2014. december 31., szerda

The guest


…egy csomó olyan klassz mozi pörgött idén az amerikai vetítőtermekben, amelyek aztán valami oknál fogva nem kerültek át Európába.
Az egyik ilyen – nem zseniális, de – mindenképpen kiemelkedő film a The guest. 


Adam Wingard rendező már bizonyított korábban a V/H/S-el és a fasza kis terror horrorjával a You’re next-tel. Ezúttal azonban egy olyan komplex, groteszk thriller-t forgatott, amely remekül idézi meg a ’80-as évek alacsonyabb költségvetésű mozijainak hangulatát - miközben némileg viccet is csinál a nagybetűs "retro"-ból.


A helyzet az, hogy nem igen láttunk ennél bizarabb szórakoztató filmet az elmúlt évben. A The guest kurvára B-film, de ezt egy pillanatig sem szégyelli, sőt, szinte kérkedik vele.
A sztori kő egyszerű, ugyanakkor Wingard ügyelt arra, hogy a jól ismert frázisokat egyedi módon variálja. Mozija egyszerre bűzlik a tesztoszterontól, s egyszerre érezzük rajta gyermekkorunk vhs-kazettáinak jellegzetes „illatát”. 


A Downtown Abbey-ból ismerős Dan Stevens egész egyszerűen kurvára cool a titokzatos katona szerepében. Ryan Gosling a Drive-ból, de még a fiatal Cary Elwes is "beugrott" a fickó arcvonásainak/mimikájának köszönhetően, miközben a csávó minimum annyira veszélyes, könyörtelen, és érzelemmentes, mint Robert Patrick a Terminátor 2-ben. 


A film dübörög, mint az állat, aláfestésként pedig szól a Sisters of Mercy, meg a ’80-as évek összes elbaszott szintipopja.
Bár, ha ízekre szednénk a sztorit, nyilván találnánk egy csomó logikai bakit, amelyekbe akkurátusan jól bele is lehetne kötni…
…de épp ezek a ’bakik’, a ’giccs’ és a ’tökéletlenségek’ adják a B-film sava borsát! 
Várjuk a soron következő Wingard alkotást, mert eddig jól teljesít a fickó, nagyon is! Nekünk legalábbis imponál…

80%

Tres bodas de más - Hárommal több esküvő


…hárommal több esküvő, és eggyel több film, mint amire valójában szükségünk lett volna ebben az évben. Javier Ruiz Caldera forgatott már horrort, dolgozott korábban vágóként, de a romkom zsáner még hiányzott a palettájáról…


…azért némileg „örvendetes” és „megnyugtató”, hogy nem csak a mi filmgyártásunk kínlódik. Caldera romantikus-komédiája ugyanis annyira gagyi és semmitmondó, hogy akár Sas Tamás, vagy Orosz Dénes is készíthette volna...
…de egyáltalán, miért is nézünk romkomot? Mert nem ehetünk folyton minőségi éttermi kosztot, néha pedig kifejezetten jólesik a „mekis” sajtburger.
Na már most… ezt a sajtburgert, s benne 'a húspogácsát' egyrészt nem sütötték át rendesen, másrészt hányavetin dobálták össze bele a hozzávalókat, harmadrészt íztelen, negyedrészt pedig 'másnapos', mint az újdonsült bálozó.
Nem elég, hogy Caldera az összes létező közhelyet elpufogtatja, minden totálisan kiszámítható. 


A Hárommal több esküvő egyetlen pozitívuma Inma Cuesta bájos pofikája és figyelemreméltó dekoltázsa. A debil karaktereken és az erőltetett poénokon sajnos nem tudunk röhögni, bocsi…

35%

2014. december 29., hétfő

The captive - A fogoly


Kettős érzéseink vannak a filmmel kapcsolatban. Egyrészt Atom Egoyan (Eljövendő szép napok; Az igazság fogságában stb.) mozija nem annyira rossz, mint azt oly sokan állítják. A rendező miliő festése kiváló, a színészek is egytől egyig jól teljesítenek, és az sem jelenthető ki határozottan, hogy A fogoly 112 perce unalmas lenne, hiszen nem kaptuk magunkat azon, hogy lankadna a figyelmünk a játékidő alatt. Másrészt viszont nem lehet elmenni szó nélkül a számos logikai bukfenc mellett. 


…mindazonáltal nem gondoljuk, hogy a széttöredezett dramaturgia (az időben történő ide-oda ugrálás), vagyis a lineáris szerkesztés mellőzése megölné az élményt. Ezt számos kritikai portál kifogásolta a filmmel kapcsolatban…


…a helyzet az, hogy A fogoly tökéletlen film, egy valóban kissé tökéletlen forgatókönyvvel, amelyet egy kifejezetten tehetséges és tapasztalt rendező készített. (Egoyan zsenije azért itt-ott felüti a fejét!)


Tény, hogy a The captive lehetett volna sokkal, de sokkal jobb is – hasonlóan gyomorba vágó alkotás, mint mondjuk a Prisoners.
Egoyan Villeneuve-el szemben másként - kicsit szokványosabb módszerekkel - közelít az emberrablás témaköréhez. Ezzel önmagában még nincs is probléma; viszont a direktor nem számolt azzal az „aprócska”, de egyébként nem elhanyagolható tényezővel, hogy egy ilyen típusú film nem működhet igazán jól az empátia megléte nélkül... muszáj maximálisan éreznünk/átéreznünk a (családi) drámát, ellenkező esetben elvész az élmény, nincs fogódzó... 
...azért méltányoljuk a Mester igyekezetét, mert A fogoly, tökéletlensége ellenére sem lett egy vacak fércmunka!
Annyi a szitu, hogy még a legnagyobbak is hibáznak olykor.

60%

Das finstere Tal - Sötét völgy


Egy német felmenőkkel rendelkező titokzatos amerikai cowboy érkezik az osztrák Alpok egyik eldugott szegletébe.
Az idegen egy fotómasinát hoz magával, így elsőként a furcsa apparáttal vonja magára a helybéliek figyelmét. Hamar nyilvánvalóvá válik azonban, hogy a férfit valami egészen más vonzotta a hegyvidéki faluba, ahol a Brenner-klán önkénye uralkodik. 


Szóval osztrák western. Kell ez nekünk? Naná, mint a falat kenyér!
A rendező Andreas Prochaska korábban vágóként dolgozott (Michael Haneke mellett is tevékenykedett pl. a nagyszerű Furcsa játékban!!!), s elég komoly filmes múlttal rendelkezik. Ennek az egészen helyre ’kis’ portfóliónak a hatása pedig érződik a Sötét völgy minden egyes rezdülésén. A vágó munka természetesen mesés, a fényképezés nem különben, s mindennek fejében Prochaska még a suspense-el is meglepően ügyesen bánik, jól építgeti a történetet, amely tulajdonképpen egy klasszikus bosszú sztori, de a rendező és vele együtt a különös osztrák miliő képes új tartalmakkal megtölteni azt. 


A forgatókönyv a németek müncheni sztár szerzőjének, Thomas Willmannak a regénye alapján készült, s osztrák Alpok ide vagy oda, ez valóban vérbeli western! No nem az a puskapor szagú lődözős. Vélhetően inkább a Nincs bocsánat, vagy Az ajánlat lebeghetett Prochaska szeme előtt mintaként, hiszen a Sötét völgy is kellően szikár, komor, és szótlan – de mégis meglehetősen kifejező


A számos remek osztrák és német ajkú aktor mellett a produkció megnyerte magának a brit Sam Riley-t (Úton; Byzantium; Demóna) főszereplőnek, aki most is bizonyítja tehetségét, bár ezúttal nem kellett használnia a teljes eszköztárát. 


Az osztrákok a 2015-ös Oscarra szánták a Sötét völgyet, de mivel a bizottság már nyilvánosságra hozta azt a bizonyos szűkített listát, tudjuk jól, hogy a a film nincs ott a legjobb 9 alkotás között. Világraszóló siker tehát már biztosan nem lesz, mi, filmrajongók azonban gazdagodtunk egy egészen korrekt európai westernnel a sógoroktól!
Köszi!

75%

2014. december 28., vasárnap

Happy Christmas - Boldog Karácsony


…bő 2 nappal az Ünnep után észbe kaptunk, és elkezdtünk karácsonyi filmeket pörgetni.
Persze ilyenkor mindenkiben dolgozik a „de kár, hogy vége” – feeling, így mi más hozhatná vissza a hangulatot, mint egy tematikus családi movie.
Na már most, a Happy Christmas minden, csak nem tipikus karácsonyi mozi. Ez akár jelenthetné azt is, hogy a film eredeti, vagy akár invenciózus, de sajnos egyik sem.
Pedig a koncepció alapján valami egészen rendhagyó is kisülhetett volna ebből...


Joe Swanberg, akinek a tavalyi, szintén megosztó, de egyébként hangulatos Ivócimborákat köszönhettük, ismét egy hétköznapi történet megfilmesítésével próbálkozott, vagyis újfent igyekezett egy nagyon életszagú mozit forgatni. De a helyzet az, hogy az élet – az esetek többségében – nem túl érdekfeszítő, s nem minden rezdülése kívánkozik a vászonra. Ezt Swanbergnek azért éreznie kellett volna... A vicc az egészben pedig az, hogy a rendező nem is nagyon törekedett arra, hogy a Karácsony előtt pár héttel betoppanó, és a családi idillbe némileg belerondító hugica történetét, s vele együtt az egész hacacárét úgy igazán nézőbaráttá - urambocsá' izgalmassá - tegye.


Bizonyos jelenetekben a Swanbergre jellemző báj azért megmutatkozik, de ez most édes kevés…
A legnagyobb probléma a Happy christmas-szal az, hogy nincs benne ambíció, s hogy túlontúl szürkécske.
Az Ivócimborákat szerettük, mert kedves, aranyos mozi, s a maga egyszerűségében tudott nagyszerű lenni. Sajnos mindez a Boldog Karácsonyról már nem mondható el. Swanberg 2014-es anti-christmas movie-ja beleragadt önnön hétköznapiságába

55%

2014. december 26., péntek

Forever strong - Csapatszellem


…a 2008-as rugby mozi, a Forever strong az a fajta filmecske, amelyre vasárnap délután, a húsleves és rántott hús elfogyasztása után a sport buzi 50-es családapák szeretnek jókat szunyókálni…
…természetesen ez is „based on a true story” és ez is egy zabolázatlan, öntörvényű, de egyébként nagy formátumú csávó portréja, aki végül bebizonyítja, hogy a kezdeti csetlések-botlások ellenére eszetlen nagy király, s aki önfeledten borul legyőzött riválisa nyakába az utolsó verejtékes meccs után… 


Nincs új a nap alatt…
De míg pl. a Goon rendkívül üde és ötletes mozi a zsáneren belül, addig a Csapatszellem jó tanuló módjára mondja föl szó szerint, de egyébként mindenféle meggyőződés nélkül a bebiflázott tananyagot.
Sean Faris (Ottalvós buli; Enyém, tiéd, miénk) számára nyilván Tom Cruise lehet az etalon, mert többnyire a szcientológus szupersztártól eltanult mimikával próbál hatást elérni – több, kevesebb sikerrel… 


Még éppen nézhető mozi a Forever strong, de annyira kiszámítható, körülményes és terjengős, hogy ha már sportfilm, akkor inkább ajánljuk a Goon-t, ami jóval szórakoztatóbb, jóval egyedibb, és ráadásul még aktuálisabb is, mint ez a közhely parádé.

55%

Goon - Hoki-koki


Ha túltesszük magunkat a rendkívül béna, Adam Sandler-szintű balfaszságot sejtető címen – ez már valóban mindennek az alja, kedves fordítók, nyilván egy baszott képkockát sem láttatok a filmből, leülni, egyes! -, ha nagyvonalúan szemet hunyunk afelett, hogy a főszereplő az a Sean William Scott, akit a világ csak Stiflerként ismer (Amerikai pite), szóval, amennyiben legyőzzük az összes hülye előítéletünket és prekoncepciónkat – nem győzöm hangsúlyozni, minderről az eszeveszetten ’oláh’ címfordítás tehet -, akkor egy egészen helyre kis sportfilmet fogunk látni!


A Goon (ez kb. annyit tesz, mint „fajankó, zsivány, vagy ostoba”) Jay Baruchel bábáskodása mellett született, vagyis a kanadai színész-komikus látta el a produceri teendőket, s az a Michael Dowse rendezte, aki olyan egészen okés komédiákat jegyez, mint a Nesze neked, Pete Tong és a Szédületes éjszaka. Ezen referenciák alapján minden esély meg volt arra, hogy Dowse harmadik rendezése is korrekt munka legyen. Nem egy hatalmas művészi igényű rendezőről van szó, de a korábbi filmek alapján elmondható, hogy Dowse érti a dolgát, a vígjáték zsáner pedig a kisujjában van.
Sportfilmet azonban még sosem rendezett a direktor, de az az igazság, hogy ez a 2011-es hoki-movie nagyon rendben van! Dowse megidézi a jó féle indie mozik hangulatát, miközben tud humoros is lenni, s ráadásul még a sportjelenetei is meglepően remekbe szabottak. 


A szkript a 90-es évek egyik hoki sztárjának, a már 49 esztendős Doug ’The hammer’ Smithnek az életrajzi könyvén alapszik. A pasi bokszolóból, illetőleg kidobóból vált a profi liga egyik legkeményebb öklű „harcosává”… Doug tulajdonképpen mindenkit leütött, akit ért, s ezzel csapata egyik rendíthetetlen kősziklájává, valódi bástyájává vált. Igazi „goon”, vagyis ’balhés fazon’ volt, aki amellett, hogy kíméletlenül aprította az ellent, érző szívű, szenzitív, szerethető emberként nyerte meg csapattársai – és vele együtt – a rajongók szimpátiáját. 


Na most Dowse nem aknázta ki messzemenően a témában rejlő „lehetőségeket”, vagyis: nem csinált tipikus hollywoodi sportfilmet. Amint említettem, a Goon az indie movie-k jóleső hangulatával operál! Nincsenek szentimentális nagyjelenetek, és ha be-becsúszik is egy-egy tipikus frázis, Dowse azt is viszonylag ügyesen kezeli.
Nagy piros pont jár továbbá Sean William Scottnak, aki totálisan elfeledteti a „Stifler-skatulyát”! Scott egyébként ezzel a robosztusabb, kigyúrt külsővel nagyban hajaz Sam Worthingtonra… A faszi remekül hozza a jólelkű mamlasz karaktert, számos emlékezetes jelenettel ajándékozva meg a nézőt. 


Nem hibátlan film a Goon, de rendkívül szerethető mozi, amolyan feel-good sport movie!
Dowse hál’ Istennek nem ragaszkodott a zsáner jól bevált kliséihez, ezzel még szimpatikusabbá téve alkotását.
Abszolút pozitív csalódás!

75%

2014. december 23., kedd

Frank


A Frank az az alkotás, ami mellett tutira nem lehet szó nélkül elmenni. Mert ugyan kit ne hozna lázba egy olyan mozi, amelyben a főhős egy bazi nagy gumifejjel a nyakán rohangál, s közben még egy bizarr, elvont, öntörvényű indie zenekar énekese is egyúttal…
…ebbe a bandába csöppen bele Jon, aki a klasszikusabb zenei közegből érkezve megpróbálja kicsit tradicionálisabb irányba „pofozgatni” az elmebeteg kompániát, miközben Frank és zenei társulata az ő lelkét is bekebelezi…


…szóval a srácok elvonulnak egy isten háta mögötti helyre megírni a soron következő lemezt, miközben Jon – a banda tudta nélkül – minden egyes lépést dokumentál a tumblr-en…A furcsa, The Soronprfbs nevű zenekar pedig hirtelen elkezd egyre népszerűbbé válni a neten…
A Frank egészen kivételes atmoszférát teremt, köszönhetően az elvont, abszurd karaktereknek és a The Soronprfbs furcsa zajokkal és disszonáns zörejekkel megbolondított indie pop zenéjének. 


A Frank érdekes film, a Frank az az alkotás, ami nagyon, de nagyon magára vonja a figyelmet, de sajnos a Frank egyébre nem igen képes. Végül is hat, de igen furcsa módon… Az ír Lenny Abrahamson mozija kaotikus, egy kicsit sem mainstream – miként a The Soronprfbs zenéje sem az -, de épp ezért, vagyis a fősodortól való tudatos elzárkózása miatt, kicsit öncélú is.
Íg hát bizonyára lesz/van olyan is, akinél ez a film totálisan nem talál(t) be… De nyugodj meg haver, nem veled van a baj, Abrahamson ugyanis a mozi Iggy Popja. Szóval: vagy bejön a pasas öntörvényű magatartása és beleszarós alkotói attitűdje, vagy nem. Nincs középút! 


Egyébiránt Domhnall Gleeson (Időről időre; A félszemű) eszement jól játszik, és az is örvendetes, hogy Michael Fassbender továbbra is, évről évre szerepet vállal ilyen különös, nem hétköznapi indie-mozikban, a jól jövedelmező blockbusterek mellett.
Főként azoknak ajánljuk, akik kajolják az egyedi hangvételű, különc(ködő) mozikat!

75%

2014. december 22., hétfő

Home alone - Reszkessetek, betörők!


Azt már tudjuk, hogy "Nincs Karácsony Kevin nélkül", az RTL Klub marketingesei tesznek róla, hogy belénk ívódjon a frázis; de ez egyszer egyet értünk a kereskedelmiekkel, ugyanis a Home alone megkérdőjelezhetetlenül az egyik - hanem a - legjobb kari movie ever!
Bár a filmhez készült egy jóval gyengébb folytatás is, majd aztán egy harmadik rész, tök ismeretlen szereplőkkel és igazi Kevin nélkül, a Reszkessetek betörők egy kiváló, szinte tökéletes családi feel good mozi a műfaj aranykorából, a ’90-es évekből, egészen pontosan 1990-ből. 


TUDTAD, HOGY?

A film 15 millió dollárból készült, és mostanra már világszerte közel 300 milliót fialt. Ezzel ez a legtöbbet kereső 1990-ben forgatott mozi!

„Úúú Buzz, a barátnőd…”: a képen a film art directorának a fia (!!!) látható, mivel a rendező, Chris Columbus szemétségnek tartotta volna, hogy egy kövér tinédzser lányon élcelődjenek.

Pesci szándékosan kerülte Culkin-t a forgatáson, hogy az hitelesebben tudja hozni a betörő-gyűlölő kis srác karakterét.

Abban a jelenetben, amikor Harry kiakad Kevinre, Pesci eleinte a „fuck” szócskát kezdte el mantrázni, megfeledkezve arról, hogy nem egy újabb gengszter filmet, hanem egy családi vígjátékot forgat. Columbus azt tanácsolta neki, hogy a „fuck” helyett a „fridge” szót ismételgesse. Bejött!

Az „Angels with filthy souls”, vagyis „A szennyes lelkű angyalok” valójában nem létezik. A kamu-filmet (illetve azt a bizonyos jelenetet) az 1938-as Mocskos arcú angyalok c. többszörösen Oscar-jelölt film-noir mintájára készítették Columbus-ék.


John Candy monológja, amelyben elmeséli, hogy a kisfiát egyszer ott felejtette a ravatalozóban, eredetileg nem volt benne a szkriptben, a színész improvizálta azt. 

A „díszek”, amelyekbe Marv beletapos a filmben, valójában cukorkák voltak. 

Az a jelenet, amikor Kevin fogkefét vásárol („… jóváhagyta ezt a fogkefét az amerikai fogorvosok szövetsége?”), a Home alone - projekt első rögzített szcénája volt. 

John Heard a Reszkessetek, betörők! bemutatója előtt egy interjúban konkrétan „leszarozta” a még vágatlan nyersanyagot, és úgy nyilatkozott, hogy megbánta, amiért részt vett a forgatáson, mert a film rossz, és biztosan bukás lesz. Pár hónappal a sikeres premier után a színész nem győzött elnézést kérni Chris Columbus-tól a felelőtlen kijelentése miatt...


Rengeteg mű havat használtak a készítők a forgatás során, amelyet a Chicago-i Opera speciális gépezetével állítottak elő. 

…Robert DeNiro végül visszautasította Harry szerepét…

Néhány Elvis rajongó váltig állítja, hogy a „Király” feltűnik a filmben!!! Mégpedig abban a jelenetben, amikor Mrs. McCallister kiveri a balhét a reptéren, mielőtt John Candy figurájával találkozna. Légy résen! 

McCallister-ék Winnetka-i háza 2012 márciusában kelt el, 1,5 millió dollárért. Természetesen a ’90-es évek közepe óta igazi turistalátványosság a pecó! 


Chris Columbus számos rokona cameo-zik a filmben!

A rendőrkapitányságon játszódó jeleneteket egy helybéli iskola irodájában vették fel.

Peter McCallister szerepét az alábbi sztárok utasították vissza John Heard utólagos örömére – a teljesség igénye nélkül a lista: Michael Douglas, Kevin Costner, Dan Aykroyd, Chevy Chase, Sean Penn, Sylvester Stallone (!!!), Rick Moranis, Bill Murray, James Belushi, Jack Nicholson, Tom Hanks, Harrison Ford etc.

Ugyanez Mrs. McCallister szerepét alapul véve: Sigourney Weaver, Diane Keaton, Holly Hunter, Carrie Fisher (!!!), Sharon Stone, Anjelica Huston, Michelle Pfeiffer, Bette Midler, Jamie Lee Curtis etc.

90%