2014. február 28., péntek

This is the end - Itt a vége



"Seth Rogen! Hogy van mindig? Maga minden filmjében ugyanazt a fickót játssza! A színészkedésre még nem gondolt?”

Vannak olyan szerencsések, akik bármibe nyúlnak, az rögtön arannyá válik. Na jó, ne túlozzunk, de tény ami tény, Seth Rogen elég nagy mázlista. ...és van tehetsége ahhoz, hogy hogyan ne vegye magát komolyan - s ezen ’mutatványát’ még rendkívül mókássá is tudja tenni a nagyérdemű számára.
Azzal együtt, hogy a This is the end tulajdonképpen a hollywoodi hedonista ’sztíló’ önreflexiója, és vegyült a filmbe jó nagy adag szarkazmus és önirónia is, összességében egy óriási nagy baromság, s mint ilyen, hihetetlenül mulatságos. 


Még mindig kurva vicces, amint Seth Rogen és Jay Baruchel együtt ’tépnek’ „szürke Gandalf nagy vízipipájának” közreműködésével, s Rogen elváltoztatott hangon azt mondja, hogy „Szervusz kicsi hobbit, egy ganja mind fölött!”. …és az ultraparaszt Danny McBride és James Franco közti feledhetetlen „faszverős” dialógot sem hiszem, hogy bárki megállná egy-két hangosabb nyerítés nélkül. Nem beszélve arról, hogy az Itt a vége az a film, amelyben végre Emma Watson – alias „mindenki hermiónéje” - puncija is központi szerepet játszhat, s amelyben a kokainista Michael Cera-t keresztüldöfi egy kurva nagy villanypózna, Jonah Hill-en pedig ördögűzést hajtanak végre.
…de már maga az alap sztori annyira abszurd és „merész”, hogy az valami „őrület”: a neves hollywoodi színész James Franco (James Franco) óriási „IHB” partit szervez. A bulin természetesen tiszteletét teszi a szakma krémje: itt van pl. Rihanna (Rihanna) akinek Michael Cera (Michael Cera) paskolja a fenekét kokainszippantás közben. Aztán… itt van még Jason Segel (Jason Segel), Paul Rudd (Paul Rudd), és a haláli jófej feka, Craig Robinson (Craig Robinson) is. Erre a partira hivatalos Seth Rogen (Seth Rogen) és Jay Baruchel (Jay Baruchel), akik kellő mennyiségű marihuána elfogyasztása után érkeznek a tett színhelyére. Az önfeledt szórakozás tehát folytatódik, míg nem Los Angeles városára hirtelen lesújt az apokalipszis.


Az, hogy a sztárok tulajdonképpen önmagukat alakítják, már egy csomó poént generál.
A hírek szerint a forgatás rettentő jó hangulatban zajlott, a színészek folyton egymást szívatták – hogy mivel, az jó kérdés… - és Seth Rogen – mert amellett, hogy játszik a filmben, rendezőként is debütál - hagyta, hogy minden szereplő szabadjára engedje képzeletét. Így a legkomikusabb jelenetek szinte egytől egyig a színészi improvizáció eredményei.
A sok pozitívum ellenére azért az is elmondható a This is the end-ről, hogy annyira „sűrű” (vagyis: totális, tömény marhaság), hogy sokakat biztosan el fog borzasztani. Megfelelő hangulat kell hozzá, annyi szent... Továbbá nem egy tipikus mozifilm - inkább az otthoni felhasználás során domborítja ki erényeit.
Ha még a megboldogult vhs-korszakot élnénk, tuti, hogy kultikus státuszba emelkedne – persze ez még így is bőven bekövetkezhet -, s a videó kölcsönzők közkedvelt portékájává válna a film.
„Backstreet’s back, alright!”

75%

2014. február 27., csütörtök

Diana


A biopic-ekkel általában az a legnagyobb probléma, hogy olyan karakterekről szólnak, akik sajnálatos módon már alulról szagolják az ibolyát. Így hát muszáj haptákban „tisztelegni” előttük, „elcsalni” esendőségüket, s mélyen elhallgatni életük legkínosabb momentumait.
Továbbá: ha az alkotókban nincs meg a kellő elszántság és elhivatottság, s nem rajonganak elvakultan leendő filmjük idoljáért, hajlamosak szimpla matek egyenletként kezelni és megoldani a „feladványt”. 


A Diana azonban nem csak az imént vázolt okok miatt lett totálisan irreleváns mozi.
„Mozi”? A mű jellege – a fényképezés, a komótos történetvezetés, a hosszú, fárasztó szcénák után ráérősen elfeketedő képernyő - a 90-es évek unalmas, dagályos tévéfilmjeinek hangulatát idézi. Ráadásul, az általában mindig remeklő Naomi Watts is borzasztóan idegesítő és modoros ezúttal.
De a Diana jelentéktelenségéért nem csupán a főszereplőnő és a kivitelezés hibáztatható: a forgatókönyv ugyanis olyan valószerűtlen szavakat erőltet a szereplők szájába, s olyan nyögvenyelős dialógok sorjáznak mindvégig, hogy…
Naomi Watts Diana-ját képtelenség kedvelni, együtt érezni pedig még annyira sem tudunk vele, így gyakorlatilag teljességgel súlytalanná válik a 'primér' karakter a filmben – ez pedig egy életrajzi mozi esetében elég „kellemetlen hiba”; mondhatni kurva nagy blamázs. 


Oliver Hirschbiegel rendező - hiába készített már olyan pompás alkotásokat, mint A bukás – Hitler utolsó napjai, vagy A kísérlet – kezdő direktorok módjára szerencsétlenkedik, s zöldfülű, idétlen, regruta (Rex felügyelő epizódokon edzett) énjét idézi.
S bár halottról vagy jót, vagy semmit: sajnálatos módon a Lady Di életének utolsó két évét feldolgozó film egy idegesítő, bosszantóan irritáló Diana-t jelenít meg, aki adakozhat, szerelembe eshet, afrikai éhező gyerekeket menthet a nap 24 órájában, mégsem fogja kivívni a szimpátiánkat.
Kedves Hercegnő! Ezer bocs. Tudjuk jól, hogy nem ilyen voltál!

35%