2017. július 24., hétfő

Vén rókák - Going in style


Szerencsére nincsenek erőltetett viagrás poénok, de bármennyire is igyekeztünk szeretni, Morgan Freeman, Michael Caine és Alan Arkin – mennyire jó kis csapat ez már! – bankrablós vígjátéka humort csak nyomokban, és ötletességet is csak el-elvétve tartalmaz. 


Várunk már nagyon egy ilyen jóleső, „öreges”, ironikus, mindent elsöprő, hangosan hahotázós, jó kis odamondós, bevállalós komédiára, de a Vén rókák – épp úgy, mint az „előzményfilmek” – sem tudja teljesíteni a kvótát. A Last Vegas-nál azért sokkal kevésbé kínos, és végső soron simán nézhető, mégis nagyon „nyugdíjas”, és sajnos az esetek többségében még a magas labdákkal sem tud magabiztosan elbánni - bravúros labdamenetekre meg aztán végképp ne számíts.


No persze az öreg legendák mindenképp megérdemlik a figyelmet, és lubickolnak is a bankrablósdiban - legfőképp Caine az, aki láthatóan, érezhetően élvezte a forgatás minden egyes pillanatát -, ugyanakkor nem csak „figyelmet”, hanem egy valamivel invenciózusabb szkriptet is megérdemeltek volna a faszik.
A felszínt karcolgatjuk, és csupán egy közhelyes, ártalmatlan sztorit kapunk a jóval ígéretesebb felütés dacára. 


Vannak kedves és szerethető pillanatai a filmnek, Zach Braff (Dokik; Garden state) és Theodore Melfi (St. Vincent; A számolás joga) kreatív duójától viszont sokkal fantáziadúsabb, találékonyabb mozit vártunk, pláne, hogy egy ilyen kiváló, sokat tapasztalt, zseniális színész-trió állt a rendelkezésükre.

55%

2017. július 23., vasárnap

T2 Trainspotting


Hogy mennyire hiányoztak ezek a megátalkodott skót srácok? Hogy van-e létjogosultsága a második résznek? Kíváncsiak vagyunk-e, hogy jó pár év elteltével, Renton heist-mutatványa után hol tart épp a felnőtt létben Spud, Begbie és az egykori Sick Boy?  
Költői – mindahány - kérdés. 


Az viszont kétségtelen, hogy szívesen nosztalgiázunk Danny Boyle srácaival, még akkor is, ha nyilvánvalóan a T2 – nem, véletlenül sem Terminátor! – közel sem olyan energiától duzzadó speedball löket, mint az első, kultikus epizód! És még csak idézhető egysorosok, és monológok sincsenek ezúttal. Igaz, Carlyle figurája még mindig baromira szórakoztató, és az is tuti, hogy Boyle marhára szereti ezt a szedett-vedett brigádot – a rendezői odaadás csak úgy süt a képkockákból. Ennek megfelelően nem is lett izzadságszagú a végeredmény, csak tényleg az van, hogy ha nincs ez a film, akkor sem történik semmi. Nem kértük volna - nem kértük volna ki magunknak! 


Boyle azonban képes kellő öniróniával kezelni a filmjét és a karaktereit, ami kölcsönöz – ismét, csak úgy, mint az első rész esetében – egyfajta különös bájt a történetének. 


Renton küzd a múltjával, bénázik, igyekszik leróni a tartozását a haveroknak - vezekel. És tulajdonképpen bírjuk, élvezzük a cselekményt, csak hát az a frissesség, ami a 20 évvel ezelőtti filmben megvolt, itt már csak nyomokban érhető tetten. 


Ami viszont megsüvegelendő, hogy Boyle kísérletet sem tesz arra, hogy meglovagolja a ’96-os mű sikerét. Nem lett tehát szégyenteljes Trainspotting-utánérzés az új film. Önálló atmoszférával bíró, szuverén alkotás ez, ami viszont nyilvánvalóan csak azok számára lesz érdekes és szórakoztató, akik ismerik, kedvelik az első részt, azaz Danny Boyle drogos skót huligánjait.
Rehab után Rentonnal!

65%