2017. október 28., szombat

A majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes


Matt Reeves folytatja a jó szériát. Azzal azonban, hogy a Planet of the Apes – franchise az utolsó szakaszához érkezett, picit a lendület is lankad, s a direktor – tudatosan (?) - visszavett a tempóból. 


Aki tehát a középső – véleményünk szerint a legerősebb – epizód mozgalmasságát és feszültségét áhítja, az most minimálisan csalódni fog. Még úgy is, hogy Reeves végül is ügyesen és konzekvensen tesz pontot a történet végére.


És hiába Caesar családi drámája, s hiába a sok-sok kín és szenvedés. Bizonyos szempontból a kegyetlen majomgyűlölő Ezredes motivációi is érthetőek…  Reeves klasszul árnyal, jó kis posztapokaliptikus szitut teremt! És ahogy az ember, úgy a majom nemzettség sem feddhetetlen! Mindkét fél számára a túlélés a cél. Fajfenntartás, fajfennmaradás.
Végül aztán – ahogy lenni szokott - kompromisszumra jutnak a felek. Áldozatok árán… 


Matt Reeves háborús közege, s a náci lágerekhez hasonló (majom)munkatábor egészen hátborzongatóan fest. A tragikum, majd az abból következő szembenállás - az Ezredes és Caesar személyes élet-halál harca – azonban mégsem olyan hangsúlyos, mint kellene.


A majmok bolygója: Háború viszont még így is az év egyik legmívesebb, legminőségibb közönségfilmje. Szenzitív, csöndes, befelé forduló. Kifejezetten nem „blockbusteres” blockbuster. 

75%

2017. október 23., hétfő

A Ghost Story


David Lowery műfajilag teljes egészében definiálhatatlan művész filmje – anti-mozgóképe (?) – kétségkívül az év egyik legkülönösebb alkotása. 


A Ghost Story – ne tévesszen meg a cím, illetve a tucat horrort sejtető plakát – egyfajta sajátos óda az elmúláshoz. Statikus beállításokkal, kevés mozgással, meditatív, már-már hipnotikus hangulattal, furcsa, 4:3-as képaránnyal – mintha a nézők számára különös kegyet gyakorolna a rendező, s valami földöntúli távcsövön keresztül engedné követni a rendkívül intim pillanatokat és eseményeket.
…hogy hogyan, mi módon gyászolja a nő elvesztett, autóbalesetben elhalálozott szerelmét. S hogy a túlvilág és a földi lét között rekedt lélek, miként bolyong a „meta-világban”. 


Komoly vállalás a Ghost Story. A befogadói oldalt figyelembe véve legalábbis mindenképp. Biztosan lesznek, akiket zavar majd Lowery bágyadt merengése. A rendező azonban nem árul zsákbamacskát. Már az első percben nyilvánvalóvá teszi, hogy az elkövetkezendő szűk másfél óra nem lesz sétagalopp: filmje speciális hangulatot, és hozzáállást kíván a nézőtől. 


Van egyfajta irónia – és humor - is a nagy fehér lepelbe öltöztetett Casey Affleck első felbukkanásában, de miután túltettük magunkat a helyzet abszurditásán már nem nagyon fogunk mosolyogni. 
Sőt!
Kifejezetten drámai és búskomor a hangvétel. 


…majd Lowery kitágítja a történetet: spirituális, metafizikai fejtegetésekbe kezd. Egy egészen új dimenzió nyílik meg. Elrugaszkodunk a sztori eredeti vázától, és új megvilágításba kerülnek az addig látottak.
Végül aztán magunkra maradunk az értelmezéssel. Bár kapunk választ, mégsem kielégítő a magyarázat. Ez picit bosszantó, és valamelyest zárójelbe is teszi a filmet. 


Hogy mennyire vehető komolyan Lowery víziója, azt majd az idő - illetve mindenki maga - eldönti.
Megosztó alkotás a Ghost Story, ez tény. De egy ilyen téma, ilyen megfogalmazásban nem is sülhetett volna el másként.
Gondban vagyunk az értékeléssel. Perpillanat így áll a helyzet:

80%