2015. június 29., hétfő

Hős6os - Big hero 6


Tavaly a Disney mindent vitt. A Jégvarázs tarolt, megdöntött minden létező animációs rekordot. Olybá tűnik, hogy a diadalmenet folytatódik, hiszen a Hős6os is hasonló pályát fut be, mint a – szerintünk kissé túlhypeoltFrozen. Sőt, Disney-ék ezúttal egy szinte minden korosztály számára élvezhető és kedvelhető animációs mozit készítettek. 


A Hős6os ugyan nem egy formabontó műremek, de egy kifejezetten szórakoztató filmecske. A karaktereket és az atmoszférát figyelembe véve egyértelműen a Pixar szellemében fogant az alkotás: trendi, aktuális, a forgatókönyve meg körzővel - vonalzóval szerkesztett. Vérprofi munka ez, nem is kérdés. Sajnos az a fajta ’bevállalósság’, ami annak idején az e tekintetben mérföldkőnek számító Shrek-ben megvolt, az a Hős6osban csak nyomokban érhető tetten. A profizmus mellé a lazaságot nem sikerült kellő mértékben befecskendezni a projektbe, pedig elbírt volna még egy kis tökösséget az alkotás. 


Ettől függetlenül azért van a filmben kurázsi. Hiro klassz karakter, Baymax, a „gyógyrobot” pedig a Hős6os emblematikus figurája! Cuki, aranyos, és – szerencsére - minden nemű robotos klisének ellent mond. Olyan, akár a Michelin gumiemberke, kicsit amorf, kicsit esetlen. Abszolút a burleszkes humort idézi, így maga a figura tök jó kontrasztot képez a modern high-tech közeggel. 


A Big hero 6 lehetett volna sokkal invenciózusabb és bátrabb animációs őrület is, reflektálhatott volna sokkal direktebb módon erre a szuperhősös maszlagra és ügyesebben kikarikírozhatta volna azt. Továbbá kevesebb frázisnak is jobban örültünk volna. 


Természetesen azért jár az elismerés, hiszen nem csak hogy fogyaszthatóra és vállalhatóra, hanem minden tekintetben szórakoztatóra és szerethetőre sikeredett a végeredmény.
Baymaxra pedig örökké emlékezni fogunk, az tuti! 

75%