk őket karantén idejére – meg amúgy is! #staypositive
Íme hát egy csokornyi remek feel-good movie az elmúlt 5 év terméséből.   

15. TALK SHOW


Emma Thompson már megint akkorát játszik, hogy a fal adja…
De nem csak miatta lehet érdekes a Late Night - pedig láttunk már hasonló történetet. Nisha Ganatra filmje őszinte és mer olyan témákat feszegetni, mint a midlife-crisis, az időskori depresszió és feleslegesség-érzés. Persze nem mindent átfogó pszichológiai tanulmányt kapunk, hisz a Late Night első sorban szórakoztat. Szerethető film, az independent mozik hangulatában, egy kis buddy-movie-s vibe-al.

14. A TEHETSÉG


Egy újabb zseni dél-Bostonból? Nem, ez egy másik mozi! Chris Evansnak azonban meglepően jól áll az apaszerep, s akármennyire is szirupos a sztori, a film a szívünkig hatol!

13. CSALÁDI BUNYÓ


Számunkra nem túl izgalmas a wrestling, de a méltán népszerű The Office c. sorozat rendezője, Stephen Merchant képes vonzóvá tenni a pankráció világát, úgy, hogy Darren Aronofskyval ellentétben nem a sportág árnyoldalaira fókuszál. Florence Pugh szenzációs, és még Dwayne Johnson is tök okés – naná, hisz nincs más dolga, mint önmagát hozni.  

12. DANNY COLLINS 


Bár Pacino-t a 2010-es évek elején elkerülték az igazán klassz szerepek és filmek, a Danny Collins-szal aztán szerencsére visszatalált a helyes ösvényre. A mindmáig aktív színművésznek kifejezetten remekül áll a levitézlett rock sztár gúnya. Remekül hozza a sokat megélt, csélcsap, de már csupán régi nagy slágereivel haknizó énekes szerepét. Van ebben némi önreflexió is, talán épp ezért annyira hiteles és szórakoztató a film! 

11. I KILL GIANTS (2017.)


Az I Kill Giants a szintén 2017-ben debütált Szólít a szörny párdarabja. Mégis jóval „indiebb”, jóval „alternatívabb” annál. A téma, a hangvétel és az üzenet hasonló, a megvalósítás azonban merőben más. Madison Wolfe parádézik a főszerepben, a film atmoszférája pedig rendkívül magával ragadó. Jó szívvel ajánljuk a földhöz ragadt fantasy-k – van ilyen egyáltalán??? – rajongóinak.

10.  ŰRDONGÓ (2018.)


Michael Bay Transformers mozijai nagyjából kimerítik az emberiség – azaz a kultúra – ellen elkövetett bűntett fogalmát. A Kubo és a varázshúrok direktora, Travis Knight azonban gatyába rázta a koncepciót és egy olyan spin-off-ot tett le az asztalra, amely a maga laza hangulatával, ötletességével és jó értelembe vett pőreségével simán kenterbe veri Bay izzadságszagú monstrumait.

09. HANGOSAN DOBOGÓ SZÍVEK (2018.)


Nem csak a karizmatikus Nick Offerman miatt olyan klassz ez a film. Egyrészt kitűnő zenék szólalnak meg benne, másrészt olyan megkapó a hangulata, ami még a legszőrösszívűbbeket is képes kiragadni a szürke hétköznapok monotonitásából – avagy a karantén depressziójából.
Akkoriban minden a Bohemian Rhapsody-ról és a Csillag születikről szólt, pedig 2018 zenés mozija számunkra egyértelműen a Hearts beat loud volt.

08. AZ IGAZI CSODA (2017.)


Szívszorító, könnyfakasztó, mégis nagyon-nagyon felemelő! Stephen Chbosky mozija minden erejével az érzelmi receptorainkra hat, hatásvadászattal azonban aligha vádolhatjuk. „Az élet szép, és megéri harcolni érte.” – üzeni. Ilyen mondanivalóval pedig nem érdemes vitatkozni. 

07. A BÉLIER CSALÁD (2015.)


Kedvenc családi mozink egyenesen Franciaországból. Paula bimbózó énektehetség, csak hogy a földművelésből élő, és nem mellesleg süket szülők nem feltétlen örvendenek a tinédzserlány zenei irányultságának és elhivatottságának. Rendkívül szerethető, szuper cuki mozi. S ráadásul nagyon európai, nagyon francia.

06. RÖGTÖNZÖTT SZERELEM (2017.)


Milyen az, amikor a mindenkori stand-up komikus életválságba kerül? Szerelmi bonyodalmak, identitáskeresés, kulturális ellentétek. Mindez önreflexíven, kellő iróniával és intelligenciával elővezetve. Minőségi szórakozás!

05. EGY KIVÉTELES BARÁT (2019.)


Ha már koronavírus elleni „playlist”, Tom Hanks legfrissebb mozija nem maradhat ki a szórásból. Nem mellesleg ez egy kivételesen klassz film! Szép, elgondolkodtató és felemelő!

04. ZÖLD KÖNYV (2018.)


Peter Farelly 3 Oscar-t nyert road-movie-ja a nagybetűs „Hollywoodi mozi”. Nagy szerencséje, hogy két ilyen szenzációs színész játszik benne, méghozzá top formában. Mahershala Ali és Viggo Mortensen nélkül valószínűleg nem lenne olyan kerek az élmény. Az ő jelenlétüknek és közel tökéletes alakításuknak hála azonban hajlandóak vagyunk szemet hunyni az alkotás hibái felett. Bárhogy is, de mi szeretjük ezt a filmet. Nagyon feel-good.   

03. VADEMBEREK HAJSZÁJA (2016.)


Taika Waititi mostanság a zseniális JoJo nyuszival arat, de a hazájában, Új-Zélandon forgatott Vademberek hajszája is épp olyan remek, mint a nemrégiben Oscarral jutalmazott legfrissebb alkotás. Sajátos humor, sajátos hangvétel. Waititi kirobbanó formában!  

02. FANTASZTIKUS KAPITÁNY (2016.)


Különös, rendhagyó mozi. Bátor, bevállalós sztori, nem mindennapi narratívával. Fontos gondolatok, fontos kérdések, és fontos válaszok. És semmi görcsösség! Laza, bohém, rock and roll attitűd. A Captain Fantastic fantasztikus film! Egyszeri és megismételhetetlen!

01. BRIGSBY MACKÓ (2017.)


Kedvenc indie mozink 2017-ből. Csodálatos sztori, csodálatos kivitelezésben. A Brigsby Bear – személyes véleményünk – a „minden idők legklasszabb feel-good mozijai”-nak listáján is előkelő helyet foglalna el. Dave McCary for president!

2020. március 17., kedd

Egy kivételes barát - A Beautiful Day in the Neighborhood


Tom Hanks neve a napokban a korona vírus kapcsán pörgött ezerrel a különféle sajtóorgánumokban. Szerencsére a színész és neje állítólag már jól vannak, így szegeződjön a figyelem ezennel a filmsztár legutóbbi munkájára, az Egy kivételes barát c. kivételesen jó feel-good mozira, amely a színész sokadik Oscar-jelölését eredményezte.


A Mister Rogers-jelenség bizonyára nem mond túl sokat a honi közönségnek. Pedig Fred Rogers az amerikai televíziózás egyik ikonikus figurája, aki 33 éven keresztül vezette nagysikerű Mister Rogers’ Neighborhood c. gyerekműsorát, ami szemben az akkortájt szintén igen nagy népszerűségnek örvendő Sesame Street-el nem csak a gyermekkor és az élet mesés, pozitív oldalát igyekezett kidomborítani, hanem olyan kellemetlen témákat is érintett, mint a válás, a halál, vagy a családon belüli erőszak.
A bábművészként is ismert és elismert Rogers mindezt kifinomult és kivételes érzelmi intelligenciájának köszönhetően rendkívül érzékletesen, a maga természetességében tálalta. S vélhetően emiatt is volt annyira népszerű és közkedvelt – nem csak a gyerekek körében.


Mondhatod, hogy gejl, meg hogy modoros, de Rogers üzenete akkor is bazira fontos és örökérvényű: az érzelmeinket meg kell élnünk, még ha olykor nem is túl kellemes, s muszáj beszélnünk néha kellemetlen, kínos témákról is. S ez épp úgy érvényes a felnőttekre – talán rájuk fokozottan is -, mint a gyerkőcökre, akik csak ízlelgetik, kóstolgatják az életet.


Marielle Heller filmje nem egy szimpla Fred Rogers-portré. Több annál!
Az Egy kivételes barát remek narratívával bír. A kis ötletes intermezzók külön fejezetekre tagolják a sztorit, mely által egészen különös hangulattal vérteződik fel a történet.
Ami lényegében csak egy szelet Rogers életéből. A sztori Lloyd Vogel-re összpontosít elsődlegesen, az Esquire újságírójára, aki azt a feladatot kapja, hogy írjon egy átfogó cikket a sikeres, bohém, különös figuraként számon tartott televíziós személyiségről. 


Vogelre óriási hatást gyakoroltak a Mister Rogers-szel folytatott beszélgetések, s mint azt később elmondta: az elkészült portré új fejezet nyitott az életében. Rogers, mint valami speciális képességű csoda-terapeuta, kirángatta az újságírót mély depressziójából, s új perspektívákat mutatott a mélabús Vogel számára.  
Aki Rogers különös, sztoikus kisugárzásának hála rendezni tudta édesapjával való kusza viszonyát, s a feleségével való kapcsolata is új alapokra helyeződött a terápiaként is felfogható cikkírásnak köszönhetően.
Az iménti folyamatot hívatott dokumentálni Heller mozija.


A film megfontolt, de nem ritmustalan. A hangulata, s a Hanks által teremtett atmoszféra pedig valóban kivételes élménnyé nemesítik Marielle Heller moziját, aki A tinilány naplójával már bizonyította, hogy nagyon ért az ilyen emocionálisan megterhelő történetekhez.
Akadnak pillanatok, amikor Heller a giccs határán táncol, de szerencsére a rendezőnő mindvégig olyan eszközökkel él – kapcsolódva Rogers rendhagyó személyiségéhez -, amelyek eltérnek a megszokottól.
S bár a film evidenciákat hangsúlyoz, mégis olyan módon teszi, hogy tényleg elér a szívünkig-lelkünkig az üzenet.
Csodás mozi, igazi kis gyöngyszem!

80%

2020. március 13., péntek

Richard Jewell balladája - Richard Jewell


Clint Eastwood, ha nem is bomba – bocs – formában, de nagyon is Eastwood-osan – magabiztosan, koncentráltan - vezényli le legújabb moziját. Amely az időskori Eastwood-rendezések jellegzetes melankóliáját hordozza, miközben a direktorra jellemző mélabú és bölcs szentimentalizmus is benne foglaltatik.
S bár a közel 90 esztendős filmes ezúttal is ríkat, mégsem érezni hatásvadásznak a manővereit.
Richard Jewell sztorija minden pórusával filmre kívánkozik. Ha nem Eastwood, akkor valaki más biztosan vászonra vitte volna.
Jewell a jóravaló, jó szándékú, de kissé naiv amerikai hazafi archetípusa, aki az ország és a nemzet érdekében kívánkozik/kívánkozna a társadalom szolgálatába. Csak, hogy a rendszer kiveti magából. Oké, kissé együgyű is, ugyanakkor önfeláldozó, állhatatos és lojális. Bár minden rendfenntartó ilyen lenne. Richardnak azonban egész életében csak a konc jutott. Rendőr karrier helyett béna biztonság őri melók, tisztelet helyett megvetés.
A Centennial Olympic park-beli melót is csak azért vállalja el, mert édesanyja szereti Kenny Rogerst. Mindeközben dübörög az atlantai olimpia, és Richard természetesen tisztában van a feladat relevanciájával is. Így sört vedelő rendbontó tiniket rendszabályoz, és igyekszik minden erejével a parkba kivezényelt rendőrök segítségére lenni.
Míg nem észreveszi az ominózus pad alatt „felejtett” gyanús hátizsákot. Persze először mindenki azt gondolja, hogy a túlbuzgó biztonságis farkast kiált, végül mégis fény derül a táska tartalmára: a nagy adag csőbombára. A rendőrök – s velük Richard – elkezdik kiüríteni a területet, de a bomba rendeltetésszerűen felrobban. Kb. 100 sérült és 2 halálos áldozat. Rossz belegondolni, hogy ha Richard nincs, milyen mértékben „pluszolódtak” volna be az iménti mutatók.
A média kezdetben hősként ünnepli a nagydarab security guy-t, de Richard nemzeti hősből rövidesen gyanúsítottá válik. Az FBI pokollá teszi az életét. Vádat emelnek ellene: mondván, csakis ő lehetett az, aki elkövette a merényletet, hisz egész életében figyelemre és elismerésre vágyott. Ő a magányos merénylő mintapéldánya.
Eastwood komótosan, részletesen – de kifejezetten érdekfeszítően – építi fel a cselekményt, s ágyaz meg a későbbi oknyomozós szálnak és drámának. S bár nem képes – nem is akarja - az eseményeket több szempontból vizsgálni, karakterábrázolás terén ezúttal sem vall szégyent, és nem mellesleg eredményesen von be minket érzelmileg a sztoriba.
Társadalomkritikaként nem működik a filmje – pedig ezen a téren is volt/van kiaknázandó lehetőség a történetben -, de karakterdrámának egészen kiváló a Richard Jewell balladája.
Clint Eastwood ehhez ért. Tradicionális módon közelít a történetekhez és a filmkészítéshez. Ízig-vérig old school, s ez a hozzáállás a közel 25 éves sztorinak kifejezetten jól is áll.
S ha már szóba kerültek a karakterek: színészfronton bivalyerős a film! Paul Walter Hauser kitűnő választás volt a főszerepre, s az ügyvédjét alakító Sam Rockwell is sokadszorra bizonyítja, hogy korosztályának egyik legnagyszerűbb színművésze. Mellettük a törtető újságírónőt megformáló Olivia Wilde is annyira arrogáns, amennyire csak lehet, az anyuka bőrébe bújt Kathy Bates pedig a nagy színészóriásoktól megszokott stabil, profi – de végtelenül érzelem gazdag - teljesítményt hozza.
A Richard Jewell balladája mindenképpen jobb film, mint a Sully, A párizsi vonat, vagy a legutóbbi A csempész. A 2000-es évek Eastwood-mozijainak elementáris erejét csak pillanataiban idézi, de így is hálát adhatunk az égnek, hogy van egy Clint Eastwoodunk, aki idén májusban tölti a 90-et, és még mindig ilyen nívós alkotásokra képes! Bravó!

80%

2020. március 8., vasárnap

Az elmúlt évtized legjobb coming-of-age filmjei TOP 25



25. KÁBSZER (2015.)


Kicsit csélcsap, de mégis rendkívül egyedülálló tini-film, remek zenékkel, páratlan atmoszférával, váratlan fordulatokkal és jó nagy adag Los Angeles hangulattal.

24. BOY (2010.)


A manapság szárnyaló Taika Waititi egyik korai zsengéje. Még nem annyira kiforrott, mint a későbbi alkotások, de az új-zélandi zseni már itt megcsillogtatta páratlan tehetségét. Már a Boy is nagyon „waititis”, nagyon sajátos, és nagyon különleges!

23. AZ ÉLET HABZSOLVA JÓ (2013.)


Miles Teller és Shailene Woodley tökéletes párosa. Alkohol, családon belüli deformitások. Nem kamaszfilm, ez már felnőtt sztori. Picit didaktikus, de ügyesen levezényelt, emlékezetes mozi.

22. THELMA (2018.)


A Ha/ver humorosan járja körbe a témát, a Thelmának azonban esze ágában sincs viccelni. Joachim Trier mozija olyan fontos dolgokról beszél, mint az (ön)elfogadás, a társadalmi integráció, a tinédzserkori szocializáció nehézségei, valamint a kirekesztés. Mindezt pedig egy nagyon különleges, misztikus történetbe ágyazva. 

21. SUBMARINE (2010.)


Hamisítatlan brit hangulat, jön ezerrel az Adrien Mole titkos naplója – feeling. Néhányan talán tudják, hogy miről beszélek… A Submarine fanyar, kissé szokatlan, rendhagyó szellemi táplálék, mégis könnyedén fogyasztható.  

20. MID90S (2018.)


A színész Jonah Hill rendezői bemutatkozása az egyik leghangulatosabb felnövés történet, amihez az elmúlt évtizedben szerencsénk volt. Hill megcsinálja a trüvájt, kiváló atmoszférát teremt – tapasztalatból „dolgozik” -, s úgy kapja el a ’90-es évek Los Angelesének hangulatát, mint előtte senki. S amellett, hogy egy kiváló coming-of-age darabbal gazdagítja a műfajt, betekintést enged a kor gördeszkás szubkultúrájába is. És szól, dübörög a Gyöngyhajú lány!

19. HOLDFÉNY KIRÁLYSÁG (2012.)


Wes Andersont vagy nagyon szereted, vagy képtelen vagy méltányolni a stílusát. A mi viszonyunk az alkotóval egyelőre picit hullámzó, de a rokonszenv mindenképpen adott. A Holdfény királyság kétségtelenül Anderson egyik legerőteljesebb filmje, amely sajátos narratívájával és „andersonos” nüanszaival mondhatni újraértelmezi a coming-of-age zsánert.

18. CSILLAGAINKBAN A HIBA (2014.)


A film, amelynek megtekintése után tinilányok milliói vonultak ki szanaszét bőgött szemekkel a vetítőtermekből világszerte. És bármennyire is szentimentális, a hatást messzemenően eléri (tényleg lehetetlen kibírni jó néhány elmorzsolt könnycsepp nélkül), s ráadásul valóban rendkívül őszinte és szívbe markoló.

17. EGY KÜLÖNC SRÁC FELJEGYZÉSEI (2012.) 


Az elmúlt évtized első felének egyik emblematikus műfaj darabja. Chbosky regényének különös, kivételes hangulatát azért nem sikerült maradéktalanul interpretálnia, de így is nagyon klassz, így is nagyon kedveljük.

16. EGY MAGÁNYOS TINÉDZSER (2016.)


Hozzánk csak dvd-n érkezett, pedig az utóbbi esztendők egyik legcukibb coming-of-age mozijáról beszélünk, a szenzációsan teljesítő Hailee Steinfielddel a főszerepben. Az egyik legszerethetőbb, „legfeelgoodabb” alkotás a listán.

15. HOLDFÉNY (2016.)


Szexuális identitáskeresés a Miami gettóban. Kemény film ez. Barry Jenkins szokatlan környezetben, szokatlan módon moralizál. Nagyszerűen felépített mozija a 2017-es Oscar-gálán 3 díjat ért, és ugye hozzá kapcsolódik az Oscar-díjátadók egyik legcikibb bakija is: „…and the Oscar goes tooooo….La La Land… hmmm…sorry…Moonlight.”  

14. HA/VER (2010.)


A szuperhőssé válás rögös útját követi nyomon Matthew Vaughn szuper ötletes kult mozija. Ami nem csak a „coming-of-age superhero movie” műfaját találta fel, hanem olyan egyetemes gondolatokat fogalmaz meg frappánsan a felnőtté válásról, ami a vállaltan műfajfilmeknek sem megy minden esetben. Mindemellett pedig rohadtul szórakoztató!

13. ÉN, EARL ÉS A CSAJ, AKI MEG FOG HALNI (2015.)


A rossz nyelvek szerint Alfonso Gomez-Rejon pusztán a Csillagainkban a hiba elsöprő erejű sikerére reagált. A hosszú című Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni azonban kevésbé szentimentális, mint az említett mű, és valamivel rétegzettebb annál. Nem csupán a téma drámai oldalára koncentrál, hanem szellemes humorral oldja a tragikumot. Mindazonáltal pedig minimum ugyanannyira szívet tépő, mint Josh Boone mozija.

12. SZÓLÍT A SZÖRNY (2017.)


Az egyik legszívfacsaróbb mozi a listán. Sokan hasonlítgatták Guillermo del Toro A faun labirintusához, de J.A. Bayona filmje a hangulati és narratív egyezések ellenére a saját útját járja. Feltétlen készítsd be a százas zsepit, könnyfakasztó trip lesz!

11. A NYÁR KIRÁLYAI (2013.)


A nyár királyai egy kiváló, ötletes történeten keresztül idézi meg a nyári vakációk hangulatát. Csodás indie film, remek szereplőkkel, jól megírt karakterekkel. 

10. LADY BIRD (2017.)


Greta Gerwig a szenzációs Saoirse Ronant küldi hadba az élettel, ebben a bohém, különös hangulatú kis gyöngyszemben. A 17 éves Lady Bird intellektusának kibontakozása és annak stációi. 

09. SZÓLÍTS A NEVEDEN (2017.)


Luca Guadagnino alkotása páratlan, bátor, csodálatos szerelmi történet. Melyben Timothée Chalamet tapasztalgatja szexualitását - magát a szerelmet - a ’80-asok festői Itáliájában, idilli környezetben. A klasszikus felnövés történetek hangulatát megidézve. Feledhetetlen! 

08. SING STREET (2016.)


Menő akarsz lenni a suliban? Alapíts rock bandát! Ennél azért persze jóval többről szól John Carney iszonyúan hangulatos és szerethető coming-of-age mozija, mely a ’80-as évek Dublinjában játszódik, miközben dübörögnek a kor legnagyobb alternatív pop-rock slágerei. Baromi jók a karakterek, ráadásul a Sing Street oridzsinál zenéi is nagyon-nagyon klasszak! Eléggé bírjuk!

07. FLORIDAI ÁLOM (2017.)


Dokumentarista jelleg, Florida úgy, ahogyan még biztosan nem láttad. Sean Baker a napos, fényűző amerikai állam árnyoldalára fókuszál, s megmutatja, hogy Disney World árnyékában hogyan tengetik mindennapjaikat a csóringerek, s hogy ebben a koszlott környezetben miként tengnek-lengnek nap mint nap a kulcsos gyerekek, s milyen jövőképet vizionálhatnak. Megsúgjuk: nem túl Disney World-öset!

06. AZ ELSŐ IGAZI NYÁR (2013.)


Bár a coming-of-age mozik toposzaival dolgozik, mégis üde és friss és nagyon feel good. Mindez a Nat Faxon – Jim Rash rendező duónak köszönhető, illetve Sam Rockwell fesztelenségének, és Liam James kiváló alakításának. Az egyik nagy kedvencünk a felhozatalból!

05. MUD (2012.)


Jeff Nichols neve idehaza nem mond sokat a mozilátogatóknak, pedig a kortárs amerikai film egyik legtehetségesebb szerzői filmeséről, író-rendezőjéről beszélünk. Aki ráadásul ez idáig közel hibátlan életművet tudhat maga mögött. A Mud a 3. mozija a 41 esztendős direktornak, ami tematikáját és hangvételét tekintve kicsit kilóg az eddigi filmográfiából. Igazi kalandos nyári vakációs feelinget hoz a Mud, amelyben a fiatal Tye Sheridan barátkozik össze egy titokzatos idegennel a Mississippi river egyik homokpadján. Nagyszerű mozi, kivételesen klassz gyerekszereplőkkel, Matthew McConaughey jutalomjátékával.   

04. NYOLCADIK OSZTÁLY (2018.)


Bo Burnham megmutatja, hogy nem sok parább és feszkósabb életszakasz akad az életben az áltsulis időszaknál. A legkirályabb ebben a filmben az, hogy roppant mód őszinte és valóságszagú. S meglehetősen aktuális is, hisz a főszereplő Kayla vlogjai tagolják fejezetekre a történetet. Ötletes, aranyos, nagyon emlékezetes.  

03. AKVÁRIUM (2010.)


Nyers, realisztikus, és veszettül fájdalmas. Andrea Arnold Fish tankja a legkomorabb felnövés sztori, amihez valaha szerencsénk volt. Lakótelep, kilátástalanság, keserűség. Na ebben a közegben próbáljon érvényesülni a mindenkori tinédzser!

02. SRÁCKOR (2014.)


A több mint 10 éven át tartó forgatás már önmagában filmtörténeti mérföldkő – aligha lehet említeni hasonló koncepcióval készített mozit -, de ami még fontosabb: a Sráckor a „technikai” bravúr ellenére is jó! Kivételesen erős alkotás! Ilyen jellegű dokumentációra csakis Richard Linklater képes!

01. A TINILÁNY NAPLÓJA (2015.)


A film, amelyben Bel Powley viszonyt folytat a nevelőapjával. És eközben úgy kerül terítékre a tinédzserkor összes búja, baja, mint korábban sehogy. A tinilány naplója nem csak az elmúlt 10 év szerintünk leghangulatosabb coming-of-age mozija, hanem a legösszetettebb is. Egyrészt zseniális a korkép (a ’70-es évek San Franciscojában zajlik a cselekmény), szenzációsak a színészek, és a már említett főszereplő, Bel Powley akkorát játszik benne, hogy a fal adja… A fiatal rendezőnő, Marielle Heller kétségtelenül korunk egyik legizgalmasabb, legtartalmasabb szerzői filmese!