A '90-es évek meghatározó
szegmense a filmtörténetnek! Egy csomó remek, azóta már klasszikusnak számító
mozit köszönhetünk az érának, amikor a CGI helyett a karakterábrázolás és a
történetmesélés állt a középpontban, no és a hangulat! Ma már picit nosztalgikus
érzéssel tölt el, ha visszatekintünk ezekre a filmekre, de tény, hogy a '90-es
évek mozijai még napjainkban is bőven megállják a helyüket, nem avultak el, s így az
előttünk álló őszi-téli időszakban bátran csemegézhetünk ezek közül a kiváló,
időtálló alkotások közül! Összeszedtük nektek egy csokorba a kedvenc 60
mozinkat az ominózus évtizedből!!! Jó mazsolázást!!!
60. Desperado – 1995., Robert Rodriguez
Rodriguez blöffje, trash-meséje a
hosszú, fekete hajú, titokzatos el mariachi-ról, aki a gitártokjában hordja a
fegyverét, a ’90-es évek közepének egyik legnépszerűbb film attrakciója volt. ’95-ben
mindenki Desperado-lázban égett. A film valóságos kult-sztárt csinált Antonio
Banderasból – a nők elaléltak -, aki eztán tucat számra kapta a jobbnál jobb
szerepeket Hollywoodban. A szuggesztív spanyol, s a mexikói modell, Salma Hayek
főszereplésével fémjelzett Desperado a korszak emblematikus mozija.
Szórakoztató, bűnös élvezet. Szexi, keménykötésű mozi, Quentin Tarantino egyik
legnagyobb spanjától, Robert Rodrigueztől.
59. Dumb és Dumber –
Dilibogyók (Dumb and Dumber) – 1994., Peter Farrelly, Bobby Farrelly
A Farrelly-tesók első rendezése
csak jóval a bemutató után vált kultfilmmé. Megjelenésének idején túl debilnek
és idiótának tartották a kritikusok. Oké, nem álltak messze az
igazságtól, de olyan poénok vannak itt kérem, olyan helyzetkomikumok és gegek,
amelyekre nem lehet csak úgy fapofával legyinteni. Ezek a fickók tényleg
állatok: pisit itatnak a motoros rendőrrel, szuper erős chilivel küldik másvilágra a nagydarab gengsztert, és hashajtót csempésznek egymás
italába. Mr. Samsonite, mi volt az az
egy a millióhoz szöveg, és persze, Ausztria, a kenguruk földje. Na ja! Hatalmas
baromság, de imádjuk!
58. Halálos fegyver 3
(Lethal Weapon 3) – 1992., Richard Donner
Nem a sorozat legjobbja, de
miként az összes rész, ez is rendkívül szórakoztató darab! Riggs feje lágya
már valamelyest begyógyult, viszont az alkoholizmus helyett, ha lehet, ezúttal
még veszélyesebb ellenfelet kap, Lorna, a tökös rendőrnő személyében. Murtaugh
őrmester még mindig kínlódik a korával, s bár nem túl releváns karakter, de a
Joe Pesci által alakított Leo Getz – a „kis geci”, ahogy a két zsaru barátian
becézgeti – ebben az epizódban bontakozik ki a legviccesebb formákban. Jó kis
buddy cop movie, a zsáner hőskorából! „I hate to say it, but it’s probably me!”
Whoopi Goldberg Oscarja azért
igen meredek húzás volt az Amerikai Filmakadémiától, de hát lelkük rajta.
Whoopi láthatóan lubickol a szerepben, s vehemens játékával valóban mindenki
szívét elrabolta ’91-ben. Épp úgy, ahogy a szerelmét a túlvilágról is őrző-védő
Patrick Swayze (R.i.p.), aki akkortájt Hollywood első számú ügyeletes szépfiúja
volt. Az ilyen karizmatikus szerepei pedig csak még inkább bebetonozták a
státuszát. No és vélhetően a kerámia szakkörök látogatottsága is
fellendülhetett akkoriban, s a női fodrászokhoz is tömegesével fordultak olyan
kéréssel a film hatása alatt álló, kisírt szemű háziasszonyok, hogy „Olyan
rövid hajat vágjál lécci, mint a Demi Moore-nak”! Ez a film már szinte
történelem!
56. Ovizsaru
(Kindergarten Cop) – 1990., Ivan Reitman
Reitman neve, főként a ’80-as és
’90-es években, egyet jelentett a minőségi szórakozással. Oké, az Ovizsaru nem
egy mélyenszántó mestermű, de kétségkívül magán hordozza azokat a jegyeket, melyek miatt az éra vígjátékait szeretjük. A rendező óriási kockázatot vállalt
akkoriban, hisz a mindenkori akcióhőst, a terminátort, a ragadozót tette meg
komédiájának főszereplőjévé. Igaz, Schwarzinak akkor már volt némi tapasztalata
a zsánerben: akkor már túl volt az Ikrek-en, mégis Reitman volt az első, aki
„gyerekközelbe” engedte az osztrák izompacsirtát. S a film működött, és mind a
mai napig működik! A 26 millió dolláros büdzséből több mint 200 millás
nyereséget termelt az Ovizsaru, ami egyértelműen a közönség szeretetét és
odaadását jelzi.
55. Twister – 1996.,
Jan de Bont
Kedvenc katasztrófafilmünk a
’90-esekből. Tény, hogy azóta sem sikerült hasonlóan látványos tornádós mozit
összehozni Hollywoodban, s az is tény, hogy a Twister nem tökéletes, de a
frankón megírt – felskiccelt – karaktereknek hála működőképes mozi! Pörgös –
hiába, hisz: Twister -, látványos menet, kevés mellébeszéléssel, annál több
akcióval és aktív tornádó-vadászattal.
54. Addams Family – A
galád család (The Addams Family) – 1991., Barry Sonnenfeld
Szórakoztató, családbarát fekete
humor. Ügyes szkript, és őrülten klassz karakterek. A sajnálatos módon fiatalon
elhunyt Raul Julia emblematikus szerepe Gomez Addams figurája. Nem véletlenül:
keresve sem találhattak volna a castingosok alkalmasabb színművészt a melóra.
Gyerekként a kedvencünk Wednesday, vagyis a holdvilág arcú Christina Ricci
volt, aki a film után picit bele is ragadt a karakterbe, keményen kellett
dolgoznia, hogy kitörjön a skatulyából. Meglepő módon a második rész sem lett
rossz, de ott már hiányzott a frissesség ereje.
53. Mrs. Doubtfire – Apa
csak egy van (Mrs. Doubtfire) – 1993., Chris Columbus
Ivan Reitman mellett Chris
Columbus volt a másik verhetetlen vígjáték-felelős a ’90-es években. A Mrs. Doubtfire
Robin Williams tulajdonképpeni one man show-ja, mely egyfajta főhajtás is
egyben Sydney Pollack ’82-es Aranyoskám-ja, s Dustin Hoffman briliáns alakítása
előtt. Williams parádézik, mi pedig jókat kacagunk. Az éttermi jelenet, amikor
Daniel egyszerre próbál két fronton helyt állni az egyik legviccesebb és
legötletesebb szcéna az elmúlt évtizedek vígjáték-terméséből. Mrs. Tűzvolte, a
szívünkbe zártunk, mindörökre!
52. Veszélyes vizeken
(The River Wild) – 1994., Curtis Hanson
Abban azért nem vagyunk biztosak,
hogy egy gyakorlott raftingos összecsinálná magát a Katlantól, az viszont tuti,
hogy Curtis Hanson „családi-thrillere”, minden közhelyessége ellenére is
működik! Ebben nyilván nagy szerepe van a dominát tökéletesen megformáló Meryl
Streepnek, s Kevin Bacon kisfiús, mégis ördögi mosolyának. Nem véletlen,
kettejük Golden Globe-jelölése… Jól felépített sztori, izgalmas cselekményvezetés,
klassz párbeszédek. No és ott van még a forgatásnak otthont adó Kootenay River,
Idaho és Montana leggyönyörűbb vidéke.
51. Visszavágó (Payback)
– 1999., Brian Helgeland
Pedig Porter csak az őt megillető
70 ezer dollárra tartott volna igényt. Nem akart ő háborút, hullahegyeket, meg
globális maffia-balhét. Helgeland stílusos krimi-akciójában Mel Gibson tizedeli
a céh néven ismert gengszter-szervezet nagykutyáit. S teszi mindezt a lehető
legcoolabb és legszórakoztatóbb módon. Gentlemaneket megszégyenítő
eleganciával. A coolsági faktorra még inkább ráerősít a jellegzetes kék szűrő, Mel
Gibson erőteljes kisugárzása, s a fordulatos szkript. Porter egyszemélyes
hadseregként, igen furmányosan vágja haza a maffiózókat. Méltatlanul keveset
emlegetett mozi!
50. A cég (The Firm)
– 1993., Sydney Pollack
Akad erősebb John Grisham
adaptáció, s az is tök egyértelmű, hogy nem ez a film Sydney Pollack
legimpozánsabb alkotása. Mégis egy kiválóan felépített, szórakoztató, tempós,
hangulatos krimi, hamisítatlan ’90-es évekbeli atmoszférával. A zenét és Holly
Hunter játékát Oscar-jelöléssel méltányolta az Akadémia, s ha már színészgárda:
Tom Cruise is elég szépen muzsikál, s Jeanne Tripplehorn és Gene Hackman is
hozzák a tőlük elvárható szintet. Összeesküvés, maffia-szálak, FBI, izgalom.
Tom Cruise a pácban.
49. Összeesküvés elmélet
(Conspiracy Theory) – 1997., Richard Donner
Donner fogta a kabalaszínészét,
Mel Gibsont, és összerántotta ezt az ambiciózus, nagyívű politikai-thrillert, s
hogy még ütőképesebb legyen a projekt, bevetette a buliba Julia Robertset és
Patrick Stewartot is. Az Összeesküvés elmélet picit többet vállal, mint
amennyit teljesít, de nagyon szerethető, s bő 20 év után is simán nézhető,
élvezhető darab! Gibson pedig magához képest igazán nagyot játszik benne!
48. Az ördög ügyvédje
(The Devil’s Advocate) – 1997., Taylor Hackford
Ördögi cucc. Picit giccses, de
iszonyatosan hatásos darab. Pacino sátáni – még szép, hisz ő maga a sátán a
filmben! -, de Keanu Reeves-nek is sikerült egy csöppnyi „gonoszt” integrálnia
a játékába! Reeves egyébként élete egyik
legjobb alakítását nyújtja az ördög megbabonázott ügyvédjének szerepében.
Charlize Theron fürtjeit mindig is imádtuk ebben a filmben, de Reeves sátáni
vigyora és az elvetemült, ultra-beteg finálé is feledhetetlen.
47. Micsoda nő!
(Pretty Woman) – 1990., Garry Marshall
Oké, „csajfilm”. De ez az a mozi,
ami ha fut a tévében, tuti hogy - nemtől, kortól függetlenül - senki nem nyúl a távirányító
után, senki nem vált csatornát. Egyrészt Julia Roberts ellenállhatatlan vonzereje, bája és vörös fürtjei miatt, másrészt pedig azért, mert ez a film tényleg annyira „Hollywood”, hogy lehetetlenség neki ellenállni. Nyilván
totálisan valószerűtlen a sztori, mégis jólesik nézni, s jólesik elmerülni benne.
Szirupos, cukormázas, de esztétikus mese - habbal.
46. Két tűz között
(True Lies) – 1994., James Cameron
Kevesen tudják, hogy Cameron
akciómókája egy tulajdonképpeni remake. A ’91-es, Thierry Lhermitte nevével
fémjelzett francia Titkolt titkos ügynök című film volt az ihletforrás! Cameron
azt a sztorit ültette át amerikai közegbe, s járatta csúcsra. A True Lies
kétségkívül látványosabb, tempósabb és szórakoztatóbb a francia verziónál, az
újrázásnak tehát volt létjogosultsága! A film akciójelenetei a mai
napig megállják a helyüket, legyen szó a sztorit indító svácji jelenetsorról,
Schwarzi lovaglós-üldözéses akciózásáról, vagy a vadászgépes szcénáról a
történet legvégén. S akkor még nem beszéltünk Jamie Lee Curtis szexi táncáról,
a családi szálról, s az üdítő humorról, amelyek szintén meghatározó elemei a
filmnek! Ez az a klasszikus, amit már ezerszer láttunk, s ha belebotlunk valamelyik
csatornán, ezeregyedjére sem kapcsoljuk el! Bézik!
45. Cape Fear – A
rettegés foka (Cape Fear) – 1991., Martin Scorsese
„Olyan vagyok én, mint Isten, és
Isten olyan, mint én! Vagyok olyan nagy, mint Isten, és Ő éppoly kicsiny, mint
én vagyok! Isten nem állhat én felettem, és én ő alatta nem állhatok!” Scorsese
feszült, nyomasztó thrillere, olyan akár egy klausztrofób, minimalista
színdarab. Szűk térrel, fullasztó hangulattal. Nick Nolte, és Juliette Lewis is
zseniálisak, de a filmet egyértelműen az átváltozó művész, Robert De Niro viszi
a hátán, aki addig és azóta sem volt annyira elvetemült, vérszomjas és félelmetes
gonosz, mint a bosszúszomjas, agyontetovált Max Cady szerepében. De Niro
rendesen kigyúrta magát a forgatásra, a fent idézett sorok pedig elementáris
erővel, hidegrázósan törnek elő belőle. Cserhalmi György szinkronja epic!
44. Elemi ösztön
(Basic Instinct) – 1992., Paul Verhoeven
„Az erotikus thriller”! A
nimfomán Michael Douglas-szel, és az irtó szexi Sharon Stone-al, aki még azt az
ominózus terpeszt is lazán bevállalta a szerep, illetve a film kedvéért. No
persze mi az a terpesz, ahhoz a meztelenkedéshez képest, amit Dougles-szel ők ketten
leműveltek aztán. Hosszúra nyújtott, ízlésesen, de kicsit sem visszafogottan tálalt
szexjelenetek, gyilkosságok, nyomozás, és a jégcsákány. Láttad? Nem? Azonnal
pótold!
43. Amerikai história X
(American History X) – 1998., Tony Kaye
Kaye mozijában ugyan van egy jó
nagy adag didaktikus töltet, az izmosabbnál izmosabb, erőteljesebbnél
erőteljesebb szcénák mégis feledtetik a film gyengeségeit. Hogy a vérszomjas,
feka-gyűlölő skinheadből, Derek Vinyardból hogyan válik szőrös szívű embervédő
a böriben kevésbé érdekes. Sokkal izgalmasabb a film szereplőiben fortyogó düh
érzékletes bemutatása, s a történet drámai éle. Kaye lehetett volna kevésbé
szájbarágós, ettől azonban még az Amerikai história X feledhetetlen film,
kiváló alakításokkal. A két Edward zseniális!
42. Egy becsületbeli ügy
(A Few Good Men) – 1992., Rob Reiner
A film, amelynek köszönhetően
mindenki megtanulta, mit jelent a nem hivatalos katonai zsargonban a
„megrendszabályozás” fogalma. S amelyben bár Tom Cruise buzgómócsing módjára
túljátssza a szerepét, mégsem tudunk rá haragudni, hisz ott van ellenpólusként
Jack Nicholson, aki olyan über nagy genyó, olyan félelmetesen arrogáns, s olyan
emlékezetesen „kér”, hogy az emberben még a szar is vigyázzba áll: „Álljon elém
abban a fehér, buziknak való egyenruhájában és a Harvardon tanult kibaszott
jólneveltségével beszéljen velem! Kérje tőlem szépen!”. Minden hibájával együtt
szeretjük, nagyon!
41. Képtelen képregény
(Chasing Amy) – 1997., Kevin Smith
Két lökött képregénybolond Amy-t
üldöz. Vagyis Ben Affleck oltári módon belebolondul a leszbikus Joey Lauren
Adams-be, aki szexuális beállítottságát megtagadva mély érzelmeket kezd el
táplálni a mi Benünk iránt. Majd jön a fekete leves, az „ujjbilincs – sztori”,
s Ben-t dilemma elé állítja az élet. Kevin Smith őszinte, kissé szentimentális, de
giccsmentes, vicces és egyben nagyon is életszagú filmet forgatott egy nem
mindennapi románcról. A szinkron zseniális, a szereplők brillíroznak – Jason Lee
máig legtutibb szerepe ez -, s még Smith házi kedvencei, Jay és Néma Bob is
feltűnnek egy feledhetetlen szcéna erejéig. Kevin Smith, alias Néma Bob pedig
ismét bemondja a tutit: „Haver, te Amy-t üldözöl!”
40. Die Hard - Az élet
mindig drága (Die Hard with a Vengeance) – 1995., John McTiernan
A kissé harmatosabb Renny
Harlin-féle második epizód után John McTiernan visszavette a karmesteri pálcát,
begyújtotta a rakétákat, s útjára indította a „Simon mondja” nevezetű
társasjátékot. A Die Hard-széria
McTiernan visszatérésével ismét lendületet kapott, s a sorozat legkedveltebb, legnépszerűbb etapjává vált. Willis itt hozza a legautentikusabban a
lecsúszott, alkesz zsarut. A pedáns Samuel L. Jacksonnal remekül kiegészítik
egymást. Jeremy Irons karakteres genyó, aki szarik a Nakatomi épület tetejéről
ledobott öcsikére, neki csak a lóvé kell. A Die Hard harmadik része tele van
idézhető dumákkal, bemondásokkal, remek akciójelenetekkel, és ötletes
fordulatokkal. A finálé mindig picit összecsapottnak hat, de McTiernannek ezt
is elnézzük! Örök kedvenc!
39. Vad vágyak (Wild
Things) – 1998., John McNaughton
A ’90-es évek második felének
egyik legkarakteresebb, legdögösebb thrillere. Amelyben szinte senki sem az,
akinek látszik. Stephen Peters leleményes forgatókönyve több soron is a
bolondját járatja velünk a játékidő során, hogy aztán a finálét követő
emlékezetes montázsban minden történés a helyére kerüljön, s minden motivációra
fény derüljön. Matt Dillon, Neve Campbell és Denise Richards threesome-ja az
egyik legerotikusabb szcéna, amit valaha filmre vittek. De az egész filmből
csak úgy árad a fülledtség és a romlott szexualitás. Kiváló, agyas krimi a Vad
vágyak, trash-es színezettel.
38. A rettenthetetlen
(Braveheart) – 1995., Mel Gibson
Gibson szerelemgyereke, azaz
skót szoknyája, ’96-ban mindent vitt. Nem alaptalanul, hiszen ha jobban
belegondolunk, valóban így kell felépülnie, kinéznie és hatnia egy kosztümös,
történelmi kalandfilmnek. 5 Oscar ide, ilyen-olyan díjak oda, azért bőven
vegyült a sztoriba pátosz, de Gibson valahogy minden rázós szituból jól jön ki.
Hiába, az az év az ő éve volt! Vesszen nyakigláb!
37. Gilbert Grape
(What’s Eating Gilbert Grape) – 1993., Lasse Hallström
Hallström második hollywoodi
mozija meghozta számára a hőn áhított sikert. A Gilbert Grape azonban, annak
ellenére, hogy Amerikában készült, amerikai apparátussal, és amerikai
színészekkel, mégis nagyon európai. A svéd direktor nem tudott, és nem is akart
kibújni a bőréből – nagy szerencsénkre. Johnny Depp fénykorában, és ereje
teljében, a fiatal DiCaprio pedig – mint mindig – kirobbanó formában! Leo első
Golden Globe – és Oscar-jelölése!
36. Összeomlás
(Falling Down) – 1993., Joel Schumacher
Schumacher még ereje teljében
készítette el ezt a nyomasztó, sajátos humorral fűszerezett thriller-drámát,
melyben Michael Douglas bizonyítja, hogy korosztályának egyik legsokoldalúbb
színésze! A faszi nemrégiben vált el az asszonytól, ül a Los Angeles-i dugóban,
odakint 40 fok, tombol a kánikula. A homlokán gyöngyözik a verejték, izzad, egy
légy repked a feje körül, mindenki egyszerre nyomja a dudát, miközben se előre,
se hátra. És akkor hirtelen elgurul nála a gyógyszer, elszakad a cérna! A
kocsit faképnél hagyja a dugó kellős közepén, s elindul haza – mindenen és mindenkin
átgázolva – a kislányához. Epic!
35. A szív hídjai
(The Bridges of Madison County) – 1995., Clint Eastwood
Bármennyire is tudatosan és
célzottan szívfacsaró, Clint Eastwood filmje az egyik – ha nem, a – legszebb
romantikus mozi a ’90-es évekből. A National Geographic-fotós és a
Madison-megye egyik eldugott farmján élő jobb sorsra érdemes háziasszony rapid románcából
igazi, mély, életen átívelő szerelem kerekedik. Szépen elmesélt történet, Mery
Streep sokadik Oscar-jelölt alakításával, és egy olyan könnyfakasztó zárlattal,
amelynek láttán tuti, hogy még a szőrős szívű cinikusok is a százas zsepi után
nyúlnak.
34. A halászkirály
legendája (The Fisher King) – 1991., Terry Gilliam
Terry Gilliam csodálatos, szívbe
markoló drámája Robin Williams és Jeff Bridges tökéletes játékával. Williams
második Oscar-jelölését köszönheti a filmnek, az azóta a televízió és a
filmsorozatok világába átigazolt Mercedes Ruehl pedig első és egyetlen arany
szobrocskáját zsebelte be A halászkirály legendájában nyújtott alakításáért,
mint a legjobb női mellékszereplő. Gilliam jellegzetes vízió-szerű képei ebben
a filmjében is visszaköszönnek, az alkotás azonban olyan, mint egy nagyívű,
szépen elmondott, tanulságos mese. Mese, de igen kevés mese áll olyan közel a
valósághoz, mint Gilliam remekbe szabott filmje!
33. Hatodik érzék
(The Sixth Sense) – 1999., M. Night Shyamalan
Jöttünk ki a moziból,
meglepetten, lesokkolva, a látottak hatása alatt, és fejtegettük a filmet.
Próbáltuk feldolgozni, kibeszélni magunkból Shyamalan misztikus, éteri
thrillerét. Ilyesmit azelőtt nem láttunk, s ekkora bődületes filmvégi csavarral
sem szembesültünk még hasonló stílusú mozi esetében. Az indiai származású
amerikai direktor tulajdonképpen mindenkiből hülyét csinált, s a Hitchcocktól
eltanult suspense-t valami egészen elképesztő, frappáns, addig még sosem
tapasztalt cél érdekében használta fel. Ördögi módon, okosan, türelmesen,
gyomorba vágóan. A számos díj, és a 6 Oscar-jelölés után Shyamalant
korosztályának legtehetségesebb, legreménytelibb rendezőjének kiáltották ki,
aki aztán valahogy mégsem bírt az irányába támasztott elvárások súlyával. S
noha mostanában ismét felfelé ívelő szakaszban van a pályája, a Hatodik
érzékhez hasonló minőséget, azt megközelítő színvonalú mozit azóta sem tudott
felmutatni.
32. Sikoly (Scream) –
1996., Wes Craven
A horror-felelős Wes Craven
megannyi mestermű után a ’90-es évek derekán is letette névjegyét, s kvázi
mozgalmat indított. Azaz alzsánert teremtett. A tini-horror, mint olyan a
’90-esek második felében élte fénykorát. A Sikoly számos követőre lelt
(Rémségek könyve; Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron etc.), melyek
színvonalukban igen egyenetlenek voltak, s Craven „klasszikusának”
frissességét, és szarkazmusát minden igyekezetük ellenére sem tudták reprodukálni. Manapság revival van,
egy-két kortárs rendező ismét megpróbálta feléleszteni Wes Craven hagyatékát, a
mester éleslátásától azonban azóta is mindenki elmarad. A 2015-ben, 76 évesen
elhunyt horror-mágus ugyanis úgy tudta ránk hozni a frászt, hogy közben mosolyt
is csalt az arcunkra. R.i.p.!
31. Jerry Maguire – A
nagy hátraarc (Jerry Maguire) – 1996., Cameron Crowe
Hopsz, itt a kedvenc Tom Cruise
alakításunk! A színész egy cseppet sem modoros, sőt, magához képest – s a
karakter szenvedélyessége ellenére – kifejezetten visszafogott és higgadt, s mindez
jótékonyan is hat a játékára! Renée Zellwegerrel kitűnő párost alkotnak, s a
cuki Jonathan Lipnicki is beillik a famíliába. Cuba Gooding Jr. emlékezetes
módon, kirobbanó lelkesedéssel fogadta a ’97-es Oscar díjátadón a neki ítélt
díjat! Merész húzás volt, de a színész valóban elementáris erővel és energiával
játssza a Cruise által menedzselt futballsztárt! A virítsd a lóvét – jelenetük
meg egyenesen parádés! Kellemes, igényes, hangulatos feel good sportfilm a
Jerry Maguire, a ’90-esekből!
30. Fedőneve: Donnie
Brasco (Donnie Brasco) – 1997., Mike Newell
Newell hangulatos, „családias”
gengszterfilmje, ha nem is reformálta meg a műfajt, a mai napig a zsáner egyik
legtöbbet idézett és emlegetett klasszikusa. Johnny Depp és Al Pacino duója
nagyon működik, a párbeszédek emlékezetesek, s Pistone ügynök sztorija van
annyira érdekes és lebilincselő, hogy maximálisan lekösse a figyelmünket bő két órára.
29. Mielőtt felkel a nap
(Before Sunrise) – 1995., Richard Linklater
Julie Delpy és Ethan Hawke
felejthetetlen éjszakája, azaz bő másfél órás eszmecseréje. Bécs utcáin, Bécs
pubjaiban. A fiatalok korzóznak fel-alá, beszélgetnek, az életet fejtegetik, s
szép lassan egymása gabalyodnak. Csak hogy, miként a klasszikus mondja, „a
vonat indul”, s nincs túl sok idő, hogy a röpke szerelmet – fellángolást -
kibontakoztathassák. Jövőre veled újra, ugyanitt?
28. Jurassic Park –
1993., Steven Spielberg
Mekkorát szólt, te jó ég! Emlékszem,
’93 szeptemberében mindenki dínó lázban égett, s bár a kifejezés akkor még nem
volt ismert, a Jurassic Parkot körül ölelő hisztéria volt az igazi „hype”!
Spielberg nagyon elkapta a fonalat! Filmje úgy tudott egyszerre tömegeket –
gyerekeket, szülőket, és sok esetben nagyszülőket – behúzni a moziba, hogy
közben nem kellett a korhatárbesorolással törődnie, nem kötött
kompromisszumokat. Mai szemmel nézve még mindig egy izgalmas, jól felépített
kalandfilm a Jurassic Park. Akkoriban hátborzongató, horrorisztikus elemeket
sem nélkülöző ifjúsági thriller volt, elképesztő, lehengerlő látvánnyal. Amiért
az egész világ megőrült! A dínós jelenetek 25 év távlatából nézve sem
cikik, sőt!
27. Ha ölni kell (A
Time to Kill) – 1996., Joel Schumacher
Joel Schumacher kissé
szentimentális, de annál érdekfeszítőbb és izgalmasabb John Grisham adaptációja
valóságos sztárparádé. Samuel L. Jackson, Sandra Bullock, Kevin Spacey, Oliver
Platt, Ashley Judd, Kiefer és – az apuka – Donald Sutherland, no és Matthew
McConaughey, aki ekkor még nagyreménységű hollywoodi zöldfülűként igyekezett
nagyon, de nagyon bizonyítani. Picit érződik is játékán a nagy akarás, de már
itt is látható/tapasztalható, hogy borzasztóan karizmatikus a pali, s hiába a
későbbi idétlen romkom időszak, ő bizony nagy színész, aki nagy dolgokra
hivatott.
26. Lesz ez még így se!
(As Good as It Gets) – 1997., James L. Brooks
„Carol, a pincérnő, Simon a
buzi…” Jack Nicholsonnál faragatlanabb vén tuskót talán csak Clint Eastwoodnak
sikerült megformálnia a 2008-as Gran Torino-ban, de kétség nem fér hozzá: az
előbbi a szeszélyesebb kettejük közül. A Lesz ez még így se! parádés
színészfilm, Jack Nicholson és Helen Hunt elképesztően erős párosával –
mindketten haza is vitték annak rendje és módja szerint a megérdemelt díjukat a
’98-as Oscar-gáláról. Mellettük Greg Kinnear is szenzációs, de Nicholson
udvarlása, ominózus szerelmi vallomása, a kutyus… Mind mind felejthetetlenek.
25. Pokoli lecke
(Sleepers) – 1996., Barry Levinson
Levinson méltatlanul keveset
emlegetett, kissé háttérbe szorított krimi-drámája belekóstol a börtönfilm
szubzsánerbe, a tárgyalótermi thriller műfajába, a gengszter mozik hangulatát
is felelevenítve. Kevin Bacon irtó nagy genyó, Bobby atya (Robert De Niro)
karaktere feledhetetlen, a történet komplexitása pedig magával ragadó. Mindez
John Williams Oscar-jelölést érő score-jával!
24. Mátrix (The
Matrix) – 1999., Lana Wachowski, Lilly Wachowski
Az újkori sci-fi akciók
alapvetése. Páratlan sztori, páratlan kivitelezésben, elképesztően tetszetős
vizualitással. A Wachowski-tesók disztópiája mindmáig hivatkozási alap.
Rengetegen próbálták meg másolni, senkinek sem sikerült még csak megközelíteni
sem. De a helyzet az, hogy még maguknak a tesóknak sem, hisz sem a folytatás,
sem pedig a folytatás folytatása nem tudta megütni az első epizód
színvonalát. Friss, üde, lélegzetelállító vízió a Mátrix, elgondolkodtató
kérdésfelvetéssel, roppantul menő dizájnnal, tökös soundtrackkel.
23. Truman Show (The
Truman Show) – 1998., Peter Weir
A zseniális Holt Költők Társasága
direktora, az ausztrál Peter Weir társadalomkritikája az egyik legelemibb erejű
karakterdráma a ’90-esekből. Jim Carrey és Ed Harris Golden-Globe-ot érő
alakítása elképesztő, miként Weir Oscar-jelölt rendezése is nagyon feszes és
átgondolt. Megkapja a magáét a jóléti társadalom, valóság show-stúl, médiástul,
s Weir pellengérre tűzi az amerikai kertvárosi lét aprónak tűnő, mégis
életeket, sorsokat befolyásoló „kis” hazugságait is. A képmutatást, s az amcsi
felszínességet. Bátor mozi, bátor tálalásban, mély mondanivalóval.
22. 12 majom (Twelve
Monkeys) – 1995., Terry Gilliam
Gilliam jellegzetes, borús
hangvételű, agyas, intelligens sci-fije! Willis parádés, a csodálatosan
gyönyörű Madaleine Stowe bámulatos, Brad Pitt Oscar-jelölése tök megérdemelt.
Most akkor blöff az egész, vagy volt értelme a sok kínlódásnak, James Cole
idősíkokon átívelő kálváriájának? S a zene! No, többek között azt sem tudjuk
feledni!
21. Amerikai szépség
(American Beauty) – 1999., Sam Mendes
A tisztes családapa ledobja
rabigáit. A szmog helyett friss levegőt – bocs, füvet – kezd el szívni,
rástartol a lánya barátnőjére, kilép a munkahelyéről, de előbb még kizsarol a
főnökétől egy tetemes kis összeget végkielégítés gyanánt. Új meló felkutatása
helyett inkább lespannol a szomszéd weirdo-val, aki inkognitóban a kertváros
dealer-e, s öreg fejjel beleveti magát a testépítésbe és a marijuana örömeibe.
Nem kis fejfájást okozva mindezzel a megfelelési kényszeres feleségének és
különc tinédzser lányának. Spacey alakítása nagyot szól, de ebben a
szarkasztikus, mégis igen drámai történetben majd minden a helyén van! A fiatal
generáció – Mena Suvari, Thora Birch és Wes Bentley – remekel, Annette
Benningnek pedig Oscart kellett volna kapnia!
20. Terminátor 2. – Az
ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day) – 1991., James Cameron
Talán még erőteljesebb, mint az
első rész! Agyas, jó tempójú, intelligens popcorn mozi, drámával, mai napig
érvényes akciójelenetekkel, világvége hangulattal. Linda Hamilton és Edward
Furlong kettőse maga a tökély, Arnie pedig hozza a kötelezőt. Baromi jól áll
neki a bőrszerkó és a napszemüveg! Cameron tökéletes blockbustert tett le az
asztalra ’91-ben, mely mindmáig nem vesztett a fényéből! Időtálló, örökérvényű
jóság!
19. Reszkessetek betörők!
(Home Alone) – 1990., Chris Columbus
„Kevin! Tele van veled a
bakancsunk!” Végül is igen, de azt is megtanultuk, hogy „nincs karácsony Kevin
nélkül!”. És valóban! A Reszkessetek betörők még mindig „a karácsonyi
vígjáték”, s 28 év (!!!) után sem vesztett az erejéből! John Williams zenéje
óhatatlanul is belénk ívódott, mint valami gyermekkori rigmus; a vizes
banditák, Joe Pesci és Daniel Stern bénázásai a maguk burleszkes módján valóban
rohadtul szórakoztatóak, és akkor nem beszéltünk még a kiválóan megírt
dialógusokról és a számtalan idézhető bemondásról! Bárhogy is nézzük,
alap!
18. Fargo – 1996.,
Joel Coen, Ethan Coen
A Coen-tesók legtöbbet
emlegetett, 2 Oscart nyert mozija igazi kisvárosi rémmese. Természetesen
sajátos humorral, iróniával és sok-sok vérrel. Frances McDormand óriásit
játszik a filmben, de William H. Macy és Steve Buscemi is nagyot mennek!
Szóval ruccanj át Fargo-ból az „ikervárosba”, ismerj meg néhány helyi tahót,
bonyolódj bele egy szimpla emberrablásnak induló elvetemült bűnügybe, majd
füleld le a lókötőket, s csípd nyakon Peter Stormare-t, miközben épp Steve
Buscemi lábát gyűri bele a faaprítóba! Fincsi! De legalábbis nagyon cool, és
fertelmesen szórakoztató!
17. Nincs bocsánat
(Unforgiven) – 1992., Clint Eastwood
Súlyos, lírai, szikár nyugger-western,
a lassan hömpölygő fajtából. Eastwood komótosan építi fel a cselekményt, a film
második felében azonban már kézzel tapintható a feszültség, a finálé pedig
mindent visz: Bill Munny haragja kíméletlenül lesújt. Zseniális alakítások –
Gene Hackman, Morgan Freeman, Richard Harris és maga Clint Eastwood -, és
páratlan hangulat. Ez kell egy kitűnő westernfilmhez!
16. Casino – 1995.,
Martin Scorsese
Scorsese kissé alulértékelt
gengszter mozija Las Vegas pokoli sivatagába, a kaszinók világának bugyraiba
kalauzol. Joe Pesci itt is zseniális, majdnem olyan jó, mint a Nagymenőkben, De
Niro pedig talán egyetlen filmjében sem volt annyira elegáns és kifinomult,
valójában jóravaló gengszter, mint itt. Ja, és Sharon Stone-nak ez a szerep
hozta meg az Oscart – tök megérdemelten! A kritikusok annyira nem voltak egyöntetűen oda
meg vissza a filmért – mi ellenben mindig is nagyon kedveltük! Az élve eltemetős
jelenet a fináléban az egyik legkegyetlenebb, legkeményebb leszámolós szcéna,
amit gengszterfilmben valaha megjelenítettek. Hiába, ahogy De Niro karaktere, a
narrátor Ace mondja a filmben: a Vegas körüli sivatag tele van hullákkal és
titkokkal. Erről (is) szól Scorsese zseniális mozija!
15. Schindler listája
(Schindler’s List) – 1993., Steven Spielberg
Spielberg sok Oscar-os (szám
szerint 7-et kapott!) eposzi hosszúságú drámájánál ambiciózusabb Holocaust-film
aligha készült. Az akkor 40 éves Liam Neesonnak ez a szerep hozta meg az igazi
áttörést, és a későbbi, további emblematikus mozikat! Ralph Fiennes-nak
szerintünk kijárt volna az Oscar – nem a Schindler (bocs) -, hisz elképesztően
félelmetes a pszichopata Amon Goeth szerepében! Janusz Kaminski csodálatosan
árnyalt fekete-fehér felvételei élmény számba mennek, miként az egyetlen,
feledhetetlen, félig-meddig színes, zseniálisan fényképezett jelenet a filmben!
Tudod, a piroskabátos kislány! No és napestig sorolhatnánk az emlékezetesebbnél
emlékezetesebb szcénákat. Spielberg azért nem tudott kibújni a bőréből, és a
finálét kellően Hollywood-kompatibilisre szabta, de ezt a filmet akkor is
mindenkinek látnia kell!
14. A bárányok hallgatnak
(The Silence of the Lambs) – 1991., Jonathan Demme
Dr. Hannibal Lectert egyszer egy
népszámláló ki akarta kérdezni. A doki a máját ette meg, szép, nagy szemű
babbal, és jó chiantit ivott rá! Jonathan Demme kultikus pszicho-thrillere a
sorozatgyilkosos filmek alapvetése. Az egyetlen olyan horrornak mondott – bár a besorolás azért némileg túlzás – mozi, ami megnyerte a „legjobb film” Oscarját. És azon
kívül még 4-et, méghozzá a legfontosabb kategóriákban (legjobb férfi
főszereplő, legjobb női főszereplő, legjobb rendezés, legjobb adaptált forgatókönyv).
Buffalo Bill táncát azóta sem tudjuk feledni, Lecter, vagyis Sir Anthony
Hopkins átható tekintetétől pedig még most is borsódzik a szőr a hátunkon. A
folytatások, illetve az előzményfilmek már hullámzó minőséget képviseltek. A
bárányok hallgatnak az origó!
13. Holtpont (Point
Break) – 1991., Kathryn Bigelow
James Cameron egykori neje, az
ambíciózus rendezőnő, a későbbi Oscar-díjas Kathryn Bigelow ’91-ben
elkészítette az MTV-generáció legtökösebb, leglátványosabb akciófilmjét. A
Holtpont csordultig van kiváló, ötletes akciószekvenciákkal, s lélegzetelállító
extrém-sport – jelenetekkel. Az ex-elnökök, és a két FBI ügynök sztorija
fordulatos, csavaros és kiszámíthatatlan. Patrick Swayze zseniális Bodhi
szerepében – a legszerethetőbb gazember az akciófilmek történetében! -, a
zöldfülű Keanu Reeves csodásan hozza a zöldfülű FBI nyomozó karakterét, Gary
Busey pedig élete egyik legklasszabb szerepében domborít! „A szörf maga az
élet! Átalakítja azt, Istennek hála!”
12. Thelma és Louise
(Thelma & Louise) – 1991., Ridley Scott
Nem pusztán feminista kiáltvány!
Kiáltvány mindazokért, akik elnyomásban és megaláztatásban élnek. No persze
ezzel az ambícióval és attitűddel könnyen tudtak azonosulni akkoriban a
megtiport női lelkek, de szerencsére a Thelma és Louise ennél egyetemesebb és
intelligensebb mozi. Nem holmi program-film. A forgatókönyv joggal kapott
Oscart, s Geena Davis és Susan Sarandon ilyen-olyan díjai és jelölései is totál
megérdemeltek. Michael Madsen karakterét is baromira csípjük, ahogy Brad Pitt
rövid kis nyúlfarknyi szerepe – kockahas villantása – is máig emlékezetes. Nem
beszélve a fináléról! Meghatározó filmélmény, meghatározó remekmű!
11. A szökevény (The
Fugitive) – 1993., Andrew Davis
7 Oscar-jelöléséből csupán egyet
tudott díjra váltani (Tommy Le Jones megérdemelten vihette haza a legjobb férfi
mellékszereplőnek járó szobrot), A szökevény azonban mégis a gála nagy nyertese
volt. Az izgalmas, akciódús krimit nagy érdeklődés és tisztelet övezte, mind a
szakma, mind pedig a közönség részéről. Andrew Davis precíz rendezése, s a
kiválóan megírt forgatókönyv tett róla, hogy a nézőt a székhez szegezze a bő
két órás játékidő során. Imádjuk ezt a filmet, azt a ’90-es évek alkotásaira
jellemző mozis- jelenséget pedig szintén, hogy a film 15. percében is még a
nyitó stáblista információ morzsáit olvassuk. Tommy Lee Jones tényleg
félelmetesen határozott főni, Harrison Ford nyomozósdija pedig rohadtul
izgalmas. Alap!
10. Közönséges bűnözők
(The Usual Suspects) – 1995., Bryan Singer
„Láttam azt az embört, a Keyser
Söze-t!” – hangzik el magyarul (!!!) a filmben az ominózus mondat. Singer olyan
egyedi, misztikus, meseszerű, mégis hátborzongató hangulatot teremt, mintha
valamelyik későbbi X-men filmjére trenírozna. Az atmoszféra totálisan elüt a
gengszter mozik és a krimik megszokott aurájától. A Közönséges bűnözők izgalmas
utazás, az évtized, s talán a filmtörténet egyik legnagyobb „kész átverés
showja”. Vigyázat, a kripli mindenkivel a bolondját járatja!
09. Egy asszony illata
(Scent of A Woman) – 1992., Martin Brest
Nyilván sokat hozzátesz a filmhez
a kitűnő magyar szinkron. Végvári Tamás talán legzseniálisabb „Pacino-alakítását”
eszközli, emlékezetes monológokkal és idézhető egysorosokkal. („Mit csinálnak a
szüleid abban a büdös Oregonban? A zabot hegyezik?”, „Ne feledd, amikor csak
tudsz, kefélj!”, Whoaa!!!” etc.) Az Egy asszony illata azonban ettől
elvonatkoztatva is kiváló mozi, mely bár közhelyes életigazságokról beszél,
mégis nagyon stílusosan és emlékezetesen teszi azt. Lazán, elegánsan,
frappánsan! Al Pacino végre megkapta a hőn áhított Oscart – sokan vitatják az
Akadémia döntését, mondván, nem ezért a szerepért kellett volna odaítélni neki
az arany szobrocskát. Szerintünk viszont – visszatekintve - tök rendben van ekként a színészóriás pályája, s ezzel vélhetően ő maga sem vitatkozna.
08. Forrest Gump –
1994., Robert Zemeckis
„Az a hülye, aki mondja!” –
Mondja Forrest. Vagyis: mondja a bagoly a verébnek! Zemeckis 6 Oscart nyert
csodálatos, könnyfakasztó meséje a ’90-es évek egyik időtálló
csúcsteljesítménye! Telis-tele sokat idézett egysorosokkal, remek
karakterekkel, Dan hadnaggyal, „az én Jennymmel”, Elvist inspiráló,
ping-pongozó és évekig futkorászó Forresttel, és egy olyan magával ragadó,
szépívű történettel, amely ritka, mint a fehér holló.
07. Hetedik (Seven) –
1995., David Fincher
Fincher sorozatgyilkosos, film
noir-okat idéző mozija alapjaiban változtatta meg a szubzsánert. Kegyetlensége,
semmihez sem hasonlítható fojtogató atmoszférája, és mindent elsöprő brutális
fináléja addig sosem tapasztalt élménnyel szolgált. Brad Pitt és Morgan Freeman
párosa tökéletes, a nyomozós szál lebilincselő, a történet drámaisága
húsbavágó. És ne feledkezzünk meg az aztán sokak által másolni próbált
egyedülálló, klipszerű főcím hátborzongató hangulatáról! Mestermunka a
javából!
06. Nagymenők
(Goodfellas) – 1990., Martin Scorsese
Scorsese máig alapműnek tartott
gengsztereposza! Joe Pesci mindent elsöprő alakításával, a végtelenül cool
Bobby De Niroval, s Ray Liotta élete alakításával. Egyszerűen lehetetlen
belekötni, faltól falig perfekt, mestermű!
05. Harcosok klubja
(Fight Club) – 1999., David Fincher
Fincher a ’90-es években volt
igazán elemében. Nem mintha a későbbi filmjeivel akkora probléma lenne, de
tény, hogy az igazán jelentős, formabontó műveit ebben a bizonyos évtizedben
hozta tető alá. Már önmagában Chuck Palahniuk regénye megér egy misét, Fincher
azonban, ha nem sértünk vele senkit, talán még jobban, még határozottabban
nyakon ragadta a történet lényegét, mint maga az értelmiszerző, az író
Palahniuk, s olyan vizuális monstrumot teremtett a rendelkezésére álló
alapanyagból, amely minden várakozást felülmúlt.
04. Ponyvaregény (Pulp Fiction) – 1994., Quentin Tarantino
Tarantino csúcsteljesítménye,
melynek zsenialitását azóta is csak megközelítenie sikerült. Borzasztóan erős
volt az Oscar-mezőny abban az évben (1995.), de végül a 8 jelölésből egyet
mégis sikerült díjra váltania a filmnek, méghozzá a roppant ötletesen megírt
forgatókönyv, vagyis annak szerzője, maga a rendező vihette haza a megérdemelt
arany szobrot. A Ponyvaregény visszahelyezte a térképre Travoltát és Bruce
Willist, a szerkesztése, és a dialógusai pedig a mai napig hivatkozások alapját
képezik. Mestermű a javából!
03. Szemtől szemben
(Heat) – 1995., Michael Mann
A szóban forgó évtized egyértelműen a két
nagyságé, Pacino-é és De Niro-é volt. Michael Mann mesterien építkező,
lebilincselő modern krimi-gengszter eposza volt az első olyan mozi, amelyben a
két kiváló színművész először egy jelenetben szerepelt. A Heat azonban nem
szimplán emiatt a filmtörténeti mérföldkő miatt emlékezetes. Kiváló
akciójelenetek, zseniális karakterek, tanítani való cselekményszövés jellemzik
Mann alkotását, igazi L.A.-hangulattal. Bűnnel, mocsokkal, tisztátalansággal.
Nagybetűs mozi!
02. A remény rabjai
(The Shawshank Redemption) – 1994., Frank Darabont
A kritika a bemutató idején nem
volt igazán elragadtatva tőle. Talán nem nagyon tudtak mit kezdeni Frank
Darabont különc történetmesélésével és Stephen King novellájának szokatlan
hangulatával. 1995-ben aztán az Amerikai Filmakadémia azért 7 Oscar-jelölést csak-csak
megszavazott a filmnek. A döcögős „indulást” követően azonban a közönség
egyöntetűen a keblére ölelte A remény rabjait, s a vhs-megjelenés után valódi
kultfilmmé avatta Darabont – egyébként a-tól z-ig tökéletes - nagyívű börtön
drámáját. Frank Darabont alkotása nem csupán a ’90-es évek, az egész
filmtörténet egyik legerőteljesebb, leginvenciózusabb játékfilmje.
01. Good Will Hunting
– 1997., Gus Van Sant
Matt Damon és Ben Affleck írói
sziporkája. Őszinte, hiteles megnyilatkozás. Gus Van Sant – szerintünk –
legstílusosabb mozija. Matt Damon egyik legemblematikusabb és legtesthezállóbb
szerepe. Robin Williams érett, higgadt, de emocionálisan legtökéletesebb
alakítása; és megérdemelt Oscar-díja. Nem nagyon tudunk belekötni, pedig biztos
lehet(ne). De ez a film úgy tökéletes, ahogy van! Filmzenéstül, Lambeau
professzorostul, Casey Affleckestül, Minnie Driverestül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése