2014. március 31., hétfő

Red state


Kevin Smith. Igen, az a Kevin Smith, aki pár bolti eladó figuráján keresztül polemizált annak idején a Gyűrűk ura és a Star wars filmtörténeti jelentőségéről a Shop stop 2-ben, illetve forgatott vicces home made pornót Seth Rogennel, és készített egy csöpögős – de egyébként vállalható – feel-good komédiát is Ben Affleckel (ez volt az Apja lánya). 


Szóval Kevin Smithnek nagyon tele lehetett már a puttonya azzal, hogy a mozirajongók folyton a nagydumás Jay-t és a tohonya bunkó Néma Bobot emlegetik vele kapcsolatban, így 2011-ben egy tőle egészen szokatlan, újszerű projektbe vágta a fejszéjét: úgy döntött, horrort forgat.
Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a Red state – bármennyire is igyekezett Smith horrorként eladni a filmet – a legkevésbé sem köthető a zsánerhez. Ok, csordogál valamennyi vér, de ne várj zombi inváziót, vagy féktelen slashert.
A Red state egy horror köntösbe bújtatott társadalomkritika - szeretne lenni. Ekézi az elvakult vallási fundamentalizmust, a hatalmi rendszert, illetve az emberi gyarlóságot. De sajnos nem teljesíti igazán jól és hathatósan kitűzött célját.
Érezhető, hogy a rendező-forgatókönyvíró Smith komoly ambíciókkal vágott bele a projektbe. Mégis, a túlzott akarás miatt picit izzadságszagú lett a végeredmény. Ettől függetlenül a direktorra jellemző egyéni hangulat megvan, még úgy is, hogy tőle szokatlan módon, a második félidőt valamelyest elkapkodta: teljesen váratlanul vált át az addig filozofálgató mozi véres, lövöldözős – szimpla - akcióba. 


Színész-fronton nagyszerűen teljesít a film. Kevin Smith a Tarantinotól eltanult profizmussal, jó érzékkel választotta ki szereplőit: az ikonikus Michael Sparks (Alkonyattól pirkadatig; Kill bill 2.; Grindhouse) zseniális, ahogy Melissa Leora és a mindig frankó John Goodmanre sem lehet panasz. Kevin Pollak is cameozik egy rövidkét - szerencsétlent elég hamar pofán lövik...
Nem mindennapi mozi a Red state. Hogy ez most pozitív vagy pejoratív jelző, döntse el mindenki maga.
Aki szeretné látni Kevin Smith legkevésbé műfaji filmjét, az mindenképp „fizessen be rá”!
Megér egy misét…

65%

2014. március 30., vasárnap

Blue Jasmine


Woody Allen szerint „a pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is”.
Jasmine szereti a gazdagságot, sőt mi több, a rabjává vált. Sorozatos sikkasztási és csalási ügyekbe keveredett üzletember férje azonban átverte, megcsalta - kihúzta a lába alól a talajt. Olybá tűnik, hogy a megtört asszonynak egész hátralévő életében nélkülöznie kell a megszokott jólétet,  az impozáns partikat, a drága karpereceket és a csillogást. Így hát Jasmine a New York-i pezsgő, modern lifestyle-t egy szerényebb, avíttabb San Francisco-ira cseréli, s úgy dönt sofa surf-öl picit a húgánál, míg rendbe hozza a dolgait. 


Bevallom, nem szerettem a Vicky Cristina Barcelona modorosságát, és Az éjfélkor Párizsban szenvelgős meséje sem nyerte el messzemenően a tetszésemet. Legutóbb Woody Match pointja gyakorolt rám komoly hatást, illetve a - szintén a lélek sötét bugyraiban vájkáló - Kasszandra álma. 
...a Blue Jasmine azonban birtokolja a mester korábbi kiváló filmjeinek összes pozitív tulajdonságát. Kicsit moralizál, picit – urbánus módon – kínlódik, és görbe tükröt tart, miközben azért marhára kemény és fájdalmas is.


Cate Blanchett nem véletlen nyert el minden létező díjat alakításáért az utóbbi pár hónapban. Mintha csak rá szabták volna ezt a szerepet. Kényszeredetten nevet, megőrül, hisztizik, a sznob dámát játssza, nagyzol, majd lealjasodik és szűköl. És mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem válik ripacskodássá a játéka.
Meghatározó karaktere még a filmnek a Jasmine húgát alakító Sally Hawkins (Hajrá boldogság!; Submarine; Jane Eyre), aki sajnálatos módon fesztiválos nominációit – az idei év erős felhozatala miatt – nem tudta díjra váltani - pedig egyébként nagyszerűen teljesít. Továbbá a Chilit – Ginger pasiját – megformáló Bobby Cannavale (Az állomásfőnök; Győzzünk már!) is nagyon emlékezetes a frisco-i autószerelő ficsúr szerepében. 


Woody Allen szerint „bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta”.
No, valahogy ez utóbbiról, illetve ’a választásaink kulcsfontosságáról’ szól a Blue Jasmine. Egzakt válaszokkal nem szolgál, „csupán” ráébreszt bizonyos dolgokra…
„Még egy vodka martini lesz – kösz szépen!”

80%